Avsnitt
-
Támogatott tartalom.
Március elején jelent meg magyarul Thomas Pynchon életművének eddigi legvaskosabb regénye, az Ellenfényben. Az eredetileg 2006-ban megjelent könyv műfajokon és kontinenseken átívelő, hol vadnyugati jeleneteken és detektívtörténeteken, hol pedig mély tudományos fejtegetéseken keresztül mutatja be a 19. század végének globális kavarodását, rengeteg szereplőt felvonultatva, a hagyományos olvasási módszereinket is alaposan próbára téve.
A regényről és a híresen rejtőzködő Pynchon alakjáról beszélgettünk Dragon Zoltánnal, a Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetének oktatójával, arra is kitérve, hogy hogyan érdemes nekifogni ennek az ezeroldalas könyvnek, és miért annyira jó élmény Pynchont olvasni. Ha valaki további kapcsolódó tartalmakra vágyna, a kötet márciusi bemutatója szintén meghallgatható nálunk.
A tartalomból:
00:00 Vendégünk Dragon Zoltán. És a téma Pynchon, a kortárs irodalom legismertebb rejtőzködője. De miért érdekel minket egyáltalán annyira, hogy ki ő? Talán Krasznahorkait lenne érdemes kérdezni. 07:10 Pynchon mint egy bűvész, teljesen összeegyeztethetetlen dolgokat pakol össze, és csihol belőle értelmet. 10:10 A posztmodern hagyomány, teljesen eltérő szerzőkkel. És hogy miért lenne reménytelen kísérlet Pynchont megpróbálni utánozni. 14:00 Filmes adaptációk sikerének titka, főleg a legutóbbi Oscaron taroló Egyik csata a másik után után. 16:30 És akkor az Ellenfényben: hogyan érdemes egyáltalán olvasni? Rengeteg vicc, zsáner és párbeszéd, Pynchon maga is ad kulcsot az olvasáshoz. A matematikai fejtegetések pedig akár át is ugorhatóak. Olyan, mintha sorozatot néznénk: nem kell mindent feltétlenül megérteni, és a végére sok minden összeáll, erőlködés nélkül is. 27:10 Egyáltalán: miről szól ez a regény? Paktum az olvasóval, hogy a mélységek után mindig jönni fog valami váratlan húzás. 33:00 A rengeteg szereplő, mint eszköz a világ mozgatásához. Hit és kétely a tudományban, anarchisták és a vadnyugat vége: tényleg mindenki ott van e lapokon. 40:00 Játék a történelemmel és a paranoia, mint szervezőelv. 46:00 Pynchon új regénye, ami hamarosan érkezhet majd magyarul is.
Ez a tartalom a Jelenkor Kiadó támogatásával valósult meg.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Kinevezése óta a 444-nek adott először nagyinterjút Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Stúdiónkban beszélt a Fidesz- és a Tisza-kormányok közötti különbségekről, az uniós források hazahozatalában viselt felelősségéről, Lázár János örökségéről és a Fidesz jövőjéről is.
See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Saknas det avsnitt?
-
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást.
Hiláriusz egyre forróbb. 1248 játékos lesz a vébén, abból hárman játszanak Magyarországon. Forradalmi újítások biciklis pisilésben. Dezodorellenes népi kezdeményezés. Rogán hiába metrózik. Horror tücsökárak.
00:00 Tartalomjegyzék. Hiláriusz pátriárka közelebb került a kokainhoz. 02:55 Futballpercek. Indul a vébé! Ki közvetíti jövőre a magyar focit? A G7 cikke. 08:05 Magyarországi focisták a vébén. Az NSO cikke Lenny Josephről. Hiláriusz buvóhelye. Mészáros & Mészáros NBII. 13:20 Uj Péter perifériákat köt össze. 15:32 Forradalmi újítások biciklis pisilésben. Victor Campanaerts elmagyarázza. A francia gyalogló, aki beszart. Peter Sagan segget fogdos. Ügyességi verseny biciklis futároknak. Lineker az írek ellen 1990-ben. 22:56 Rendszerváltás Bedééknél. Magyar Fórum vs. Kuruc.info vs. Vadhajtások. 28:04 Elég az aeroszolos dezodorokból! 32:28 Rogán Antal nem tudta elintézni, hogy megverjék. 34:30 Áder János mint podcaster. Csődbe ment a lárvagyár. Giliszták az erkélyen, rigók a koszorúban. Drágul a tücsök, öregszik a pók. 41:45 Bede Márton kivételesen felidegesíti magát. Murányi András az Indexben. 46:41 Az Index menthetetlennek tűnik.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Május elején jelent meg kollégánk, Urfi Péter első könyve, a Sansz – Járvány, agyrák, napsütötte Itália, amely egyszerre idézi fel a covidjárvány időszakának sokszor már elfeledett történéseit és szól arról, hogy mit is jelent mindaz, amikor az embernél váratlanul agydaganatot diagnosztizálnak. A hol tárgyilagos krónikaként, hol rendkívül személyes naplóként előrehaladó könyvben mesék keverednek olasz tájleírásokkal, agysebész monológja Esterházy Péter szövegtöredékeivel, miközben új irányokból kezdhetünk el gondolkodni a bizonytalanságok mibenlétéről.
