Avsnitt

  • Az állatvédelmi podcastsorozatom legújabb adásában Antal Laurával, a Vahur Állatvédő Egyesület inspiráló vezetőjével ültem le egy mély és őszinte beszélgetésre. A témák széles skáláját érintettük, kezdve a menhelyek napi kihívásaival, a fővároson kívüli működés nehézségeivel, egészen a változás hosszú útjáig.

    Beszélgetésünk során Laura megosztja velünk, hogy milyen nehéz, de szükséges "nemet" mondani, és hogyan lehet egyensúlyt teremteni egy olyan területen, ahol a negatívitás oly gyakran túlsúlyban van.

    A kiégés - az örök téma, amivel minden állatvédő szembesül. Laura is beszél erről, és megoszt egy megrázó történetet egy régi vezetővel, aki egy centlin közölte, hogy feladja. De mi a megoldás? Hogyan találhatjuk meg azt a pozitív visszajelzést, amire mindannyiunknak szüksége van?

    A reménytelenség és a hatóságok időnként érthetetlen döntései, mint Olaf, a francia bulldog tragikus esete, mind-mind megvitatásra kerülnek.

    De a beszélgetés nem áll meg itt, Laura szenvedélyesen beszél a következő állatvédő generációról is, és arról, hogy milyen fontos, hogy foglalkozzunk velük is.

    Szeretném, ha ez a beszélgetés inspirációt és reményt adna nektek, és rávilágítana, hogy együtt, igenis lehet változást elérni.

    Egy izgalmas, mélységeket feszegető beszélgetésre számíthattok!

    Hallgassátok meg az epizódot és beszélgessünk a témáról!

    Péter - Vizslafotózás / göblyösART

  • 🎙️ Állatvédelmi podcasorozat új epizódja: "A Lelki Egészség Szerepe Az Állatvédelemben" 🎙️
    Az "Emberibb és egészségesebb állatvédelemért" podcastsorozatom legújabb epizódjában egy rendkívül fontos témával jelentkezünk. Vendégként Antal Gábor, pszichológut hívtam meg, aki nem csak az emberi psziché működésében van jártas, hanem 3 éve mélyinterjúkat is készített állatvédelemmel foglalkozó személyekkel.
    Milyen mentális kihívásokkal találkozhatunk az állatvédelem során? Hogyan kerüljük el a kiégést, és miért olyan fontos, hogy magunkkal is törődjünk? Sok szó esik a kiégésről, és arról, hogy hogyan tudjuk ezt az állapotot elkerülni vagy kezelni.
    A célom, hogy inspiráljam és támogassam azokat, akik nap mint nap az állatokért küzdenek. Az állatoknak nem az a legjobb, ha kiégsz, hanem az, ha hosszútávon, erős lelki alapokkal tudsz mellettük állni.
    Hallgassátok meg az új epizódot, és osszátok meg gondolataitokat és tapasztalataitokat velünk!
    - Péter

  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • 🎙️ Új Podcast Epizód: Minőségi Állatvédelem Kicsiben - Beszélgetés Joánovits Andreával 🐾

    Ezúttal is egy különleges vendéget hívtam meg az állatvédelmi podcasorozatom aktuális adásába, Joánovits Andreát (Jandikát), a Putrinka Állatvédő Egyesület vezetőjét.

    A mai adásunkban azt vizsgáljuk, hogyan lehet az állatvédelmet és az állatmentést kis léptékben, de magas minőségben végezni. Azt feszegetjük, hogy miért a minőségi munka és az állatok jóléte az, ami az igazán fontos, és nem a nagy számok.

    Beszélünk arról is, hogy hogyan segíthetünk a rászoruló állatoknak anélkül, hogy elveszítenénk az emberiességünket és az elkötelezettségünket a célunk iránt.

    Gondolkodásra sarkalló és szívhez szóló beszélgetés vár rád.

    Hallgass bele, és oszd meg, ha úgy érzed, fontos, hogy ez az üzenet eljusson másokhoz is!

    Köszönjük! <3

    - Péter

    Joánovits Andrea, a Putrinka Állat és Természetvédő Alapítvány elnöke, a Mopszokért Alapítvány kurátora. Habilitációs kutyakiképző és Terápiáskutya felvezető. Jelenleg a gödöllői egyetem végzős hallgatója, kynologus szakmérnök szakon. Fogászati főállása mellett, állatvédőként legfontosabb küldetése a prevenció és az edukáció. Mentett kutyusával, a terápiás kutyaként dolgozó Mollival, rendszeresen tart egészséges és sérült gyermekeknek állatasszisztált foglalkozásokat. Otthona egy kisebb farm, ahol mentett nyuszik, csirkék, malacok, cicák és megszámlálhatatlan kutya él varázslatos harmoniában. A mennyiséggel szemben a minőségben hisz. Zászlóján az "ÁLLLATJÓLÉT" szó lobog...

