Utbildning – Ungern – Populära podcasts

  • A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.

  • Podcast érdekes és hihetetlen történelmi eseményekről

  • Peyer Gyuri vagyok, és ez itt Magyarország egyetlen pizzás podcastja, a ”Pizzaalkímia podcast”, amelyben néha egymagam, néha számomra releváns szakmabeliekkel tárjuk fel a pizzás világ legmélyebb bugyrait. A pizzakészítés több, mint egy szakma, több annál, hogy dagasztunk, pihentetünk, nyújtunk és sütünk. Podcast sorozatomban a pizza világviszonylati fejlődésének történelmi jelentőségeiről, a tészta biokémiájáról, de a szakma szépségeiről is beszélgetünk majd. A pizzakészítés fogalmát egy remélhetőleg teljesen egyedi aspektusból mutatom be nektek.

  • Ez itt a Hello Anyukám, a minden hétfőn új adással jelentkező kedvenc hétindító podcastod. A továbbra sem csak anyukás témákkal jelentkező anyukás csatorna Endrész Timivel, Lugosi Dórival és Zubor Rozival. Gyere, és idd meg velünk a kihűlt kávédat!

  • Dr. Kádár Annamária (mese)pszichológus, író és Vörös István újságíró-magyartanár kéthetente jelentkező podcastja olyan mindennapi életünket meghatározó témákról, mint: a felnőtté válás, az örök erőforrást nyújtó belső gyermek; a gyermeknevelési és klasszikus "élet-tabuk"; gyermeki mágikus gondolkodás; mese, életmese, könyvek, filmek.
    Minderről őszintén, hitelesen - Veled! Több infó:
    Facebook: https://www.facebook.com/esboldoganeltek ;
    Instagram: https://www.instagram.com/esboldoganeltek/ ;
    Patreon: https://www.patreon.com/esboldoganeltek ;
    TikTok: https://www.tiktok.com/@esboldoganeltek

  • 🇭🇺 Learn Hungarian Online with thematic Audio Lessons, PDF Transcripts, Quizzes and Video lessons.
    ***
    Do you enjoy the episodes? ♥️ Support the Podcast: Buy Me a Coffee! ☕️ https://ko-fi.com/hungarian_daily
    ***
    📍For PDF Transcripts and Learning Materials visit Patreon. 👉🏻 Patreon.com/Hungarian_daily.
    ***
    My Instagram account: @Hungarian_daily
    ***
    👩‍🏫 Private lesson inquiry at [email protected]

  • Tudatosság, önismeret és fejlődés – ha megszólítanak ezek a szavak, akkor minket kerestél! 

    A Nikolett.com célja, hogy visszaadja az embereknek a lehetőségek érzetét. Legyen téma a jobb emberi kapcsolatok vagy párkapcsolat, önfejlesztés, vállalkozás indítása és teremtés - itt egy helyre gyűjtve megtalálod a legizgalmasabb tartalmakat. 

    Nikolett heti egy adással jelentkezik, és abban segít, hogy a tudatosság legyen életed fő mozgatórugója. Iratkozz fel a csatornára és élvezd a változatos epizódokat! 

    – Nikolett 

  • Miért pont Tudatosság Podcast? 💫

    Mert a tudatosság magába foglal mindent és nem ítél meg semmit.

    Itt a lehetőség hétről-hétre elmerülnöd olyan motiváló beszélgetésekben, ahol tudatosan tudsz összpontosítani a boldogságra, elengedésre, arra a stresszmentes életre, amire mindig is vágytál!

    Önmagad megvalósítására most nagyobb lehetőséged van, mint hinnéd, és amikor totálisan önmagad vagy, senki nem tud megállítani Téged!💫

    Hozz létre magadnak egy olyan teret, ahol laza, motiváló beszélgetésekkel, valódi kérdésekkel, hasznos eszközökkel teremthetsz magadnak egy új életet! 
     

    Indítsd be a kíváncsiságodat a Tudatosság Podcasttel, és nyissuk meg együtt a lehetőségeid kapuját olyan inspiráló témákkal, amelyek a legtöbb embert foglalkoztatják! 🚀

    Légy Te is tudatos, iratkozz fel  és élvezd a beszélgetések nyújtotta könnyedséget! 💫

    Ölelés: Maja

  • A portréinterjú podcast. Beszélgetések egy kicsit lassabban. Kicsit mélyebben. A mindennapi káoszon túl. Műsorvezető: Tóth Szabolcs Töhötöm

  • Karizma Podcast | #1 Üzleti-Önismereti Podcast!
    Célunk, hogy felébresszük a benned szunnyadó karizmát és elővarázsoljuk a legjobb énedet. Inspiráló beszélgetések mélyreható gondolatokkal és solo adások praktikus tanácsokkal azoknak, akik nem érik be az átlagossal, és a legtöbbet akarják kihozni az életükből. A fejlődésben útitársad Bolya Imre.

