Avsnitt
-
Ebben az epizódban Szekeres Áron, a BMW Group debreceni autógyárának HR marketing és recruitment vezetője osztotta meg velünk tapasztalatait az új gyár elindításáról és az ehhez kapcsolódó HR-es, illetve toborzási kihívásokról. Áron mesélt arról, hogy szerinte melyek voltak a termelési környezet három legfontosabb prioritásai és hogyan változtak ezek az elmúlt években. Részletesen beszélt a gyár indulásánál felmerülő fő nehézségekről, a HR szerepéről, valamint arról is, hogy a poszt-covidos globális bizonytalanság idején voltak-e olyan döntések, amelyeket ma másként hozna meg.
Szóba került még a BMW globális márkaereje és annak hatása a hazai employer brandingre, valamint az is, melyek voltak a legfontosabb szempontok a jelöltek megszólításában egy tömeges toborzási kampánynál.
Érdekel hogyan formálhatja át az innováció, például az automatizáció vagy a mesterséges intelligencia a jövő munkahelyét egy gyárban? A részben az is elhangzott, milyen fókuszok határozták meg a következő 2–3 év terveit és milyen tanácsokat adna azoknak a HR vezetőknek, akik most állnak egy új gyár vagy nagy projekt beindításának kapujában.
Ha érdekel, milyen döntések és tapasztalatok állnak egy ilyen volumenű beruházás mögött, ez az epizód neked szól!
A beszélgetést vezette: Toldi GáborFollow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
Kalmár Ákos, a Continental munkaügyi kapcsolatokért és standardokért felelős EMEA vezetője, a ContiTech szegedi gyárának HR vezetője és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) elnökségi tagja mesélt karrierútjáról és a HR világáról a termelő iparban. Ákos pályafutása nem az autóiparban kezdődött: a Tesco és az AVON világában szerzett tapasztalatai formálták vezetői szemléletét. Elmesélte, mi volt számára a karrierjében meghatározó, hogyan került a HR világába és mi a hitvallása vezetőként.
A beszélgetés során szó esett még a munkaerő-képzettség és a termelési hatékonyság kapcsolatáról, a kötelező minimálbér emelés kihívásairól, valamint a szakképzés helyzetéről és a vállalatok felelősségéről. Ákos személyes élményei és szakmai tapasztalatai betekintést nyújtottak abba, hogy mit jelent a HR-es szerepe egy termelő vállalatnál.
Ha érdekel, mi alakította egy sikeres karrier eddigi útját és hogyan látja egy HR szakember a munkaerőpiac és a szakképzés kihívásait, ez az epizód neked szólt!
A beszélgetést vezette: Toldi GáborFollow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
Saknas det avsnitt?
-
A szakmától a szakmának! Ebben az epizódban Gombos Klára, a Bosch Magyarország Alapítvány kuratóriumi elnöke, Gyökér Irén, az ELTE Gazdaságtudományi Intézet professzora és Kökényesi-Nagy Andrea, a Parrish & Crawler International Learning & Development vezetője beszélgetett arról, hogyan tudják a vállalatok megtartani és bevonni az 50 év feletti munkavállalókat egy folyamatosan változó munkaerőpiacon.
A Klára és Irén első kézből osztották meg tapasztalataikat arról, hogyan változott az évek során a cégek hozzáállása az 50+ korosztályhoz, milyen példák vannak a nyugdíjasok visszafoglalkoztatására és milyen konkrét lépések segíthetnek a stratégia kialakításában. A beszélgetésben szó esett arról is, hogyan különbözik az idősebb kollégák tanulási stílusa a fiatalabb generációkétól, milyen HR-es és vezetői lépések támogatják a beilleszkedést és mi motiválja leginkább az 50+ munkavállalókat egy új munkahelyen. Érdekel mit keres leginkább egy idősebb munkavállaló egy új munkahelyben? Vagy, hogy miben más ma egy kolléga motivációja, mint mondjuk a 80-as vagy 90-es években volt?
