Avsnitt

  • Itt van az ősz, itt van ujra,
    S szép, mint mindig, énnekem.
    Tudja isten, hogy mi okból
    Szeretem? de szeretem.
     
    Kiülök a dombtetőre,
    Innen nézek szerteszét,
    S hallgatom a fák lehulló
    Levelének lágy neszét.
     
    Mosolyogva néz a földre
    A szelíd nap sugara,
    Mint elalvó gyermekére
    Néz a szerető anya.
     
    És valóban ősszel a föld
    Csak elalszik, nem hal meg;
    Szeméből is látszik, hogy csak
    Álmos ő, de nem beteg.
     
    Levetette szép ruháit,
    Csendesen levetkezett;
    Majd felöltözik, ha virrad
    Reggele, a kikelet.
     
    Aludjál hát, szép természet,
    Csak aludjál reggelig,
    S álmodj olyakat, amikben
    Legnagyobb kedved telik.
     
    Én ujjam hegyével halkan
    Lantomat megpenditem,
    Altató dalod gyanánt zeng
    Méla csendes énekem. -
     
    Kedvesem, te űlj le mellém,
    Ülj itt addig szótlanúl,
    Míg dalom, mint tó fölött a
    Suttogó szél, elvonúl.
     
    Ha megcsókolsz, ajkaimra
    Ajkadat szép lassan tedd,
    Föl ne keltsük álmából a
    Szendergő természetet.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Elmondom, mit eddig
    Rejtve tartogattam,
    Mint gyöngyét a tenger
    Legmélyebb habokban.
    Halld meg, drága gyöngyöm,
    Szép, szelíd galambom!
    Amit érezék és
    Szenvedék, elmondom.
     
    Éreztem szerelmet,
    S szenvedtem miatta,
    És nagy volt szerelmem,
    Nagy szivem bánatja.
    Bánatom s szerelmem,
    Ez ikertestvérek,
    Engemet gyötörni
    Általad levének.
     
    Szigorú körülmény
    Ajkamat lezárta,
    Hogy ne jőjön titkom
    Senkinek tudtára.
    Oh minő teher volt
    Azt eddig viselnem!
    Hányszor volt alatta
    Roskadóban lelkem!
     
    Mint a napfény elvesz
    Felhők fátyolában,
    Képedet szivemben
    Eltemetni vágytam.
    Könnyü szél pusztítást
    Tészen a felhőben,
    S felsüt a nap akkor
    Annál égetőbben.
     
    Sőt hazudtam többször
    Másokért szerelmet;
    E hazugság által
    Csak nagyobb kinom lett. -
    S most tudsz mindent, amit
    Éreztem, szenvedtem;
    Fogsz-e vígasztalni
    Nyájas feleletben?
     
    Szólj, üdvességemnek
    Megváltó keresztje!
    Nem nyilik meg ajkad?
    Semmit sem felelsz-e? - -
    Oh, mikép felelnél,
    Hiszen néma nyelvvel...
    Kiterítve... holtan...
    Koporsóban fekszel!

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb
    Minden sebet befog.
    Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd
    Én is meggyógyulok.
    A bú, mely most sötét felhők villámtüze,
    Lesz nyájas hold sugára,
    Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem
    Morajtalan tavára.
     
    És fon talán a sors nem fáradó keze
    Egy rózsás kötelet,
    Mely összefűzi majd az életvágyat és
    Fölépült szívemet.
    Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók
    Mi keserűk lehetnek,
    Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond
    Remény- vagy élvezetnek.
     
    Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem
    Vágy-, s kívánságtalan,
    Azért szeretném most, ha elmennék oda,
    Ahol Etelke van.
    Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet,
    És tedd a temetőbe,
    Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő
    Letészi bölcsejébe.
     
    És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy,
    Barátim, tőletek:
    Hogy engem a mellé a kedves kisleány
    Mellé temessetek.
    Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen
    Elmondjuk ott egymásnak,
    S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava
    Zeng a föltámadásnak.