    A műsor házigazdája:

    Göblyös Péter, a Vizslafotózás alapító fotósa.

    Mérnök informatikus és tanári diploma megszerzését követően több, mint 10 évig ITs multi világban dolgozott, majd mégis visszatért a gyerekkori szenvedélyéhez, a fotózáshoz.

    10 éve fotóz kutyákat és gazdikat. 3 éve mentorál fotósokat.

    [email protected]

  • Egy Különleges Beszélgetés a Hard Dog Race Alapítójával 🎙️🐾

    Készüljetek, mert Púza Andrással, a Hard Dog Race alapítójával készült beszélgetésünk során több izgalmas titok is napvilágra kerül! András nem csak a közeledő HDR Base-ről árul el érdekességeket, hanem a Hard Dog Race jövőjével kapcsolatos terveikről és elképzeléseikről is mesél.

    Hihetetlen, de az együttműködésünk már 6-7 évet ölel fel; még az első HDR versenyén is ott voltunk, szenvedélyesen és lelkesen támogatva a rendezvényt. A mostani beszélgetésünk során pedig mélyebben belemélyedünk a megújulás, a fenntarthatóság és a különböző kihívások témájába, amikkel a HDR szembesül.

    - Péter (Vizslafotózás)

    Vendégem: Púza András, a Hard Dog Race kutyás futóversenyek alapítója. Üzletember, veterán kutyavezető tűzszerész, mentőkutyás, 7 hónapot töltött Afganisztánban. Mindig hiányolta az OCR versenyekről a kutyát, 2014-ben megszületett az ötlet és 2016-ban már meg is rendezték az első HARD DOG RACE versenyt. Azóta nemcsak itthon, hanem Németországban, Lengyelországban és Csehországban is rendeznek versenyeket. Sportemberek és átlagos kutyaséltáltató gazdik is örömmel teljesítik a távot.

  • Emberibb és egészségesebb állatvédelem - Némedi Edina (Állatmentő Szolgálat Alapítvány)

    Többen úgy gondolják, hogy csak több pénzre van szükség az állatvédelem hatékony működéséhez. De mi van, ha a valódi kihívások mélyebbre vezetnek? Mi vezet ahhoz, hogy az állatvédelmi szervezetek működtetése és fenntartása gyakran olyan bonyolult?

    Meghívott állatvédők és vendégeim nyílt és őszinte beszélgetéseken keresztül osztják meg gondolataikat, nézőpontjaikat, és azt, hogy saját tapasztalataik alapján hogyan látják az állatvédelmi rendszer működését.

    Szeretném ebben a közösségben az összetartást erősíteni, hisz csak így, közös erővel találhatunk megoldásokat a legégetőbb problémákra. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy a gazdik is betekintést nyerjenek az állatvédelem világába, és megtalálják a saját szerepüket benne, hogy hol és hogyan tudnak hozzájárulni a változáshoz anélkül, hogy ezért fel kellene áldozni a saját életüket.A pénzhiány nem az egyetlen kihívás. A sorozat alatt feltárjuk, hogyan lehet okosan cselekedni, és közben egészségesnek maradni, miközben pozitív változást hozunk az állatok életébe.Hiszek az edukáció és a megelőzés erejében. Éppen ezért hoztam létre ezt a sorozatot. Hallgasd meg az epizódjainkat, és válj részévé a változásnak!

    - Göblyös Péter - Vizslafotózás

    Az adás vendége:

    Némedi Edina 13 éve került kapcsolatba az állatvédelem világával, kilenc éve az illegális állatkereskedelem elleni küzdelem vált szívügyévé. Fő feladatként magyar szaporítók felkutatásával és állatszállítmányok felderítésével foglalkozik, nemzetközi állatvédő szervezetekkel is együüttműködve. Hét éve rókamentésekben is részt vesz, itthon és külföldön is. Önkéntesként éli mindennapjait, melyek során 60-70 különféle állattal osztozik otthonán. Hivatásos munkája is az állatvédelemmel kapcsolatos, főként sérült és beteg állatokkal foglalkozik.

    Edina nyolc éve vegán.