Őszinte történetek, gyakorlati tippek és inspiráló példák hallhatók arról, hogyan lehet a tapasztalatot, motivációt és elköteleződést összehangolni a munkahelyen!Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Ebben az epizódban azt jártuk körbe, hogyan maradhatnak a vezetők hitelesek és emberiek akkor is, amikor a gazdasági bizonytalanság és a csendes fluktuáció próbára teszi a szervezeteket. Mert nehéz időkben nemcsak azok a munkatársak távoznak, akiktől a vállalat búcsúzik, sokszor épp a legértékesebb kollégák keresnek új lehetőséget csendben, észrevétlenül.
Vendégeink, Zsikla Gábor, a JÓkenyér Ügyvezetője és Szilágyi Zoltán, az Ibiden Hungary HR igazgatója, első kézből osztották meg, hogyan lehet még a legnehezebb döntéseket is empatikusan meghozni és miként lehet megtartani a kulcsembereket egy folyamatosan változó gazdasági környezetben. A beszélgetésben szó esett arról, hogyan ismerhető fel a csendes fluktuáció, milyen vezetői gesztusok és kommunikációs lépések segítenek megőrizni a bizalmat és miként tud egy vezető stabilitást és elköteleződést teremteni a bizonytalanság közepette.
Őszinte történeteket, konkrét példákat és valódi inspirációt hallhattunk arról, hogyan maradhat emberközpontú a vezetés akkor is, amikor a legnagyobb a nyomás. A beszélgetést Csikós-Nagy Katalin, fluktuáció szakértő moderálta.Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
Ebben az epizódban azt jártuk körbe, hogyan alakítja át a technológia és az automatizáció a kékgalléros munka világát. Beszélgetőpartnereink Orsolya Zsolt, a Multi Alarm vezérigazgatója, Reményi Zsuzsanna, a Viapan üzletfejlesztési igazgatója és Könczöl Zoltán, az Electrolux kelet-európai régió People Managere voltak. Valós példákon keresztül hallhattunk arról, hogyan gyorsítja a mesterséges intelligencia a kiválasztást, miként könnyíti meg a digitális aláírás a folyamatokat, és milyen technológiai megoldások működnek már ma a gyártósorokon. Szóba került, hogy a digitális eszközök inkább enyhítik vagy átalakítják a munkaerőhiányt, hogyan változtatják meg a toborzás és a kiválasztás lépéseit, valamint milyen kulcskompetenciákra lesz szüksége a jövő munkavállalóinak. A reziliencia, a gyors tanulás és a technológiai alkalmazkodás mellett kitértünk arra is, milyen belső fejlesztések, oktatási programok és alkalmazkodási stratégiák segíthetik a vállalatokat, és mitől maradhat eredményes a kékgalléros toborzás a következő három-öt évben. A beszélgetést Toldi Gábor, a recruiTECH BLUE főszervezője moderálta.
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
By professionals for professionals about Recruitment and Technology! In this episode of the recruiTECH Podcast, hosted by Raluca Dumitra, CMO at eJobs Romania, we take an in-depth look at the evolving IT labor market in Central and Eastern Europe. Joining the conversation are Ivan Stojanovic, founder of Irish Recruiter and CEO of Taladria, based in Dublin and Barnabás Fejes, Business Unit Director of Game Testing at Manpower. Together, we explored the current challenges in IT recruitment, from the drastic decline in junior hiring and the rise of long-term unemployment among senior professionals to how AI is reshaping both the work of developers and the role of recruiters.
You can discover why entering the IT job market has become more complex for recent graduates, how AI is changing expectations and productivity in the industry, which roles are in high demand and what strategies both recruiters and IT professionals should adopt to stay relevant. We also discuss the value of university education in today’s fast-paced, AI-driven world and offer bold predictions for the next 12 months in the CEE IT labor market. Why are juniors struggling to enter the IT job market? How is AI reshaping not only IT development but also the very role of recruiters? What roles are still in high demand, and which ones are becoming nearly impossible to fill? What should recruiters and IT professionals stop doing in 2025 if they want to stay relevant?
