Avsnitt
-
Jelenlegi világunkban egyre szélsőségesebb formákban jelenik meg az ahogyan a fenntarthatóságról hallunk. A spektrum egyik szélén állnak azok, akik a klímaváltozás körül kialakult diskurzusokat egyszerű hisztinek tartják, ami csak arra jó, hogy az európai versenyképességet agyoncsapja. A másik végén pedig azok, akik azt mondják, hogy csak az összeomlásra történő felkészülés lehet előremutató, mivel azt megúszni már nem lehet. Mi történik mostanában a klímakommunikációval, és mindez hogyan hat ránk?
Ebben a rendhagyó adásban négy zöld podcaster, Gébert Judit, Köves Alexandra, Nagy Réka és Tomaj Zsófi arról beszélget, hogy jár-e felelősséggel a riogatás. Egyáltalán mit is jelent a „riogatás” fogalma a klímaváltozás kapcsán, és melyik lehet az a kommunikációs megközelítés, amely a cselekvést katalizálja anélkül, hogy hamis ábrándokat keltene? Az emberek eltérően reagálnak a fenyegető jövőképekre és a reményteli üzenetekre – míg egyeseket a riogatás sarkall cselekvésre, másokat a pozitív példák mozdítanak meg. A riogatás akár ösztönözhet is, ha megfelelően alkalmazzák, de nem mindenkinél ez a járható út. Talán az egyensúly megtalálása a kulcs: a fenyegetésnek és a reménynek együtt kell jelen lenni ahhoz, hogy valódi változást érjünk el.
Folyamatosan ömlenek ránk a klímaváltozásról és környezeti fenyegetésekről szóló hírek, és sokan éreznek szorongást vagy bénultságot az üzenetek hatására. De mi számít „riogatásnak”? Egy valós figyelmeztetés, amelynek célja a gyors cselekvés? Túlfeszítik-e a húrt azok, akik úgy fenyegetnek, hogy közben nem kínálnak megoldást? Egyáltalán lehet-e konkrét megoldást kínálni? Meg tudjuk-e találni az egyensúlyt a hatásos kommunikációban? Ezt a kérdést élőben, a Bolygó Közösségi Térben, közönség előtt vitatták meg ismert, fenntarthatósággal foglalkozó podcasterek: Gébert Judit és Köves Alexandra ökológiai közgazdászok (Zöld Egyenlőség), Nagy Réka klímakommunikációs szakember (Telex-Kisbolygó), valamint Tomaj Zsófi fenntarthatósági szakember (Körforgásban). A beszélgetésben érintették az egyéni különbségeket, a traumatizáló kommunikáció elkerülésének kérdését, és azt is, hogyan érdemes beszélni a gyerekekkel az éghajlatváltozásról.
-
Mi egy klímaper célja? Milyen eredményeket lehet ezzel elérni? Milyen perek voltak mostanában és hogyan zárultak? Mit mond a magyar klímajog? Sulyok Katalinnal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék docensével Gébert Judit beszélget.A klímajog jelenlegi állásáról beszélget Sulyok Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék docense és Gébert Judit. Többek között az alábbiakról. Miben különbözik egy klímaper egy „sima” környezetvédelmi pertől? Mi a jogi következménye egy klímapernek? Milyen szintű bíróság hoz ítéletet egy ilyen ügyben? Hozhat-e a bíróság olyan döntést, ami korlátozza az államot vagy ez szembe megy a hatalmi ágak szétválasztásának elvével? Ki képviseli a természetet, vagy a jövő generációit ezekben a perekben? Hogyan lehet olyan jogi keretet kialakítani, ami segíti a fosszilis erőforrások használatának csökkentését? Az elmúlt két évben több klímaper is zajlott világszerte, ki és miért indította ezeket? Mi lett az eredmény? Mi ezeknek a jelentősége? Eddigi klímapereket általában fiatalok, vagy idősek indították, miért lehet ez így? Mit látunk a klímaperek tendenciájával kapcsolatban? Várható-e a számuk növekedése? Lesz-e Magyarországon klímaper? Mit mond a magyar klímajog?
-
Saknas det avsnitt?
-
Jobb lesz-e a világ, ha feltámasztjuk a kihalt fajokat, például a dodót vagy a mamutot? Milyen kulturális és érzelmi hatással van ránk a biodiverzitás csökkenése? Mi számít a természet „eredeti” állapotának?
Jobb lesz-e a világ, ha feltámasztjuk a kihalt fajokat, például a dodót, vagy a mamutot? Milyen kulturális és érzelmi hatással van ránk a biodiverzitás csökkenése? Mi számít a természet „eredeti” állapotának? Nemes László bioetikussal, filozófussal Gébert Judit beszélget.
Amikor fajok kihalásáról beszélünk, akkor általában az ökológiai hatásokra gondolunk. Azaz arra, hogy a fajkihalás milyen hatással lesz az ökoszisztémára és azon keresztül az emberi faj környezetére. Kevesebbet beszélünk a fajok kihalásának kulturális és érzelmi oldaláról.
Nemes László bioetikussal, filozófussal Gébert Judit beszélget a biodiverzitás csökkenésének kulturális jelentőségéről, többek között az alábbiakról. Milyen a fajkihalás üteme ma? Milyen „híres” fajkihalásokról beszélhetünk? Mitől híresek ezek? Hogyan hatott az adott faj eltűnése az emberekre érzelmi, kulturális szempontból?
Hogy áll a feltámasztás technológiája ma? Mikor beszélhetünk arról, hogy egy faj „feltámadt”? Mit mond a feltámasztáshoz való viszonyunk a természethez való viszonyunkról? Mit jelent az, hogy a természetet „eredeti” formájában állítjuk vissza? Mi az őshonos, vagy invazív faj? Mit kezdjünk a fajok kihalása, természet pusztulása miatti gyászunkkal?