    Facebook Közösség: https://www.facebook.com/groups/karizmapodcastcsoport
    LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/karizma-podcast/
    Instagram: https://www.instagram.com/imrebolya_karizma/
    TikTok: https://www.tiktok.com/@imrebolya_karizma

  • This is a Japanese podcast for the beginner-intermediate Japanese learners.

    I will mainly use grammar from Genki 1-textbook and some from Genki 2.

    Therefore, this podcast is perfect for those who have started learning Japanese maybe just a couple of months or years ago.

    By listening to native Japanese, you can enhance your listening and speaking level rapidly.

    🎙TRANSCRIPT🎙

    https://www.patreon.com/Japanesewithshun?fan_landing=true

    ⭐️Private Japanese Class with Shun⭐️

    https://calendly.com/japanesewithshun

    📹YouTube📹

    https://www.youtube.com/@JapanesewithShun

  • Magyarul fogok beszélni, Magyarországgal kapcsolatos dolgokról. Témák: irodalom, történelem, sport, művészetek a magyar nyelv és a nyelvek, napi aktualitások, közéleti témák. Szeretném, ha az igényes, mai beszélt magyar nyelvet hallanátok. Célom, hogy a külföldön élőkhöz eljussanak komoly, de egyben szórakoztató tartalmak. Olyanoknak szól ez a műsor, akik már tudnak magyarul, de a mindennapi életben nem a magyart használják. Akiknek valamiért fontos a magyar nyelv, akár a szomszédos magyarlakta területeken, vagy bárki, aki a nyelvünket idegen nyelvként tanulja Magyarországon vagy külföldön.

  • Képek, filmek, reklámok, viccek… A szexualitás egyrészt folyamatosan jelen van életünkben, másrészt viszont az egyik leginkább tabusított téma a hétköznapi beszélgetésekben. Zavarban vagyunk, ha szóba kerül; ha beszélni kell róla, nem találjuk a szavakat; rengeteg az ezt övező szorongás és szégyen. Pedig a jó szex hatalmas örömforrás lehet az életünkben, amelynek pozitív hatásai kihatnak egészségünkre, szociális kapcsolatainkra és az egész életminőségünkre.
    Beszéljünk hát a szexről! Adásainkban egy-egy szexualitással kapcsolatos témát járunk körül nyíltan, szókimondóan, tabuk nélkül. A beszélgető partnerek: Szilágyi Szilárd, párkapcsolati tanácsadó, szexológus és Dr. Lassányi Gábor, régész, meseterapeuta.
    szexkultura.eu

  • بودكاست بيركز على اختبار الايلتس بحلقات يومية لتطوير الاستماع بمواضيع شبيهة بالاختبار🎙

  • My name is Iman Gadzhi. I started my channel in 2015: before I’d found any success - so scroll back to see me trying to be a personal trainer, the harsh realities of dropping out of high school, building one of the leading online advertising agencies, all the way through to me making $30m by the age of 23: I don’t hide anything.

  • Az Üzleti angol egy csésze kávé mellett podcast azoknak szól, akik fejleszteni szeretnék üzleti angoltudásukat, de nincs idejük naponta órákat foglalkozni az angollal. A rövid epizódokban üzleti angol témákról hallhatsz, gyakorlatias megközelítésben, és ötleteket kapsz, hogyan fejezd ki magad választékosan üzleti helyzetekben: prezentáción, megbeszélésen, állásinterjún vagy telefonálás közben.

  • A Micsoda nők voltak! az Éva Magazin podcast műsora, amelynek minden részében más-más olyan nőről fogunk beszélgetni, akik bár már nem élnek, de érdemes róluk beszélni, megismerni életüket, munkásságukat. Érdekes, szórakoztató köntösben, túl a száraz évszámokon.

  • Ebben a podcastben tonnányi praktikus tippet találsz, amelyeknek egyetlen célja van. Segítenek Neked ANGOLUL megtanulni. Nem számít ha nincs nyelvérzéked.. ha nem szeretsz tanulni. Még az sem ha egyenesen utálod az angol.. ( én is utáltam ). Apropó: A nevem Tóth József és pszichológiát hallgatok a szegedi egyetemen. Mivel imádom a memória működését és az idegen nyelveket. Gondoltam nagyszerű lenne ha ( amíg nem végzek az egyetemmel ) angolt tanítanék azoknak.. akiknek nehézségeik vannak a nyelvtanulással [ nekem is voltak bőven ] Készen állsz ? HALLGASS HA MERSZ :)

  • Hetente megjelenő podcastjeinkben a legégetőbb kérdések mentén beszélgetünk az egyént, a közösségeket és az emberiség egészét érintő témákról. Közös pont? A jövő.

  • Sárgabögre, de az se baj, ha görbe bögre.
    Eszter és Sára beszélget hétköznapi témákról, tökéletlenül tökéletesen.