Join us for candid insights, regional perspectives and expert advice on navigating one of the most dynamic sectors in the workforce today.Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
By professionals for professionals about Recruitment and Technology! In this episode, our host Gábor Toldi - main organizer of the recruiTECH CEE conference - talks with recruitment’s rockstar Kevin Wheeler, a global futurist and industry legend with decades of experience transforming talent acquisition. We take a bold look at the future of recruitment, beyond the buzzwords and into the real, often uncomfortable, shifts that are already reshaping the industry. This is not just another conversation about AI or automation. It's a wake-up call for anyone working in talent acquisition who wants to stay relevant in the years ahead. What are the biggest challenges and opportunities for recruitment technology adoption in Europe, especially considering GDPR and data privacy concerns? And an evergreen question: How will AI and automation change the recruiter’s role in the near future, and what skills will recruiters need to survive and thrive?
Listeners can expect strong opinions, fresh perspectives and honest reflections on what’s coming, what’s already here and what most people in the industry are still pretending not to see. If you're ready to challenge your thinking and hear what others won’t say out loud, this episode is for you!Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Mit is jelent a karrier? Ebben az epizódban vendégünk volt Fülöp Zsuzsa az OTP Bank Nyrt. stratégiai vezető tanácsadója és Molnár Andrea aki a Deutsche Telekom IT Solutions-nál visz globális HR stratégiai projekteket. A beszélgetést pedig nagy örömünkre ismét Szabó Szilvia a METU HR képzésekért felelős tanszékvezetője és főiskolai tanára vezette.
Csak felfelé vezethet az út a karrierben? Vajon lehet-e vezetőből szakértővé válni?
Két vendégünk, Andrea és Zsuzsa, külön-külön is komoly vezetői múlttal rendelkeznek, most pedig megosztják velünk személyes történetüket: hogyan jutottak el jelenlegi szerepükhöz, és mi motiválta őket a váltásra. Mi történik akkor, ha elértük a hőn áhított vezetői pozíciót, de már nincs magasabb lépcsőfok? Mihez kezdünk ilyenkor? Mindkettejük életében eljött az a pont, amikor újra kellett gondolniuk karrierútjukat és azt, mit is szeretnének valójában csinálni. A vezetői szerepből szakértői vagy munkatársi pozícióba való átmenet sok kihívással jár alkalmazkodni kell, változni, és néha előítéletekkel is meg kell küzdeni.
A beszélgetés során többek között szóba kerül az egyéni és szervezeti felelősség kérdése, valamint a skill-alapú toborzás jelentősége is. Tarts velünk erre az epizódra!Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
By professionals for professionals about Recruitment and Technology! In this episode, Gabi Sarkadi, Talent Acquisition Strategist had a great conversation with Holly Fawcett, Content Director at SocialTalent, to explore how recruiters can step into this new strategic role and how to effectively educate hiring managers in the process. AI and automation are changing recruitment fast, tools can now take over repetitive tasks, freeing recruiters to focus on what really matters: becoming strategic advisors to the business. But there’s a catch. Most hiring managers still see recruitment as an “extra” responsibility. They’re untrained, focused on their own KPIs, and often think they know how to hire, while lacking market knowledge and the skills to engage passive candidates.
They discussed why good recruiter–hiring manager partnerships are critical for success, how to move beyond compliance training to teaching real hiring skills (like asking the right questions and evaluating candidates against hiring criteria). The challenges of educating busy, untrained leaders whose main focus isn’t recruitment and the 10-20-70 learning model and why flipped classrooms are a game changer for hiring education. They also talked about how recruiters can bring market insight and candidate engagement strategies to the table!
