Avsnitt

  • A 20. századi magyar irodalom egyik legnépszerűbb írója, alighanem a fordításban legtöbb példányban eladott magyar szerző, akit a hivatalos kánon és az irodalmárok mégsem tudtak mindig hova tenni. Ő Szabó Magda, akinek életművével már az indulásunktól kezdve akartunk foglalkozni a Nem rossz könyvek podcastban, és most végre eljött ez az alkalom.

    Vendégünk Szabó T. Anna költő, író, műfordító, aki amolyan irodalmi nagyanyjaként tekint Szabó Magdára, és akivel Szabó Magda jelentőségén és művein túl szabadságigényekről, indulatokról, a női alkotók egykori és jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk, és közben szóba került a magyar irodalom sok klasszikus és számos kortárs alakja is. Már csak a felvétel után került sajnos szóba, de Szabó T. Anna verse, a Dal a szülőkről, amit Szabó Magda születésnapjára írt, itt olvasható.

    A tartalomból:

    00.00 A mai témánk: Szabó Magda. Az említett tanulmánykötet: „Nekem is csak maszkjaim voltak" (szerkesztette: Murzsa Tímea és Papp Ágnes Klára)1.10 Vendégünk: Szabó T. Anna. És az első kérdésünk arról, hogy hogyan kapcsolódunk különböző életkorokban Szabó Magdához, és hogyan lett költőből prózaíró. 6.30 Szabó Magda versei újraolvasva és az indulat, ami ott van a műveiben. „Öreganyám, nagyvilág, jól megjegyezd a nevemet!”10.14 Szabadságigény és csalódások, a saját és a családja történetében is. És a kettősség, ami végig ott volt az életében14.00 Milyen volt nőként ezekben az években alkotni? És mi változott azóta? 18.25 Irodalmi házasságok, melyben két ember egymás mellett alkot. Versengés, együttműködés, dominancia, és mit lehet ezekből a példákból tanulni? 25.50 Szabó Magda állandó játéka a szerepeivel, határok a fiktív és valós között, és a magánmitológiák szerepe Jókaiék óta30.20 A legtöbbet fordított magyar szerző, miért futhattak be ennyire a regényei más nyelveken? 32.20 Szabó Magda az olvasók körében szinte végig nagyon népszerű volt, de mintha az irodalmárok sokszor gyanakodva fogadták volna. „Magyarországon mindenki gyanús, aki egy kicsit is sikeres, de az olvasókat nem tudják elvenni tőle”. És a rétegek, melyek mindig jelen vannak Szabó regényeiben37.40 Kettős terhelés és az irodalom: úgy írni a rendszerváltás előtt, hogy itt még oké legyen, de kinn is már oké legyen. Fontos volt neki, hogy a szomszédasszony is megértse, de mégse hazudjon43.25 Hogyan találja meg egy író a saját hangját? És hol jelenik meg Szabó Magda Szabó T. Anna írói hangjában?48.20 Szabó T. Anna könyvajánlója, Szabó Magdához kapcsolódva: Szabótól az Ókút mellett a Vörösmarty-tanulmány A csekei monológból, valamint Marton-Ady Edina Pubi című regénye és Kiss Judit Ágnestől az Egy nőalak szürke kontúrja

    Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.

    A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek:

    #1 Kedvenc könyveink korábbi életszakaszainkból#2 Miért szeretjük annyira a skandináv irodalmat?#3 Mit tud kezdeni az irodalom a magyar politikával?#4 Mit olvasol, amikor gyereked születik? – anyaság az irodalomban#5 Ezek voltak a kedvenc könyveink 2023-ban#6 Hogy lesz egy könyv az év legjobb könyve?#7 Hogyan érdemes Krasznahorkait olvasni?#8 Hogyan lehet regényt írni egy bipoláris depresszió történetéből?#9 Tízmillió kis privát pokolban él mindenki, erről nem lehet regényt írni#10 A népmesék sokszor túl korán jönnek, a kiskamaszok valós problémáiból viszont nem kérünk#11 Aki úgy tud a lélekről írni, hogy közben elkerülte a guruvá válást#12 10 évvel a halála után jelenik meg Márquez új könyve, amit nem is akart kiadni

    Címlapkép: Botos Tamás, vágó: Fórizs Mátyás

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az előfizetők (de csak a Belső kör és a Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A kedden publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb.

    00:30 Egymásnak mansplainelő férfiak. Manspreading. Podcastolás vs. fingóverseny03:56 Senki sem akar Magyar Péterről beszélni. Jól beszél vagy nem beszél jól? Bajnai Gordon karizmája. Amiben tévedtünk.08:22 A mém, akire egy év múlva nem fogunk emlékezni. Ki volt ott Magyar tüntetésén? A nem létező kiábrándult fideszes. Kocsis Máté belezavarodása. Az ellenzéki pszichózisok rossz vége.13:48 Lázár János rókaképe. Lázár a SPAR ellen.15:28 Hány Mészáros és Szíjj kell Magyarországnak? Lázár Mourinho nagy csapatot már nem kap. Mi lesz Lázár portugál válogatottja?21:29 Senki sem akar Vitézy Dávidról beszélni. Az LMP, mint ellenzéki párt.25:08 Mit vegyen meg Mészáros Lőrinc? Az IMDB-t!26:38 Javier Milei eredményei. Akik kitartottak a nyugat mellet. A Magyar Nemzet cikke Zelenszkij argentin útjáról.30:31 Angol nemzeti halételek. Jellied eel. A Small Faces csúcskorszaka. A jó magyar angolnapörkölt. Japán angolna rizsen.35:22 Megdrágult a spanyol bébiangolna. Angolnaívás a Sargasso-tengerben. Néhány ezer araszny menyhal.38:36 Kajakbérlőt tud valaki? Szörfdeszkatartó robogón.40.56 A dorogi lángoshelyzet. Amikor a tulaj azt hiszi, jobban tudja csinálni a vendéglátósnál. A legdagadtabb európaiak. 46:18 Sörösdobozfaragás podcastban. Smith & Weston First Response.51:28 A madaras olvasó és a csilpcsalpfüzike.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • Lehet, hogy soha az életben nem voltunk még akupunktúrás kezelésen, de biztosan hallottunk már róla. De vannak ennél merészebb – és kevésbé ismert – gyógymódok is, olyanok, amik a nyugati orvosláshoz szokott európai füleinknek egyenesen képtelenségnek hatnak. Az nem teljesen hülyeség, hogy az egészséghez hozzá tartozik a fizikai és mentális jóllét is, de vajon van értelme virágesszenciákkal, tűkkel, számokkal, kártyákkal, szalagokkal vagy érintésekkel pepecselni, ha az egészségünk a tét?

    Nem ígérjük, hogy erre választ adunk, de az biztos, hogy az emberek több mint fele kísérletezett már ilyesmikkel a Statista 2021-es, az Egyesült Államokban gyűjtött adatai szerint.