-
A világban jelentősen nő a megújuló forrásokból előteremtett energia, ami kifejezetten jó hír a zöld átállás számára. Ugyanakkor az elektrifikáció térnyerésével olyan mértékben nő a világ energiaéhsége, hogy azt a megújulók nem tudják kielégíteni. Akkor most mítosz vagy sem a zöld átállás lehetősége?Szinte minden héten hallhatunk olyan híreket, amelyek a megújuló energia áttöréséről és növekedéséről szól, amelynek mindenki közösen örülhet. Ugyanakkor a klímakérdés megoldására adott főáramú válasz, miszerint mindent elektrifikálni kell (elektromos autóval kell közlekedni, okosotthonba és okosirodába egyre több digitális eszközt építeni, inkább a virtuális világban szerezni meg az élményeinket) a digitalizáció térnyerésével együtt olyan globális energiaigényt hoz létre, amely miatt a megújulók mellett még a fosszilis erőforrások felhasználása is egyre nő. Ennek a problematikáját pedig kevés főáramú közgazdász meri ma Európában kitenni a kirakatba. Az adásban Köves Alexandra Tatár Mihály közgazdásszal, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzőjével beszélget erről az energiakörképről.
A Zöld Egyenlőség podcast ötödik évadja nyitó beszélgetésének témája a zöld átállás jelenlegi sikerei és kudarcai. Míg egyértelműen sikerül jelentősen növelni mind globálisan, mind hazai szinten a megújuló energia termelését, a világban azt a tendenciát látjuk, hogy ugyanakkor a fosszilis energia felhasználása is soha nem látott szinteket ér el. Az energia iránti globális igény a digitalizáció és elektrifikáció korában, a túlfogyasztással és túlnépesedéssel karöltve olyan méreteket ölt, hogy ebben az ütemben a zöld energiák legfeljebb az energiamix diverzifikációját szolgálhatják, a fosszilis energiák lecserélését aligha. Ez azt is jelenti, hogy az európai klímasemlegességi ígéret a jelenlegi gazdasági szerkezet megtartása mellett komoly gátakba fut bele. Ebben az adásban Köves Alexandra beszélgetőtársa Tatár Mihály közgazdász, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője, aki rámutat az energiakörkép ezen összefüggéseire. Míg ez a főáram szemszögéből nézve Európa versenyképességének csökkenése szempontjából különösen aggályos, az ökológiai közgazdaságtan megközelítése szerint ez egyszerűen azt mutatja, hogy a csupán technológiákra építő megoldások az örökös növekedés kényszere mellett legfeljebb a problémákkal való szembenézést késleltetik. Az adásban szó van még a világ különböző régióinak eltérő megközelítéseiről, Európa szellemi buborékjáról, a túlfogyasztás és túlnépesedés kérdésköreiről, és arról, hogy egyáltalán létezik-e ma domináns stratégia a klímakérdés megoldására.
-
Úgy tűnik, mintha manapság két domináns stratégia lenne a világ polikrízisei kapcsán: vagy vakon bízol abban, hogy a szokásos üzletmenetben majd a kapitalizmus megoldja őket vagy egyénileg és kisközösségekben felkészülsz az elkerülhetetlen összeomlásra. Az előbbinél elvileg azért jön el a világvége, mert úgy tűnik a kapitalizmus nem oldja meg, a másiknál pedig azért, mert a cselekvéseink iránya már eleve elrendeli a világvégét. De mi van, ha világelejében gondolkodunk?Azoknak az embereknek, akik az elmúlt 25 évben környezeti ügyekkel foglalkoztak, jó része kiégett már. Néhányuk még odáig is eljut, hogy elengedje a küzdelmet. De Takács-Sánta András más utat választott. 2024 májusában megjelent kötetében arra buzdít bennünket, hogy szálljunk be egy más logikára épülő világ építésébe. Hogy bátran keressük azokat az utakat, amik a szokásos üzletmenetet fenntartó technooptimizmus és az összeomlás elkerülhetetlenségét hirdető adaptáció mellett egy harmadik lehetőséget kínál: a cselekvő remény megközelítését. De mi is a cselekvő remény útja? Hogyan lehetnénk részesei a világelejének? A szerzővel Köves Alexandra beszélget.Bárki, aki szembenéz korunk válságaival felteszi magának azt a kérdést, hogy most mit tegyek? Higgyek abban, hogy a technológia, a piacok, a kormányok majd megoldják? Vagy abban, hogy az emberiség eddig is mindent megoldott, most is meg fogja? Vagy készüljek fel arra a lehetőségre, hogy belátható időn belül összeomlik az általam ismert civilizáció, és nekem meg kell tanulnom nem csak szembenézni ezzel, de egyéni vagy kisközösségi szinten felkészülni a Mad Max világra? Az első esetében nem csinálok semmit. A másik esetében pedig nem csinálok semmit, ami arra irányul, hogy elkerüljük az elkerülhetőt. Takács-Sánta András humánökológus megpróbálta több tucat mikroesszében megírni azt, hogy hogyan cselekedhetünk úgy, hogy a mostani pazarló civilizációnk helyébe valami jobbat építsünk. Nem vakon. Nem optimistán. Nem pesszimistán. Nem realistán. Egyszerűen úgy, hogy átértékeljük a saját értékeinket, értékrendjeinket, és elfogadva a kiszámíthatatlan és bizonytalan jövőt elkezdjük építeni a világelejét. Ha összejön, jó lesz. Ha nem jön össze, akkor pedig legalább megpróbáltuk a gödröt kevésbé mélyre ásni. Az évadzáró adásban Köves Alexandra beszélget a szerzővel valószínűségekről, bizonytalanságról, a jövőképek fontosságáról és a reményről.