    Visszajelzéseket, kérdéseket ide várjuk:

    [email protected]

    Göblyös Péter - Vizslafotózás

    ⁠https://vizslafotozas.hu

  • Emberibb és egészségesebb állatvédelem - Schneider Kinga (NOÉ Állatotthon Alapítvány)

    Többen úgy gondolják, hogy csak több pénzre van szükség az állatvédelem hatékony működéséhez. De mi van, ha a valódi kihívások mélyebbre vezetnek? Mi vezet ahhoz, hogy az állatvédelmi szervezetek működtetése és fenntartása gyakran olyan bonyolult?

    Meghívott állatvédők és vendégeim nyílt és őszinte beszélgetéseken keresztül osztják meg gondolataikat, nézőpontjaikat, és azt, hogy saját tapasztalataik alapján hogyan látják az állatvédelmi rendszer működését.

    Szeretném ebben a közösségben az összetartást erősíteni, hisz csak így, közös erővel találhatunk megoldásokat a legégetőbb problémákra. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy a gazdik is betekintést nyerjenek az állatvédelem világába, és megtalálják a saját szerepüket benne, hogy hol és hogyan tudnak hozzájárulni a változáshoz anélkül, hogy ezért fel kellene áldozni a saját életüket.
    A pénzhiány nem az egyetlen kihívás. A sorozat alatt feltárjuk, hogyan lehet okosan cselekedni, és közben egészségesnek maradni, miközben pozitív változást hozunk az állatok életébe.
    Hiszek az edukáció és a megelőzés erejében. Éppen ezért hoztam létre ezt a sorozatot. Hallgasd meg az epizódjainkat, és válj részévé a változásnak!

    - Göblyös Péter - Vizslafotózás

    Az adás vendége:

    Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon Alapítvány elkötelezett munkatársa. Gyermekkora óta kutyás, a boxerek iránt ébredt szenvedélye hamar az állatvédelem felé terelte. 16 éve önkéntesként kezdett a NOÉ boxer fajtamentésénél, mára pedig főállásban az alapítvány kommunikációjáért, az állatok egészségügyi koordinációjáért, valamint a hatóságokkal való kapcsolattartásért felel. Kommunikációs végzettségéhez jelenleg kynológiai tanulmányokat is társít az MATE-n. Párjával és senior négylábú társaikkal egy erdei faházban tölti a napjait, ahol kikapcsolódik a mindennapi munka feszítő ritmusából.

    Visszajelzéseket, kérdéseket ide várjuk:

    [email protected]

    Göblyös Péter - Vizslafotózás

    https://vizslafotozas.hu

  • Emberibb és egészségesebb állatvédelem.

    Többen úgy gondolják, hogy csak több pénzre van szükség az állatvédelem hatékony működéséhez. De mi van, ha a valódi kihívások mélyebbre vezetnek? Mi vezet ahhoz, hogy az állatvédelmi szervezetek működtetése és fenntartása gyakran olyan bonyolult?
    Meghívott állatvédőink és vendégeink nyílt és őszinte beszélgetéseken keresztül osztják meg velünk gondolataikat, nézőpontjaikat, és azt, hogy saját tapasztalataik alapján hogyan látják az állatvédelmi rendszer működését.
    Szeretném ebben a közösségben az összetartást erősíteni, hisz csak így, közös erővel találhatunk megoldásokat a legégetőbb problémákra. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy a gazdik is betekintést nyerjenek az állatvédelem világába, és megtalálják a saját szerepüket benne, hogy hol és hogyan tudnak hozzájárulni a változáshoz anélkül, hogy ezért fel kellene áldozni a saját életüket.
    A pénzhiány nem az egyetlen kihívás. A sorozat alatt feltárjuk, hogyan lehet okosan cselekedni, és közben egészségesnek maradni, miközben pozitív változást hozunk az állatok életébe.
    Hiszek az edukáció és a megelőzés erejében. Éppen ezért hoztam létre ezt a sorozatot. Hallgasd meg az epizódjainkat, és válj részévé a változásnak!Az első adás vendége:

    Győrffy Viktória, az Ebremény Kutyavédő Egyesület egyik alapító tagja, közel 18 éve állatvédő. Pár éve valóra váltotta az egyik álmát, a civil munkája is kutyákhoz köthető, ugyani kutyanapközit üzemeltet, minden nap kirándulnak. Párjával közösen 8 kutyával, 3 cicával és 8 papagájjal osztják meg az otthonukat. Természetesen mindenki mentett. Korán kel, későn fekszik, de igyekszik megtalálni az egyensúlyt a munka, család, saját állatok, állatvédelem útvesztőjében. Szeret élni. 2023-ban egy komoly betegség ellen vette fel a kesztyűt, örömmel jelentjük, győzött.Visszajelzéseket, kérdéseket ide várjuk: [email protected]

    Göblyös Péter - Vizslafotózás

  • A fotó értéke: Pénz, fotós vállalkozás és az emberi oldal

    A PhotoMind Podcast 4. részébeb az emberi oldaláról közelítjük meg a fotózás és a pénz világát.