    A legtöbben táplálékkiegészítőket, növényi eredetű szereket és teákat választanak, de a listán szerepelnek az olajok, a csontkovácsolás, a jóga, az aromaterápia, a pszichedelikus szerek, a homeopátia, az akupunktúra, a kristályok és a reiki is. Nem meglepő módon pedig a nők általában nyitottabbak az alternatív megoldásokra, mint a férfiak.

    Ezért is beszéltünk a Tyúkólban arról, hogy mennyi mindent találtunk az interneten a színtanácsadástól kezdve az esszenciákon át, amikre rengeteget lehet költeni – az eredményesség viszont kétséges. Mármint attól függően, hogy mit tekintünk eredménynek.

    Részletesebben:

    00:10 - Ez itt a Tyúkól 12. adása, amiben olyan dolgokról lesz szó, amikre rengeteg pénzt lehet elszórni, de valójában fogalmunk sincs, hogy micsodák.02:05 - A TikTok az elsődleges információforrásunk, de innen tudjuk azt is, hogy létezik vakarásterápia.04:21 - Kedvencünk a színtanácsadás, amikor tízezrekért megmondják, hogy milyen színek állnának jól, aztán úgysem cseréljük le a gardróbunkat, mert egyébként makacsul ragaszkodunk a saját kedvenc darabjainkhoz és a stílusunkhoz.11:04 - A tejeskávé külön szín? (Spoiler: igen.)18:24 - Beszéljünk egy kicsit a női ciklusról, mert a női test működését is baromi drága tanfolyamokon tanítják meg általában felnőtt nőknek, az iskolában ugyanis alig esik szó arról, hogyan is működnek a hormonjaink.22:27 - Régen minden jobb volt: volt Szex, szerelem, gyengédség rovat is!27:30 - Hány tampont használ el egy nő a menstruációja alatt?34:45 - A Szám.38:35 - Lukács György és Grigorij Grabovoj egy mondatban.43:10 - Az onkológián mindenki hinni kezd valamiben, a sarlatánoknak pedig egy igazi aranybánya ez.48:27 - Még a WHO is enyhül.54:08 - Könnyed váltás: beszéljünk a Bach-virágterápiáról!57:20 - Bármi bajod van? Katángkóró a megoldás!01:00:02 - Miben más ez, mint a levendulafürdő? Az eukaliptusz ér, de a szilfa nem? Vagy pont fordítva?01:07:39 - Hetvenezer egy szett vadvirág, miközben fillérekért vásárolják fel azoktól, akik naphosszat gyűjtögetik őket.01:11:20 - Hívogatni kéne az orvost vagy megbízni a gyógynövények erejében? Hiszünk a kritikus gondolkodásban.01:19:21 - 25 éves korodra legyen rutin, hogy szűrővizsgálatokra jársz. Pont.01:20:12 - Nagyon szerettünk volna még az asztrológiáról beszélni, de majd legközelebb…

    Egy kis olvasnivaló, meg néhány oldal, ha kedvet kaptatok:

    A Sikerre Öltöztetve online tesztje, amivel nagyjából be tudod lőni a színtipusodat.Néhány Grabovoj szám, ha nem bíznád a gyógyulást vagy a sikert a véletlenre.Infók a Bach-virágterápiáról, illetve a gyógynövények felsorolása.Aggályok a WHO álláspontjával kapcsolatban.Dolgok, amiket ígér a homeopátia és dolgok, amiket nem tudnak bebizonyítani róla. Valószínűleg ezért nem lehet ma már felírni gyógyszerként homeopátiás szereket Magyarországon, miközben az egészségügyben elkeseredetten bolyongó magyarok majdnem fele hisz abban, hogy a végtelenségig hígított szerek hatásosak.Általános a bizonytalanság, ha egy menstruációhoz szükséges tamponmennyiségről van szó.

    Címlapkép: Kiss Bence/444

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Tényleg védeni kell a készpénzt? És ha igen, kitől? Mennyire készpénzhasználó a magyar, megéri-e a zsebünkben csörgetni az aprót és cihába varrni a nyugdíjat, és persze a legfontosabb: mibe kerül mindez nekünk?

    Ezeket a kérdéseket járjuk körül a Newsroom legújabb adásában Haász Jánossal, a 444 gazdasági újságírójával. Meghívott vendégünk Argyelán József, a Bankmonitor vezető elemzője.

    Részletesebben:

    0:00 - Kinek mennyi csörög a zsebében?01:34 - Politikai háttér, realitások és alufóliasisak.04:20 - Mennyi készpénzt használunk? És miért ilyen sokat?06:52 - Elég sok pénzt vesztünk azon, ha nem figyelünk oda a bankszámlánkra. De a készpénzhasználaton is lehet nagyon bukni.12:19 - A készpénzhasználat kulturális és egyéb okai, az alapvető bizalmatlanság a bankok irányába, és a pénzügyi tudatosság teljes hiánya.15:59 - Tegyük fel, hogy eltűnik a pénztárcám. Vagy valaki megpróbálja kicsalni a pénzemet. Miért keres az ELMŰ??? Legyünk résen, sokféle módon próbálják ellopni a pénzünket.21:04 - Állami szinten sok szó esett korábban a készpénzhasználat visszaszorításáról. De miért is? Mennyibe kerül az adófizetőknek az 5 forintos? És a gazdaságnak, hogy otthon pihentetjük a lóvét?28:12 - Kevés olyan hely van, ahol nem fogadják el a készpénzt. A bankkártyával viszont érhetnek meglepetések minket.34:18 - Mérd fel a banki szokásaidat, és gondold át az életed. De komolyan.40:30 - Maradjunk a racionalitás talaján: szinte kizárt, hogy a készpénzhasználat Magyarországon egyik napról a másikra megszűnik.

    Hasznos linkek és egyéb olvasnivalók:

    Elég sokat bukhatsz, ha kiveszed a pénzed a bankszámládról, és nem figyelsz.Tippek és trükkök, hogy ne menjen rá a gatyád is.Szijjártó Péternek is segítettünk a témában. Szívesen!Készpénz vagy bankszámla: most akkor melyik a jobb?Ha mégis felvennél készpénzt a bankszámládról, ezekre figyelj.Így nézd meg, hogy melyik bankszámla a legideálisabb számodra.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az előfizetők (de csak a Belső kör és a Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A kedden publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb.