-
Milyen együttélési forma a cohousing? Milyen sikeres példákat ismerünk? Megoldást jelenthet-e a lakhatási válságra? Milyen közpolitikai beavatkozásokra lenne szükség a cohousing elterjedéséhez?
Milyen az élet a cohousingban? Miben különbözik egy hagyományos társasháztól? Hogyan szerveződik egy ilyen közösség? Hogyan lehet közpolitikai szinten támogatni? Milyen a finanszírozási háttere egy ilyen kezdeményezésnek? Szabó Juliannával, a Műegyetem Urbanisztika Tanszékének oktatójával és a Cohousing Budapest szervezet egyik alapítójával Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Mióta létezik ez az együttélési forma? Milyen jó példákat ismerünk Magyarországon és külföldön? Mitől lesz közösség a közösség? Mi a demográfiai összetétele a cohousingban lakó közösségeknek általában? Mennyi időre kell elköteleződni (egy egyébként rendkívül változó világban)? Hogyan oldják fel a konfliktusokat a lakók? Mi a finanszírozási háttere egy cohousingnak? Milyen közpolitikai, várostervezési beavatkozásokkal lehetne elősegíteni a cohousing gyakoribbá válását? Ismerünk-e rossz példákat? Mit lehet tanulni belőlük? Mivel foglalkozik a Cohousing Budapest szervezet? Mit csináljon az, aki cohousingban szeretne lakni?
-
Mit jelent a Párizsi Megállapodásban szereplő másfél fokos határ? Átléptük-e már? Hogyan működik a meteorológia és a klímatudomány? Mennyiben változtatta meg a meteorológia működését a klímaváltozás? Lakatos Mónikával, a Hungaromet Zrt éghajlati szakértőjével Gébert Judit beszélget.„A 2023-as év volt a mérések kezdete óta a legmelegebb, globálisan 1,48 °C-kal haladtuk meg az ipari forradalom előtti átlaghőmérsékletet (1850–1900).” De hogyan értsük ezt a mondatot? Mióta vannak pontos méréseink? Honnan vannak adataink az ipari forradalom előtti átlaghőmérsékletről? Miért ez a referenciaidőszak? Más referenciaidőszakok mennyiben vezetnek más eredményhez? Lakatos Mónikával, a Hungaromet Zrt éghajlati szakértője Gébert Judit beszélget ilyen és ehhez hasonló kérdésekről.
Jelenti-e ez azt, hogy elbuktuk a párizsi célokat? Mit jelent a másfél és a két fok közötti különbség? Mit jelent az El Nino jelenség és hogyan befolyásolta a 2023-as eredményeket? Mikor beszélünk „szélsőséges” időjárásról? Milyen ok-okozati hatásokon keresztül hat a klímaváltozás a szélsőséges időjárási jelenségekre? Hogyan tudjuk megkülönböztetni, hogy egy szélsőséges helyzetet a klímaváltozás okozta-e vagy sem? Mit kezdjünk azzal az érvvel, hogy „a múltban is változott már a klíma”?
Mi a különbség éghajlat és időjárás, meteorológia és klímatudomány között? Mennyiben változtatta meg a meteorológia működését a klímaváltozás? Hogyan modellez a meteorológia? Mitől lesz megbízható egy modell? Hogyan működnek másképp az előrejelzések egy hétre és több évtizedre? Mire számíthatunk Magyarországon időjárás tekintetében a közeljövőben?
-
Az elmúlt évszázadok arról szóltak, hogy az emberiség kiépített egy globális civilizációt, amelyben a világ különböző régiói nagyon eltérően fejlődtek, és így nagyon eltérő lehetőségekkel és érdekekkel rendelkeznek a fenntarthatósági átmenetben. Emiatt a gyarmatosítás történelmi és jelenkori megértése megkerülhetetlen ebben a kérdéskörben.
Két adással ezelőtt körbejártuk azt a kérdéskört, hogy Magyarországon miért nehéz a dekolonizáció párbeszédében elhelyezni magunkat. Az előző adás egy olyan konkrét eseten keresztül világított rá az eltérő fejlődési pályák fenntarthatósághoz köthető kérdéseire, mint egy francia koreográfus döntése arról, hogy nem fog repülni. A mostani adásunkban maradunk ennél a témánál, hiszen az, hogy sikerül-e kilábalnunk jelenkorunk környezeti és társadalmi válságaiból, hihetetlen nagymértékben múlik azon, hogy tudunk-e valamilyen igazságoshoz közelítő megoldást találni arra, hogy a globális dél és észak eltérő fejlődését okosan kompenzálni tudjuk. Az adásban Köves Alexandra újra Ginelli Zoltán kritikai geográfussal, történésszel beszélget a dekolonizációról.
Bár első ránézésre úgy tűnhet, hogy a gyarmatosítás időszakának vége, a mai napig gazdasági, politikai és szellemi függőségben léteznek papíron önrendelkező országok. Míg a gazdasági gyarmatosítás nagyon is aktuális kérdéskör, ma már azt is nehéz megállapítani, hogy kik gyarmatosítanak kiket. Mindeközben ritkán beszélünk a tudás gyarmatosításáról, és nem is gondolunk bele, hogy a gyarmatosítással elterjedt európai gondolkodásmód kifejezetten hátrányba hozza azokat a szereplőket, akik másik kultúrkörből valók. Még a gyarmatosításról szóló tudományos diskurzus is a még mindig domináns nyugati értelmezésen szűrődik keresztül. Ugyanakkor a klímaválság kapcsán a dekolonizáció kulcsfontosságú terület egyrészt azért, mert maga a válság is a leginkább kiszolgáltatott régiókat sújtja, másrészt pedig azért, mert egyértelműen nem tudnak már ugyanazon fejlődési pályán mozogni, mint ahogyan azt a centrum országok tették. Éppen ezért jogosnak tűnhet az a követelés is, hogy ezeket a hátrányokat globális szinten kompenzálják. Mindeközben, ha a repülőjegyünkön karbonkompenzációt vásárlunk, fogalmunk sincs arról, hogy centrum országokhoz tartozó pénzügyi szolgáltatók machinációin keresztül valójában – mérhetetlenül cinikus módon - a neokolonizációhoz járultunk hozzá, mivel azok földfelvásárlásokra fordítják ezeket az összegeket a perifériákon azzal a felkiáltással, hogy majd megelőzik a további környezeti romlást. Hogyan tudjuk átértelmezni a gyarmatosítás és a gyarmat fogalmait? Mik a legfontosabb okok, amiért meg kellene állítani a gyarmatosítást? Ezekről a témákról beszélget Köves Alexandra Ginelli Zoltán kritikai geográfussal, történésszel.
