Avsnitt

  • Pasch Harald osztrák-magyar tolmács és fordító, aki a Grazi Egyetem Fordítástudományi Tanszékén szerzett konferenciatolmács mesterfokozatot 2019-ben. Tanulmányai során magyar nyelvi oktatóként tevékenykedett, valamint tanulásmódszertani és mentorálási workshopokat vezetett. 2015 óta szabadúszó tolmács és fordító, munkanyelvei a német, magyar és angol. Jelenleg a Bécsi Egyetem Fordítástudományi Központján tanít, ahol egyben doktori disszertációját is írja az osztrák erőszakvédelmi központokban végzett tolmácsolás témájában. Főbb kutatási érdeklődései a tolmácsolás és aktivizmus, a közösségi tolmácsok pártatlansága, a bizalmon alapuló együttműködés tolmácsolt beszélgetésekben, valamint a traumatizált embereknek való tolmácsolás. Emellett a Bécsi Népfőiskola (VHS) menekültjogi és rendőrségi tolmácsok képzésének oktatója, és különböző célcsoportok számára szervez továbbképzéseket a tolmácsokkal való együttműködés témájában. A tolmácsolás mellett aktív résztvevője a magyar hardcore-punk színtérnek, több zenekarban is játszott és jelenleg is zenél.https://viennainterpreting.univie.ac.at/team/harald-pasch/ https://translationswissenschaft.uni-graz.at/de/veranstaltungen/einladung-zum-vortrag-von-harald-pasch-am-22.-mai-um-18-uhr/ Lomaquatsi: https://lomaquatsi.bandcamp.com/Halott kígyók: https://szegyenkazettak.bandcamp.com/album/s-t-4Youth power violence: https://youthpowerviolence.bandcamp.com/Wsvrs: https://wsvrs.bandcamp.com/Bozgor: https://bozgordbeat.bandcamp.com/#osztrák #tolmács #fordító #Bécs #Ausztria #zenekar #zene #punk 0:00 Beköszönés 2:20 Osztrák magyar (kétnyelvű) állampolgárkent, mindkét országban felnőni 5:00 Identitás8:05 Gasztro9:00 Polgári szolgálat: idősek otthona9:50 Grazi Egyetem 15:00 Skócia, erasmus17:50 Egyetem után19:00 Szabadúszó tolmács és fordító 20:00 Tolmácsként kórházakban, iskolákban, hivatalokban 23:00 Konferenciákon szinkrontolmácsolás 29:20 Közössegi tolmácsolás: Menekültügy 31:25 Áldozatvédelemben Erőszakvédelmi központ32:45 Szakdolgozat, menekültügyi válság34:00 Doktori munka az osztrák áldozatvédelmi központok többnyelvűségéről és a tolmácsok szerepéről 42:00 Tolmácsolással kapcsolatos projektek43:30 Bécsi Egyetem Fordítástudományi Központ munkatarsa 45:00 Mesterséges intelligencia térnyerése48:00 Videó tolmácsolás50:00 Kitüntetés, Impact.Award 2022-es nyertese, disszertacio kitüntetese52:00 Punk és zenélés54:16 Zenekarok1:00:00 Magyarország és a punk1:03:00 Punk közösség1:05:00 Halott kígyók1:08:00 Aktuális zenekarok1:11:45 Koncertek 1:35:00 Jövőbeli tervek 1:14:10 Zene, mint terápia1:15:00 Tetoválások1:15:30 Elköszönés ------------------ 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Podcast Mosdósi Csabával és Vereskuti Bálint. Vereskuti Bálint a családjában apai ágon dédnagyapja felvigyázó illetve állomásfőnök volt a nyugatiban. Anyai ági nagyapja nagybátyját a celldömölki bombázásban találta el egy repesz, amikor a mozdonyokat mentették. Az egyetem után már tanársegéd voltam és doktori iskolát is elkezdte, amikor a Gysev-nél beülhetett tanfolyamra 2007 tavaszán. Onnan 2011 februárjában került Ausztriába, ahol pár év mozdonyvezetés után vasútüzemi, rid és más vizsgákat is letett. A mozdonyvezetést pár évre irodára cserélte: diszpozíció, magyar üzletfelekkel kapcsolattartás, oktatás. 2010 óta újra sínen van. Hobbiként a saját kezűleg épített 3d nyomtatóval szeret kreativkodni.Mosdósi Csaba több generációs vasutas családból származik. Nagyapja, édesapja, édesanyja, nagybátyai és az öccse is a vasúton dolgozott. Már kiskorában a kanizsai fűtőházban ismerősként mozgott. 2003 óta vezet mozdonyt, Ausztriában 2015-ben kezdte a szakmát. Több éven keresztül küzdősportoltam: judo, aikido, iaido, kendo. Régen maketteket épített, főleg repülőgépeket és tankokat. Már 30 éve rajong a metálzenéért, nagyon sok fesztiválon és koncerten vett részt. Szabad idejében a legjobb és legszebb hobbi az utazás.#mozdony #vasút #vonat Korábbi vasutas téma a csatornánDr. Magyarics Zoltán: Szakíró szemével a vasút - vonatok és vonatozás Ausztráliától Amerikáig https://youtu.be/eK6t8znArMMDr. Magyarics Zoltán: Repüléssel kapcsolatos tapasztalatok az elmúlt időszakban & a regionalbahn.hu https://youtu.be/IjQepwWjG8MPodcast Kuhár Bencével: https://youtube.com/live/arVpk_McnoE0:00 Beköszönés2:20 Vasutas család, Csaba már 22 éve mozdonyvezető4:30 Bálint 18 éve mozdonyvezetö7:30 Magyarország vs Ausztria12:40 Vasutas közösség20:00 Csaba balesete24:00 Külfüldre kimenni26:00 Ausztriába kerülés, Csaba28:00 Ausztriába kerülés, Bálint33:00 Kemény helyzetek munka közben, balesetek36:00 Öngyilkosok39:00 Infrastruktúra különbség a két ország között 43:00 Sebesség különbseg: Magyarország vs Ausztria48:00 Utasbarát szolgáltatás53:00 Közösségi közlekedés55:00 Digitalizáció hatása a vasúti munkára1:02:45 Fejlesztések1:10:00 Munkaerőhiány1:17:00 Lok 1216 - kedvenc vonat típus1:23:00 Elköszönés------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • Horváth Gábor szombathelyi születésü fotós. A fotózással 1998 óta foglalkozik és a Népszabadságnál tanult fotóriporteri szakon 1999-2001 között. Jelenleg szabaduszó, 5 könyvet adott ki. Gábor 2 hónapot töltött 2022-ben Pakisztánban. Szoció, portré és a természet fotózást szereti a legjobban. Pakisztán lenyűgöző ország Dél-Ázsiában, ahol az ősi civilizációk öröksége, a lenyűgöző hegyvidéki tájak és a gazdag kulturális sokszínűség találkozik. Az ország területén húzódik a Himalája déli vonulata, de megtalálhatók itt sivatagok, történelmi városok és élénk bazárok is. Pakisztán fotós szemmel különösen izgalmas, hiszen a természet és az emberek is sok témát