A Sanszot május végén mutattuk be a Mu Színházban, ez a beszélgetés mostantól a Nem rossz könyvek podcastban is meghallgatható. Magunk mellé pedig ajánlunk még két további felvételt: Urfi Péter nemrég a Patológus podcast vendége volt, emellett pedig készített egy epizódot, melyben két pszichológussal beszélgetett arról, hogy hogyan beszéljünk nehéz témákról, krízishelyzetekről gyerekekkel.
A tartalomból:
00:00 Az írás kezdete, hogyan született meg ez a könyv: covid, Esterházy, Olaszország és a rákdiagnózis. 06:20 Számít-e egyáltalán, hogy mi ennek a könyvnek a műfaja? És a felismerés, hogy ez egy közös történet: segítség másnak és önmagunknak. 10:20 Se nem tragikusan, se nem motivációs céllal írni a betegségekről: a középúton ott a történetmesélés, a hétköznapokkal. Nagyon sok rákos ember nem a rákkal kel és fekszik, a rák nem az identitást teljesen kitöltő valami. 13:30 A nagy covid felejtés: miért felejtettük el teljesen a járványt? És miért született meg épp ezzel szemben ez a könyv? 17:10 Visszaolvasva a járvány krónikáját, a legabszurdabb pillanatok: apró rosszalkodások, értelmetlen rendeletek és az újságírói munka a covid idején. 24:00 Miért burjánoztak covid alatt az utópikus elképzelések, és miért nem lett ezekből szinte semmi? Lehetett volna jobb a világ? 26:30 Mit jelent egy olyan diagnózis, amiről azt mondják még el, hogy az öt évet azért meg szokták élni ezzel? Sokkol és orientál egyszerre. 32:00 Tabusítás és nyelvhasználat a ráknál. És a diagnózis elmondásának nehézségei. És történetek arról, hogy a feldolgozást nem így vagy úgy kell csinálni, hanem ahogy tudod. 41:10 A történetmesélés fontossága. És hogy hogyan közelit és távolit az irodalom, egyszerre is akár. 45:00 Az Esterházy-motívum, ami bárhova beszuszakolva jól működik. 49:40 A halál modernkori tabusítása és Erzsébet példája a könyvből. 53:20 Ahogy apaként elkezded látni a saját szüleidet is. És a bizonytalanságok itt is. 57:40 Történetek a magyar egészségügyből. 59:30 Három könyv Urfi Péter ajánlásában: Susan Sontag - A betegség mint metafora, Kertész Imre - Kaddis a meg nem született gyermekért, Borbély Szilárd - Halotti pompa.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Szendrői Gáborral, a Concorde MB Partners ügyvezető partnerével beszélgetünk.
00.00: 2010 és 2026 között hogyan változtak a tuladjonviszonyok a magyar válallati szférában? Már 2010-ben tudtuk, hogy egészségtelen, duális struktúra alakult ki. Orbán ambíciója volt, hogy fenekestül fölforgat mindent. Fölforgatni sikerült is ezt-azt, de a végeredmény láthatóan gyatra. 03.40: Kialakult Európa új munkamegosztása, ebben a Magyarországnak fontos szerep jutott. Bekapcsolódtunk az európai értékláncokba, de sajnos nagyon alul. 2019-re ez a modell kifújt. A közepes jövedelem csapádjába kerültünk. Az orbáni gazdaságpolitika nem volt alkalmas arra, hogy ezt a csapdát kikerüljük. Kábé ugyanott tartunk, mint az elején. 07.00: A politikailag kedvezményezett, agyontámogatott, állami megrendelésekkel tömött cégek sem léptek előre termelékenységben, nem szereztek speciális tudást, nem építettek erős márkát, nem exportáltak. Nem vitték előre az országot. Ez nem a kelet-ázsiai modell. 12.20: A NER-cégek és a piaci alapon működő hazai tulajdonú cégek legtöbbször nem keresztezték egymás útját. Ahol mégis, ott brutális volt a politikailag segített vállalatok erőfölénye. 15.30: A politikához kötődő körülbelül negyven cégcsoport a GDP 6-8 százalékát produkálta. Jelentősen csökkent a külföldi tulajdon aránya a médiában, bankszektorban, energetikában és még néhány szolgáltatási szegmensben, étkeztetésben, létesítményüzmeltetésben. 18.30: A rezsicsökkentéssel tulajdonképpen az infrastruktúránkat éljük föl. Tavaly nyáron már komoly áramkimaradások voltak az V. kerületben. 21.00: 2015-ig csak külföldi nagy vállalatok és magyar kis vállalatok kaphattak támogatást, a hazai nagy vállalatok komoly hátrányban voltak. 24.00: Ugyan, mi értelme volt még MNB-s kötvényprogrammal is megtámogatni a Mercedest? 