-
Magyarországon 2024-ben aTrafóban mutatták be Jérôme Bel: Jérôme Bel című művét Udvaros Dorottyatolmácsolásában, Ördög Tamás rendezésében. Az önéletrajzi ihletésű mű többekközött a francia koreográfus azon döntésére is kitér, hogy miért nem szállrepülőre többet. A Zöld Egyenlőség rendkívüli epizódjában Gébert Judit és KövesAlexandra ökológiai közgazdászok szintén a Trafóban, közönség előttbeszélgetnek a darab apropóján többek között arról, hogy miért ellentmondásosegy ilyen döntés; mi a valódi felelőssége egy híres művésznek; milyen szélesebbdilemmákat rejt egy ilyen konfliktus; és mi a művészet és a tudomány viszonyaolyan társadalmi kérdésekben, mint például a klímaváltozás.
Ha egyolyan híres kortárs művész, mint Jérôme Bel úgy dönt, hogy nem ül többetrepülőre, és számos közösségi médiában megjelenő nyilatkozatában más művészeketis erre bíztat, elszabadulnak az indulatok. Igazságos-e, hogy egy befutottkarrier vége felé, a vasútvonalakkal keresztülszőtt Európában, egy olyan nemzetművésze kéri fel a világ művészeit a repülés mellőzésére, amely agyarmatosításon keresztül egyrészt jelentősen hozzájárult a klímaválságkialakulásához, másrészt még mindig a szellemi gyarmatosítás középpontjábanlétezik? Az ügy kapcsán kialakult reakciókból is kiderül, hogy milyen sokirányból terhelt, bonyolult téma a klímaválságra adott globális válasz. Hogymennyire leválaszthatatlan a gyarmati múlt kérdésköre; hogy mennyire nehézeldönteni, hogy mi ad hozzá a jó élethez, és a művészet vajon létrehozójaennek, vagy épp az a felesleges terhelés, amit már nem bírunk el, ha aplanetáris határokon belül szeretnénk maradni. Egy művésznek az elsődlegesfelelőssége a nagyobb (a személyes lábnyom csökkentése), vagy ezt messzetúllépheti akkor, ha egyébként másodlagos felelősségként felhívja a figyelmet aproblémára? Van-e bármi közös abban, ahogyan ezt a problémát a tudomány és aművészet kezeli? Egyáltalán együtt tudnak-e működni a probléma megoldásában?Ezekről a kérdésekről beszélget Gébert Judit és Köves Alexandra a Trafóban, aKülönóra keretein belül Jérôme Bel: Jérôme Bel című egyik előadása előtt.
-
A fenntarthatósági átmenetben annak megértése, hogy hogyan és miért alakult és alakul a mai napig a gazdasági fejlődés eltérően a gyarmatosító és a gyarmatosított nemzeteknél, kulcsfontosságú. Magyarországon azonban ezt a megértést számos tényező nehezíti. Egyáltalán hová tartozunk ebben a tekintetben?
Magyarországon egyszerre esik túl sok és túl kevés szó a gyarmatosítás kérdéseiről. Túl sok akkor, amikor a politikai színtéren dobálózunk a gyarmatosítás fogalmaival, túl kevés pedig akkor, amikor ezt valóban szeretnénk megérteni, és reflektálni arra a skizofrén helyzetre, hogy félperifériás helyzetünknél fogva, mi mindkét oldalhoz tartoztunk és tartozunk, miközben egyikhez sem. Ebben az adásban Köves Alexandra Ginelli Zoltán kritikai geográfus, történésszel beszélget ezekről a kérdésekről annak érdekében, hogy elhelyezhesse Magyarországot ebben a diskurzusban.
Az ökológiai közgazdaságtan alapkiindulópontja, hogy a gazdaság feladata az lenne, hogy „jó életet biztosítson mindenki számára az ökológiai eltartóképességen belül”. Ebben a kontextusban egyértelmű, hogy ez egy olyan elosztási kérdés, amely nem csak társadalmakon belül, de nemzetek és régiók között is jelentős kérdéseket vet fel. A dekolonizáció kérdésköre még nagyobb jelentőséget kap akkor, amikor a gazdasági növekedés kényszereit akarnánk kivenni a rendszerből, hiszen ezt nem tehetjük úgy meg, hogy nem gondolkozunk azon, hogy ez milyen hatással lesz a kevésbé szerencsés helyzetben lévő régiókra. A jelenlegi természeti problémáink jelentős részéért pedig leginkább azok az aktorok felelnek, akik gyarmatosítók voltak, és most azt kérik a fejlődő országoktól, hogy ők más irányban és ütemben fejlődjenek. Míg ezzel a rendkívül bonyolult helyzettel a világ legnagyobb része képtelen normálisan szembenézni, Magyarország félperifériás helyzeténél fogva még narratívájában is – nemhogy cselekedeteiben - csúszkál a gyarmatosítók elleni szabadságharcos és a globális észak arroganciája között. Hol helyezkedik el ebben a diskurzusban Magyarország? Egyértelmű vajon ebben a kérdésben a történelemben betöltött szerepünk? És mi van a jelenlegi gyarmatosítással? Ott melyik oldalon állunk? Ezekkel a kellemetlen, de igen fontos kérdésekkel szembesíti a hallgatókat Ginelli Zoltán kritikai geográfus, történész, aki ebben az adásban Köves Alexandrával beszélget.