rejtenek.https://www.instagram.com/pupettgabho/https://www.facebook.com/profile.php?id=1000115882263400:00 Beköszönés2:00 Szocio, portré, természet fotózás 3:00 Pakisztán7:00 Tervezés8:30 Jeep út a hegyekben10:00 Közlekedés11:45 Díszes teherautók12:15 Stoppálás Pakisztánban14:00 Kellemetlenségek15:10 Nőket nem lehet fotózni 16:10 Sony alfa17:20 Állvány nelkül fotózni18:25 Karakorum hegység20:00 Földrajz találkozik a történelemmel21:30 Attabad tó a Karakorum hegységben23:00 Bárki felnőtt birtokolhat fegyvert26:00 Vízum28:00 Kasmir29:00 Jelenleg katonai offenzíva India ellen, majd tűzszünet31:00 Kövezés31:30 Wagah díszszázad33:00 Légszennyezettség36:00 Lovaspoló meccs40:00 A világ legveszélyesebb hídja: Hussaini függő híd44:00 Hunza völgye46:00 Etel49:00 Csótányok, patkányok50:00 Oltások51:10 Indus völgye52:00 Szárazság52:40 Nanga54:00 Budget56:20 Könyv58:15 Szombathelyen kiállítás1:00:00 Összegzés1:02:00 Kalasok1:05:00 Pásztorok1:06:00 Kedvesség vs abszurd1:1:00 Jövőbeli tervek 1:20:00 Elköszönés #Pakisztán #utazás #utazni #természet #túra #kultúra -------------------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Váry Nillánál a kreativitás kiskora óta fontos szerepetjátszik az életében: tehetséges volt rajz tantárgyból, fogékony volt a zenei világra, és már tizenévesen szeretett a fényképezőgéppel dokumentálni (családtagokat, családi eseményeket, kedvenceket, stb.). Ennek ellenére szülői döntésre közgazdasági szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ezt követően pedig kisebb kitérőktől eltekintve szinte mindig pénzügyi területen dolgozott. 2024 januárban költözött Ausztriába, Salzburgba. Egyik fő hobbija a fényképészet, különösen sportfotózás, azon belül is kedvenc témák: futók, futással kapcsolatos események; kooperáció más fotósokkal. A fotózáshoz a korábbi szeretett hobbin, a futáson keresztül vezetett az út. Egészségügyi okok miatt orvosi javaslatra eltanácsolták a versenyszerű futástól, de hogy a versenyek közelében maradhasson, önkéntes rendezői feladatokat vállalt, amelynek során felkértek, hogy készítsen képeket a mezőnyről. Ekkor szeretett bele újra a fotózásba és kezdte komolyan venni, hogy hosszú távon ezzel is foglalkozhasson. Futóként is szívesen vett részt jótékonysági kampányokban, volt guide félmaratonokon, önkénteskedett jótékonysági futóeseményeken, de fotósként is örömmel áll jó ügyek mellé. Futóként szívesen vett részt váltó csapattagjaként is versenyeken. Éveken át volt support csapattag futóversenyeken, azaz segítette a futót frissítésben, kísérésben, jellemzően ultratávokon, világversenyeken is. Rendszerint ilyenkor is készített fényképeket a futókról.https://evary.hu/https://www.facebook.com/evaryrunhttps://www.instagram.com/evary_runhttps://www.youtube.com/@evaryRUNEzüstgerely Művészeti Pályázat 2023 díjátadó videó: https://youtu.be/1KbApGlJdnshttps://ezustgerely.hu/dijazottak-2023/#futás #futó #fotózás #Ausztria 0:00 Beköszönés2:00 Futás4:00 Futós élmények5:20 12 km-es Vivicitta6:10 Guide-ként futni7:30 Balaton körbe tekerés 19 óra alatt10:00 Futás és fotózás összekapcsolódása11:24 Pajzsmirigy alulműködés14:00 Milyen gépeket használsz: Sony16:30 Milc17:30 Fuji18:00 evary RUN: kreatív sportfotók20:30 Steel wool - akció fotó26:00 Kerékpáros pumpapálya, Budatétény27:00 Beda Szabi, Csákvári bauxitbánya28:40 Különleges helyszínek lényege29:30 Budai vár30:00 Nagy Juli, Beac atlétikai pálya33:30 Ezüstgerely Művészeti Pályázat - dicsérő oklevél34:45 Ausztriába kerülés (2024)36:00 Salzburg37:20 Jövőbeli tervek40:00 Futapest43:00 Ultrafutó versenyen segitőként53:00 Elköszönés------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Az EMIT (Európai Magyar Ifjúsági Tanács) egy, a diaszpórában élő magyar fiatalokat összefogó szervezet. Célja, hogy támogassa az identitásmegőrzést, közösségépítést és a nemzetközi kapcsolatokat. Lengyel Botond Erdélyben, Kolozsváron született. Óvodás kora óta Bécsben él. Iskolai tanulmányait a Szegény Iskolanővérek Gimnáziumában végezte. Közben matematika versenyeken vett részt, ahol tartományi és regionális szinten díjakat nyert. Tizenévesen rendszeresen szavalt a Bécsi magyarság különböző ünnepi rendezvényein, valamint a Bécsi Magyar Református gyülekezetben. Sok évig a hétvégi Bécsi Magyar Iskola diákja volt. Eleinte Karintiában, majd Bécs mellett, ahonnan őrvezető rendfokozattal szerelt le. Egy évig tanult Budapesten a magyar Oktatási Minisztérium ösztöndíjával a Balassi Bálint intézetben. Ezután a Bécsi Műszaki Egyetemen kezdett mérnök-fizikus szakon tanulmányokba. De áthallgatott a Budapesti Műszaki Egyetememre is, ahol főleg a Nukleáris Technikai Intézet előadásait látogatta. 4 évig dolgozott tutorként a Bécsi Műszaki Egyetem Diszkrét Matematika és Geometria tanszékén, később évekig az egyik osztrák könyvkiadó matematika tankönyveit lektorálta. Szabad idejében programozással és a magyar rovásírással foglalkozott, annak a számítógépes beviteli lehetőségeit fejlesztette. Emellett társastáncra és magyar néptáncra is járt. A mérnök-fizikus szakkal párhuzamosan, matematika-fizika tanári szakon is megkezdte tanulmányait a Bécsi műszaki egyetemen. 