27.00: 2024-re Mészáros Lőrincnek már 390 cége volt. Amikor a cégvásárlásokkal kiléptek az államilag garantálható konfortzónából, jöttek a nagy bukások. A Culinaris szomorú sorsa Száraz Istvánnál. Fölborul-e a 4IG? 32.00: A NER-cégeknek a túléléshez először tisztázni a tulajdonviszonyaikat. A tulajdonosoknak kell kemény döntéseket hozniuk. 33.30: Húsz év alatt 60 milliárd euró érkezett az országba: fele támogatás, fele befektetés. A GDP a háromszorosára nőtt (nominálisan). De már 2019-ben látszott, hogy ennek a modellnek vége. Már nem tud nőni. 36.30: Hogyan tudhatnánk növelni a termelékenységet? Nagyon idiótán használtuk fel a támogatásokat. Még azokat is, amik nem térkövekre és kutyakilátókra, hanem mondjuk mezőgazdasági gépekre mentek. 40.00: Miért nem olvadt össze a Mol és a PKN Orlen? 43.00: Lengyel és cseh vállalatok tűnnek föl minden területen Magyarországon. Kettő pislogunk, és leversenyzik a mi cégeinket. 45.00: Innoválni kéne, de mit innováljunk? A 90-es évekre már a Lufthansa volt a „magyar nemzeti légitársaság”, a magyarok azzal szerettek utazni. 47.00: Az orvosi eszközök piacán még vannak lehetőségeink. Gyártunk remek röntgengépeket is, a magyar kórházak mégis inkább az ugyannyit tudó, 40 százalékkal drágább Siemenst veszik. Vajon miért? 49.00 Németh Miklós volt az utolsó magyar miniszterelnök, aki az asztalra csapott, és elérte a Suzukinál, hogy a beszállítók jó része magyar legyen. Azóta akkor sem kértünk semmit a külföldi befektetőktől, amikor lehetett volna. Az Audinál, Opelnél, Mercedesnél már nincsen Tier 1-es magyar beszállító, de Tier 2-es még van. A BYD-nél viszont már semilyen magyar beszállító sincs. Nulla. 55.00 Orbánék az utolsó hónapokban a teljes magyar védelmi ipart privatizálták, részben külföldre. Ki indul majd a közbeszerzéseken, ha bejönnek az új EU-pénzek? 60.00 Milyen magyar cégekben van külföldön releváns üzleti tudás?See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást.
Kifizetjük a BL-döntőt alvállalkozóit is. Ugron Zsolna dicsérete. El a kezekkel a hódmezővásárhelyi Rapcsák-szobortól! Je suis szivarszoba. A Piszkos Fred-szinten sittes arcok gyűjtögetése volt Orbán hobbija. A Navracsics-volkssturm.
00:00 Tartalomjegyzék. Megint lesz Borízű élő. 444 a Gólyában. Ki a szimpatikus kiscsapat a BL-döntőben? 04:42 Balásy nem fizet, de majd mi igen. Áthidaló kölcsön az államnak. 08:54 A Magyar Nemzet üzleti modellje. A Csányi-család találkozása a piaccal: bezárt a Fizz. Az OTP külföldi piacai. 12:51 Orbán vs. Csányi. Sikeres kelet-európai online piacterek. Ki szponzorálja jövőre az NBI-et? 17:56 Ugron Zsolna határozottan bejelenti. Gregor Roy Chowdhury-Mikes. A 444 Zabolán. Hamza Choudhury. 25:24 El a kezekkel Rapcsák András szobrától! A dél-alföldi lebegő körforgalom. 30:37 Pontosan mit csinált Lázár János Rapcsák András alatt? Klotyón Rapcsákkal. Rapcsák, a teniszbajnok. 36:47 Német és szovjet megszállási emlékművek a beiktatás napján. Hova tegyük a Schalkhammer Antal-szobrot? 39:14 Hiláriusz metropolita csehországi kalandjai. Hiláriusz és Semjén. A seggbeduginista áltradicionalizmus.
44:00 A logisztika királynője a légiszállítás. A Spanifer podcast. Varga Judit podcastja. Áder János még mindig tolja. Navracsics Tibor megdönti a csicskaság világrekordját.
47:46 Majd ha Magyar Péter embere keres ezermilliárdot. Valaki már biztos elkezdte. Te hogy lopnál ezermilliárdot a hazahozott EU-pénzekből?See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást.
A lopás világrekordja. Az autós üldözés magyar rekordja. A kínaiak hülyét csinálnak Trumpból. Gorka Sebestyén előkerül. A burzsoázia ingyenszórakozása. Zavaros ragadozó madarak: Atlanta Hawks, Indiana Hawks, Atlanta Falcons.
00:00 Tartalomjegyzék. Trump és az adóhivatal,
04:58 Kié a lopás világrekodja? Egyetlen ember ritkán tud ennyi kárt okozni. A legkompetenesebb nagyhatalom.
10:08 Végre megismerjük a Napkirály udvarát belülről.
13:58 Gorka Sebestyén terrorkoncepciója. Gorka muscle carja.