    00:48 Szolgálati áthelyezős közlemények.02:12 A hatmilliárdos gumicsontot mennyiért néznéd meg? Mit forgatnának Orbán Viktor bélflórájáról az antiművészek?06:32 Általános Balog Zoltán-megfejtés. Orbán Viktor és a kultúrpolitika. Orbán tanul vagy tanít? Pintér Pinyő és Lothar Matthaus.12:24 Mi áll vagy bukik Magyar Péter nézőszámán? Akinek víziója van, menjen orvoshoz.15:46 A Kutyapárt hete. Utazás az nyugat-virginiai ellenzéki szavazók fejébe és lelkébe. juhi Nem lehet más a politika.20:30 Nem tudsz úgy kiejteni egy kínai étteremnevet hogy kultúrember megértse! Az a hiteles kínai, ahol nem fűtenek. Dauerolt pincér a Xian Foodban. Ujgur samsa és naan.24:41 Ujgur és hui muszlimok. Kínai burger. Kis-Kína az Oktogonon. Politikai disszidens vendégek és vendéglátók Budapesten. Coffee Tuned.28:49 Google Review-toplista Budapesten. A Retro Lángos rövid története egy bódéból a mennyországba. Mark Wiens a bódéban lángosozik.31:42 Akiknek több review-ja van a Retro Lángosnál. 1,2 pont Lisszabonnban. Nem, a Daubner nem a kínaiaké. A régi jó Hootersből nem maradt semmi.36:06 Tájidegen zsidó konyha a gettóban. A Macesz Huszár ma már Macesz Bistro néven üzemel. 40:46 Mégis van zsűri a halfesztiválon.43:21 Kalandok a pozsonyi Motocykel 24-en. De, lehet enni az ufóban. A tót Hells Angels.48:47 Na ugye, hogy Szentkirályi!

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az év legnagyobb érdeklődéssel és leghevesebb vitákkal kísért világirodalmi eseménye lett a Találkozunk augusztusban megjelenése. Ez a 2014-ben meghalt Gabriel García Márquez alighanem utolsó regénye, amit szerzője nem tartott elég jónak, és nem akart volna kiadatni, de a fiai most máshogy döntöttek.

    Mivel a világpremierrel egy időben a kisregény Magyarországon is megjelent Scholz László fordításában, adta magát, hogy Márquez életművével és a Találkozunk augusztusbannal foglalkozzunk a Nem rossz könyvek új részében. Vendégünk Kutasy Mercédesz, az ELTE spanyoltanszékének oktatója, műfordító, és Soltész Béla, az ELTE társadalomtudományi karának oktatója, három dél-amerikai utazós könyv szerzője.

    A tartalomból:

    00.00 Könyvek, amiket mostanában olvastunk: Jens Liljestrand - Ha minden véget ér is és Mohsin Hamid - Az utolsó fehér ember4.45 Anna új podcastja: Ezt senki nem mondta!6.10 És két kapcsolódó regény: Maria Navarro Skaranger - Emily forever, Kjersti Annesdatter Skomsvold - A gyerek10.10 Ma témánk: Márquez életműve és az utolsó regénye. Vendégünk Kutasy Mercédesz és Soltész Béla. Rögtön az első kérdés: kinek mi az első személyes emléke Márquez szövegeiről? 13.10 Mit tudott Márquez, amitől ekkora alakja lehetett a világirodalomnak? És kik voltak az előképei a dél-amerikai irodalomban? 14.40 Miért rázza ki a hideg az irodalmárokat a mágikus realizmus kifejezés hallatán? 18.10 Márquez nyelve és Székács Vera magyar fordításai. Hogy milyen lehetett a hetvenes évek végén Márquezt fordítani? Rettenetes. 21.40 A kolumbiai spanyol nyelvben külön kifejezés van a máruqezi abszurdra22.50 Milyen volt Aracatacában, ahol Márquez született, és amiről a Száz év magány helyszínét mintázta? 28.00 Az új regény, a Találkozunk augusztusban. Hiba vagy jó hír, hogy megjelent? A könyv megjelenésének sztorija érdekesebb lehet, mint maga a kisregény35.40 És még netflixes sorozat is jöhet a Száz év magányból37.20 Honnan érezni azonnal, hogy egy mondatot Márquez írt?41.20 Aki most olvasna először Márquezt, mivel kezdjen? És mit olvassunk még dél-amerikai szerzőktől? Vendégeink ajánlatai.

    Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.

    A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek:

    #1 Kedvenc könyveink korábbi életszakaszainkból#2 Miért szeretjük annyira a skandináv irodalmat?#3 Mit tud kezdeni az irodalom a magyar politikával?#4 Mit olvasol, amikor gyereked születik? – anyaság az irodalomban#5 Ezek voltak a kedvenc könyveink 2023-ban#6 Hogy lesz egy könyv az év legjobb könyve?#7 Hogyan érdemes Krasznahorkait olvasni?#8 Hogyan lehet regényt írni egy bipoláris depresszió történetéből?#9 Tízmillió kis privát pokolban él mindenki, erről nem lehet regényt írni#10 A népmesék sokszor túl korán jönnek, a kiskamaszok valós problémáiból viszont nem kérünk#11 Aki úgy tud a lélekről írni, hogy közben elkerülte a guruvá válást

    Címlapkép: Botos Tamás, vágó: Fórizs Mátyás

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Március 15. után a harmadik erő megszervezésén fognak dolgozni, ami a NER lebontásához kell – erről beszélt Magyar Péter a 444-nek adott interjúban.

    Úgy érzi, hogy erős most az anti-establishment-hangulat.

    Szerinte a mostani hangulatban harmadik erő csak akkor lehet sikeres, ha nem a már meglévő ellenzékiekkel működik együtt.

    Jelenleg one man show-t visz, de tudja, hogy csapat nélkül nem lehet ezt sokáig csinálni.

    A Medián felmérésére szerint 13 százalék szavazna rá azok közül, akik hallottak róla.

    Magyar Péterrel Kaufmann Balázs készített interjút.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A 444 előfizetői már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes, hosszabb verziójához. A kedden publikált, szabadon meghallgatható verzió rövidebb.

    Ha szeretnél minket hosszabban, ráadásul már szombaton meghallgatni, „Közösség” vagy „Belső kör” csomagra van szükséged. Itt tudsz előfizetni a 444-re.

    00:47 Zászlóbontás atombombával. Piac és politikai piac. A Partizán filmje a kamupártokról. A kétlábon járó gumicsont.03:48 Csámcsogás indul. Mézsör szőlővel és mogyoróvajjal. Mead Scientist: Red Grape PBJ Time.08:53 Mézsör flóraszepttel és tidepoddal. A potenciál íze.10:40 Köszönjük a liofilizált epret! Minden a liofilizálásról.14:00 Kinek jut eszébe dohányt klónozni? A dohány, amihez kötődtem. Amikor a 444 2013-ban dohányt termesztett. és amikor a trafikmutyi fellépett a Szigeten. Emberek, akiket a trafikmutyinak köszönhetünk. A kétezer tocsiknyi pénz19:45 Földes András jelentkezik és rendet tesz. Elő a dobozból a romkocsma-doksival!24:06 Wim Wenders: Matata Kakiba. A japán kei car.30:37 A japán vécék dicsérete. Perfect Day a Trainspottingban. Nem szart még igazán, aki nem szart Japánban. A mozilátogatás további örömei.35:47 Mégis van tréfás úszósapka. Ma is volt egy háton pogózó. Uszodai leckéztetés.39:09 Dolgok, amiket unnak a hallgatók. Én ezeknek nem mondom el a jó kínait! A sértődött podcaster sirámai.42:38 A Szijjártónak nyitott lángosos. Az influenszer, aki elment lángosozni. Utazás az internet utáni világban. Érdemes-e sorban állni a New York Palota előtt? 12400 google review nem tévedhet.47:40 Geronimo, a macskajáték. Macskasérülések párzási szezonban. A legkeményebb kandúr Budaörsön.---- ELŐFIZETŐKNEK ----51:51 Köszöntjük a 2024-es Szegedi Halfesztivál sztárvendégét! Uj Péter eredeti instapostja, amivel minden elkezdődött.56:19 Járnak-e szegediek a szegedi halfesztiválra? Az ember, akinél senki nem evett több rossz halászlevet. Surranópályán előz a budapesti halászlé. A zsűri, ami nincs.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Ez itt a 444 dedikáltan nőket érintő témákkal foglalkozó podcastjának tizenegyedik adása. Micsoda véletlen, hogy éppen a nemzetközi nőnap előtt!