Whether you’re a recruiter ready to evolve or an HR leader looking to upskill your managers, this conversation is packed with practical insights and new perspectives.
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Hogyan működik jól a közös munka a toborzók és a hiring managerek között? Ebben az epizódban erről beszélgetett Sarkadi Gabi stratégiai toborzási tanácsadó két tapasztalt vendéggel: Nánási Anikóval, az E.ON Hungária Zrt. Sourcing and Recruiting Services csapatvezetőjével és Kaszap Ágostonnal, az Egis Gyógyszergyár Zrt. toborzás-kiválasztási vezetőjével.
A beszélgetés középpontjában az áll, hogyan lehet hatékonyan együtt dolgozni a szakmai vezetőkkel a toborzási folyamat során. Szóba kerül, milyen alapokra van szükség ahhoz, hogy ez az együttműködés valóban működjön, hogyan lehet megelőzni a félreértéseket, és mi történik, ha mégis elakad a kommunikáció. Ágoston szerint a siker kulcsa három szóban foglalható össze: kommunikáció, bizalom és együttműködés. Anikó pedig rávilágít, miért kulcsfontosságú a vezetők edukációja a hatékony közös munka érdekében.
A beszélgetés során arra is választ keresünk, mennyire jelent pluszterhet a szakmai vezetőknek a toborzási feladat, mit várhat el egyik fél a másiktól, és hogyan lehet támogatni, ugyanakkor szakmailag kihívás elé is állítani egymást a közös cél érdekében.
Ez az epizód azoknak szól, akik szeretnék jobban érteni és tudatosabban alakítani a toborzási folyamatban részt vevő szereplők együttműködését.
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
By professionals for professionals about Recruitment and Technology! In this episode, we explore what employer branding means today and why it remains a critical, strategic function in an age shaped by AI, data and changing candidate expectations. What defines a strong employer brand in 2025? Balázs Fertig, Recruitment and Onboarding Director at MBH Bank, sits down with two international experts from England: Dave Hazlehurst, CXO of Employer Branding & Recruitment Marketing Agency at Human Magic and Steven Ehrlich, Senior Vice President at Radancy. The conversation covers everything from the strategic “glue” between business goals and culture, to why AI might be the best junior team member you’ll never need to onboard.
How can companies build EVP strategies that are not only creative, but also measurable and business-aligned? What role will AI play in content creation and campaign execution? You’ll hear how AI is entering the employer branding space, not to replace professionals, but to support scalable, data-informed storytelling. The discussion also touches on evolving success metrics, the future of career sites and how “brave” employer brands are stepping beyond generic promises to express real human truths. Why is it time to retire traditional metrics like impressions and clicks in favor of deeper insights? If you're interested in these topics, join us!
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Ebben az epizódban Baczoni Gergő, HR coach és karrier tanácsadó moderálásával volt vendégünk: Fekete Balázs a KIA Hungary Személyzet és Szervezetért felelős szenior managere és Tüzes Imre a Profession Üzletfejlesztési igazgatója.
2023 áprilisában az Európai Unió tanácsa elfogadott egy irányelvet, amely a bértranszparencia bevezetését írja elő a tagállamok számára. Ez az irányelv nemcsak jelentési kötelezettséget rak a vállalatokra, hanem előírja azt is, hogy az álláshirdetésekben fizetési sávot kell megjeleníteni. Bár egyes iparágakban ez már működő gyakorlat, a legtöbb cég számára még mindig kihívást jelent a bevezetése.