17:18 A fiatalok és a Crowbar. A fiatalok és Corbyn. Hátha Orbábnnak is sikerül! Gwyneth Paltrow és a kelet-európai ultranacionalizmus.
24:22 Ahmadinezsád Budapesten. A New York Times cikke. Buda Péter cikke.
29:31 Nun András sztorija a svájci alapról. Svájci alap vs. Norvég alap. A Moneyland című könyv.
36:21 Új rekord: 100 kilométeres autósüldözés, légveszetten. Sportsérülés podcastban!
41:00 Hogy tud csődbe menni egy gerillafőzde?
43:00 Kultúrfinanszírozás 2. – Aczél György drift. Népszerű podcastok állami támogatás nélkül. Farhát Ádám feladta. Tehetségtelenség Orbán körül. Lázár János újabb vidéki turnéjának esélyei.
48:32 Búcsú a Szuverenitásvédelmi Hivataltól. Szőke Gábor Miklós utolsó állami megbízása.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Hogyan beszéljünk nehéz témákról, krízishelyzetekről gyerekekkel?Hogyan mondjam el a lányomnak, hogy az agydaganatom visszanőhet? Két pszichológus segít.
See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Közel száz évvel ezelőtt Szerb Antal pár év leforgása alatt írta meg két nagyszerű regényét, A Pendragon legendát és az Utas és holdvilágot. A két regény különleges, az olvasókat a mai napig megszólító világáról, Szerb személyéről és irodalomtudósi munkáiról is beszélgettünk a Nem rossz könyvek legújabb epizódjának élő, brunch-csal egybekötött felvételén a Hadik Kávéházban. Vendégünk Prieger Zsolt volt, aki nemcsak az Anima Sound System, hanem a Szerb Antal Társaság alapítója is, és sok éve szervez alternatív irodalomórákat, interdiszciplináris irodalmi esteket.
A tartalomból:
00:00 Az első találkozások Szerb Antallal. Költőként tudós és tudósként költő, minimális verssel. Akinek koncepciója volt, de ADHD-s módra csapongott. 06:21 Ambivalenciák mindenfelé, és hogy nem tudod eldönteni, itt most van valami nagy mondás, vagy csak játék az egész. És ahol nincs magas és alacsony irodalom, hanem minden egyszerre burjánzik. 11:48 Tudomány és írás egymás mellett. 20:20 A hatalmas olvasói népszerűség és a kánonok, amikbe sosem fért be igazán. 24:10 A Pendragon-legenda: miért pont Wales? Miért pont kísértethistória? Misztikus vonzalmak Szerbnél és a korszakban. 36:30 Mikor mit olvasunk ki az Utas és holdvilágból? Generációs különbségek, és ma mit látnak benne a fiatalok? Az Ulpius-univerzum csodája, és a fejlődés és visszafejlődés regénye. 44:00 Radikális szabadságvágy Szerbnél, és a vallás szerepe. 59:46 Három plusz egy könyv Prieger Zsolt ajánlásában: Tommy Wieringa - Szent Rita, Rényi András - Rembrandt, Pamela Pettyfeather - Pápasztorik, és Martin Buber - Haszid történetek.Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.
A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is.
See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást.
Ki épített stadiont Azahriahnak? Ne támogasson az állam semmit! De Gómezt és Mágát semmiképpen. Versenyképes sonkákat! Lázár János megalázása. Mikor mehetünk a Karmelitába? A túlértékelt zuhanyrózsa.
00:00 Tartalomjegyzék. Köszönjük, ha a 444-nek adod adód 1 százalékát! 02:18 Mi lesz itt az üzleti modell? Nemzeti sajtóalap. A hivatkozott médiaügyi podcast. Ki rakja le a talpfákat a GYSEV vonatainak? Ki épített stadiont Azahriahnak? 08:26 Kifelé az állammal az élsportból és a mezőgazdaságból! Az ibérico sertés és a pármai sonka versenyképessége. Nem kérünk minőségi hangjátékokat! 13:30 Kösz, nem kérjük a közvetítési jogokat. Az állami pénz káros hatása a magyar sportra. Lehet írni az internetre honorárium nélkül is. Gómezre, kultúrára vagy vécépapírra költsünk? Mága Zoltán 3,3 milliárdja. 18:31 Járadékvadászati világkiállítás. Robert Fico feltámadása. Hány párt a Tisza? Az Orbánban maradt ütés. Dopemanizálódás ás gyurcsányosodás. 22:46 Gazdasági ciklusok és Orbán visszatérései. Roubini, aki a múltkorit megjósolta. A Kapitány-Hegedüs-összecsapás. A maga alá gyűrés veszélyei. Malthus, Schmitt, Burke, Gramsci, Kohn. 28:13 A kormányt a háttérből irányító három erő. Kirándulás a parlamentbe. Meddig lehet nézni az abszolút filmszínházat? 32:34 Lázár János megalázása. Mikor mehetünk a Karmelitába? Hatvanpusztával mi legyen? Hodász atya, az asszertivitáskócs. Gianni, a fideszes nyertes. A türkizes arc Orbán elé borul. 37:04 Winkler Róbert tovább oktatja az irakiakat a gasztronómiájukra, majd a Tiszától visszakapja a motorja kulcsát. 42:16 Magyar-fasizmus az inmerzív cirkuszművészet ellen. A vadállatok miniszteri betiltása. Amikor a fél Nyugatit a bohócoknak akarták adni. Várjuk a miniszteri interjúkat.46:46 A túlértékelt zuhanyrózsa. Donald Trump a demokrata zuhanyrózsák ellen. 49:06 Miből tudott kilépni Niedermüller Péter? Gyurcsány Ferenc, a rendszerváltás nyertese, de nyomorog. Amikor Gyurcsány lemondta a 444-előfizetését.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Nagyjából négy hónappal ezelőtt a Dohánygyárban arról beszélgettünk Halpern Lászlóval, hogy április 12. után kell néhány hét, hogy lássuk, milyen irányba indul el a magyar gazdaság, jön-e a borúra derű. Intenzív időszakban vagyunk, de lehet-e már látni az irányt?