-
Melyek a hazai természetvédelem legnagyobb kihívásai ma? Mi egy nemzeti park feladata? Hol tartunk a természet védelmében Európa többi országához képest? Hogy kerülhetnénk az élmezőnybe? Sipos Katalinnal, a WWF Magyarország Alapítvány igazgatójával Gébert Judit beszélget.
A nemzeti park igazgatóságok (NPI) fontos szerepet töltenek be a hazai természetvédelemben. De melyek ezek a feladatok és az NPI milyen akadályokba ütközik a feladatok teljesítése során? Sipos Katalinnal, a WWF Magyarország Alapítvány igazgatójával Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Mióta vannak nemzeti parkok Magyarországon? Mi a feladata egy nemzeti parknak? Mennyire működnek szuverén módon? Mi az a természetállapot, amit a nemzeti parkban meg kell őrizni – milyen mértékben lehet beavatkozni? Milyen fő változások történtek a szervezettel hazánkban az elmúlt időszakban? Melyek az NPI legnagyobb kihívásai ma? Mennyire vannak tisztában az emberek a nemzeti parkok jelentőségével? Milyen konfliktusok jellemzők a hazai nemzeti parkok esetében és kik ennek a szereplői? Mi a helyzet a nagy-szénási kereszt ügyével, vagy a pilis tetői menedékházzal? Az EU-hoz képest milyen a természetvédelem helyzete ma Magyarországon? Mit kellene változtatnunk ahhoz, hogy az élmezőnybe tartozzunk?
-
Alig van olyan fenntarthatósági vita, ahol ne merülne fel az a vitapont, hogy minek tegyünk meg valamit egy zöld jövő érdekében a Föld egyik felén, amikor a legnagyobb globális problémánk a túlnépesedés. Ugyanakkor ez az érzelmekkel jelentősen átitatott kérdéskör ennél sokkal bonyolultabb, hiszen a túlfogyasztás és a túlnépesedés gyökérokai ugyanazok. Így a megoldásuk is egy irányba mutat.
A kapitalizmus piaci logikája maga alá gyűrte az agráriumot, ezzel létrehozva az élelmiszerellátás relatíve stabil és olcsó elérhetőségét. Ez egyszerre vezetett a népességrobbanás lehetőségéhez és a környezeti erőforrások pusztulásához is. Ugyanakkor míg a népességnövekedés ütemét ugyanez a logika csökkentette is azzal, hogy a gyerekek – kikerülve a háztartási munka kötelezettségei alól - „költségessé” váltak, a környezet rombolását nem tudja megállítani. A népességnövekedés lassulása a társadalmak elöregedését hozza magával, ami jelentős gondozási válsághoz vezet. Így a környezeti problémák megoldását sokkal inkább érdemes a társadalmi berendezkedés változásaitól várni, mint attól, hogy vagy önkéntesen vagy külső ösztönzők miatt eltekintünk a gyerekvállalástól. Ezekről az összefüggésekről beszélget ebben az adásban Melegh Attila szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense Köves Alexandrával.
Ha a Föld minden embere olyan életszínvonalon élne, mint egy amerikai, akkor öt Föld sem lenne elég nekünk. Ha úgy élne, mint egy magyar, kettő is elég lenne. Azonban csak egy van. Ebben a helyzetben az teljesen egyértelműnek tűnik, hogy ha azt feltételezzük, hogy ugyanolyan fejlődési pályákon kell mozognunk a jövőben is, mint a múltban, két stratégia áll előttünk: radikálisan csökkenteni a túlfogyasztást és/vagy csökkenteni a népesség számát. Ezen az és/vagy dichotómián hatalmas viták folynak a világban. A túlfogyasztó globális Északon néhányan a problémát eltolnák maguktól abba az irányba, hogy a túlnépesedésre mutogatnak, míg a globális Dél azzal érvel, hogy a környezeti terhelés jelentős részét kevesek hozzák létre. Így aztán a vita legtöbbször a népességnövekedés és a környezetterhelés összefüggéseiről szól (főként előbbit okolva az utóbbiért). De miért kell azt feltételeznünk, hogy csak ugyanolyan fejlődési pályáink lehetnek? Ebben a vitában egyértelműen van egy harmadik változó: a kapitalista gazdasági berendezkedés, amely nem függetleníthető egyiktől sem. Így e téma kapcsán is felmerül a jelenlegi gazdasági logika meghaladásának szükségessége. Népesedésről, kapitalizmusról, az agrárium szerepéről, gyerekvállalásról, migrációról és gondozási válságról, valamint mindezek összefüggéseiről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Melegh Attila szociológussal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével.
-
Eddig a nagyvállalatok majdhogynem azt adták el fenntarthatóságnak, amit akartak, vagy nem szégyelltek. Ugyan a kommunikáció területén már volt eddig is szabályozás arra vonatkozóan, hogy mi számít zöldre festésnek, az Európai Unió – és ezzel összhangban Magyarország is – egy teljesen új szintre emeli azt, hogy egy cégnek hogyan kell átláthatóan beszámolni arról, hogy milyen fenntarthatóságra irányuló törekvései vannak. Mekkora áttörés ez?