Az epizódban arról beszélgetünk, hogyan érdemes meghatározni ezeket a sávokat, milyen hatással lesz a fizetések átláthatósága a munkatársak közötti viszonyok és mik lehetnek a hosszú távú következmények a vállalati kultúrára és a fluktuációra. Kitérünk arra is, hogyan lehet úgy kommunikálni a béreket, hogy azok összehasonlíthatók és érthetők legyenek, valamint hogy milyen szerepe van ebben a menedzsmentnek. Szóba kerül a nemek közötti bérkülönbség kérdése is és az, hogy Magyarország hol helyezkedik el ebben a témában európai összehasonlításban. Végül a jelölti oldal szempontjai is terítékre kerülnek, hiszen ez a változás jelentősen átalakíthatja az álláskeresők elvárásait és döntéseit is. Érdekel mi választja el ma a versenyelőnyt a versenyhátránytól? Szeretnél személyes tapasztalatokat hallani a témában?
Ez az epizód azoknak szól, akik szeretnének időben felkészülni a bértranszparencia kihívásaira és lehetőségeire, legyenek akár HR szakemberek, vezetők vagy álláskeresők.
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
By professionals for professionals about Recruitment and Technology! This special episode of the recruiTECH Podcast was recorded live at the first recruiTECH CEE conference, last year. Our host Raluca Dumitra, CMO of eJobs Romania, sat down with two top professionals from the region: Patrícia Valachovičová of Alma Career Slovakia and István Martis, CEO of Profession, Hungary’s leading job portal.
Together, they unpacked the evolving HR tech and recruitment landscape in Central and Eastern Europe, diving into both strategy and the human touch behind talent management. From lessons learned in leadership like skipping reference checks or being too soft on underperformance to the growing importance of data-driven HR, the episode was packed with honest insights and practical advice.
They explored how HR pros could better communicate the business value of innovation to leadership, especially when it came to cost savings and long-term impact. They also highlighted which HR trends were overrated (hello, misunderstood AI!) and which ones deserved way more attention, like the aging and shrinking European workforce.
The message is clear: focus on your skills and strengths rather than your age and seek tailored guidance to navigate the transition!
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Kirobbanó erővel térünk vissza, a recruiTECH 2025 konferencián rögzített első podcast adással. A beszélgetés során vendégeink voltak Nyilas Eszter Gerda, az MP Solutions Kft. tanácsadója, Pelle Dávid, az MP Solutions Kft. társalapítója, valamint Nagy Diána, a Process Solutions HR igazgatója, aki a beszélgetést moderálta.
A recruitment marketing és az employer branding közötti különbség elsőre nem mindig egyértelmű a cégek számára, sokszor egymás szinonimájaként kezelik őket. A gyakorlatban azonban eltérő célokra és fókuszokra épülnek: míg az employer branding inkább hosszú távú, reputációépítő tevékenység, addig a recruitment marketing rövid távon, konkrét toborzási célokat támogat. Többek között elhangzottak fontos tanulságok is mint, hogy nemcsak az azonnali betöltések számítanak, hanem az is, milyen benyomást kelt a cég a munkaerőpiacon. Mitől lesz valóban hatékony egy recruitment marketing kampány? Mik a tipikus bukkanók? Hogyan segíthet egy külsős partner a recruitment marketing eredményességében? Ha érdekelnek ezek és ehhez hasonló kérdések, tarts velünk erre az epizódra!
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Ebben a részben vendégünk volt Tóthné Dr. Vankucz Marianna a Robert Bosch Power Tool Kft. miskolci HR igazgatója, Szilágyi Zoltán az IBIDEN Hungary Kft. Humán Erőforrás és Vállalati Titkárság Igazgatója és Izsó Balázs a Prohuman Operatív igazgatója. A beszélgetés moderátora ezúttal Csatalinácz Adrienn az AutoWallis Csoport HR igazgatója volt. Mélyre ásunk a munkaerő-kölcsönzés világában: milyen indokok vezetik a munkáltatókat arra, hogy külső szolgáltatókon keresztül biztosítsák a szükséges munkaerőt? Mire érdemes figyelni a szolgáltató választásnál, a szerződés folyamata alatt és az együttműködés egésze során? Megvizsgáljuk a fluktuáció kérdését, amely a próbaidő alatt kiemelten magas, valamint azt, hogy a kölcsönző cégek milyen adminisztratív terheket vesznek le a vállalatok válláról. Nem megyünk el a költségek témája mellett sem, illetve az epizód végén külön kitérünk a kötbér kérdésére is.