Bővebben:
00:00:00 - Amit eddig a Tisza programjából ki lehet olvasni: kívánságok és óhajok gyűjteménye. 00:02:29 - A piacok legalább nem borúsak, pedig csapdahelyzetek azért akadnak. 00:05:49 - Egyáltalán milyen helyzetben van a magyar gazdaság? Sikerpropaganda vs. legatyásodás. 00:07:57 - Muszáj lesz egy kicsit kijózanítani az embereket, mert a kedélyjavító intézkedések nem fenntarthatóak. 00:12:06 - Minden szép, minden jó, de honnan lesz mindenre pénz? A korrupció visszavágása azért nem lesz elegendő. 00:16:56 - Uniós pénzek hazahozatala: realitások és lehetőségek, amikkel jól kell élni. 00:19:28 - 100 gyár helyett 100 startup? 00:23:36 - Mit lehet kezdeni azzal, ahogy az előző kormány torzította a gazdaság szerkezetét? Ja, kéne egy működő versenyhivatal is! 00:27:50 - Paks 2, a csontváz, ami már elkezdett kiesni a szekrényből. 00:28:53 - Mi lesz a NER-közeli cégekkel? Jön a csődhullám? 00:32:32 - Vagyonvisszaszerzés:csodákat azért ettől se várjunk. Mi van a munkavállalókkal, akiket ezek a cégek foglalkoztattak? (Igen, erősebb szakszervezetiségre van szükség!) 00:36:59 - Az önkormányzatiság jövője. 00:38:53 - Euróbevezetés, erőltetett ütemezéssel: reális a 2030?Kérdés, kérés, javaslat, meglátás → [email protected]
Hang: Botos Tamás/444, kép:
See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
2024. február 2-án jelent meg az a cikkünk, ami először számolt be arról, hogy Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak.
A kegyelmi ügy megváltoztatta a dolgok menetét ebben az országban.
Az első cikk alapját képező információ egy kúriai határozatból derült ki, amelyet egy vidéki ügyvéd vett észre és ő küldte el a sajtónak.
Ez az ügyvéd pár héttel Novák Katalin lemondása után egy Facebook-oldalt is indított Vidéki prókátor néven, amely népszerű lett, 63 ezer követője van.
Eddig azonban a nyilvánosságban nem fedte fel az ügyvéd a valós személyazonosságát.
Hétfőn aztán egy posztban bemutatkozott.
Íme az első interjú Fülöp Botonddal.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást.
Gyász: már sosem lesz bajnok a Felcsút. Állami pénzek kampányra, politikusseggekre utazó, kilógó nyelvű művészek, reklámszakemberek satöbbik. Az MSZP Fürjes Balázsa.
00:00 Tartalomjegyzék. 1 százalék a 444-nek.
04:58 Urfi Péter: Sansz. Azonnali regénykoncessziót!
11:40 Rajongók Budaörsön és Szegeden. Uj Péter homokanimál. Czakó Ferenc Vivaldira homokanimál.
15:38 D. Kovács Bill Gyula. Az év vesztese: Benkó Ákos. Inkei Bence cikke az NKA-balhéról.
22:00 A reklámszakmát hirtelen elkezdte érdekelni a közélet. A gumigerincűek rendszerváltása.
27:11 Léci mindenki magával kezdje! A dél-afrikai Truth and Reconciliation-modell. Az NKA-s és az Aktív Magyarország-os magyarázkodó. Nem Balásy volt a megbízó.
35:02 A katalán Fürjes Balázs. Hockey sobre patines.
40:37 Az MSZP Fürjes Balázsa. A Régiók Európai Bizottságának elnöke.
42:27 Hangulat Újpesten. Gomez, a magyar. Hanyadik lesz jövőre a Felcsút?
45:39 Orbán Viktor a Vasmacskában. Orbán és az ifjabbik Magdi. A Dabao Jiaozi kitart.