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Petőfi Sándor: A szerelem
    Üljetek föl képzetemnek
    Csónakára, s ússzatok,
    Ússzatok szivem taván át,
    Szép leányok, asszonyok,
    Mindnyájan, kiket szerettem,
    Amióta szeretek,
    Üljetek föl képzetemnek
    Csónakára; jertek, jertek,
    Hadd mulassak veletek.
     
    És előjött valamennyi,
    S istenemre, szép sereg!
    És közöttök olyan is van,
    Kit már alig ismerek,
    Pedig őket mind egyenlőn,
    Mind egy hévvel szeretém,
    De hiába, a szerelmet
    Még mint kicsi gyönge gyermek,
    Régen, régen kezdtem én.
     
    S ez mutatja bölcseségem!
    Már mint gyermek bölcs valék.
    Tudtam akkor már, amit más
    Vén korában sem tud még.
    Tudtam azt, hogy a világra
    Csak egy nap süt melegen,
    S ez a nap nem fönn az égen,
    Hanem lenn a szív mélyében
    Van, s e nap a szerelem.
     
    Higyetek nekem ti, akik
    Fáradoztok kincsekér':
    A föld minden gyémántjánál
    Egy pár szép szem többet ér;
    S higyetek ti, kiknek lelke
    Hír-dicsőségért a vér
    Vagy virasztás ösvényén megy:
    Egész babérerdőnél egy
    Rózsabimbó többet ér.
     
    A fukar hadd számítgassa,
    A gyülő aranyokat,
    Mást számítok én... a kedves
    Hölgyektől nyert csókokat.
    S nékem a sors csak virággal
    Ékesítse kalapom,
    Nem kérek babért ujabban,
    Sőt amit már eddig kaptam,
    Ha kell, azt is vissz'adom. 

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
    Az öt világrész nagy terűletén.
    Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
    Ahány a szépség gazdag kebelén.
    Van rajta bérc, amely tekintetet vét
    A Kaszpi-tenger habjain is túl,
    És rónasága, mintha a föld végét
    Keresné, olyan messze-messze nyúl.
     
    Magyar vagyok. Természetem komoly,
    Mint hegedűink első hangjai;
    Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
    De nevetésem ritkán hallani.
    Ha az öröm legjobban festi képem:
    Magas kedvemben sírva fakadok;
    De arcom víg a bánat idejében,
    Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
     
    Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
    A multnak tengerén, ahol szemem
    Egekbe nyúló kősziklákat lát,
    Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
    Európa színpadán mi is játszottunk,
    S mienk nem volt a legkisebb szerep;
    Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
    Mint a villámot éjjel a gyerek.
     
    Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
    Holt dicsőség halvány kísértete;
    Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
    - Ha vert az óra - odva mélyibe.
    Hogy hallgatunk! a második szomszédig
    Alig hogy küldjük életünk neszét,
    S saját testvérink, kik reánk készítik
    A gyász s gyalázat fekete mezét.
     
    Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
    Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
    Itt minálunk nem is hajnallik még,
    Holott máshol már a nap úgy ragyog.
    De semmi kincsért s hírért a világon
    El nem hagynám én szülőföldemet,
    Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
    Gyalázatában is nemzetemet!
     Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Egy gondolat bánt engemet - Petőfi Sándor