Egy vagy több szolgáltatót érdemes választani?
Hogyan lehet mérni a kölcsönzés sikerességét, és mi történik, ha nem teljesülnek a KPI-ok?
Közös munkára is szüksége van a vállalatnak és a kölcsönzőnek az interjúztatásnál vagy teljes önállóságot hagyjunk a profiknak?Ez csak néhány az elhangzott kérdésekből, hiszen hatalmas témakörről beszélünk…
Szakértő vendégeink különböző nézőpontokból világítják meg a munkaerő-kölcsönzés realitásait. Tarts velünk, ha szeretnéd megérteni, hogyan érdemes hatékonyan beépíteni a munkaerő-kölcsönzést a vállalati működésbe!
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Ebben az epizódban a nyugdíjas munkavállalás témáját jártuk körbe, két szakértő vendégünk segítségével: Dr. András Klára, az Egis Gyógyszergyár HR és kommunikációs igazgatója, valamint Dr. Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja és a Humania HRS Group jogi és kommunikációs igazgatója osztotta meg tapasztalatait. A beszélgetést Sarkadi Gabi, toborzási tanácsadó vezette.
Az epizódban megismerhetitek Klára és Balázs szakmai tapasztalatait, akik vállalati és szolgáltatói oldalról egyaránt betekintést nyújtottak a témába. Klára kiemelte, hogy az Egis jelenleg több mint kétezer nyugdíjas munkavállalót foglalkoztat, és részletesen beszélt a befogadó vállalati kultúra szerepéről. Az egyéni igényekhez igazított képzések, juttatások, támogatás és külön programok mind hozzájárulnak a sikeres be- vagy visszailleszkedéshez. Balázs rávilágított, hogy a nyugdíjas szövetkezetek 2016-os megjelenésük óta nagy lehetőségeket rejtenek magukban a munkaerőpiac támogatására. Bár az országban több mint hárommillió nyugdíjas él, közülük csupán 100 ezren dolgoznak szövetkezeteken keresztül. A beszélgetés során arra is kitértek a beszélgetők, hogy a nyugdíjasok visszatérését nemcsak anyagi szempontok motiválják, hanem a közösséghez tartozás és a hasznosság érzése is. Az epizód alatt olyan kérdéseket is érintettek, mint a nyugdíjas munkavállalók beilleszkedésének támogatása, a generációk közötti tudásátadás, és hogy milyen szerepet játszhatnak a nyugdíjasok a junior kollégák fejlődésében.
Tarts velünk, ha érdekel, hogyan lehet sikeresen integrálni a nyugdíjas munkavállalókat a munkaerőpiacra!
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
Get ready to explore the key insights from recruiTECH CEE 2024 in a truly innovative way: this podcast is entirely powered by AI!
Our two "hosts" dive into the most important takeaways from the event, summarizing expert presentations and discussions in just ten minutes. If you couldn’t attend the conference, this is your chance to catch up on the highlights.
The podcast covers critical topics, including the ongoing talent shortage in the region, the growing role of AI and automation in recruitment, and the importance of preserving the human element in the hiring process. Hear about perspectives on employer branding, referrals and building resilient recruitment strategies for challenging times.
To top it off, our AI discussion partners even gave their predictions for the time ahead! Impressive, don't you think?