    A nőnapról már 1913-ban szóltak röplapok, az ENSZ 1917-ben jelölte ki, de nálunk csak 1948 óta tartják március 8-án. Magyarországon a Rákosi-korszakban kötelező volt, a rendszerváltás után vesztette el munkásmozgalmi hangulatát. Hogyan lett egy harcos, demonstratív napból az, hogy ma már maguk a nők várják, hogy maximum egy szál nárcisszal le legyen tudva a dolog? Pedig a nőnap egykor az egyenjogúság és a szabad munkavállalási lehetőség eléréséről szólt. Tényleg? És miről szól ma?

    Nőnap alkalmából emlékezzünk meg arról is, hogy 2020 májusában Magyarországon megszűnt a nem- és névváltoztatás lehetősége az anyakönyvi eljárásról szóló törvény módosításával. A módosítás bevezette a „születési nem” fogalmát, amit „a kromoszómák és az elsődleges nemi jelleg alapján meghatározott” biológiai nemmel azonosként határozott meg, illetve kimondta, hogy ez az adat - a születési nem - jogilag nem változtatható meg. Tehát eltörölték a nem- és névváltoztatás lehetőségét. Ugyanezen év decembertől a kormány alkotmánymódosítással alaptörvényi szintre emelte a döntést. Cikk az Amnesty blogon.

    Az adásból bővebben:

    00:00:00 - Karikó Katalin? Taylor Swift? Madonna? Jacinda Ardern? A kedvenc matektanárod a suliból? Vagy az anyukád? Neked van olyan nő, akire felnézel? Nőnap alkalmából mi azon nyomban feltárjuk, hogy nekünk van-e példaképünk, szerepmodellünk, és ha igen, ki és miért.00:01:33 - Jó ötlet nemet adni a példának? Kvótanők és kvótarendezvények. Nők a STEM-ben és a szénbányászatban.00:06:56 - „Hülye leszek belevágni valamibe, amiről már az elején az sulykolják nekem, hogy ha ezt választom, hátrányból indulok.” Ki tanítja meg nekünk a jogaikat, ha orvos Barbie és a cukiskodás csődöt mond? Szexizmus, patriarchális rendszerek, gazdasági egyenlőtlenségek, bérszakadék, üvegplafon és más pofonok.00:10:28 - A kapitalizmusban nem csak a nők szenvedhetnek hátrányt, hanem mindenki, aki nem a patriarchális érvényesüléshez elvárt viselkedésmintákat tudja magáénak.00:10:49 - Sűrű bocsánatkérések - elvégre ezek tesznek egy feminista podcastet azzá, ami. 00:16:45 - Mi van azokkal a lányokkal, akiket tizenhat évesen kivet magából az oktatási rendszer? És azokkal, akik nem a karrierjükben szeretnének sikeresek lenni, hovatovább, még álmodozni sem tudnak erről? A nőnap nemi osztályalapú működése. 00:27:28 - Dekonstruáljuk a siker kapitalista fogalmát. Taylor Swiftet támadások érik, Bridget Jones igazi huszonegyedik századi példakép. 00:30:59 - Befóliázott könyvek lázadó lányokról. Példaképek versus szerepmodellek. Mostanra talán mindenkinek világos, hogy nekünk nincsenek is példaképeink. Ennek az okait is elmondjuk. 00:40:12 - A példakép és a rajongás pszichológus-szemmel. 00:46:10 - Tagadás, mentegetés, kognitív disszonancia - mit csinálunk, amikor a példaképünk megbukik? Ezért ne válassz példaképnek egy sorozatsztárt. 00:46:34 - Anyu, ha ezt hallgatod, ne figyelj! 00:52:46 - Így lett egy harcos, demonstratív napból kereskedelmi kategória, az öntudatra ébredésünk ünnepéből posztfeminista teljesítménykényszer. A mimóza hiánycikké válása, a nőnap elértéktelenedése. 00:55:55 - Novák Katalin nem véletlenül keverte össze a nőnapot az anyák napjával. 00:58:57 - Ha virágot szeretnénk, csokit, és az érzést, hogy mi tesszük gazdagabbá a férfiak világát, mert mi hordjuk ki a gyerekeiket, akkor ne változtassunk semmin. Belelazulhatunk-e a nőnapba, miközben épp most is nők ezrei lesznek háborús nemi erőszak áldozatai? Megoszlanak a véleményeink.01:00:31 - Házi feladat: elfogadni, hogy az emberek nagy részének nincs szüksége arra, hogy egész életében küzdjön valamiért. Egy másik nagy részének meg lehetősége nincs rá. 01:07:21 - New fear unlocked: Orbán Viktor nárcisszal.

    Podcastunk kéthetente jelentkezik új témákkal, és meghallgatható a 444 Spotify- és Apple podcastcsatornáján is.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • 00:27 Legyünk szombaton? Hány neo-Heti Hetes ad ki egy régit? Szerencsére a Pew embargós kutatását még az előfizetőknek sem meséltük el. Műsorunk a fellegvárban.04:29 Mi és miért van a paywallon kívül és belül? Miért, te szeretsz fizetni? A Vice és a Buzzfeed halála. A II. világháborút sem adták ingyen a rikkancsok..09:49 Impakt a paywall mögül. Kommunostoid vagy nem kommunistoid ormánsági vályogviskózni? Haraszti Miklós esete a paywallal. Nem az Orbán bukna bele, hanem a 444.13:59 Mikor lesz Sulyok Tamás-interjú a 444-en? A befeszült fideszesek.17:09 Mongol jurta a József körúton.22:37 Magyar-mongol mennyegző. Magyar-kínai esküvő. Magyar-nigériai frigy.25:14 Rejtélyes módon népszerű budapesti vendéglátóhelyek. Retro Lángos. Amikor Szijjártó lángosozni vitte a Kínai Kommunista Pártot. The Magic a Hajós utcában. 29:52 Uj Péter: Új kretének a prémiumkontentban. Mocskos táskák, mocskos emberek. Viccesnél viccesebb úszósapkák.37:06 Mi van a mézsöröddel? Mead Scientist. Mézsörfőzés professzionálisan és házilag.40:58 Leif Erikson mézsöre. Az etióp mézsör, a tej. Etióp romkocsmák és gasztronómia. Az etióp tatárbifsztek az injera és a böjtök.45:47 Kezdjük gesztenyemézzel! Mézsör a hálószobában.49:58 Romkocsma-etimológia: a legújabb kutatások. Pótkulcs, a proto-romkocsma. A savariai Romkert.53:56 Amikor emberszámba vesznek a kidobók. Akinek a techno tette tönkre a bunyóját: Gálfi Gatto András.56:09 A Borízű Hang hatása a hokkaidói filmesztétikára.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Kevés olyan szerző van a világon, aki egyszerre lenne annyira ismert és sikeres a szűkebben vett tudományos területén, mint fikciós íróként. De az itthon is nagyon népszerű Irvin D. Yalom ilyen, így adta magát, hogy a Nem rossz könyvek podcastban egy egész epizódot szánjuk az életművére. Vendégünk Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, fordító, az ELTE PPK habilitált egyetemi docense.