50:44 Vátesz-csúcstalálkozó.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
A héten sorra dobták be a törölközőt a NER megingathatatlannak tűnő intézményei a Balásy-birodalomtól a Tényekig. Mi ennek az oka és mi jöhet még?
A hét elején a hirdetési és rendezvénypiacot uraló, NER-es cég vezetője jelentette be megtörten, a könnyeivel küszködve, hogy visszaadná az államnak mindenét.
Majd leváltották a kampány legnagyobb hazugságát lehozó Index főszerkesztőjét, miután helyreigazításban közölték, hogy minden kamu volt, amit a Tisza állítólagos programjáról írtak.
Majd felszámolták a NER legdurvább propagandaműsorát, a híradónak álcázott Tényeket.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Egyetemi mészárlásra készülő prágai fiatal monológját írta meg Fehér Renátó első prózai munkájában, ami pár hete jelent meg A merénylők fénykora címmel. A kisregény az egyetem bölcsészkara ellen kitervelt támadás előtti utolsó éjszakán mutatja meg, ahogy a fiatal srác gondolatai, dühe, szorongása ide-oda csapódik, egy lírai, pulzáló, sokszor felkavaró szövegfolyammá összeállva. Hogy aztán persze pár oldal után rájöjjünk, nem egyetlen, fiktív fiatal személyes tragédiáját olvassuk, hanem valami olyasmit, amihez sokkal több közünk van, mint szeretnénk.
Fehér Renátó költő, szerkesztő, és egyszer már volt podcastsorozatunk vendége, amikor Olga Tokarczuk életművéről beszélgettünk vele.
A tartalomból:
00:00 Pár könyv, amit említünk röviden: Üvöltő szelek és A Pendragon-legenda. 01:50 Vendégünk Fehér Renátó. És a kérdés, hogy hogyan születik meg egy merényletre készülő fiatal alakja. Tizenkét év alatt egy prágai sétaregény ötletétől jutott el idáig. És a kérdés a kötet mögött: hogyan lehet a közmegegyezésék biztonságos centrumából kilépve egy olyan nézőpontot találni, melyen keresztül korszakunk sötétségeire, sikátoraira is rá lehet látni? 08:50 Hogyan lehet egy gyökeresen más karakterben ilyen sokáig benne maradni? És a horzsolások, melyek az olvasóra várnak. És ami már nem fért bele: például egy részlet a Taxisofőr monológjából. 14:50 Hasonlóságunk a szörnyeteghez: megérteni azt a viszonyt, hogy a merénylő is egy közülünk. 20:00 Bele kell tanulnunk azokba a dilemmákba, amik a Z-generációt érik. Manosphere világa és a női szerepeket újradefiniáló újradefiniált férfi szerepek. 25:05 A társadalmi szégyen az individuális szégyenen túl. És a szégyen utáni politika korszaka, kitérve a kommentszekciók aknamezejére és Orbán elhíresült, tavaly március 15-ei beszédére. A kinevetés nem gyógyul be soha: az sem, ha engem nevetnek ki, de az sem, ha én nevetek ki másokat. 30:00 Merénylők kiáltványai, mint műfaj. Neonáci merénylőt írni túl könnyű megoldás lett volna. 35:20 Kaleidoszkóp, mint műfaj, és a szöveg, amit forgatni lehet. 40:00 Az íróasztal mint vesztőhely és az olvasás, mint kukkolás: mit is jelent olvasni 44:20 Mire jó az irodalom? Például képes lehet varázstalanítani a tragédiákat, dilemmákat, szorongásokat. Talán eggyel kevésbé fenyegető a valóság, ha egy ilyen könyv megíródik. 49:45 Irodalmi ősélmények, közművelődés szükségessége és hogy miért jó sokat, felszabadultan beszélgetni könyvekről. „Nagyon kölcsönös viszony alakulhat ki gy könyv fölött, és gondolom ezt hívjuk hazának.” 55:40 Három plusz egy könyv Fehér Renátó ajánlásában: az Imago Budapest folyóirat Szégyen száma, Veszprémi Szilveszter - Vijjogók, Rachel Kushner- A teremtés tava és Franz Kafka - Levél apámhoz.Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.
A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is.
See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást.
Kínai néni és a mesterséges intelligencia. A rendszerváltás fideszes győztesei. Tolvajok, bűnözők, kollaboránsok és kezelésük. Hangyák, csigák, kecskebékák. Mikor lesz olcsóbb a futócipő a magyar boltokban, mint Nyugaton?