    A beszélgetés során a következő témák kerütek előtérbe:

    A pénz és az emberi viszony: Milyen pszichológiai hatásai vannak a pénznek a fotósokra és az ügyfelekre, és hogyan befolyásolja ez a fotózás élményét?

    Hobbi vs. profi fotósok: Mi a különbség a hobbi és profi fotósok között, és hogyan befolyásolja a pénz a két csoport közti átmenetet?

    Az ingyen fotózás veszélyei: Miért érezheti úgy a fotós, hogy "becsapja" magát, ha túl sokáig ingyen dolgozik, és hogyan befolyásolhatja ez a fotós önértékelését és a vállalkozás sikerességét?

    A fotós átmenete a fizetett munkára: Mikortól érezheti úgy a fotós, hogy már kérhet pénzt a képekért, és milyen tényezők határozzák meg ezt a döntést?

    Csatlakozz hozzánk ebben a mély és inspiráló beszélgetésben, és fedezd fel, hogyan hat a pénz a fotósokra és a fotózásra az emberi oldalról!

    A podcast házigazdái: Kiss Anna, klinikai szakpszichológus és Göblyös Péter a Göblyös PhotoArt és a Vizslafotózás alapító fotósa.
    Anna pszichológusként érdeklődik a fotózás iránt, Péter fotósként érdeklődik a pszichológia iránt.
    vizslafotozas.hu/photomind

  • Érezted már, hogy hiába minden elismerés, csak szerencséd volt, vagy csak jó képet vetítesz magadról? Féltél attól, hogy kiderül, hogy nem is vagy igazán jó abban, amit csinálsz? Esetleg attól, hogy kiderül, hogy tudattalanul becsapod a környezetedet?

    Az imposztor szindróma sokak életét keseríti meg, és a fotósok esetében kifejezetten könnyen meg tudnak jelenni imposztorérzések.

    A mai adásban arról beszélgettünk, hogy mi is az az imposztor szindróma, mit tehetünk ellene és miért is fontos, hogy fotósként kellő önismerettel rendelkezzünk.

    Tartsatok velünk!
    Anna pszichológus, aki érdeklődik a fotózás iránt, Péter fotós, akit meg a pszichológia vonz.

    A fotózásban rengeteg olyan kérdés merül fel, ami túlmutat a gép beállításain. A bevezető beszélgetésünkben szót ejtünk a minket foglalkoztató dilemmákról és témákról.

    A műsor két házigazdája:

    - Kiss Anna, klinikai szakpszichológus.
    Hét éve dolgozik klinikai területen kórházban és magánrendelésen. 2021-ben nyitotta meg a magánrendelőjét, az Evezőt. A fotózás régi vágya, aminek 2022-ben tudott helyet teremteni az életében.
    https://evezorendelo.hu/

    - Göblyös Péter, a Vizslafotózás alapító fotósa.
    Mérnök infromatikus és tanári diploma megszerzését követően több, mint 10 évig ITs multi világban dolgozott, majd mégis visszatért a gyerekkori szenvedélyéhez, a fotózáshoz.
    10 éve fotóz kutyákat és gazdikat. 3 éve mentorál fotósokat.
    https://vizslafotozas.hu/

    A podcast hivatalos oldala:
    https://photomind.hu
    https://vizslafotozas.hu/photomind

    Ha nemcsak jó képeket szeretnél készíteni, hanem megtalálni a szendvedélyedet a fotózásban, akkor jelentkezz a Vizslafotózás Mentorprogramba: https://vizslafotozas.hu/mentorprogram
    Ha szeretnél valamelyikünkkel személyes online konzultációt, vagy visszajelzésed lenne, írj emailt [email protected]

  • Púza András, a Hard Dog Race kutyás futóversenyek alapítója. Üzletember, veterán kutyavezető tűzszerész, mentőkutyás? Ki ő igazából? 7 hónapot töltött Afganisztánban. Mindig hiányolta az OCR versenyekről a kutyát, 2014-ben megszületett az ötlet és 2016-ban már meg is rendezték az első HARD DOG RACE versenyt. Azóta nemcsak itthon, hanem több országban is rendeznek versenyeket. Sportemberek és átlagos kutyaséltáltató gazdik is örömmel teljesítik a távot. De mi van a HDR színfalak mögött? Az őszinte beszélgetésből majdnem minden kiderül
    https://harddograce.hu

    Vizslafotózás - Göblyös Péter
    https://vizslafotozas.hu

  • Magos Judittal beszélgettem Deményről, tanításról, az életről, hogy egy kicsit jobban megismerhessük.
    Ha szeretnétek, akkor lesz folytatás.

    Judit blogja
    Demény, a kötsög: https://www.facebook.com/demeny.a.kotsog

    Vizslafotózás: https://vizslafotozas.hu
    [email protected]

    Hallgassátok meg a PhotoMind Podcastot is, ahol egy pszichológussal beszélgetek a fotózásról.
    htttps://photomind.hu

  • A technika fejlődésével a fotózás egyre több ember számára elérhetővé válik, bár fotózni még mindig kiváltság.  Aki megteheti lelkesen kattintgat a mobiljával az élet számtalan helyzetében.

    Fotósból is sokféle van, művész, alkalmazott fotográfus, hobbifotós… Hogyan válik valaki fotóssá és mi teszi a jó fotóst? A fotós hol talál támpontot arra, hogy jó-e az amit csinál? Hogyan fejlesztheti magát, egyáltalán ki mondja meg, hogy milyen a jó kép? A kép vagy talán a gép teszi a fotóst fotóssá?

    Podcast beszélgetésünk második részében ezekre keressük a válaszokat. Tartsatok velünk!

    Egy pszichológus és egy fotós elmélkedik a fotózásról és az emberről.

    Anna pszichológus, aki érdeklődik a fotózás iránt, Péter fotós, akit meg a pszichológia vonz.

    A fotózásban rengeteg olyan kérdés merül fel, ami túlmutat a gép beállításain.  A bevezető beszélgetésünkben szót ejtünk a minket foglalkoztató dilemmákról és témákról.

    A műsor két házigazdája:

    - Kiss Anna, klinikai szakpszichológus.
    Hét éve dolgozik klinikai területen kórházban és magánrendelésen. 2021-ben nyitotta meg a magánrendelőjét, az Evezőt. A fotózás régi vágya, aminek 2022-ben tudott helyet teremteni az életében.
    https://evezorendelo.hu/

    - Göblyös Péter, a Vizslafotózás alapító fotósa.
    Mérnök infromatikus és tanári diploma megszerzését követően több, mint 10 évig ITs multi világban dolgozott, majd mégis visszatért a gyerekkori szenvedélyéhez, a fotózáshoz.
    10 éve fotóz kutyákat és gazdikat. 3 éve mentorál fotósokat.
    https://vizslafotozas.hu/

    A podcast hivatalos oldala:
    https://photomind.hu
    https://vizslafotozas.hu/photomind

    Ha nemcsak jó képeket szeretnél készíteni, hanem megtalálni a szendvedélyedet a fotózásban, akkor jelentkezz a Vizslafotózás Mentorprogramba: https://vizslafotozas.hu/mentorprogram

    Ha szeretnél valamelyikünkkel személyes online konzultációt, vagy visszajelzésed lenne, írj emailt [email protected]

  • Egy pszichológus és egy fotós elmélkedik a fotózásról és az emberről.

  • Az évforduló kapcsán beszélgettünk a Valentin projektről Német Rékával, az Eszkuláp Egyesület elnökével.
    Egy éve indították Magos Judittal (Demény, a kötsög Gazdija) közösen ezt a jótékonysági kezdeményezés, ami elképesztően sikeres lett és a 10-20 tervezett kutya helyett, 310 kutya megmentésére gyűlt össze pénz, óriási felelősség és kihívás elé állítva Rékáékat.

  • Az állatvédelem alapjai: önkéntességtől kutyamentésig. Hogyan segíthetsz, ha nem vagy rutinos állatvédő? Mire figyelj? Kit védenek a szabályok?

    Az első podcast-ünk, ahol már vendéget is köszönthetünk.
    Németh Réka, az Eszkuláp Állatvédő Egyesület elnökével beszélgetett Peti az állatvédelemről, az önkénteskedésről és az egyesület munkájáról.

    Hallgassátok szeretettel! :)