Sokszor beszélünk arról, hogy a vállalatok fenntarthatósága esetében a leghatékonyabb eszköz még mindig a szabályozás. Aki érzékeny a fenntarthatósági témákra, egyre többször hallhatott mostanában olyan mozaikszavakat, amelyek dzsungelében még a szakemberek is nehezen igazodnak el: CSRD (amiben a CSR még véletlenül sem feleltethető meg a már egészen elterjedt corporate social responsibility, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának); ESRS; ESG és még sok-sok hasonló betűszó. Ebben a vállalati zöldülést szolgáló rengetegben próbál most eligazodást nyújtani Farkas Mária fenntarthatósági és CSRD szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza, akivel Köves Alexandra beszélget arról, hogy a különböző jelentéstételi kötelezettségek tényleg változást fognak-e hozni a világban.
A társadalmi bizalom – a világban szinte mindenütt, de Magyarországon különösképpen – a legtöbb témában, a legtöbb intézmény felé nagyon alacsony szintet mutat. Nincs ez másként akkor sem, amikor egy nagyvállalat fenntarthatósági törekvéseiről hallunk, olvasunk, esetleg kutatóként vagy szakpolitikusként szeretnénk kisilabizálni a hosszú és dagályos fenntarthatósági jelentésekből, hogy valójában mit tett az adott cég egy zöldebb működésért. Az első gondolatunk leginkább az, hogy vélhetően a lehető legkevesebbet. Ugyanakkor sokszor beszélünk arról is, hogy egy vállalat kizárólag akkor fog előrelépést tenni, ha a fogyasztók vagy a szabályozók kikényszerítik.
Az Európai Unió úgy döntött, hogy olyan egységes jelentéseket fog elvárni a vállalatoktól, amelyek átláthatóvá és számonkérhetővé teszik azt, hogy milyen intézkedéseken keresztül próbálnak megfelelni korunk legjelentősebb kihívásainak. Ezek a nyilvános jelentések pedig – ha a média és a fogyasztók is úgy akarják – akár elindíthatnak olyan folyamatokat, ahol a cégek már tényleg olyan szempontok mentén is versengenek egymással, amelyek jelentős fordulatot hozhatnak. Ennek megjelenésére ugyan várnunk kell, de addig is megérthetjük egy kicsit a szabályozás mögött álló logikát, elvárásokat és kicsit keringhetünk a betűszavak között. Ebben az adásban Köves Alexandra Farkas Mária fenntarthatósági és CSRD szakértővel, a Budapesti Corvinus Egyetem doktoranduszával beszélget azokról a szabályozásokról, amelyek a cégeket a felelősebb működés felé próbálnák terelni.
-
Érdemes-e ma Magyarországon fenntarthatósággal összefüggő podcastokkal foglalkozni, amikor a főáramú média még mindig a legtöbbször ezzel ellentétes értékrendeket közvetít? Milyen elképzeléseik vannak a változás lehetőségeiről azoknak, akik ebbe nap mint nap, energiát fektetnek?
A Zöld Egyenlőség podcast első epizódja 2020. január 31-én jelent meg Magyarországon az elsők között abban a témában, hogy hogyan lehetne egy fenntarthatóbb és igazságosabb világról gondolkodni. Azóta eltelt négy év, és szerencsére több mértékadó podcast is követte. A negyedik születésnapon egy nyilvános podcast felvétel és közönségtalálkozó keretében a Zöld Egyenlőség két szerkesztő-műsorvezetőjéhez, Köves Alexandrához és Gébert Judithoz csatlakozik másik két sikeres zöld podcaster: Nagy Réka, a Telex-Kisbolygó és Tomaj Zsófia, a Körforgásban podcastok szerkesztő-műsorvezetői, hogy humorral és őszinteséggel beszélgessenek arról, hogy milyen értelmet és személyes motivációt találnak ahhoz, hogy folytassák a fenntarthatóságról szóló kommunikációt.
-
Bűntudatot érzünk, amikor nem cselekszünk eléggé környezetkímélő módon; máskor meg ismerőseink szégyenítenek meg, hogy nem csökkentettük az ökológiai lábnyomunkat. Honnan erednek ezek az érzések és mit kezdjünk velük?
Bűntudatot érzünk, amikor nem cselekszünk eléggé környezetkímélő módon; máskor meg ismerőseink szégyenítenek meg, hogy nem csökkentettük az ökológiai lábnyomunkat. Honnan erednek ezek az érzések és mit kezdjünk velük? Réz Anna erkölcsfilozófussal Gébert Judit beszélget.
Nem volt időd ebédet készíteni, ezért műanyag csomagolású szendvicset eszel és eldobható papírpohárból iszod a kávét? Tudod, hogy környezetkímélőbb lenne a vegetáriánus étrend, de nem tudtál ellentmondani a nagymamád húslevesének? És már érzed is a bűntudatot és a szégyent.
Ha valaki komolyan veszi a környezetkímélő életmódváltást, akkor óhatatlanul találkozni fog ehhez hasonló helyzetekkel. Réz Anna erkölcsfilozófus, ELTE oktatója a Mardos című könyvében (Európa Kiadó, 2022) közérthető, személyes stílusban ír a bűntudat és szégyen filozófiájáról. A Szerzővel Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról.
Hogyan beszéljünk az érzelmekről? Mi a szégyen és bűntudat közötti különbség? Mi a pszichológia szerepe ma a világ megértésében? Hogyan befolyásolja ez a klímaválsággal kapcsolatos hozzáállásunkat? Mi a világbűntudat? Ha nagyon összetett egy-egy cselekedetünk következménye, meddig tart a felelősségünk a cselekvésért? Erkölcsös-e a környezettudatos cselekvés, ha empátiából tesszük? Mi az a green-shaming? Miért szégyenítjük meg egymást, ha a másik nem eléggé környezettudatos? Egyes kutatások szerint a vegetáriánusok ítélkezőbbek mások felett, mint a nem vegetáriánusok. Miért lehet ez? Hasznunkra lehet-e a szégyen? Milyen egy akaratgyenge helyzet? Mi az ökológiai privilégium-bűntudat? Hasonlít-e ez a nemi, faji privilégium-bűntudathoz? Mi köze van ennek ahhoz, hogy mi az, amit megérdemlünk? Miért vásárol több édességet az, aki újrahasznosítható vászonszatyorral jár bevásárolni?