2017-ben szerzett magiszteri diplomát matematika-fizika szakos tanárként. Fraktálokról szóló diplomamunkáját a Salzburgi Egyetemen a német és az osztrák matematikai társaság kétévente megrendezett közös konferenciáján bemutatta, amivel díjat is nyert. Grubbauer Evelin négy évesen költözött Szombathely környékéről Bécsbe. Először BRG Erlgasse tudományos ágazatában volt diák, aztán 2017-ben a Hetzendorfi divatiskolán kitüntéssel érettségizett. Onnan a HLMK Herbststrasse-ra került, ahol a női szabó mesterkurzusra járt a színpadi jelmez tervezési fókusszal. Így lett bécsi székhelyű divat- és jelmeztervező, aki a fenntarthatóság, a kézművesség és az öltözködés jóllétre gyakorolt hatásának metszéspontjában alkot. Saját márkája, az Evelin Grubbauer Fashion & Design keretében olyan kollekciókat hoz létre, amelyek a helyi, etikus és inkluzív divatot képviselik. Emellett 2021 óta a Vienna Fashion Week backstage menedzsere, és számos divatbemutató és kiállítás alkotásában és rendezvény szervezésében vezető szerepet töltött be. A Shakkei márkánál design asszisztensként dolgozik, valamint a SchnittBOGEN közösségi divat stúdió csapatában social media menedzserként és webdizájnerként is aktív.Bölcskey-Molnár Dávid főbb érdeklődési köre az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint a 20. század Diplomáciatörténete. Több éve a Bécsi Naplóban ír cikkeket, elsősorban sport témában (olimpia, labdarúgó eb/vb), de volt már közélettel, illetve politikával foglalkozó írása is. A 2022 májusban, Bázelben a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a NYEOMSZSZ (Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége) segítségével megalakuló EMIT (Európai Magyar Ifjúsági Tanács) alapító tagja, első elnöke. https://www.facebook.com/profile.php?id=61568518487083https://www.instagram.com/emitausztria0:00 Beköszönés2:00 Ausztriába kerülés: Evelin3:30 Botond5:00 Dávid5:58 Magyar identitás fontossága: Dávid9:20 Magyar identitás: Evelin11:10 Magyar identitás: Botond15:00 2022, EMIT (Európai Magyar Ifjúsági Tanács) megalapítása18:00 EMIT-ről általánosságban23:50 Eddigi rendezvények28:10 Kihívások30:00 Jövőbeli tervek35:00 1956-os rendezvény45:00 Pub quiz49:02 Parlament látogatás52:50 Városnézés56:00 Bornemissza társaságnál bemutatkozás58:00 Elköszönés 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Dörfler-Antal Emese többszörös bajnok gyorskorcsolyázó, aki Romániából indult, majd Ausztriát képviselte két téli olimpián. Gyorskorcsolyázóként Ausztriát képviselte a világkupán, világbajnokságon, valamint az 1994-es lillehammeri és az 1998-as naganói olimpián. 1997 óta tolmácsként dolgozik az innsbrucki rendőrségen és a regionális bíróságon. A „Sport nem ismer határokat” mottó alatt számos rendezvényt szervezett, amelyekre 2008 nyarán került sor. 2008-ban pedig megkapta a mia-díjat, amelyet a migráns hátterű nők integráció terén elért példaértékű eredményeiért ítélnek oda. Kitartása, elhivatottsága és sport iránti szenvedélye nemcsak a jégen, hanem a hétköznapokban is inspiráló.Korábbi online interjúm Emesével: https://youtu.be/dU_3PJBbt6Y További interjúk Emesével:https://www.youtube.com/watch?v=mBsfG33DAkAhttps://www.youtube.com/watch?v=1lpaW3bP6QwCikk: https://www.meinbezirk.at/innsbruck/c-lokales/eine-praline-mit-pfiff_a4172151Emese honlapja: www.emesepraline.atA gála honlapja: www.lifegoeson.at0:00 Beköszönés2:00 Gyorskorcsolya Marosvásárhelyen5:10 Gál Károly, edző6:10 Edzések8:00 Szülők9:00 Ausztriába kerülés 1990-ben 14:00 Romániai sportéletből az osztrák válogatottba?16:20 1992-es év mennyire volt nehéz19:00 Olimpiai élmények: 1994-es lillehammeri olimpia21:30 1998, naganói olimpia25:00 Nagano után28:00 Calgary30:00 Sportolói karrier vége33:00 Sportolói karrier utáni időszak: Edző35:00 "Life Goes On” nemzetközi jótékonysági gála (alapító)37:00 Gyógytornász39:00 Molnar Anna, tehetséges marosváráshelyi sportoló 41:00 Magyar paprikás csoki - Emese csokoládé (praline)43:25 Snack44:00 Gyorskorcsolya jövője Ausztriában 46:00 Bécs és a Damensache49:00 Jövőbeli tervek51:00 Elköszönés#sport #gyorskorcsolya #Innsbruck #erdély --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Bozsolik Balázs hobbiból indult el a borkóstolás útján, de mára azonban WSET Level 3 borismereti képesítéssel rendelkezik, és rendszeresen tart borkóstolókat különböző közönségeknek. A podcast adásban szó lesz a magyar borvidékek élményeiről, a sherry és portói borok világáról, utazásairól a Douro-völgybe, Tokajba és Szardíniára, valamint arról is, hogyan lehet a borral kapcsolatos szenvedélyből tudás, majd közösségépítő erő. Ha érdekel a borkultúra, a borkóstolás technikája, ne hagyd ki ezt a beszélgetést!#bor #borkóstoló #tokaj #utazás https://www.instagram.com/borkostolobozsinal0:00 Beköszönés2:30 Bor szeretete4:00 Könyv a borról: Bianca Bosker: Dugódili6:00 WSET kurzus 8:30 Tudatosabb borkóstolás utazásokkor11:00 Meghatározóbb tanulási élmények12:00 Spanyol pince13:00 Bor témájú tartalom gyártás15:00 Sherry bor19:00 Bor „turistáskodás” vs és egy tudatos kóstoló20:30 Douro-völgye, portói bor24:00 Lisszabontól délre24:40 Prosecco, Olaszország27:00 Laikus közönségnek borkóstolók30:00 A sommelier képzés32:00 Bortechnológia35:45 Bor étel párosítás39:00 Borkostoló a stúdióban46:00 Tokaj47:00 Supermarket vs szaküzlet48:30 A magyar bor a nemzetközi kontextusban?51:00 Különbség: magyar és a külföldi borkóstolók között53:00 Bakancslista55:00 Teszt: 5 bor és 5 étel1:01:00 Kedvenc bor?1:04:00 Miért izlik, miért nem?1:05:00 Szakma vagy hobby1:06:00 Elköszönés--------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Cseresnyés Péter 15 évesen készítette első tetoválását, hosszas útkeresését követően a tetoválásban találta meg ismét önmagát. Bécsben és Mosonszentmiklóson dolgozik. Szabadidejében pedig Suzuki Hayabusa 1300 motorjával járja Ausztriát. https://www.facebook.com/profile.php?id=61565565036782https://www.instagram.com/tattooinkspired #tetoválás #Bécs #ausztria 0:00 Beköszönés2:20 Rajz szeretete3:30 Első tetoválás 15 évesen5:45 Tetoválás hobbykent8:30 Több országban, több munka: kamion soför, versenylovak16:20 Győrben elhelyezkedés tetoválóként18:00 Munka módszer19:20 Extrém munka, 30 óra22:00 Fönix, 13 óra23:00 Takarás27:00 Portré31:00 Bécsi és mosonszentmiklósi vendégkör33:00 Trendek34:40 Ügyfélkör40:00 Jelenlegi munkák42:00 Fejlődés44:00 Motorozás46:00 Suzuki Hayabusa 130050:00 Termeszet és a motorozás, hogy hat a kreativitásodra?52:00 Elköszönés------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Több évtizedes innovációs útja van a szakembernek. Fő tevékenysége jelenleg a bécsi AbilityMatrix. Az AbilityMatrix egy tanácsadó cég, amely viselkedéstudományok felhasználásával segíti az innovációkat a piaci illeszkedés javításában. Segítenek a vállalkozásoknak, összekapolják a technológiát a piaccal. Jelen vannak Ausztriában, Kanadában és Magyarországon is. Kiszely László 3,5 évig marketing igazgató a Tesco Mobile Magyarországnál. 