Avsnitt
-
Civil Rádió, Olvasókör, 2018. 11.05. Az élet szép...címmel nyílt Hanti Vilmos fotókiállítása a Sajtóházban, 2018. 11. 25-én, Budapesten. Ebből az alkalomból került sor a beszélgetésre.
-
1941. július 27-én halt meg tűzpárbajban Ságvári Endre. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége holnap emlékezik meg róla. A MEASZ elnöke nemrég Szerbiában járt hivatalos úton, ahol tapasztalhatta, hogy a szerb közvélemény az egyébként horvát Joszip Broz Titót, mint a nácik elleni harc hősét milyen nagy tisztelettel veszi körül. Hazánk ENSZ nagykövete leváltásakor állítólag azt tanácsolta az őt felmentő fiatal demokratáknak, hogy jusson eszükbe, nemcsak ma és holnap létezik, hanem a tegnap is fontos. Miképp viszonyulunk mi az antifasiszta hagyományainkhoz?
A Tűréshatárban Szunyogh Szabolcs vendége este 7 után Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke és Erdős André, volt ENSZ nagykövet.
-
Saknas det avsnitt?
-
Emlékezzünk a hősökre, a felszabadítókra!
1945 április 4-én szabadította fel a Szovjet Vörös Hadsereg, a szövetséges csapatokkal együtt Magyarországot a fasiszta megszállás alól. Ebből az alkalomból készítettük ezt az összeállítást A podcastban beszédet mond: Hanti Vilmos, a MEASZ és a FIR elnöke Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke Földes György történész Krausz Tamás történész Radnóti Miklós Töredék című versét Galkó Balázs színművész adja elő.
Zenei betétek:
Chopin - Nocturne op.9 No.2
Vadim Chaimovich
Dvořák Symphony No. 9 From the New World Karajan Berliner Philharmoniker
Moravia Brass Band - Summon the Heroes (2021)
Verdi - Aida - Grand MarchAz anyag a Szervezők a Baloldalért videója alapján készült.
-
Egy érdekes beszélgetés, melyben a zsidó hagyományok, a zene szeretete és persze szép dalok hallhatók.
-
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége minden évben megünnepli a fasizmus felett aratott győzelem évfordulóját. Idén sajtótájékoztató keretében emlékeztünk a hősökre és áldozatokra. A sajtótájékoztatón 6 párt képviselője mondta el gondolatatit: Arató Gergely, DK; Kanász-Nagy Máté, LMP; Bősz Anett, Liberálisok; Kunhalmi Ágnes, MSZP, Hajnal Miklós, Momentum; Tordai Bence, Párbeszéd.
-
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének MEASZ Kávézója tizenhét éve ad otthont közéleti eszmecseréknek. Politikusok, egyházi vezetők, a kultúra jeles képviselői ülnek le beszélgetni holokauszttúlélőkkel, leszármozottaikkal, a rasszizmus ellen fellépő emberekkel. Legutóbb Tóth Zoltán választási és közigazgatási szakértővel, egykori államtitkárral beszélgetett Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke, valamint MEASZ-tagok és meghívottak, a járványhelyzetre tekintettel szűk körben.
„A civil szervezetek azzal tudják támogatni a pártokat, hogy önmaguknak, saját profiljukhoz igazodóan szakpolitikai javaslatokat készítenek, ezt eljuttatják a koalícióban lévő pártokhoz. Ha komolyan veszik a civil szervezetek javaslatait, szélesíteni tudják a szavazói bázist. Nincs társadalmi bázis bővítés civil szervezetekkel való koalíció nélkül.”
Videóformátumban itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=0dPE7FR4jjE
-
A művészetről, a saját pályájáról, a történelemhez fűződő viszonyáról és sok egyébről mesélt aktuális vendégünk.
Fotó: www.hdg.hu
A beszélgetést vezette: Hanti Vilmos