-
Mire jut két közgazdász, amikor arra keresi a választ, hogy befolyásolja-e a gazdasági berendezkedésünk azt, hogy hogyan neveljük a gyerekeinket? Más gyermeknevelési stílust választanak azok, akik egyenlőbb és akik egyenlőtlenebb társadalmi körülményekre készítik fel a gyerekeiket? És hogyan idomul ehhez az oktatáspolitika?
Az ökológiai közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy egy olyan korban, amikor a környezeti eltartóképességen belül kellene megoldanunk mindenki számára a jó élet lehetőségét, az elosztás kérdése abszolút központi szerepet tölt be, és ezért kötelességünk törekedni arra, hogy a gazdaságot olyan pályára állíthassuk, ahol az egyenlőtlenségek mértéke jelentősen csökken. Eddig sok mindenről beszélgettünk ebben a podcast sorozatban, amely érintette az egyenlőtlenség hatásait, de Matthias Doepke és Fabrizio Zilibotti által írt Szeretet, pénz, gyermeknevelés könyv azt is érdekesen részletezi, hogy hogyan függ össze a gyereknevelési stílusok megválasztása a társadalmi egyenlőtlenségekkel. Közgazdasági szempontból a szülő, aki azt mérlegeli, hogy beavatkozzon vagy ne avatkozzon be a gyereke életébe valójában azt mérlegeli, hogy a jelen élvezetei hogyan befolyásolják a jövő kilátásait. Így aztán egy erősen egyenlőtlen társadalomban mindent megtesznek a szülők, hogy valamivel jobb esélyekkel induljanak a gyerekeik a többiekhez képest, és emiatt inkább veszik rá őket arra, hogy a gyerekkor élvezete helyett olyan készségeket fejlesszenek, amiket vélhetően majd értékel a társadalom. Nem véletlen, hogy az engedékeny nevelés leginkább Skandináviára jellemző, ahol a legegyenlőbbek a társadalmak. Így viszont a „jó élet” feladására már korán ránevel a rendszer. A könyvről Köves Alexandra Felcsuti Péter ismert pénzügyi szakemberrel beszélget, aki a könyv fordítója. -
Sokan azt gondolják, hogy a nemnövekedés gondolata politikailag eladhatatlan. De vajon így van-e ez? Milyen változást hozott 2023 a nemnövekedés népszerűségében? Mit gondolnak a nemnövekedésről az Európai Parlament képviselői? Leválthatja-e a nemnövekedés a jelenlegi zöld gazdasági növekedésre fókuszáló politikai ideológiát?
Sokan azt gondolják, hogy a nemnövekedés gondolata politikailag eladhatatlan. De vajon így van-e ez? Milyen változást hozott 2023 a nemnövekedés népszerűségében? Mit gondolnak a nemnövekedésről az Európai Parlament képviselői? Leválthatja-e a nemnövekedés a jelenlegi zöld gazdasági növekedésre fókuszáló politikai ideológiát? A témáról Köves Alexandra és Gébert Judit beszélget.
Az európai környezetpolitikában a zöld gazdasági növekedés tűnik konszenzuális álláspontnak. De a helyzet valójában korántsem ilyen egyértelmű. Egyes politikusok már nyíltan megkérdőjelezik a növekedésorientált gazdaságpolitikát. Van-e okunk reménykedni abban, hogy a nemnövekedés gondolatai nagyobb teret nyernek a politikai színtéren? Köves Alexandra és Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Milyenek voltak a tapasztalatai a 2023 májusban, az Európai Parlamentben rendezett „A növekedésen túl” („Beyond Growth”) című háromnapos konferenciának? Giorgos Kallis és szerzőtársai felmérést készítettek az európai képviselők növekedéssel kapcsolatos attitűdjeiről 2023-ban. Milyen tanulságokkal szolgált ez a kutatás? Mi kell ahhoz, hogy a nemnövekedés széleskörű társadalmi elfogadottságra tegyen szert és leváltsa a jelenleg uralkodó ideológiát? Hogy áll a helyzet most és mi van még hátra?
-
Míg egyértelműen a leginkább környezetbarát megoldás az, ha megpróbáljuk megelőzni a háztartási szemét termelődését, néhány elkötelezett zero-waste hősön kívül ez kevés embernek sikerül. Akkor viszont jó lenne legalább a hulladék újrahasznosítását elősegíteni. 2024. január 1-jétől ráadásul az italok csomagolásával kapcsolatban jelentős változások jönnek. Szóval akkor hová kell majd dobnunk a szemetet?
Nem minden hulladék szemét. Míg a hulladékot körforgásban lehetne tartani ideig óráig, a szemetet csak elégetni vagy elásni lehet. A hulladék aránya a szemétben hozzávetőlegesen két-harmad, de ma Magyarországon kevesebb, mint harmadát sikerül újrahasznosítani. Mit tehetnek az egyének annak érdekében, hogy ez magasabb legyen? És miről szól az a változás, ami a jövő év elején elméletben nagy változásokat hozhat ebben? Erről a témáról beszélget Köves Alexandra Ferenczi Attila Maximmal, a Reco Waste Management Kft. vezetőjével, a Recobin alapítójával.