SAVE THE DATE: recruiTECH CEE 2025 - 22-23 May, 2025Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Ebben az epizódban az ESG (Environmental, Social, Governance) és a CSR (Corporate Social Responsibility) témakörével foglalkozunk, és azt vizsgáljuk, miért érdemes ezekkel foglalkozni napjainkban. Segítségünkre volt ebben a részben: Nyeste Ágnes, a JYSK HR vezetője, Dr. Hadházy Tamás, a Pensum Group Nyrt. igazgatósági tagja és Varga Balázs a Profession.hu Marketing igazgatója. Az ESG a vállalat hosszú távú fenntarthatóságát biztosító stratégiákra épül, míg a CSR inkább önkéntes, társadalmi vagy környezeti hatásokat enyhítő kezdeményezéseket jelent. Az epizódban különbséget teszünk ezek között, és beszélünk arról is, hogy mennyire fontos, hogy egy vállalat őszintén és nem csak látszatmegoldásokkal foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel. Rámutatunk az ESG-jelentés elkészítésének komplexitására, az idő- és erőforrásbeli kihívásokra, valamint arra, hogy a fiatalabb generációk mennyire értékelik a zöldebb és társadalmilag felelős vállalatokat. A beszélgetés során vállalati és szolgáltatói oldalról is körbejárjuk a témát, választ keresve arra, hogy ez a megközelítés valóban a vállalat jövőjét szolgálja-e, vagy csak egy újabb trend, aminek nehéz megfelelni.
Tarts velünk, ha érdekel, hogyan alakíthatja a fenntarthatóság és a felelősségvállalás a modern munkaerőpiacot és a cégek működését!
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
A szakmától a szakmának! Ebben az epizódban vendégünk volt, Tarjányi Ágnes, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. operatív igazgatója és Takács Norbert, a Travel Online Kft. ügyvezető igazgatója! A beszélgetést Pinczés Balázs, a Magyarországi HR-network Egyesület elnöke moderálta. A magyarországi munkaerőpiaci helyzet dinamikus kihívásai közepette egyre nagyobb figyelem irányul az új munkavállalók elhelyezésének kérdésére, különösen távolról történő felvétel esetén. Milyen okok alapján döntenek a cégek a szállásoltatás mellett? Mikor van erre igazán szükség? Magyarokról vagy harmadik országbeliekről van szó többségében? Érdemes kiszervezni a szállásoltatást? Hogyan kezdjen hozzá egy vállalati HR-esnek egyáltalán ennek a feladatnak?
Vendégeink első kézből osztották meg tapasztalataikat, kiemelve a leggyakoribb kihívásokat és bevált megoldásokat, valamint értékes tanácsokkal látnak el minden hallgatót.
“Szükséges az előre gondolkodás!” - Egy tanulságos és informatív beszélgetés mindazoknak, akik szeretnék jobban érteni a szállásoltatás stratégiai jelentőségét a munkaerőpiacon. Ne hagyd ki ezt az epizódot!
Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp -
By professionals for professionals about Recruitment and Technology! In this episode of recruiTECH Podcast, our host Matthias Wolf, CRO DACH at Radancy, chats with two amazing guests: Tamás Vass, Senior HR Recruitment Consultant at SAP, and Tamás Zemlényi, Senior HR Executive at Deloitte!
The three of them get into a great discussion about employee referral programs - how they work and the impact they have. Did you know that around two-thirds of companies use these programs? SAP and Deloitte, for example, see success rates of 25% and 20-25%. Vass and Zemlényi share how essential it is to have clear policies, keep employees engaged, and use the right tech to make these programs even better. They also talk about ways to motivate employees through rewards, such as bonuses and reward shops.
Throughout the episode, you'll hear about their early experiences with referral programs, the hurdles they faced, and what they've learned to improve them. They emphasize the importance of clear communication, staying updated, and always finding ways to make these programs more effective.
If you are also interested in these topics…Join us on the recruiTECH Podcast, where we dive into Recruitment and Technology with industry pros!Follow us here too:
Youtube: https://bit.ly/3Z5MxIu
Facebook: https://bit.ly/40hMrP0
LinkedIn: https://bit.ly/3UesqbK
Spotify: https://spoti.fi/3MH8U4s
Apple Podcasts: https://apple.co/406hspp - Visa fler