    Egy gondolat bánt engemet:
    Ágyban, párnák közt halni meg!
    Lassan hervadni el, mint a virág,
    Amelyen titkos féreg foga rág;
    Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
    Mely elhagyott, üres szobában áll.
    Ne ily halált adj, istenem,
    Ne ily halált adj énnekem!
    Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
    Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
    Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
    Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... -
    Ha majd minden rabszolga-nép
    Jármát megunva síkra lép
    Pirosló arccal és piros zászlókkal
    És a zászlókon eme szent jelszóval:
    "Világszabadság!"
    S ezt elharsogják,
    Elharsogják kelettől nyúgatig,
    S a zsarnokság velök megütközik:
    Ott essem el én,
    A harc mezején,
    Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
    S ha ajkam örömteli végszava zendül,
    Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
    A trombita hangja, az ágyudörej,
    S holttestemen át
    Fújó paripák
    Száguldjanak a kivívott diadalra,
    S ott hagyjanak engemet összetiporva. -
    Ott szedjék össze elszórt csontomat,
    Ha jön majd a nagy temetési nap,
    Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
    És fátyolos zászlók kiséretével
    A hősöket egy közös sírnak adják,
    Kik érted haltak, szent világszabadság!
     Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Mit háborgattok?
    Takarodjatok innen!
    Nagy munkába' vagyok. Sietek.
    Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
    Megkorbácsolom a világot!
    Jajgatnak majd és én kacagok,
    Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
    Hahaha!
    Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
    De a halál azt mondja: csitt!
    Egyszer már én is meghalék.
    Mérget töltöttek azok vizembe,
    Akik megitták boromat.
    S mit tettek gyilkosaim,
    Hogy gaztettöket elleplezzék?
    Midőn kiterítve feküdtem:
    Reám borúltak s könnyezének.
    Szerettem volna fölugrani,
    Hogy orraikat leharapjam.
    De nem harapom le! gondolám,
    Legyen orrok és szagolják,
    Ha rothadok, s fúladjanak meg.
    Hahaha!
    És hol temettek el? Afrikában.
    Az volt szerencsém,
    Mert egy hiéna kiása siromból.
    Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
    Ezt is megcsaltam.
    Ő combom akarta megenni:
    Én szívemet adtam oda,
    S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
    Hahaha!
    De hiába, csak így jár,
    Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
    Mondják: virágnak gyökere,
    Amely fönn a mennyben virúl.
    De ez nem igaz.
    Virág az ember, melynek gyökere
    Ott lenn van a pokolban.
    Egy bölcs tanított engemet erre,
    Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
    Mért nem lopott? mért nem rabolt?
    Hahaha!
    De mit kacagok, mint a bolond?
    Hisz sírnom kellene.
    Siratni, hogy oly gonosz a világ.
    Az isten is felhőszemével
    Gyakran siratja, hogy megalkotá.
    De mit használ az ég könyűje is?
    A földre hull, a ronda földre,
    Hol az emberek lábbal tiporják,
    S mi lesz belőle,
    Az ég könnyéből?... sár.
    Hahaha!
    Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
    Érdempénz melleden a nap,
    S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
    Hm, így eresztik el a vén katonát,
    A hosszu szolgálat jutalma
    Egy érdempénz és rongyos öltözet.
    Hahaha!
    S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
    Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
    Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
    Az asszony vonzza magához a férfiakat,
    Mint a folyókat a tenger;
    Miért? hogy elnyelhesse.
    Szép állat az asszonyi állat,
    Szép és veszedelmes;
    Arany pohárban méregital.
    Én ittalak, oh szerelem!
    Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
    Mint egy mézzé vált tenger;
    De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
    Mint egy méreggé vált tenger.
    Láttátok-e már a tengert,
    Midőn a fergeteg szánt rajta
    És vet beléje halálmagot?
    Láttátok a fergeteget,
    E barna parasztot,
    Kezében villámösztökével?
    Hahaha!
    Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
    Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
    Még várok holnapig;
    Ha holnap sem lesz a végitélet:
    Beások a föld közepéig,
    Lőport viszek le
    És a világot a
    Levegőbe röpítem... hahaha!
     
    Szalkszentmárton, 1846. január

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Európa csendes, ujra csendes,
    Elzúgtak forradalmai...
    Szégyen reá! lecsendesűlt és
    Szabadságát nem vívta ki.
     
    Magára hagyták, egy magára
    A gyáva népek a magyart;
    Lánc csörg minden kézen, csupán a
    Magyar kezében cseng a kard.
     
    De hát kétségbe kell-e esnünk,
    Hát búsuljunk-e e miatt?
    Ellenkezőleg, oh hon, inkább
    Ez légyen, ami lelket ad.
     
    Emelje ez föl lelkeinket,
    Hogy mi vagyunk a lámpafény,
    Mely amidőn a többi alszik,
    Ég a sötétség éjjelén.
     
    Ha a mi fényünk nem lobogna
    A véghetetlen éjen át,
    Azt gondolhatnák fönn az égben,
    Hogy elenyészett a világ.
     