    Technikai információ: Ismeretlen okokból az új epizód egyes szakaszai a megszokottnál visszhangosabbak, rosszabb hangminőségűek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kisebb probléma főleg a rész első 10 percében jön elő, vendégünk érkezésétől kezdve jóval ritkábban merül csak fel. A hibáért elnézést kérünk.

    A tartalomból:

    00.00 Költözni könyvekkel = rémálom. És a lehetetlen projekt: valahogy rendszerezni a könyveket otthon2.15 Jó könyvek, amiket mostanában olvastunk: Gershom Scholem - Walter Benjamin: The Story of a Friendship, az új Ernaux: Egyszerű szenvedély/ A fiú, Maarja Kangro: az Üveggyermek, Karin Smirnoff - Elmentem az öcsémhez10.00 Mai témánk: Irvin D. Yalom. És a vendégünk Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus, akinek nemrég jelent meg a Bevezetés az egzisztenciális pszichológiába című kötete. Rögtön adta magát az első kérdés: mi is az az egzisztenciális pszichológia?13.05 Milyen Yalom emberképe? Mit gondol az emberről?14.40 Az egyre személyesebbé váló életmű + Yalom hogyan kerülte el, hogy guruvá váljon? 18.05 Pszichológiai szakszövegek és szépirodalom: hogyan függnek ezek össze? És röviden a Spinoza-problémáról: a szabadság radikalitása27.50 Mennyire negatív az egzisztenciális pszichológia világképe? És mit lehet kezdeni a saját halálunk gondolatával?32.05 Kár, hogy Yalom nem írt regényt Heideggerről: milyen filozófusokra épít sokat az életművében?35.45 Miért csak 50 éves kora körül kezdett el fikciót írni? És lehet-e olvasás a terápia?40.10 Magyar írók, akiknél hasonlóan fontos a pszichológia és az irodalom kapcsolata41.30 3 + 1 Yalom-könyv Kőváry Zoltán ajánlásában43.20 És még egy kapcsolódó megjelenés, amit érdemes várni: Rollo May - Létezés felfedezése

    Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.

    A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek:

    #1 Kedvenc könyveink korábbi életszakaszainkból#2 Miért szeretjük annyira a skandináv irodalmat?#3 Mit tud kezdeni az irodalom a magyar politikával?#4 Mit olvasol, amikor gyereked születik? – anyaság az irodalomban#5 Ezek voltak a kedvenc könyveink 2023-ban#6 Hogy lesz egy könyv az év legjobb könyve?#7 Hogyan érdemes Krasznahorkait olvasni?#8 Hogyan lehet regényt írni egy bipoláris depresszió történetéből?#9 Tízmillió kis privát pokolban él mindenki, erről nem lehet regényt írni#10 A népmesék sokszor túl korán jönnek, a kiskamaszok valós problémáiból viszont nem kérünk

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Lázár János közlekedési miniszter első nagyobb intézkedése lép életbe, március 1-jén megújul a magyar közlekedés tarifarendszere. Sokaknak olcsóbb lesz az utazás, de emiatt az állam bevételektől fog elesni. Érdemi előrelépés vagy látszatintézkedés a tarifareform? Erről beszélgettünk Spohn Mártonnal, a Közlekedő Tömeg alelnökével.

    Tartalom:

    00:52 Mi is ez a tarifareform?

    02:19 Milyen előzményei voltak a reformnak?

    05:19 Bérletek

    10:51 Új jegytípusok

    12:09 Közlekedés Budapesten - Lázár János és Karácsony Gergely megállapodása után

    18:34 Várható-e más vidéki városokban is a budapestihez hasonló tarifaközösség

    22:03 Speciális esetek a megyehatároknál

    24:17 Digitális átállás a jegyvásárlásban26:08 Akikről elfeledkeztek a tervezésnél: a kerékpárosok

    31:30 Mennyi bevételtől esik el az állam? Ki fogja pótolni a hiányt?

    33:32 Mekkora utasforgalomnövekedés várható? Hogyan bírja majd a terhelést a vasúti kapacitás?

    37:40 Hogyan lehetne fejleszteni az új tarifarendszert?

    42:03 Mikor várhatóak a tarifareform első eredményei?

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • 00:36 A pedofília járulékos veszélyei élő adásban. Somos András bukása.

    02:16 Egyidősek vagyunk Navalnij hazatérésével. Gurijev cikke és az interjú Gurijevvel. Navalnij rituális öngyilkossága.

    06:30 Jan Palach, Bauer Sándor és Thich Quang Duc. Mi volt a terv? A globálisan is rosszul álló bizonyos dolgok.

    11:10 A szankcionált börtönőrök. Huckleberry Finn és Jim a néger egyébként a berkenyéről és a petrezselyemről mondtak le. A magyar börtönparancsnokok vagyona.

    15:00 Navalnij halála után kevesebben figyelnek. A szocsi dácsa. Vaclav Havel nem gyújtotta fel magát. A lenini és a gdanski út.

    19:39 A Navalnij-Gyatlov tengely.

    22:10 Kamala Harris vélt és valós hibái. Öntökönszúrás Joe Biden, avagy nem? A Fitfth avenue-idézet. Joe Biden, a jó elnök.

    27:33 Helyreigazítás: penicilin. Salvarsan. Ne legyél taknyos a lövészárokban!

    31:07 Aki nem tud kantunusul, ne beszéljen kantunusul. IMMC: Breaktörvény

    33:15 Gruevszkivel a Hongkongban.

    35:14 Ki van kutatva a hibbant? Ki a hibbant? Top 3 magyar hibbant. És akkor mi Magyar Péter?

    39:04 A romkocsma etimológiája: friss kutatási eredmények. Földes András 2003-as cikke. Ráckert, a pre-romkocsma.

    44:44 A 444 történetének legtrágárabb epizódja, egyenesen Békéscsabáról. Dukon és Kvaszta. Az alulkutatott trágár gyerekrigmusok. Krúbi, de nyugdíjasoknak.