1 évig a Microsoft Magyarország Kft-nél dolgozott. 2018-ban AbilityMatrix társalapítója. 4 országban lakott már, 2021 óta él Bécsben.#vállalkozó #Bécs #Ausztria https://www.facebook.com/AbilityMatrixhttps://www.facebook.com/AbilityMatrixHUhttps://www.abilitymatrix.com/https://www.linkedin.com/company/abilitymatrix/https://www.facebook.com/events/296242478523786/?ref=newsfeedhttps://park.szamlazz.hu/szakertok/kiszely-laci/https://www.abilitymatrix.com/post/wie-gehts-startup-austria-magyar-szemmel https://www.facebook.com/photo/?fbid=1439692669818580&set=pcb.14396953564849780:00 Beköszönés2:30 Karrier 4:00 Gépészet, gépeszmérnök5:20 Informatika7:20 Tözsde fórum11:00 Vodafone11:50 Tesco Mobile14:50 Microsoft17:00 AbilityMatrix megalapítása18:30 Család21:25 Network ereje22:40 Startup támogatása: tanácsadóként, saját tőkével24:30 Ausztriába kerülés26:00 Startupok hibái34:00 Izgalmasabb projektetek44:00 Mesterséges intelicencia térnyerése49:00 Trendek52:00 Munkaerő piac átalakul57:00 Chatropotok59:00 Természet szeretete, terepfutás, sakk1:05:30 Jövőbeli tervek1:08:00 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Ekés András fenntartható városi közlekedéstervező, mobilitási szakértő, aki évtizedek óta foglalkozik közlekedésfejlesztéssel és élhető városok kialakításával. Nevéhez fűződik számos innovatív városi mobilitási projekt, és aktívan részt vesz a közösségi tervezés és a lakossági bevonás előmozdításában európai léptékben. Munkájában a technológiai fejlődés és a társadalmi szempontok összehangolását tartja kulcsfontosságúnak. A Mobilissimus egyik alapítója és ügyvezetője, elkötelezett a fenntartható városi mobilitástervezés (SUMP) értékei iránt, részt vett a nemzetközi és hazai módszertan kidolgozásában és kapcsolódó magyarországi és nemzetközi projektekben. A Mobilissimus mellett András a FAIRTIQ mobil ticketing cég kelet-közép-európai szakembere is. Munkái során képviseli a mobilitás emberközpontú formáinak szemléletét és szeretetét, fotói révén pedig a közlekedés világának sajátos ábrázolását és láttatását. Város- és közlekedésfejlesztési stratégiák, közösségi közlekedési hálózatok tervezője és figyelemmel kíséri az ötletek születésétől a megvalósulásig tartó folyamatot. Aktívan támogatja a mobilitástervezéshez kötődő szemléletformálást, a közlekedésszegénység feltárást és csökkentését. Meggyőződése, hogy az okos, innovatív, klímatudatos és az emberi dimenzió figyelembevételével történő tervezés és projektmegvalósítás a szakmai tisztességgel képviselhető út a mobilitás világában.https://mobilissimus.hu/hu/munkatarsak/ekes-andrashttps://www.linkedin.com/in/andr%C3%A1s-ek%C3%A9s-3813425/https://www.facebook.com/ekes.andrasKorábbi adásaim közlekedési témában:Dr. Magyarics Zoltán: Szakíró szemével a vasút - vonatok és vonatozás Ausztráliától Amerikáighttps://youtu.be/eK6t8znArMMKorábbi adásunk közlekedési témában:Podcast Dr. Braun Róberttel: Az autómobilitás jelene, új & korábbi könyvei a szerzőnek!https://youtube.com/live/6Zns58CJI5U#közlekedés #mobilitás #parkolás #fejlesztés 0:00 Beköszönés3:00 Tájépítészet, urbanizmus5:00 Franciaország, bordeaux-i tapasztalat6:44 Metropolitan Research Institute8:10 Fenntartható városi mobilitás a gyakorlatban10:30 Bringás vs Autós16:00 Nemzetközi projektek, konferenciák19:00 Drónozás19:45 Önvezetés24:00 Közösségi autózás, carsharring25:25 Parkolás problémája28:00 10 éves a Mobilissimus32:50 Siófok busz közeledése34:55 Nyíregyháza37:40 Digitális közlekedési rendszer, FAIRTIQ 39:10 Magyar szemlélet VS nyugat-európai közlekedéstervezés43:00 Leginnovatívabb városok: Párizs47:00 Prága és a villamosok49:00 Bukarest52:00 Karlsruhe: TramTrain 55:11 Fotózás szeretete56:00 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Ferencz Dávid a gombászatot 5 éves korában kezdte, nagybátya akkor gombaszakértő volt Pécsett. Dávid már több mint tíz éve él Ausztriában. Gombaszakellenőri képesítését még Magyarországon szerezte meg. Ausztriában azonban nincs a magyarhoz hasonló, kiépített hálózata a gombavizsgálatnak. ​ Kezdetben nem tervezte tudását továbbadni, de amikor a gráci magyar közösség tagjai által gyűjtött gombák között veszélyes fajokat, például gyilkos galócát és citromgalócát talált, felismerte a tudásmegosztás fontosságát. Ezért elkezdett gombaismereti túrákat és tanácsadásokat szervezni, hogy segítsen az embereknek felismerni a gyűjthető és a kerülendő gombafajokat, ezzel is megelőzve a mérgezéseket.