    Tekints reánk, tekints, szabadság,
    Ismerd meg mostan népedet:
    Midőn más könnyet sem mer adni,
    Mi vérrel áldozunk neked.
     
    Vagy kell-e még több, hogy áldásod
    Nem érdemetlen szálljon ránk?
    E hűtlen korban mi utósó
    Egyetlen híveid valánk!
     Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Nyári napnak alkonyúlatánál
    Megállék a kanyargó Tiszánál
    Ott, hol a kis Túr siet beléje,
    Mint a gyermek anyja kebelére.
     
    A folyó oly símán, oly szelíden
    Ballagott le parttalan medrében,
    Nem akarta, hogy a nap sugára
    Megbotoljék habjai fodrába'.
     
    Síma tükrén a piros sugárok
    (Mint megannyi tündér) táncot jártak,
    Szinte hallott lépteik csengése,
    Mint parányi sarkantyúk pengése.
     
    Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
    Volt terítve, s tartott a mezőnek,
    Melyen a levágott sarju-rendek,
    Mint a könyvben a sorok, hevertek.
     
    Túl a réten néma méltóságban
    Magas erdő: benne már homály van,
    De az alkony üszköt vet fejére,
    S olyan, mintha égne s folyna vére.
     
    Másfelől, a Tisza tulsó partján,
    Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
    Köztök egy csak a nyilás, azon át
    Látni távol kis falucska tornyát.
     
    Boldog órák szép emlékeképen
    Rózsafelhők usztak át az égen.
    Legmesszebbről rám merengve néztek
    Ködön át a mármarosi bércek.
     
    Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
    Egy madár csak néha füttyentett be,
    Nagy távolban a malom zugása
    Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
     
    Túlnan, vélem átellenben épen,
    Pór menyecske jött. Korsó kezében.
    Korsaját mig telemerítette,
    Rám nézett át; aztán ment sietve.
     
    Ottan némán, mozdulatlan álltam,
    Mintha gyökeret vert volna lábam.
    Lelkem édes, mély mámorba szédült
    A természet örök szépségétül.
     
    Oh természet, oh dicső természet!
    Mely nyelv merne versenyezni véled?
    Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
    Annál többet, annál szebbet mondasz. -
     
    Késő éjjel értem a tanyára
    Fris gyümölcsből készült vacsorára.
    Társaimmal hosszan beszélgettünk.
    Lobogott a rőzseláng mellettünk.
     
    Többek között szóltam én hozzájok:
    "Szegény Tisza, miért is bántjátok?
    Annyi rosszat kiabáltok róla,
    S ő a föld legjámborabb folyója."
     
    Pár nap mulva fél szendergésemből
    Félrevert harang zugása vert föl.
    Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
    S tengert láttam, ahogy kitekinték.
     
    Mint az őrült, ki letépte láncát,
    Vágtatott a Tisza a rónán át,
    Zúgva, bőgve törte át a gátot,
    El akarta nyelni a világot!

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Radnóti Miklós: Nem tudhatom

    Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
    nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
    kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
    Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
    s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
    Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
    egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
    tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
    s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
    a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
    Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
    s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
    annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
    de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
    az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
    míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
    erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
    a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
    s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
    az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
    piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
    s a gyárak udvarában komondor hempereg;
    és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
    a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
    s az iskolába menvén, a járda peremén,
    hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
    ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
    nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
    Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
    s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
    de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
    és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
    világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
    míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
    s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
    Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
    1944

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Juhász Gyula: Szerelem?

    Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
    Elrévedezni némely szavadon,
    Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
    És rajta túl derengő csillagok.
     
    Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
    Egy pillantásod hogyha megkeres,
    Mint napsugár ha villan a tetőn,
    Holott borongón már az este jön.
     
    Én nem tudom, mi ez, de érezem,
    Hogy megszépült megint az életem,
    Szavaid selyme szíven símogat,
    Mint márciusi szél a sírokat!
     
    Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
    Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
    Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
    Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Juhász Gyula: Milyen volt...

    Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
    De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
    Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
    S e szőkeségben újra érzem őt.
     
    Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
    De ha kinyílnak ősszel az egek,
    A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
    Szeme színére visszarévedek.
     
    Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
    De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
    Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
    Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Radnóti Miklós: Tétova óda

    Mióta készülök, hogy elmondjam neked
    szerelmem rejtett csillagrendszerét;
    egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
    De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
    és néha meg olyan, oly biztos és örök,
    mint kőben a megkövesült csigaház.
    A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
    s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
    S még mindig nem tudom elmondani neked,
    mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
    óvó tekinteted érzem kezem felett.
    Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
    És holnap az egészet ujra kezdem,
    mert annyit érek én, amennyit ér a szó
    versemben s mert ez addig izgat engem,
    míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
    Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
    mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
    s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
    az asztalon és csöppje hull a méznek
    s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
    s magától csendül egy üres vizespohár.
    Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
    hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
    Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
    elszáll, majd visszatér a homlokodra,
    álmos szemed búcsúzva még felémint,
    hajad kibomlik, szétterül lobogva,
    s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
    Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
    de benned alszom én is, nem vagy más világ,
    S idáig hallom én, hogy változik a sok
    rejtelmes, vékony, bölcs vonal
                                            hűs tenyeredben.
    1943


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Petőfi Sándor: MINEK NEVEZZELEK?

    Minek nevezzelek,
    Ha a merengés alkonyában
    Szép szemeidnek esti-csillagát
    Bámulva nézik szemeim,
    Mikéntha most látnák először...
    E csillagot,
    Amelynek mindenik sugára
    A szerelemnek egy patakja,
    Mely lelkem tengerébe foly -
    Minek nevezzelek?
     
    Minek nevezzelek,
    Ha rám röpíted
    Tekinteted,
    Ezt a szelíd galambot,
    Amelynek minden tolla
    A békeség egy olajága,
    S amelynek érintése oly jó!
    Mert lágyabb a selyemnél
    S a bölcső vánkosánál -
    Minek nevezzelek?
     
    Minek nevezzelek,
    Ha megzendűlnek hangjaid,
    E hangok, melyeket ha hallanának,
    A száraz téli fák,
    Zöld lombokat bocsátanának
    Azt gondolván,
    Hogy itt már a tavasz,
    Az ő régen várt megváltójok,
    Mert énekel a csalogány -
    Minek nevezzelek?
     
    Minek nevezzelek,
    Ha ajkaimhoz ér
    Ajkadnak lángoló rubintköve,
    S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
    Mint hajnaltól a nappal és az éj,
    S eltűn előlem a világ,
    Eltűn előlem az idő,
    S minden rejtélyes üdvességeit
    Árasztja rám az örökkévalóság -
    Minek nevezzelek?
     
    Minek nevezzelek?
    Boldogságomnak édesanyja,
    Egy égberontott képzelet
    Tündérleánya,
    Legvakmerőbb reményimet
    Megszégyenítő ragyogó valóság,
    Lelkemnek egyedűli
    De egy világnál többet érő kincse,
    Édes szép ifju hitvesem,
    Minek nevezzelek?
     
    Pest, 1848. január


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Ady Endre: Őrizem a szemed

    Már vénülő kezemmel
    Fogom meg a kezedet,
    Már vénülő szememmel
    Őrizem a szemedet.
     
    Világok pusztulásán
    Ősi vad, kit rettenet
    Űz, érkeztem meg hozzád
    S várok riadtan veled.
     
    Már vénülő kezemmel
    Fogom meg a kezedet,
    Már vénülő szememmel
    Őrizem a szemedet.
     
    Nem tudom, miért, meddig
    Maradok meg még neked,
    De a kezedet fogom
    S őrizem a szemedet.


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Robert Burns: Korai még a konty nekem

    Gyöngécske lány vagyok még,
    ijeszt is fű-fa uram;
    férfi ágyában engem
    a hideg rázna, uram.

    Korai még, korai még,
    korai még a konty nekem,
    korai még... bűn lenne ám,
    ha elcsavarná a fejem.

    Anyám varratta új ruhám,
    templomba mék megáldani,
    ha lefeküdnénk, jó uram,
    hová lennének fodrai?