    48:44 Na most lett elegem Nagy Feróból. Feró és Stefka. Pranknek azért sok.

    53:13 Winkler Róbert saját Wikipedia-oldala. 47 kedvenc járművem. A WD-40 reklámarca. Most kik a szponzoraid? Ganxsta Zolee és a Nissan.

    57:56 A macska megmenekül.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Az orosz-ukrán háború elmúlt két évének katonai tapasztalatairól beszélgettünk Jójárt Krisztiánnal, a John Lukács Intézet és a Svéd Nemzetvédelmi Egyetem kutatójával, és Takács Márk századossal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédjével.

    A tartalomból:

    0:33 - Mi történt, mi történik, és mi történhet a jövőben? Folyamatos a lassú orosz előrenyomulás. A mozgósítástól a területek feladásáig súlyos döntések várnak idén az ukrán politikai vezetésre.

    9:39 - Milyen a morál ukrán és orosz oldalon? Egyáltalán, miért fontos erről beszélni? Az orosz katonák vagy zsákban, vagy győztesként mennek haza. Az ukránok a hazájukat védik, van egy morális fölény, de elégedetlenkedés is.

    17:19 - Az ukrán ellentámadás kudarcának okairól. Megdőlt egy csomó mítosz, amit főleg az ukránok terjesztettek. Szun-Ce, Nagy Sándor és Julius Ceasar alapelvei ma is érvényesek.

    21:23 - Hogy változott meg a nyugati és az orosz gondolkodás a háborúval kapcsolatban? Szemünk előtt van a hadviselés jövője. Mindenki felfelé hazudott egy kicsit.

    30:23 - Van bármennyi tere a kritikának orosz oldalon, anélkül, hogy az ember kiesne az ablakon? A szakértő szemek a sorok közt olvasva már most is felfedeznek kritikai jellegű finom utalásokat. A Putyin utáni Oroszország hadtudományának várható következtetései.

    34:10 - A harckocsik és a drónok szerepe a hadviselésben, tapasztalatok és kilátások. Nem mindegy, hogy egy harcmezőn egyszerre hány eszköz képes téged megölni.

    40:14 - Meddig tarthat ki Ukrajna, ha valamilyen okból kifolyólag megszűnik a nyugati támogatás? Attól függ, mikor szűnik meg, de egyelőre az oroszoknál se látszik erő arra, hogy ki tudják mozdítani a holtpontról a támadást.

    44:10 - Egy esetleges ukrán összeomlás/orosz győzelem esetén Oroszország továbbmenne Európában? Az oroszok bízhatnak a nemlétező csodafegyverben, de felesleges. A NATO destabilizálása, és a román biztonságpolitikai nézetek csiklandozása.

    A beszélgetést február 8-án rögzítettük.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Váratlan helyről érkezett a téma, amivel az adásban foglalkozunk: egy férfi olvasónk írta, hogy milyen méltatlanul kevés szó esik a terhesség és a szülés után a szétnyílt hasizmokról, illetve a szülés utáni inkontinenciáról. Pedig ezeken a problémákon hatékonyan lehet segíteni, így a nők komolyabb életminőség-romlás nélkül élhetnek tovább a gyerekvállalás után.

    Már ha tudnak róla, hogy van esély arra, hogy ne kelljen keresztbe tett lábbal tüsszenteniük és hogy nem csak több százezer forintos csodatornák, műtétek vagy kezelések segíthetnek a probléma megoldásában. És ez csak egy dolog, még rengeteg van, amiről nem beszélünk eleget.

    Vendégünk Kremmer Sári, kollégánk és anyatársunk a 444-nél, negyedéves hallgató a Semmelweiss Egyetem szülésznő képzésén.

    Részletesebben:

    01:26 – Mi végre vagyunk itt? Valahogy több férfi ír olvasói levelet a Tyúkólnak, mint nő, mindenesetre egy fontos témával fogunk foglalkozni: olyan dolgokról beszélgetünk, amiket jó lett volna, ha tudunk, mielőtt szülünk.04:06 – Egyáltalán mennyire legális ezekről beszélni, mondhatja-e azt egy anya, hogy baromi nehéz?08:42 – Jó megszületett a gyereked, de mit csinálsz utána? Az egészségügyi betéttől, ami nincs nálad a szoptatás buktatóiig.11:05 – A járványhelyzet okozta plusznehézségek, amik egyébként a mai napig velünk vannak.13:39 – Amit az elmúlt 100 évben elveszítettünk: mi, nők, eltávolodtunk egymástól. Így viszont marad a végtelen mennyiségű információ, amiből nem könnyű azt kiszűrni, ami nekünk és a gyerekünknek a leghasznosabb.19:16 – Mire van szükség? Gyere át, hozz kaját. És menj el.25:11 - De hogy nem őrülsz bele: a mentális nehézségekről aztán végképp nem ildomos beszélni, inkább marad a rózsaszín cukormáz. Amire egész kampányokat húznak fel.29:19 – Kijön a védőnő, és kitölteti veled a szülés utáni depressziós tesztet. De leginkább te mész be hozzá, meg a gyerekorvoshoz is. Igen, szülés után pár nappal is.36:28 – Urogynekológia. Hogy mi? Igen, foglalkozni kéne medencefenékkel. Gyógytornák horror árakon, nőgyógyászati vizsgálatok szülés után, ahol épp csak a lényeget nem nézik meg.42:54 – Valamikor, valahol az életünkben meg kellene tudnunk beszélni ezeket a dolgokat. Az anyukánkkal. A barátainkkal. Anyatársainkkal. Valakivel, bárkivel.45:08 – Meglepetés: a testünk a szülés után már nem lesz sosem ugyanolyan, mint előtte volt. És egy időre el is veszítjük önmagunkat.50:11 – Az anyabűntudat már-már kötelező. Az anyaság pedig olyan, mint egy számítógépes játék.55:56 – Fejlődések, amik mindent borítanak. Telihold, kettős front, mikor jön a következő gebasz?1:00:39 – Azért legyen valami pozitív tanulsága is az adásnak.