​ 2024-ben megcsinálta az osztrák Pilzberater képzést és vizsgát, mivel Ausztriában nem honosítanak semmilyen diplomát lévén, hogy itt nem szakma, csak hobby tevékenység, viszont az ARGE Ausztria, Svájc és Bajor közösségekből áll, így ez a végzettség Németország és Svájc területén is érvényes (magyart honosíttatni kell) ott szintén szakmának ismerik el.Ha érdekel a gombászat messengeren keressétek bátran Dávidot!https://www.facebook.com/envagyok.en.144https://www.tiktok.com/@dave_pilzberaterhttps://www.pilzberater.at/https://www.miskolcigombasz.hu/fajlista/index.phphttp://www.napora.hu/elemek/mmk.htmlGombahatározó - EGT https://www.facebook.com/groups/2317948588278674Gombahatározó: https://www.facebook.com/groups/gombahatarozo#gomba #Bécs #Ausztria #gombászatFejezetek:0:00 Beköszönés3:17 Természet szeretete4:30 Gombászkodás5:30 A Mecsek 7:00 3 db gombászkönyv gyerekkorban 9:30 Gombahatározó facebook csoport (most 40.000 feletti taglétszáma) 12:00 Gombahatározó - EGT13:00 Egyéb gomba témájú facebook csoportok15:10 A magyar mikológia krémje: Dr. Dima Bálint16:00 Dr. professzor Jancsó Gábor16:25 Vrba György, Vrba Dorottya17:30 Fődi Attila18:50 Horváthné Ottlecz Judit20:00 Szakellenőr vizsga 2021-ben25:00 Gombaismereti túrák és tanácsadás27:00 Gyilkos galóca28:00 Mérges pókhálósgomba29:10 Gombát nem mossuk31:00 Egész gombát megehetjük?31:45 2024, Osztrák Pilzberater képzés35:00 Tinóruk a kedvenc gombafajai39:00 Védett gombák38:00 Gomba vagy nem gomba40:00 Génkutatások 42:30 Gombahatározás45:00 Gomba túrák47:00 Gombát lehet árulni Ausztriában?49:00 Ausztriai különleges gomba találatok 50:00 Jövőbeli tervek51:00 Hasznos tanácsok53:00 Miskolci Gombász Egyesület honlapja54:10 Gombát otthon termeszteni57:50 Gombatúrák59:00 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Redő Júlia Budapesten született értelmiségi, művész családba. Néptánccal 1975-ben találkozott először. Akkortól az egykori Sebő Együttes és Tímár Sándor első táncházába járt. A táncot ottani mesterei mellett, archív felvételekről, táncegyüttesekben és erdélyi gyűjtőutakon, a falusiakkal együtt mulatva tanulta. 1996-ban szerzett néptánc-pedagógus diplomát Magyar Táncművészeti Főiskolán. 2004-ben Gyermekszínjátszó - rendezői tanfolyamot végzett a Magyar Drámapedagógiai Társaságnál. 2006-ban EMK Erőszakmentes Együttműködő Kommunikációs társtréneri, majd 2009-ben a Magyar Pszichodráma Egyesületnél pszichodráma asszisztensi végzettséget szerzett.2012 WFC - önismeret - test tudat és emberi kapcsolatok Goda Gábor módszerével 1 éves képzésen vett részt. 2024 Lumiere Filmiskolán, dokumentumfilm rendezőnek tanult. 1987 óta tanít folyamatosan táncházakban, általános és művészeti iskolákban, néptánc táborokban kurzusokon és együttesekben Magyarországon, Kelet- és Nyugat-Európa számos országában és az USA-ban. A tanítás mellett fellépett, mint szólista a Kalamajka és az Üsztürü együttesekkel. Táncolt a Közgáz Néptáncegyüttesben, a VDSZ Bartók Néptáncegyüttesbe a Háromszék Állami Népiegyüttesben. Koreográfusként és pedagógusként dolgozott pl. a Seattle Creativ Dance Centerben (USA), Háromszék Együttesben, az Udvarhely Néptáncműhelyben. 2010-ben megalapította a „Van mit!” Társulatot, amit Kiss Balázzsal (MÁNE) 6 éven át vezetett. 2015 óta a Hagyományok Háza Médiatárában archív gyűjtéseket katalogizál, cikkeket publikál a témában. 2010-ben édesanyjával, Jónai Éva Havával megalkottak egy komplex drámapedagógiai, élménypedagógiai, művészet oktatási eszközökkel felépített módszert az Együttműködő Kommunikáció tanítására. (Kiadványaik: "Útikalauz” Bevezető az Együttműködő Erőszakmentes Kommunikációba 2012; Kompátia - Életkerekítő játékok I. és II.” 2017. 2019.) Számos cikke jelent meg a Folkmagazinban, illetve több, főleg a cigánytáncokra fókuszáló írása a saját facebook oldalán. Lánya Szász Zsófia, kortárs táncművész, koreográfus. 2025 februárjában mutatták be Redő Júlia „Jössz táncolni!” című vizsgafilmjét Dunaszerdahelyen. https://www.facebook.com/profile.php?id=61568151717068https://kompatia.hu/tudastar/videok/https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/jossz-tancolnihttps://www.youtube.com/@juliaredo2079 https://www.facebook.com/kompatia#néptánc #népzene #tánc 0:00 Beköszönés2:00 Néptánccal az első találkozás, 1975 5:20 Néphagyomány és a néptánc 6:00 Néptánc tanítás8:30 Amerika, Magyar Táncművészeti Főiskola, Néptánc pedagógus szak, 199610:00 Kalamajka és az Üsztürü, TK együttes14:30 Erdélyi gyűjtőutak20:00 Jónai Éva Hava 23:45 Együttműködő (Erőszakmentes) kommunikacio25:14 Juli és az édesanyja közös munkája30:30 Kompátia - Életkerekítő játékok31:30 Szász Zsófiával a közös munka33:30 Jössz táncolni!39:30 Archív gyűjtések, interjúk42:00 Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla díjas filmrendező útmutatása 44:00 Első lépések a dokumentumfilm készítés fele47:00 A film bemutatói49:30 Hagyományok Háza, 201551:00 Neptanc jelene53:40 Kopasz sasok57:00 Archív gyűjtések elemzése58:20 A film evolúciója1:02:30 Nem lehetett nemet mondani Vs. elfogadás1:05:30 A film utóélete1:08:00 Film, mint edukativ lehetőség1:10:51 Április 11, A magyar költészet napja - Népi rigmus, táncszó, csujogatás1:12:00 ElköszönésCsujogatásAddig élek, amíg élek, Amíg bennem zeng a lélek, Zeng a lélek, zeng a szó, Zeng a szerelmajtó --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • A Free After Pink egy soproni P!nk tribute-zenekar, amely P!nk legismertebb slágereit adja elő élőben. A formáció 2021 januárban alakult, és azóta egyre több helyszínen léptek már fel. A zenekar tagjai: Ujvári Tímea ének és Lőrincz Karolina billentyű és gitár, Lőrincz József dob, Gyuga Ottó basszusgitár és Czupy Tóni gitár, ének. A zenekar folyamatosan bővíti repertoárját, új feldolgozásokkal készülnek, figyelemmel kísérve P!nk legfrissebb lemezeit is. Ujvári Tímea - énekCzupy Tóni - gitár, énekGyuga Ottó - basszusgitárLőrincz Karolina - billentyű és gitárLőrincz József - dobVida-Veres Imola - VokálKirály-Horváth Gabriella - VokálStúdió koncert: ...hamarosan...https://www.facebook.com/share/1AxuX9FHiM/ https://www.youtube.com/@freeafterpink545Hound Dogs R'n'r Tribute https://www.facebook.com/profile.php?id=61555474470031#zenekar #zenész #zene #pink0:00 Beköszönés3:00 Zenei gyökerek10:00 Miért pont Pink?!18:00 A banda megszületése, 202119:00 Fellépések22:00 Betones27:00 Four corners28:30 Hound Dogs R'n'r Tribute30:00 Randi zenekar31:00 Timi zenekarai33:00 Közelgö koncertek34:30 Jövőbeli tervek37:00 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Kádas Richárd László Fehérgyarmaton született. Jelenleg az osztrák Oberwartban szolgál lelkészként. Tanulmányait a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen végezte, ahol 2015-ben diplomázott. Ezt követően ösztöndíjjal tanult a wuppertali és heidelbergi egyetemeken. Lelkészi szolgálatát Magyarországon kezdte, majd 2019 óta az Oberwarti Református Egyházközség vezető lelkésze. Emellett PhD-képzésben vesz részt a heidelbergi egyetemen.Korábbi adások Richárddal:https://youtu.be/nvyneb0bND4Kádas Richárd - Vers mindenkinek I Borbély Szilárd: A kőtáblára https://youtu.be/epA_9OQkzT0Online interjú Kádas Richárddal, a felsőőri református lelkésszel https://youtu.be/K1otFI1CuCg#ausztria #református #egyház https://www.die-reformierten.at/index.php/component/tlpteam/team/pfarr-mmag-richard-laszlo-kadas?Itemid=171https://reformiertekirche.at/richard-kadas-neuer-reformierter-pfarrer-in-oberwart/https://evang-neuhaus.at/administrator-pfr-richard-kadas/https://reformiertekirche.at/richard-kadas-neuer-reformierter-pfarrer-in-oberwart/https://www.martinus.at/dl/sMukJKJLKkMJqx4KJK/Kontakt_2019_103.pdfA reform szelleme – Kálvin Gála kisfilm https://www.youtube.com/watch?v=8_S7VrYcPIAVallás és hitélet a vasfüggönyön túl https://www.youtube.com/watch?v=qIJPsPPOHps0:00 Beköszönés3:30 A lelki szolgálat hívó ereje4:50 Tarcza Lászlón, nagyapa: Rozsályi Görögkatolikus Egyházközség kántora7:00 14 evesen, debreceni refi9:00 Pálya választás12:30 Debreceni évek16:40 Aktív élet, foci21:30 Németország: Wuppertal, Heidelberg22:10 Segedlelkész23:00 Iskolalelkész, intézményi lelkész, Kisvárda (2015-2018)24:00 PhD, tema választás: Erotika vs Pornográfia28:40 Keresztény etikai kérdések a szexualitás ábrázolása kapcsán: Erotika vs Pornográfia32:00 Ausztriába kerüles33:25 Oberwarti rokonok34:00 Német nyelv35:20 Ausztriai munka38:00 Fiatalok es a mesterséges intlligencia45:00 Turák idösekkel46:30 Színház, Derült égből Martonka!, Balazs panzio50:45 Néptánc51:30 Idö menedzsment53:40 Egyházi poziciok, feladatok57:30 Utazás: Japán1:02:10 Erdély1:04:40 Spanyolország1:08:51 Április 11, A magyar költészet napja - Pilinszky János: Harmadnapon1:10:00 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Rákóczy Anna magyar fuvolaművész, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte tanulmányait Gyöngyössy Zoltán tanítványaként. Pályafutása során Köztársasági ösztöndíjban részesült, majd az Erdődy Kamarazenekar és a Budapest-Hegyvidéki Kamarazenekar tagja volt. BMC - Budapest Music Center 2001-től négy évet töltött az Amerikai Egyesült Államokban, ahol Fulbright ösztöndíjasként a Peabody Konzervatóriumban (Johns Hopkins Egyetem, Maryland) szerzett kitüntetéses, különdíjas mesteri diplomát 2004-ben, Marina Piccinini tanítványaként. 2012-ben alapító tagja a Qaartsiluni Ensemble-nek, ami utana Metrum Ensemble együttes lett. Utóbbinak művészeti vezetője is. Előadásai során többek között Johann Sebastian Bach műveit is megszólaltatja, például az Esz-dúr szvitet (BWV 1010) fuvolaátiratban. Anna aktív szereplője a magyar zenei életnek, rendszeresen fellép különböző koncerteken és zenei eseményeken. Édesanya Rákóczy Guzekla festőművész. Tíz éve elhunyt édesanyja festői örökségének a gondozása is fontos munkája. Anna a XII. Kerületi Solti György Zeneiskola tanára volt.Metrum Ensemble: www.metrumensemble.comFUGA661_online: Orfeusz Projekt 4*4 - Orfeusz a világban https://www.youtube.com/watch?v=9Al65PFMR_0&t=173sFUGA mikrokozmosz 098: Rákóczy Anna https://www.youtube.com/watch?v=-z8CCGUP2CYKlagenfurt Stadtgalerie: https://www.stadtgalerie.net/stadtgalerie/aktuelle-ausstellunghttps://kaernten.orf.at/radio/stories/3290890/Rákóczy Gizella - posztumusz porté https://www.youtube.com/watch?v=FiOq-mu4pMI#zenész #művész #művészet 0:00 Beköszönés3:20 Determinált művészet4:30 Fuvola6:20 40 éves a legrégebbi fuvola7:45 Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola8:40 Mesterek: Gyöngyössy Zoltán, Matuz István, Barthold Kuijken10:30 Amerika, Marina Piccinini, Emily Skala17:30 2011.09.11 Amerikában21:00 Család, a fiúk24:10 Ausztriába kerülés, 201727:00 2012, Qaartsiluni Ensemble, Metrum Ensemble31:00 Kortárs zene32:00 Művészeti vezetőként30:00 Haydn out, Muse in előadás40:00 Rákóczy Gizella művészete (1947-2015)43:00 In spiral art foundation, 201745:00 Klagenfurti kiállítás Jan 24-Juni 150:00 A dokumantumfilm55:00 Rákóczy Gizella művészetének az utó élete57:00 Vallás1:03:00 Jövőbeli tervei az alapítványnak1:05:00 Tanítás: XII. Kerületi Solti György Zeneiskola (7 év)1:09:00 Jövőbeli tervek zenészként1:11:00 Bach s dur szvitt album?1:10:51 Április 11, A magyar költészet napja - József Attila: Eszmélet (részlet)1:15:00 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Kovács Renáta síoktatóként dolgozik Ausztriában, Turracher Höheben. Sokféle kalandja van a sítúrázástól kezdve, kajakozásig. Nyáron szeret kajakozni és túrázni. Már 3 évesen kipróbálta a síelést és az utóbbi 15 évben síoktatással foglalkozik Ausztriában.#Ausztria #síelés #podcast #túra Korábbi adásunk Renátával: -Síoktatóként Ausztriában, Turracher Höhe-n https://youtu.be/R2i7G3HtXQU-Magyar snowboardos okozott tömeges balesetet: https://youtube.com/live/vKfCCXLzPUYhttps://www.youtube.com/@sielostippek/videoshttps://www.instagram.com/sielostippek/https://www.sielostippek.huhttps://www.facebook.com/sielostippekhttps://www.tiktok.com/@sielostippekhttps://www.turrach-skipro.at0:00 Beköszönés1:10 3 évesen síelni3:20 Óvónéniből síoktató5:00 15 év tapasztalat6:30 Tiktok: edukatív videók, Sielostippek.hu11:00 Ready To Ski, átfogó online edzésanyag12:00 Aktív élet13:10 Síszezon után, túravezetés15:20 Kajakozás16:00 Nyári tábor 17:00 Szezon vége17:40 Hóhelyzet19:00 Gleccserek22:00 Gleccsertúrák23:00 Hasznos tippek: öreg síbakancsot cseréljük le24:20 Síelést oktatás, síoktatót válasszunk26:30 Megfelelő pálya kiválasztása síeléshez28:30 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila 🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat.