Eddig is hatalmas volt a káosz a fejünkben azzal kapcsolatban, hogy mi a szemét és mi nem, hová dobjuk, hová kerül, mi történik vele. Eddig egy ország tanulta a mantrát, hogy „tapossa laposra”, most viszont azt tanuljuk majd, hogy hogyan tudjuk ép állapotában visszavinni az italos csomagolásokat 2024. január 1-jétől, hogy aztán a gép tapossa laposra. Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Minden hulladék szemét, de nem minden szemét hulladék. A hulladékoknak hatalmas piacuk van, és megéri foglalkozni azzal, hogy valahogy külön tudjuk szedni attól a szeméttől, amely – a jelenlegi technológiai tudásunk mellett - menthetetlenül vagy a lerakóban, vagy a szemétégetőben végzi. A hulladékpiramis tetején a megelőzés áll, amely megfelelő termék design vagy tudatosabb vásárlás mellett egyáltalán nem termel hulladékot. A következő szint, amikor képesek vagyunk ugyanabban a formájában újra használni. Ennél már rosszabb megoldás, ha összetevőire szedve – energia felhasználása mellett – legalább a hulladék nyersanyagának új életet tudunk adni. Azonban kétségtelenül a piramis legalján megtalálható ártalmatlanítás a legkevésbé szerencsés megoldás, ahol vagy negatív energiamérleg mellett elégetjük, vagy legeslegrosszabb esetben a lerakóba kerül. Mit tehetünk a legfelsőbb szintekért? Hogy áll ma Magyarország az újrahasznosítással? Mi történik a szemetünkkel? És milyen változást hoz a jövő év? Ezekről a kérdésekről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Ferenczi Attila Maximmal, a Reco Waste Management Kft. vezetőjével, a Recobin alapítójával.
-
A természet számos adományát élvezzük sokan, sokhelyütt. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek nem azt mutatták meg nekünk, hogy mindezt képesek vagyunk megbecsülni. Segíthet-e változást elérni, ha számba vesszük a konkrét ökoszisztéma-szolgáltatásokat, és értékeket rendelünk hozzájuk?
Régóta egyértelmű, hogy a természeti erőforrások olcsó, néhol ingyenes kiaknázása hosszútávon komoly problémákhoz fog vezetni. Amikor a környezetünket kiaknázzuk, akkor ugyanazzal a lendülettel megfosztjuk magunkat számos olyan adománytól, amit addig gond nélkül élvezhettünk. Ráadásul mindennek hasznai és költségei nem is ugyanazokat érintik. Logikus lépésnek tűnhet hát beárazni ezeket az adományokat, amiket a szakirodalom ökoszisztéma szolgáltatásnak hív. De hogyan? És változik ettől valami? Erről a témáról beszélget Köves Alexandra Dr. Kelemen Eszter ökológiai közgazdásszal.
Ökoszisztéma-szolgáltatásnak hívjuk a természet azon adományait, amivel segítik az emberiség boldogulását. Legyen az a levegőnk megtisztítása, az élelmiszereink megtermelése, a környezetünk szépségeinek élvezete, a természet ellentételezés nélkül, önzetlenül nyújtja nekünk ezeket az ajándékokat. Az elmúlt néhány száz évben (és ez a tendencia az elmúlt évtizedekben még inkább felerősödött) nem igazán voltunk képesek megbecsülni ezeket a szolgáltatásokat. Felmerül a kérdés, hogy jelenlegi világunkban tudnánk-e erről másként gondolkodni, ha konkrét értékeket rendelnénk hozzájuk. Másként tekintenénk-e egy erdőre, egy fertőre vagy egy állatra akkor, ha tudnánk, hogy mennyit jelent nekünk? És mindez segíti-e a döntéshozókat abban, hogy például egy környezeti terheléssel járó beruházás esetében másként döntsenek? Fizethetünk-e közösségeknek azért, hogy megőrizzék vagy regenerálják a területükön lévő ökoszisztémákat? Ezekről a kérdésekről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Dr. Kelemen Eszter ökológiai közgazdásszal, az ESSRG vezető kutatójával, az ENSZ égisze alatt működő IPBES (Intergovernmental Science-Policy Platform for Biodiversity and Ecosystem Services) szakértőjével.
-
Általában észre sem vesszük, hogy mennyi mindent köszönhetünk a növényeknek. Pedig életünk és testi-lelki egészségünk függ azoktól. A növények világának ismerete nélkül márpedig kevés esélyünk van arra, hogy olyan égető problémákat oldjunk meg, mint a klímaválság, vagy az élelmiszerbiztonság.
Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyi mindent köszönhetünk a növényeknek. Pedig életünk és testi-lelki egészségünk függ azoktól. A növények világának ismerete nélkül márpedig kevés esélyünk van arra, hogy olyan égető problémákat oldjunk meg, mint a klímaválság, vagy az élelmiszerbiztonság. Parádi Istvánnal Gébert Judit beszélget.
Növényvakság az a jelenség, amikor valaki képtelen észlelni és felismerni a környezetében lévő növényeket, továbbá nem látja meg a növényeknek az ökoszisztémában és így az ember életében betöltött szerepét. De miért is probléma ez? Miért nem elég, ha csak a növénybiológusok foglalkoznak a növényekkel? Parádi Istvánnal, az ELTE Biológia Intézetének oktatójával, az ExperiPlant Kft. ügyvezetőjével Gébert Judit beszélget a növények rendkívül izgalmas világáról, többek között az alábbi kérdésekről. Mi az a növényvakság? Hogyan alakul ki? Miért pont a növényekre vagyunk vakok? Van-e állatvakság? Milyen vakság van még? Melyik a súlyosabb az állati, vagy a növényi biodiverzitás csökkenése? Mivel járulnak hozzá a növények az életünkhöz? Hogyan kell elképzelnünk azt, hogy a növényeknek érzékelnek és kommunikálnak? Hogyan változtatja meg a növényekhez való hozzáállásunkat a tény, hogy a növények valószínűleg sokkal összetettebb lények annál, mint amit eddig valaha gondoltunk róluk? Hogyan hat az érzelmi életünkre, ha jobban ismerjük a növények világát? Mit kellene az oktatáson változtatni, hogy csökkentsük a növényvakságot? Hogyan tehetünk a növényvakság ellen a mindennapokban?
- Visa fler