    Olvasnivalók anyáknak, a RENGETEG szabadidejükhöz mérten:

    Csányi Gergely és Kerényi Szabina: A “jó anya” mítosza Magyarországon a reproduktív munka és a piac globális történetének szempontjából (Fordulat, 24. szám, más nagyon érdekes tanulmányok is vannak benne!)Császárvonal applikáció, és más hasznos tudnivalókPapp Réka Kinga: Puncipolitika (első, második, harmadik, negyedik, ötödik rész)POP blog, azaz pelvic organ prolapse, vagyis kismedencei süllyedés – a leghasznosabb infók a témában, akár arról van szó, hogyan kommunikáljunk a problémánkról az orvosunkkal, akár a különféle kezelési lehetőségekről, de még történeti távlatokba is kitekint, szóval nagyon ajánlott!A szétnyílt hasizom a várandós nők 60 százalékát érintiA baba méretétől, az anya magasságától és testsúlyától sem igazán függ az, hogy valakinek szétnyílik-e a hasizmaNem csak szülés miatt alakulhat ki, de nyilván az a leggyakoribbAz inkontinencia a felnőtt nők 50 százalékát érinti nagyjábólInkontinencia várandósság alatt és szülés után

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • 00:48 A reformátusok pr-hibái. Balog Zoltán aranyborja és többistenhite. Orbán már lezárná.05:26 Disclaimer: csütörtök van.06:37 Százak tanácsa, a Professzorok Batthyány Köre a Wish.com-ról. Meredekebb az ország kétharmadának ellopása vagy nem meredekebb? A pedofilok helyzete a börtöntársadalomban. A konfliktusok, amiket nem látok.11:06 A mindenhol pedofíliát keresésre kondicionált magyar társadalom. A szakállas bácsik visszatérnek.14:36 Stökiék podcastja. Thaisz Elek. Hússzínű bugyik egykor és napjainkban. Szifilisz és diftéria a 20. században.18:32 Balog Raszputyin. Mi a megoldás Orbán évértékelésén?20:29 A budaörsi Phelpset nem lehet felbosszantani.22:03 A szenvedély íze és a Puligny-Montrachet. Az IMDB gyalázása. Paródia-párbeszédek Tarantino munkásságában. ROHADT NACHOS!!!!!!!29:05 Kihagyott riportlehetőség Balin. Vörös csillag a Bintangon. Az ausztrál bulituristák egyenruhája. A C.O.F.F.I.N. együttes új lemeze.32:11 Bor Balin. Hatten wines és Gajdics Péter. Lakatos András, a brazil szőlészet prófétája.35:48 Taste of Canton, másodszor (harmadszor). A legnagyobb műproli a világon. Zavarok a kínai városok elnevezésében.40:08 Kínai néni kalandjai budapesti kínai éttermekben. BUÉK mandarinul és kantoniul.42:11 Az indonéz nemzetépítés sikerei. Az említett Bede-cikk. A thaiföldi helyben járás. A transmigrasi.47:44 Népesség és népsűrűség Jáván. A decentralizáció előnyei. A bonyolult ország, ami nem akar szétesni. Banglades egyébként kicsivel, de kevésbé sűrűn lakott Jávánál.51:44 Súlyos macskabullying. Miért nem tudja lehúzni a vécét Cicó?55:00 Alapvetően nem az én macskám! Lebomló-szójaalapú macskagranulátum. Nem kellett volna elkényeztetni. Horváth Bence cikke a szobatisztaságról.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Miért hallgattunk régen felnőttként is meséket és miért lenne érdemes még ma is így tenni? Milyen a jó gyerekirodalom és tényleg számít-e, hogy fejből mesélünk a gyerekeknek? A Nem rossz könyvek podcast új részében a téma a gyerekirodalom, vendégünk pedig Boldizsár Ildikó író, meseterapeuta és Kovács Eszter, a Pagony Kiadó alapító főszerkesztője.

    A tartalomból:

    00.00 Felbolydult mindennapok és friss könyvélmények: Ian Johnson - Sparks és Alice Miller - A test kiáltása, valamint Martin Miller - A tehetséges gyermek igazi drámája8.35 Mai témánk a mese- és gyerekirodalom. Vendégeink Boldizsár Ildikó író, meseterapeuta és Kovács Eszter, a Pagony Kiadó főszerkesztője13.45 Mennyire fontos, hogyan van illusztrálva egy gyerekkönyv? Képet olvasnunk ugyanúgy meg kell tanulnunk, mint szöveget értelmezni. Tíz gyerek tízféleképpen tud egy képbe belépni, és abban mozogni22.20 Vesztettünk azzal, hogy felnőttként már nem nagyon olvasunk meséket? Kiknek lenne érdemes újra olvasni? Népmesék és műmesék különbsége26.10 Átestünk a ló túloldalára, ma már szinte mindenki valamilyen terápiás célból keresi a meséket, a szórakoztató funkció háttérbe szorult28.10 Meg lehet alapozni a gyerekkori meseolvasással, hogy felnőttként olvasóvá váljon?35.45 Meddig van érdemi ráhatása a szülőnek arra, hogy mit olvas a gyerek, és mikortól számítanak más tényezők? Nagy hasonlóságok a gyerek- és a felnőtt szempontok között39.30 Tényleg mindenképp fejből kell mesélni a gyerekeknek? (Spoiler: nem)43.07 A nagy váltás: a közös olvasásból az önálló olvasóvá válás46.30 A felnőtteknek is sokszor nehezebb ma olvasni, mint régen47.20 Klasszikus mesék borzalmai, hogy lehet ezt jól kezelni? Mesék, amikben az élet nehezebb aspektusai is előkerülnek52.30 Öt éves kor előtt ne is próbálkozzunk népmesékkel, viszont a kamasz gyerekeket sokszor túlféltik a szülők a könyvválasztásnál57.08 Három-három könyv Kovács Eszter és Boldizsár Ildikó ajánlásában

    Továbbra is várjuk a könyv- és témaötleteket a facebookos csoportunkban! Addig is, további könyves tartalmakért ajánljuk Anna Instagramját és Bence Nemrosszkönyvek Instagramját, ahonnan a podcast nevét is kölcsönöztük.

    A műsor meghallgatható a 444 Spotify- és Apple Podcast-csatornáján is, az eddigi részek:

    #1 Kedvenc könyveink korábbi életszakaszainkból.#2 Miért szeretjük annyira a skandináv irodalmat?#3 Mit tud kezdeni az irodalom a magyar politikával?#4 Mit olvasol, amikor gyereked születik? – anyaság az irodalomban#5 Ezek voltak a kedvenc könyveink 2023-ban#6 Hogy lesz egy könyv az év legjobb könyve?#7 Hogyan érdemes Krasznahorkait olvasni?#8 Hogyan lehet regényt írni egy bipoláris depresszió történetéből?#9 Tízmillió kis privát pokolban él mindenki, erről nem lehet regényt írni

    Címlapkép: Botos Tamás, vágó: Fórizs Mátyás

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • Kaufmann Balázs hírügyeletben olvasott egy levelet Novák Katalin kegyelmi döntéséről. Lépésről lépésre bogozta ki a történet szálait, megtalálta K. Endrét, és ő maga is csak ezután gondolta arra: mi van, ha ennek most következményei is lesznek?

    Február 2-án 10:28-kor jelent meg a Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársnak című cikk a 444-en.
    8 nappal később megbukott Novák Katalin és Varga Judit.


    Mi történt a kettő között a 444 szerkesztőségében?


    Erről beszéltünk a cikk szerzőjével, Kaufmann Balázzsal, és Rényi Pál Dániellel, akinek belső infói voltak arról, mi zajlott a Karmelita és a Sándor-palota között.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • 00:00 A tréningnadrágok újabb dicsérete. Az NBA-mackóalsó.

    02:49 Wayne Kramer emlékére: Kick out the Jams. Sonic's Rendezvous Band: City Slang. Detroit popkulturális jelentősége. Berry Gordy és a Motown. A Belleville Three, akik feltalálták a technót.