00:00 Tartalomjegyzék. A kínai néni és a mesterséges intelligencia. 05:01 Segítsd a 444-et az 1 százalékoddal! Egyházit kinek adod? ANKH egyház. Deák Bill Gyula támogatása. 11:30 A rendszerváltás fideszes nyertesei. Bronzérem: Radics Béla. Szalai Piroska és Valenytina Petrenko. Ezüstérem: Varga Mihály 17:30 Arany: Fürjes Balázs 22:57 A legnagyobb vesztes: Sára Botond. Orbán Áron és Sára közös biznisze. Bezzeg a mátrai erőmű! 26:04 Az interjú Till Attilával. A férgek, akikre a rendszer épült. Bayer Zsolt korrektül állt a bűnözésben. Kolozsi Ádám cikke az MTA irányváltásáról. 30:07 Nobel-díjas kuss. Tarr Béla nem érhette meg a végét. Magyar Péter és az Asics Gel-Kayano. 35:05 A választói türelem hossza. Medgyessy Péter megvalósult ígéretei. Orbánék lassan ölő mérge. Hogy lehet kimászni a benzinár-sapkából? 41:40 Hangyainvázió a hatodikon. Küzdelem a csigák ellen Budaörsön. 46:24 Kecskebéka-nyúlüreg. A nyaktekergető, 18-as balkáni gerle.See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Ez már a harmadik filmnézésük volt, köszönjük, hogy eljött, aki eljött!
A Szeszélyes kalandok egy egymást továbbra is mélyen szerető pár történetét meséli el, akik elhatározzák, hogy kinyitják a kapcsolatukat. A döntésük nemcsak őket, hanem a gyermekeiket is érinti, ráadásul kiderül, hogy a szexuális önismeretük mellett a személyes önismeretük is fejlesztésre szorul. Miközben teljesen máshogy élik meg a változást és az új élményeket, nyilvánvalóvá válik számukra, hogy továbbra is együtt szeretnének dolgozni a kapcsolatukon.
Lehet egyszerre több embert szeretni? Működhet féltékenység nélkül egy nyitott kapcsolat? Mi történik a gyerekekkel egy ilyen helyzetben? Ezek a kérdések is izgalmasak, de a filmezés utáni beszélgetésünkben szó esett arról, hogy tudunk-e a testünkről, a szexről és általában a vágyainkról beszélgetni a partnerünkkel és a barátainkkal.
Ehhez a beszélgetéshez pedig nem találhattunk volna jobb vendéget, mint Jámbor Esztert, aki tabukommunikációs tanácsadóként és művészetterapeutaként nemcsak szokott, hanem tud is beszélni a szexről, a vágyakról és a testről, ráadásul küldetésének tekinti, hogy ez másoknak is jobban menjen.
Bővebben:
00:18 - Megint nem találtuk el, hogy hányadik adás. 00:48 - Ezért szeretjük NAGYON Jámbor Esztert! 04:00 - Nehéz beszélni a szexről? 05:26 - Azért nehéz beszélni a szexről, mert nem beszélünk róla… 09:03 - Na, és akkor hogyan kellene erről beszélni? 14:48 - A szexuális és a pszichológiai önismeret szorosan összefügg. 22:24 - Segít az, hogy a mainstreamben egyre több film foglalkozik a szexualitás témájával? 29:40 - A szexuális neveléshez szinte minden megvan már, csak használni kellene. 33:38 - A szexuális életben bekövetkező változások megoldanak bármit az életközepi válságban? 36:40 - Kutatások szerint idősebb korban a fókusz áttolódik a mennyiségről a minőségre. 39:28 - Egy dologra mindenképpen szükség lenne: őszinteségre. 44:24 - Mi kell ahhoz, hogy egy poli kapcsolat működjön? 49:30 - Milyen lenne úgy a világ, ha nem a monogámia lenne az alap?Némi olvasnivaló:
A Testsuli, Eszter oldala A Yelon, ahol rengeteg hasznos anyagot találsz szexuális neveléshez A Polysecure c. könyv, ami a poli kapcsolatokról szól A beleegyezéses nem monogám kapcsolatokról egy kis olvasnivaló Ez pedig a Szeszélyes kalandok című film előzetese menjetek el és nézzétek meg!Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a [email protected] címre várjuk. (Illusztráció: Kiss Bence/444)
See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Újságírás és média eddig és ezután
03:11 Mennyire volt különleges a NER-ben a média és a nyilvánosság? A Magyar Nemzet helyreigazítása. A Médiafórum Egyesület. NYU Rule of Law Lab.Szergej Gurijev spin diktatúrája
08:40 Megérdemlik az újságírók a köszönetet? Dinasztia.
14:00 Autokráciához képest erős maradt a magyar független média.
16:17 Hogy kezelje a Fideszt most a média?
21:06 Az előző rendszerváltás után hogy kezelte a média a bűnösöket?
24:14 Kósának és Matolcsynak is járnak Biszku és Czinege békés nyugdíjasévei?
29:32 Hogy bánik a Tisza a médiával? A 444 interjúja Magyar Péterrel. A Direkt36 cikke Magyar Péterről. Tóth Péter kampányfőnök a Partizánban a médiáról.
42:20 Kell új médiatörvény?
47:12 A Tisza programja és a közmédia. A híradó és az állami hirdetések leállítása.
52:41 36 év után a Tisza megint nekifut a közmédiának.
59:35 Van Magyarországon pénz és ember egy jó közmédiára?
63:19 A Tisza Nemzeti Sajtóalapot ígér. Mivel érdemes államilag támogatni a médiát?
71:03 Biztos jobb lesz mostantól a független médiának? A Direkt36 Gyurcsány-cikke.