  • Till Attila új filmjéről beszélgettünk ebben az adásban Kovács Ottóval. És mi van Tomival? 2024-ben bemutatott magyar film. A történet középpontjában Sanyi (Thuróczy Szabolcs), egy bábművész, és Pali (Polgár Tamás), egy liftszerelő állnak, akik mindketten alkoholbetegek. Amikor észreveszik, hogy barátjuk, Tomi több Anonim Alkoholisták gyűléseit kihagyja, elhatározzák, hogy megkeresik őt. Ez a keresés Budapest utcáin zajlik, miközben mindketten harcolnak azért, hogy józanok maradjanak. Sajnos Magyarországon az alkoholfogyasztás széles körben elfogadott. ​A film bemutatja az alkoholizmus mindennapi kihívásait és a felépülés nehézségeit. Till Attila saját tapasztalatait is felhasználta a forgatókönyv megírásakor, így akarta érzékltetni a függőséggel való küzdelmet. ​Thuróczy Szabolcs karaktere öt éve kezdett új életet, miután felesége és lánya elhagyták őt alkoholproblémái miatt. Polgár Tamás karaktere könnyen kísértésbe esik, hogy újra igyon. https://www.facebook.com/esmivantomivalKapitány-Fövény Máté és Till Attila - Neked mondom:https://www.youtube.com/watch?v=R1vEwer7Sno&list=PL31DY141z_Fe41ubKJ1AnkELwyuE8sXdITill Attilával Pándi Balázs beszélgetése: https://www.youtube.com/watch?v=-kN4jQL2-LUKerekasztal-beszélgetés Thuróczy Szabolccal és Kapitány-Fövény Mátéval: https://www.youtube.com/watch?v=dewjxI82lwYKovács Ottó 43 éves, eredetileg közgazdász, jelenleg tréner. 17-20 éves fiatalok állami felzárkóztatási programjában dolgozik. Hobbija és szenvedélye a filmtörténet gyöngyszemeinek felkutatása és elemzése. 2 éve indított filmelemző youtube csatornát, mozi Mentor néven, melyre már több mint 100 filmelemzés került fel.https://www.youtube.com/@mozimentor2519 @mozimentor2519 Ottóval készült korábbi adások:Black mirror 6. évad, 1. rész kibeszélő - Joan Is Awful: Joan szörnyű https://youtube.com/live/ZJm4JFv6o9UHat hét kibeszélő filmes podcast https://youtube.com/live/iaKZwSCTByo#film #alkohol #függőség0:00 Beköszönés 1:00 Felvezetés4:00 Sanyi karaktere5:40 Sodró Eliza karaktere5:50 A film vége6:30 A film dinamikája7:05 Alkohol mindenhol7:50 A forgatókönyv12:00 Sanyi személyisége13:40 Till Attila személyes tapasztalatai16:00 Függőség19:00 Nem baj, hogy low budget film22:00 Kegyelem állás, mini bábszínház24:00 Film végén a ház eladása25:00 Anonim Alkoholisták gyűlése 32:00 Vége34:00 Hiperkarma, Bérczesi Robi37:00 Magyar társadalom függőkkel való viszonya, főleg az alkohol43:00 Sodró Eliza és Sanyi karaktere46:00 Tini lány önvédelme47:00 Hiteles karakter ábrázolás?48:00 Záró gondolatok50:00 Elköszönés ----------------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! - Köszönöm! 🙏 További linkek hozzám:👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs👉Spotify: https://open.spotify.com/show/1bCG6zMzfdDPP89Sm1S6Vn🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Kuhár Bence pályafutását humoristaként kezdte, amikor 2009-ben a kiskörei I. Duma-Tisza Humorbajnokságon második helyezést ért el. Később a stand-up comedy világában tevékenykedett, fellépett különböző rendezvényeken és fesztiválokon. Az 2017-ven indítta a YouTube csatornáját, ahol főként a vasúti közlekedéssel kapcsolatos tartalmakat oszt meg. Csatornáján vonatutakat dokumentál, bemutatja a vasúti infrastruktúra állapotát, és felhívja a figyelmet a közlekedésben tapasztalható problémákra. Videói között találhatók interjúk is, például politikusokkal, mint Gyurcsány Ferenc. 2021-ben Ferencváros Schmidt Egon-díjjal tüntette ki munkásságáért. Bence aktívan foglalkozik a közlekedési témákkal, és rendszeresen megosztja véleményét a vasúti fejlesztésekről és problémákról. Például kritikát fogalmazott meg a MÁV egyes felújítási projektjeivel kapcsolatban, valamint véleményt nyilvánított Lázár János közlekedéspolitikai döntéseiről is. YouTube-csatornáján számos videó található, amelyekben különböző vasúti témákat dolgoz fel. https://www.youtube.com/@cobraelflapunk/videos Közössége: https://www.facebook.com/groups/1802545086669165 #vonat #vonatok #KuhárBence #utazás 0:00 Beköszönés2:00 Humor4:10 Stand-up 9:00 YouTube 10:30 YouTube csatorna indítás, 201714:00 Konyhakalandok15:20 YouTube statisztika, a nézők 81%-a férfi16:20 YouTube, mint munka18:00 YouTube szabályok20:00 YouTube nehézségek24:00 Szívvel tartalmat gyártani28:00 Sikeresség29:00 Tv2, Stohl Luca30:00 MÁV-val a kapcsolat 33:30 MÁV jelene es jövője34:30 Vitézy Dávid, Márki-Zay Péter38:00 Új tematika a csatornán42:00 Más csatornákon adások43:00 Igéretek megtartása46:00 Interjúk megszervezése50:00 Heti 2-3 videó52:00 Csehország54:00 Amit nem szeret56:20 Csehország tippek58:00 Vonat vs repülés Európában1:01:00 Kedvenc: Budapest-Lajozsmizse1:03:00 Tetoválások1:04:50 FTC1:07:10 Ferencváros Schmidt Egon díj, 20211:09:00 Politika, MÁV-val konfliktus1:14:00 Legrázósabb kalandok1:19:00 Közössegi média, felelősség vállalás1:21:00 Legnézettebb videók oka 1:25:00 Marad Európában Ázsia helyett1:27:00 Ausztria1:28:30 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs👉Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/667224653811137👉Podpad: https://podpad.hu/vilagjarok-klubja-becs👉Anchor: https://anchor.fm/attila-mreg👉Apple podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/vil%C3%A1gj%C3%A1r%C3%B3k-klubja-b%C3%A9cs/id1549267030👉Google podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy80ODBjYmJmNC9wb2RjYXN0L3Jzcw==👉Podtail: https://podtail.com/podcast/vilagjarok-klubja-becs/👉Spotify: https://open.spotify.com/show/1bCG6zMzfdDPP89Sm1S6Vn👉PocketCasts: https://pca.st/b78x9rjx👉RadioPublic: https://radiopublic.com/vilgjrk-klubja-bcs-GO2xV1👉Twitch: https://www.twitch.tv/vilagjaro🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Takács Balázs már 18 éve dolgozik a vendéglátásban. European Bartender School iskolát is elvégezte. 