    08:06 Egy jó interjú Wayne Kramerrel. Az 1968-as chicagói balhé. Detroit 1967 nyarán. Az még ellenkultúra volt! John Sinclair lecsukása és kiszabadítása. Kinek volt jó John Delorean csőbe húzása?

    11:35 Borízű káromkodások a nyelvtanórán. A Számítástechnika magazin szerepe a nyelvújításban. Uj Péter és a kisbetűs internet. Földes András és a romkocsma.

    15:15 Továvbbi celebek a budaörsi uszodában. Sztárúszás Csepi Lajossal és Milák Kristóffal. A régi jó színész-újságíró rangadók.

    19:32 Mégis vannak magyar vendéglátóláncok. A pozsonyi Pad Thai és a több tucat Café Frei.

    21:18 Taste of Canton. Rice roll, retektorta, cha siu bao. Csepregi Éva: A sárkány éve.

    26:48 A budapesti ázsiai éttermek és alternatív szórakozóhelyek színvonalának drámai emelkedése. Bangkok étterem a Só utcában.

    30:46 Uj Péter és Orbán Viktor se veled-se nélküled kapcsolata. A Financial Times cikke.

    35:06 A trollkodás két célja és Orbán leegyszerűsített politikai filozófiája.

    39:10 Felmosták vele a padlót vagy nem mosták fel? Jön a hulláma vagy nem jön a hulláma? Amikor Macron elkápráztatta Trumpot egy díszszemlével. A republikánus izolacionizmus veszélyei. Savas esőre emlékszel?

    45:56 Toxic Holocuaston voltál? Amikor Tom Angelripper kiszállt pisilni. A Municipal Waste elvicceli. Kikacsint a Manowar? Death to false metal!!!!!!!!!! Sign of the Hammer.

    51:36 Mennyivel lesz jobb a zenéd egy templom felgyújtásától? Gaahl és a homoszexualitás a black metalban. Mikor válik paródiává egy ifjúsági szubkultúra?

    53:53 Hogy kell polkorrektül mondani az akkumulátorfeldolgozót? A tádzsik labdarúgás röneszánsza Petar Segrt horvát szövetségi kapitánnyal. Szemcseszórás a BMW-gyár mellett.

    56:56 A mancsoló macska a fürdőszobában. Tanítsd meg lehúzni a klotyót! Macska és motoroskesztyű.

    60:48 158 adás után lett egy emailcímünk.

    See omnystudio.com/listener for privacy information.

  • A 5-minute Crafts videóktól az influenszerek által reklámozott fogfehérítésen át a kínai boltok polcaiig egy tonna hülyeséggel találkozhatunk, ami elvileg arra hivatott, hogy szebbé tegyen minket. A valóságban viszont nemcsak irreális szépségideáloknak kéne megfelelnünk általuk, de még jó nagy kárt is tehetünk magunkban, ha tényleg szódabikarbónával csiszatoljuk az arcunkat, vagy ha kávés bőrradírt készítünk, amikor a bőrünknek nem is erre lenne szüksége.

    Kipróbáltunk pár hülyeséget, hogy nektek már ne kelljen, és közben azt is megvitattuk, hogyan hatnak a mindennapjainkra ezek a kívülről érkező nyomások szépségügyben. Mennyit pakol ránk a társadalom, és mennyit a reklámpiac, drágább-e nőnek lenni, mint férfinak (persze), és hogyan viszonyulnak ehhez a tinédzserek.

    Részletesebben:

    0:00 - Itt ülünk hárman, három arcmaszkban. Mert szépségtippekről fogunk beszélgetni, amik úton-útfélen szembe jönnek, és néha azért nem árt óvatosnak lenni velük.
    2:15 - Régi bűneink megvallása: ki mit csinált magával, amit nem kellett volna?
    13:07 - Sok pénzért vehetsz műanyag cuccokat, amik már ránézésre is veszélyesek. Deal with it? Fülásó, világítós arcmacerátor, szemöldökborotva és társaik.
    15:50 - TikTok-trendek, amiket kipróbáltunk, hogy nektek már ne kelljen. Szívesen!
    22:45 - A lányság, mint fogyasztói kategória. Rózsaszín kapitalizmus, külső és belső megfelelési kényszerek, csípős szájfény.
    28:28 - Kinek és mi haszna van abból, hogy tinédzser lányokat vesznek rá arra, hogy nagymamáknak szóló arckrémeket kenjenek az arcukra?
    31:56 - És akkor divatba jön a vízivás, ŐRÜLET! Trendek, amik ugyan nem ártanak, de legalább jó sok pénzünket elviszik.
    38:42 - Rossz hír: nem, már nem leszünk többé feszesek. De hatalmas bizniszt lehet építeni az "elfogadó" közösségekre is, amikben támogatva érezzük magunkat, csak közben kicsit nyomasztanak azzal, hogy hogy nézünk ki.
    43:27 - A legnagyobb baj az, hogy az ember már szarul sem érezheti magát.
    48:56 - Miért drágább egy női borotva, mint egy férfi? Hát mert rózsaszín! De milyen képet sugároz egy borotvált férfi, és ilyet egy borotvált nő?
    56:48 - Jó, de régen is Dobó Katával adták el a Pepsit.
    01:01:09 - A mentális teherről, amit a szépségipar pakol a nőkre: szép dolog, ha mindenféle testalkatú nőkkel próbálunk meg eladni termékeket, de a nap végén mindenki szívesebben vesz olyat, ami a vágyott ideáljával reklámoz.
    01:06:18 - A média és a reklámpiac felelőssége vs. a társadalom maradisága. Mennyit költünk magunkra? És mi a legjobb befektetés?
    01:12:07 - Jó tanács a végére.

    Olvasnivalók, amiket jó szívvel ajánlunk:

    Jelinek Anna cikke a csúcstermékről, ami divatba hozta a vízivást.Csak a borzongás kedvéért néhány sminkhekk, meg még egy pár, és az infralámpa őrület.A szépség ára: mennyi az annyi? Vesszünk el a számok világában.A káros szépség-trendek 2019-ben 300 milliárd dollárjába kerültek az amerikaiaknak.A Dove kampány részeként készült amerikai felmérés.A testtel való meg nem elégedettség ára több mint 300 milliárd dollár volt 2022-ben.Hogyan teszik tönkre az arcukat a tinédzser lányok.A lányság, mint fogyasztói kategória megjelenése a TikTokon.A “rózsaszín kapitalizmus” és a “szivárvány kapitalizmus” sokszor cinikus és értelmetlen, és még csak nem is hasznos. A tamponadó magában foglalja a menstruációs termékeket is - az ezekre kivetett adó Magyarországon uniós szinten rekordmagas, 27 százalékos, míg sok európai országban kedvezményes adókulcs, vagy semmilyen adó nem terheli ezeket a termékeket.

    Címlapkép: Kiss Bence/444

    See omnystudio.com/listener for privacy information.