See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást.
Az első élő Orbán után. Rengeteg kérdés, izgatott hangulat. A kínai néni véleménye Magyar Péterről. Puzsér napszemüvegbotránya – Winkler megpróbálja megbuktatni az új rendszert. Az autósok terhei elviselhetetlenek. Hány embert kell lecsukni?
00:00–00:46 Pezsgőbontás 00:48 Hallgatói kérdés: mikor tűnik el Magyar Péter a közéletből? 03:39 Hallgatói kérdés: hogy lesz ez jó Orbán Viktornak? A kínai néni értékel. Nálunk nem lesz három órás live. 09:41 Hallgatói kérdés: féltetek, hogy soha nem lesz vége? 11:33 Hallgatói kérdés: mikor fogtátok fel, hogy vége? 19:27 Hallgatói kérdés: lusztráció? 21:35 Hallgatói kérdés: előrehozott választás? 25:09 Hallgatói kérdés: hány embert kell lecsukni? Ki vezeti 2027-ben a Forbes gazdaglistáját? 28:01 Hallgatói kérdés: mégsem Argentína? 30:22 Hallgatói kérdés: melyik Fideszest rehabilitálják? 31:00 Hallgatói kérdés: milyen érzés királyt csinálni? 31:18 Hallgatói kérdés: közmédiában dolgoznátok? 39:08 Hallgatói kérdés: ki legyen a paprikaispán? 41:25 Hallgatói kérdés: könnyítenek végre az autós társadalom elviselhetetlen terhein? A B125-mozgalom. 45:37 Hallgatói kérdés: hangulat a XIII. kerületben? 47:05 Hallgatói kérdés: Fidesz vagy Real Madrid? 47:38 Hallgatói kérdés: ajánlotok kultúrát? 50:53 Hallgatói kérdés: Carcass vagy sör? 51:46 Hallgatói kérdés: Rammstein vagy szemüveg? 52:45 Hallgatói kérdés: Puzsér napszemüvege? Grandpa double bridge. 56:24 Hallgatói kérdés: hova utazzon a menyasszonyom? 57:26 Hallgatói kérdés: lehetne kevesebb sport?See omnystudio.com/listener for privacy information.
-
Március elején jelent meg Krusovszky Dénes legújabb novellás kötete, A másik mozaik. Az idegenség, magány és boldogságkeresés témáit körüljáró könyv szerzőjével sok minden más mellett a NER végéről, a Japánban megélt tapasztalatairól és a magyar irodalom helyzetéről beszélgettünk, a novellák mellett persze.
Ezt a beszélgetést online vettük fel, és mivel először csináltunk ilyet, az elején előfordulnak benne kisebb zörejek meg billentyűhangok, ezért elnézést kérünk, ha még egyszer hasonló körülményekre szorulunk, már jobban képben leszünk majd a beállításokkal.
A tartalomból:
00:00 Hamarosan jön az új élő felvételünk, Szerb Antal regényeiről és életéről Prieger Zsolttal fogunk beszélgetni, pár jegy még van. És egy regény, amit ajánlunk: Lisa Ridzén - Darvak vonulása. 04:20 Vendégünk Krusovszky Dénes, és onnan indulunk, hogy összes eddigi megjelent prózája a NER alatt született, mennyire volt ott ez a világ a műveiben? És megszületik-e a mostani rendszerváltásnak majd a nagyregénye? Az említett 444 cikk: Sarkadi Zsolttól a Beszorultunk. 11:15 Több mint egy éve él Japánban családjával, hogyan hatott ez az írásaira, főleg a Magyarországról szóló írásaira? Egy váratlan előny: nincs több smalltalk és kínos beszélgetés. 19:20 Kik és miért tanulnak magyarul Japánban? 27:23 A másik mozaik novelláit összefogó motívumok: „van itt a saját énünkbe zártságtól való szenvedésnek a körüljárása, ami a legtöbb esetben tragikomikus.” 33:34 A boldogságkeresés lehetetlensége, és a feloldhatatlan szorongás, hogy miért szorongunk pozitív helyzetekben is. 42:38 Autófikcióról az Autófikció című novella nyomán. És hogy az irodalom arra is jó lehet, hogy teremtsen közénk és a világ köze egy közvetettséget. 50:42 Írók kifutási lehetőségei itthon és máshol. Az irodalmi színtér még New Yorkban is falusias hangulatú. A magyar irodalom helyzete tűnik pokolinak és tök jónak. És a neres szétbarmolások is sokat rontottak azért a helyzeten, például a fordítástámogatás leállítása. 68:40 Technológia ambivalenciája, öngyűlölő internetfüggőség, idegenség és nyelvvesztés. 77:19 Három könyv Krusovszky Dénes ajánlásában: Bodor Ádám - Behavazott lábnyomok, Macuie Maszasi - A vulkán lábánál és Szijj Ferenc májusban megjelenő kötete, A madarak tudása.
Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.
A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is.
See omnystudio.com/listener for privacy information.
- Visa fler