    Régen elmult már Mindszent,
    hosszú a téli éj, uram.
    Hogy én egy ágyban önnel?
    Jaj, nem merek, nem én, uram.

    Süvít a szél és lombtalan,
    tar ágakat csupál, uram;
    de hogyha nyáron erre jár;
    idősebb leszek már, uram.


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Juhász Gyula: Anna örök

    Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
    Emlékeimből lassan, elfakult
    Arcképed a szívemben, elmosódott
    A vállaidnak íve, elsuhant
    A hangod és én nem mentem utánad
    Az élet egyre mélyebb erdejében.
    Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
    Ma már nem reszketek tekintetedre,
    Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
    Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
    Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
    És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
    Mert benne élsz te minden félrecsúszott
    Nyakkendőmben és elvétett szavamban
    És minden eltévesztett köszönésben
    És minden összetépett levelemben
    És egész elhibázott életemben
    Élsz és uralkodol örökkön, Amen.


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez

    Főldiekkel játszó
         Égi tűnemény,
    Istenségnek látszó
         Csalfa, vak Remény!
    Kit teremt magának
         A boldogtalan,
    S mint védangyalának,
         Bókol úntalan.
    Síma száddal mit kecsegtetsz?
         Mért nevetsz felém?
    Kétes kedvet mért csepegtetsz
         Még most is belém?
    Csak maradj magadnak!
         Biztatóm valál;
    Hittem szép szavadnak:
         Mégis megcsalál.

    Kertem nárcisokkal
         Végig űltetéd;
    Csörgő patakokkal
         Fáim éltetéd;
    Rám ezer virággal
         Szórtad a tavaszt
    S égi boldogsággal
         Fűszerezted azt.
    Gondolatim minden reggel,
         Mint a fürge méh,
    Repkedtek a friss meleggel
         Rózsáim felé.
    Egy híjját esmértem
         Örömimnek még:
    Lilla szívét kértem;
         S megadá az ég.

    Jaj, de friss rózsáim
         Elhervadtanak;
    Forrásim, zőld fáim
         Kiszáradtanak;
    Tavaszom, vígságom
         Téli búra vált;
    Régi jó világom
         Méltatlanra szállt.
    Óh! csak Lillát hagytad volna
         Csak magát nekem:
    Most panaszra nem hajolna
         Gyászos énekem.
    Karja közt a búkat
         Elfelejteném,
    S a gyöngykoszorúkat
         Nem irígyleném.

    Hagyj el, óh Reménység!
         Hagyj el engemet;
    Mert ez a keménység
         Úgyis eltemet.
    Érzem: e kétségbe
         Volt erőm elhágy,
    Fáradt lelkem égbe,
         Testem főldbe vágy.
    Nékem már a rét hímetlen,
         A mező kisűlt,
    A zengő liget kietlen,
         A nap éjre dűlt.
    Bájoló lágy trillák!
         Tarka képzetek!
    Kedv! Remények! Lillák!
         Isten véletek!


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Petőfi Sándor: Nemzeti dal

    Talpra magyar, hí a haza!
    Itt az idő, most vagy soha!
    Rabok legyünk vagy szabadok?
    Ez a kérdés, válasszatok! –
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Rabok voltunk mostanáig,
    Kárhozottak ősapáink,
    Kik szabadon éltek-haltak,
    Szolgaföldben nem nyughatnak.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Sehonnai bitang ember,
    Ki most, ha kell, halni nem mer,
    Kinek drágább rongy élete,
    Mint a haza becsülete.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Fényesebb a láncnál a kard,
    Jobban ékesíti a kart,
    És mi mégis láncot hordtunk!
    Ide veled, régi kardunk!
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    A magyar név megint szép lesz,
    Méltó régi nagy hiréhez;
    Mit rákentek a századok,
    Lemossuk a gyalázatot!
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    Hol sírjaink domborulnak,
    Unokáink leborulnak,
    És áldó imádság mellett
    Mondják el szent neveinket.
    A magyarok istenére
    Esküszünk,
    Esküszünk, hogy rabok tovább
    Nem leszünk!

    (Pest, 1848. március 13.)


    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices