Religion & Andlighet – Ungern – Populära podcasts

  • Mi a közös Juhász Anna irodalmárban és Sajgó Szabolcs jezsuitában, illetve rendtársában, Hiba Györgyben és Mező Misiben, a Magna Cum Laude frontemberében? Vagy Elek László SJ-ben és Bubnó Márk énekes-dobosban, valamint Göttinger Pál rendezőben, netán Kiss Ferenc jezsuita testvérben és Szalóki Ági előadóművészben?

    Ha akarjuk, hivatásukat egy világ választja el egymástól. Ha akarjuk, számos ponton kapcsolódhatnak egymáshoz. Mindennek felfedezéséhez csak megfelelő élethelyzetre van szükség. Mondjuk arra, hogy egy szűk órára beragadjanak a liftbe...

    Páternoszter – jezsuita podcast.

  • Pálferi keddenként 20.15-21.30-ig tart alkalmat a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karán.

  • Podcast a világlátások frontvonaláról. A keresztény álláspont békés, érvelő ütköztetése más szellemi áramlatokkal és jelenségekkel.

  • Új évadunk a Törvénnyel foglalkozik, pontosabban hogy mit is jelent az Isteni Parancsolat, és milyen módon lehet azt betartani, továbbá kikre mely rendelkezések vonatkoznak egyáltalán? Tibor ígérete az, hogy aki végighallgatja a sorozatot, el tud majd igazodni ezekben a kérdésekben. Ennek vágunk tehát neki a harmadik évad során.
    Tényleg létezik egy természetfeletti jótevő? Akkor miért esik ennyi szörnyűség? És miért nem jelenik meg inkább egyszerűen? Nem arról van inkább szó, hogy a hit csak menekülés, és leegyszerűsítés? Hogy mindez csak egy ősi tudat babonás képzeletében létezik, melyet lassan meghalad a tudományos hozzáállás? A Bibliával szembeni legalapvetőbb kifogásokat Gesztesi Máté, filmíró szegezi neki Ruff Tibornak, a Rabbiképzőn doktorált filozófus-teológusnak. A hit filozófiája. Minden pénteken jelentkező podcast sorozat 13 epizódban.

    “Beszélgetéseink természete idegen attól, ami ellenkezik a szabadsággal. Igyekszünk kreatívan és pozitívan, de főleg őszintén beszélni ezekről a dolgokról.” Tibor és Máté egy általuk improvizált főcím dallal indítják az adásokat, úgy érezték, ez megfelelően tükrözi majd a dolog szellemiségét. Sok szeretettel ajánljuk tehát ezeket a különleges beszélgetéseket, melyek egy barátság kialakulásának történetét is megörökítik.

  • My journey with mental illness - panic attacks, chronic anxiety, suicidal thoughts, depression, derealization, depersonalization(Dissociative Identity Disorders), and schizophrenia

  • From Jewish Voice for Peace, this new monthly podcast explores some of the big concepts animating progressive Jewish life. This season, we are talking about Zionism. We talk to Jewish people who grew up Zionist without even realizing it, Jewish people who learned how to be Jewish through Zionism, Palestinians who are impacted by it, and the ever-growing group of Jewish people who are rejecting Zionism. If you are curious about Jewish life, if you are part of progressive movements, if you are wrestling with Zionism, or if you just don’t quite understand what Zionism is - subscribe.

  • Let's Purify! Holistic Decluttering is your go-to source for home decluttering inspiration with a holistic twist! Using the Purification method, Michael provides tips, ideas, stories, and more dedicated to decluttering, downsizing, and becoming crystal clear about your relationship with your 'stuff'. You'll receive practical guidance, support, and encouragement to bring a spiritual approach to cleaning out the accumulated belongings in your attic, basement, garage, closet, corners and anywhere else things have become stagnant.

  • Magyarország első számú magyar nyelvű zsidó podcastje, Megyeri A. Jonatánnal a Lekvár és JAM, a legnépszerűbb magyar zsidó blog szerzőjével, minden héten.

  • Markó Barbara vagyok, intuitív segítő, jelenleg meseterápiával és tarot-val foglalkozom. 2009 óta meditálok, és mélyen foglalkoztat a jóga ászánákon túli világa is. Ezt a podcastot azért indítottam, hogy maradjon nyoma annak a mentális expedíciónak, amit a kevésbé ismert indiai hagyományok felfedezésére indítottam. Rájöttem, hogy az istenek és istennők szappanoperákat megszégyenítően szövevényes mesevilága és a hozzájuk kapcsolódó szertartások segíthetnek minket az önismereti úton.

  • A szentmiséken felolvasott napi evangéliumi szakaszokat hallgathatja itt meg.

  • His Holiness Sivarama Swami is a senior monk and spiritual teacher of the devotional path ( Bhakti yoga ), a 5000 year old spiritual tradition emerging from ancient India. He is the author of over 15 books which elucidate the teachings of Bhakti further and is the inspirer behind the world-renowned Krishna Valley community in Hungary; a self-sustained eco-village founded on the principles of ' simple living & high thinking '.Born Peter Letai, to an upper-class Jewish family in Budapest in 1949, his family emigrated to Canada during the failed Hungarian revolution. Despite attaining an Engineering degree with colourful prospects of a successful career, providence changed when he came in touch with the five thousand year old text, Bhagavad-Gita As it is, an ancient manual enlisting practical answers to the universal questions of life.In 1973, Sivarama Swami found and accepted his guru A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada, the founder of the International Society for Krishna Consciousness ( ISKCON ). Committing himself to the basic practises of the Bhagavad-Gita, Sivarama Swami renounced his former material ambitions with a dedicated venture for conscious living. He moved into the society’s temple in Montreal, shaved his head, adorned the robes of monk and accepted the sacred relationship of initiation (diksha), the eternal bond between student and teacher. His guru, Bhaktivedanta Swami, within 12 years had inspired a worldwide generation of young people to give up their polluting habits and transformed them into resolute spiritual practitioners. He saw the urgent need for the teachings of the Bhagavad- Gita and analogous spiritual texts to be spread far and wide to flood the world with fulfilment and inner-happiness.It was in 1979 that Sivarama Swami officiated his decision of becoming a renunciate and accepted the name Sivarama Swami, now a travelling monk with no personal motivation other than to aid his guru’s mission to see the world a better place.Sivarama Swami has had a colourful life taking him through all continents of the world with particular responsibilities for managing projects in the U.K., Hungary, Turkey & Romania. Today Sivarama Swami travels regularly between the East and West, inspiring thousands in their spiritual practices and sharing the teachings of Bhakti-yoga. Most of his time is spent in Hungary where he resides within the spiritual haven, Krishna Valley.He has directed a wealth of social welfare projects, opened schools, eco-friendly farm communities, temples and facilitated the expansion of the Food for Life charity, an organisation dedicated to providing free vegetarian meals for those in need. In recognition of Sivarama Swami’s meritorious activities, he was presented with the second highest award of the state, the Gold Cross of Merit highlighting his charitable, humanitarian and value-creating initiatives.Despite living a life of excitement and spontaneity, Sivarama Swami remains a simple yet self-satisfied person; happiest in moments of meditation and teaching.

  • Stay tuned will be posting more podcasts soon.

    The Pet Psychic ® Radio show was live on Blogtalk Radio from 7/05/2010 - 4/16/2015

    It is the radio show for animals & their people.

    People call in to hear what their animals have say! This show is not only super fun to listen to, but also educational.

    Cats peeing outside the litter-box. Dog growing at the neighbor. Animals in pain and their humans want to know where from.

    Fun subjects too! What does a rabbit think of the dog? Why does the cat bring twigs into the house?

    Laura Stinchfield - The Pet Psychic ® with show producer Ai Kusuhara talk to animals who are living now as well as those who are deceased.

    Rescue Organizations and their animals are often on the show.

    Laura has an animal behaviorist background so you don't just learn why, you also learn how to solve to the problem.

    Be prepared to be enlightened, amazed, to laugh and maybe cry as you are opened up to the inner lives, thoughts, and feelings of the world's animals.

    This show is fun for the whole family!

    When live, we are also in the chat room during the show. Go to blogtalk homepage on right side bar look for "Live Chat With..." & see us or click more

    Learn more at http://thepetpsychic.com/pet-psychic-radio
    Post Pictures at https://www.facebook.com/PetPsychicRadio

  • Daniel McNatt, Bret Nettles, and Eddie Bradley take on important topics that matter but are not always black and white.

  • Ez a Podcast azért indult, hogy menet közben vagy otthon, fekve vagy a karosszékben hátradõlve, online vagy letöltve végig tudd hallgatni a Bibliát egy év leforgása alatt.