5 évet lehúzott folyami hajón, majd 10 év Ausztria követte és 3,5 év Svájc, ahol a világ egyik legjobb szállodájában dolgozott. Jelenleg Fertő-tó partján Weiden am See-ben dolgozik. A különleges koktéloktól a szivarozásig, a jó időben munkahely váltásig sok témája volt az adásnak.#podcast #Bécs #ausztria #Turizmus #gasztronómia https://www.instagram.com/cocktailosaurushttps://www.youtube.com/watch?v=0MCAKZzIB_shttps://www.youtube.com/watch?v=wQ1lJNGoBrA0:00 Beköszönés2:30 Miért a gasztronómia?3:10 Vajdahunyad vára4:25 Folyami hajó, 5 év14:00 Ausztriába kerülés, 10 év13:00 Terepszemle munkába állás előtt16:30 Hotel Hochschober (8 ev)20:00 European Bartender School, Barcelona23:00 Koktél vilagbajnoksag, Tallin25:00 BCB, Berlin26:00 Nyelvtudás, munkakedv, teherbírás29:00 Országváltás: Ausztriából Svájcba31:00 Barkeeper, Bürgenstock Resort (2019-2023)35:00 A világ legjobb Hoteljében doglozni40:00 Gasztro árnyoldala47:00 Szivarozás51:20 Különleges italok55:40 Gazdag vendégek1:02:00 Főnökök "fejlődése”1:03:00 Fertő-tó partján, Weiden am See (2025)1:05:00 18 év a szektorban1:06:00 Órás szakma1:08:00 Óra gyűjtemény 1:13:40 Óra szerelése1:16:00 Koktél című film1:19:40 Kombucha tea biznisz?1:22:07 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs👉Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/667224653811137👉Podpad: https://podpad.hu/vilagjarok-klubja-becs👉Anchor: https://anchor.fm/attila-mreg👉Apple podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/vil%C3%A1gj%C3%A1r%C3%B3k-klubja-b%C3%A9cs/id1549267030👉Google podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy80ODBjYmJmNC9wb2RjYXN0L3Jzcw==👉Podtail: https://podtail.com/podcast/vilagjarok-klubja-becs/👉Spotify: https://open.spotify.com/show/1bCG6zMzfdDPP89Sm1S6Vn👉PocketCasts: https://pca.st/b78x9rjx👉RadioPublic: https://radiopublic.com/vilgjrk-klubja-bcs-GO2xV1👉Twitch: https://www.twitch.tv/vilagjaro🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!

  • Ábrahám Judit elismert népzenész és táncművész, aki elhivatottan ápolja és népszerűsíti a magyar népzene és néptánc hagyományait. Több évtizedes tapasztalatával aktív szereplője a kulturális életnek, fellépéseivel, oktatói munkájával és kutatásaival hozzájárul a népi örökség megőrzéséhez. Munkásságában kiemelt figyelmet fordít a különböző tájegységek autentikus zenei és táncos elemeinek bemutatására, valamint a fiatal generáció képzésére. Rendszeresen tart táncházakat, népzenei workshopokat és előadásokat, amelyekkel közelebb hozza a hagyományos magyar kultúrát a közönséghez.https://www.youtube.com/@abrahamjud https://www.youtube.com/@abrahamjudit/videoshttps://abrahamjudit.blogspot.com/https://port.hu/adatlap/film/tv/vagabond-vagabond/movie-54878www.juditabraham.wordpress.comhttps://m.facebook.com/abrahamjud/https://m.facebook.com/100066211407207/https://m.facebook.com/100039990611697/https://m.facebook.com/100063718097055/#népzene #hagyomány #táncművész #népzenész #néptánc0:00 Beköszönés1:20 Erdély, Tusnád3:10 Pedagógusi pálya5:020 Család ereje7:00 Moldvai táncház7:50 „Eleven Ördög” - Moldvai csángó tánctanfolyam 2003-2010 13:20 Magyarországra költözés, 199414:50 Gardon, gardony, ütőgardon19:20 Zerkula János20:40 Zenekarok: Szigony zenekar, Dresch Mihály Népzene23:20 Ábrahám Judit & barátai24:20 Ábrahám Judit & Gipsy Fusion Band, 200327:00 Indiai kultúra, filozófia29:02 Jóga30:00 Indiai tánc30:50 Gyűjtő útak33:05 Moldva, Gardony tanulás35:50 Először India 2009-2010 40:20 Néprajzi gyűjtő tevékenység45:50 Roma kultúra, 200450:10 Szomjas György: Vagabond című film, 200352:00 Táncház mozgalom57:20 Rendszeresen indiai zenészeknek koncertek szervezése, 2010 óta1:01:20 Energiák fokuszálása1:04:00 Aktuális projektek1:09:20 Tervek1:11:20 India a jövőben1:17:00 Elköszönés --------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! Köszönöm! 🙏 👉https://meregattila.de/👉Radio Orange 94.0: https://o94.at/programm/sendereihen/vilagjarok-klubja👉TikTok: https://www.tiktok.com/@mereg_attila👉Instagram: https://www.instagram.com/vilagjarokklubjabecs/👉Fb oldal: https://www.facebook.com/pg/vilagjarokklubjabecs👉Fb csoport: https://www.facebook.com/groups/667224653811137👉Podpad: https://podpad.hu/vilagjarok-klubja-becs👉Anchor: https://anchor.fm/attila-mreg👉Apple podcast: https://podcasts.apple.com/us/podcast/vil%C3%A1gj%C3%A1r%C3%B3k-klubja-b%C3%A9cs/id1549267030👉Google podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy80ODBjYmJmNC9wb2RjYXN0L3Jzcw==👉Podtail: https://podtail.com/podcast/vilagjarok-klubja-becs/👉Spotify: https://open.spotify.com/show/1bCG6zMzfdDPP89Sm1S6Vn👉PocketCasts: https://pca.st/b78x9rjx👉RadioPublic: https://radiopublic.com/vilgjrk-klubja-bcs-GO2xV1👉Twitch: https://www.twitch.tv/vilagjaro🤝 Patreon: https://www.patreon.com/user?u=44279859Lett Patreon oldalam is, ha tudod vagy szeretnéd támogatni a munkámat!