Avsnitt

  • A rövid közös kreatív írásgyakorlat előtt a szerzővel Vinczellér Katalin beszélget

    A könyv írásgyakorlatainak origója többnyire egy érdekes műalkotás, néha egy-egy természeti jelenség. Egy elgondolkodtató festmény vagy graffiti, egy szokatlan film, egy talán jól ismert vagy soha nem olvasott vers. A műalkotásokkal megismerkedni – az első fontos lépés az önmegismerő alkotás útján. Aztán belőlük kiindulva, segítségükkel már megtéve egy gondolatkört, elmerülve egy hangulatban létrehozhatjuk a saját szövegeinket. A gyakorlatok megírása nem tesz íróvá – de még az is megtörténhet, hogy hozzásegít az írásban való tehetség felismeréséhez. Szándékom ezekkel a játéknak, komolyabb elmerülésnek is tekinthető íráskísérletekkel mégis inkább az volt, hogy aki szeretne, felfedezhessen magában valamit, aminek addig nem volt tudatában. Mert nem találta meg a szavakat, csak a gyomrában a feszítő érzést, vagy a torkában a gombócot, amit valami bizonytalan és ismeretlen gondolat vagy szorongás okozott.

    A Pagony Kiadó (Tilos az Á könyvek) programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • Bódis Krisztiánnal, Erdős Dénessel, Juhász Jácinttal, Rácz Dominikával és Soós Bertalannal Kiss Imre beszélget

    „Nagyon sokféleképpen lehet rossz egy Budapestről szóló könyv. Például úgy, hogy mindenáron be akarja bizonyítani: ez a világ legszebb városa. Vagy épp az ellenkezőjét: hogy milyen kilátástalanul nyomorúságos hely ez. Esetleg azt, hogy milyen nagy múltú. Hogy mennyire fiatalos. Szemetes. Zöld. Autós. Kerékpáros. A nemzet fővárosa. Multikulturális metropolisz. Hogy itt az emberek boldogok. Hogy itt az emberek szomorúak. Hogy ez itt kérem Balkán, vagy Kelet-Európa, vagy Nyugat-Európa, vagy tulajdonképpen maga Európa. Nos, egyik sem könnyű feladat. Nem egyszerű műterembe vinni a várost, és ott tökéletesen beállított képeket készíteni róla. De van, ami ennél is nehezebb: bemutatni azt, hogy milyen is valójában Budapest, amikor csak úgy van. Létezik, él. A BPSPC-nek ez meglepő módon sikerült. Egy utcafotóalbum ugyanis a város filmelőzetese.” Zubreczki Dávid

    A Boook Kiadó programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • A szerzővel Bakonyi Alexa beszélget

    „Az a jó, aminek van titka és van kockázata.”

    Az évszázad negyedénél járunk. Amit zagyva átmenetnek véltünk, már önálló korszak.

    Fel lehet nőni a történelem hűlt helyén, lehet roskadozni tisztán huszonegyedik századi terhek alatt – és le lehet őket rázni. A Nem forradalmi könyv. Tárgya a kortárs valóság, mint tünetegyüttes. Ellensége: a közvélekedés. Színtere: a magán- és a közélet sokféle határa. Fegyvere: az önvédelem hiánya.

    A su\curesale könyvek programja.

    A beszélgetés a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Kovács-Solymosy Zsuzsanna beszélget

    „Miközben Kató beszélt, a királyi ügyész minden szavát és rezdülését feszülten figyelte. Még nem akart dönteni, hisz-e az asszonynak vagy sem. Azt viszont biztosan tudta: egészen pontosan kell értenie, mi miért történt azon a tragikus napon, és sokkal mélyebbre kell majd ásnia az emberi lelkekben, mint elsőre sejtette.”

    Az 1920-as években történt veszprémi apósgyilkosság hónapokig izgalomban tartotta az egész országot: egy harminckét éves gazdatiszt, Bárdy Géza a vasárnapi ebéd alatt váratlanul felállt, apósa mögé lépett, és fejbe lőtte.

    Vizler-Nyirádi Luca 1980-ban született Budapesten. Szociológus, újságíró. Első regényének alapja családi vonatkozású, igaz történet, amelynek megírását csaknem kétéves kutatómunka előzte meg. Íróként főleg pszichológiai és szociokulturális kérdésekkel foglalkozik.

    A Cser kiadó programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Tóth-Czifra Júlia beszélget

    Foghíjtelkek, búcsújáró helyek és Family Frost-os hűtőkocsik. Traffipax ellen rózsafüzér, álmatlanságra visszafelé játszott Rolling Stones-dalok. Világszép szólamvezető, halláskárosult lemezlovas, ördöggel cimboráló vénlány, fociultra kölcsöntiszteletes, na meg a lidérces pasztörizálóüzem. Ezen a babonás végvidéken képtelen alakok teszik a dolgukat. A Kappanfölde apokaliptikus rural fantasy, szellemekkel és szentekkel van tele. Mozaikszerűen építkező elbeszéléseiben egymásra rakódnak a pogány hitvilág, a keresztény hagyomány, a népi hiedelmek, valamint a popkultúra rétegei. Mit keres az andocsi futballpályán egy Freddie Mercuryba oltott, Tom Selleck-bajszú alak, és hová lett a Frigur kántor szíve? Vass Norbert borongós színekkel, szeretettel és humorral idézi meg egy sosemvolt somogyi kisközösség szokatlan mindennapjait. A Kappanfölde lüktető prózanyelve minden földi dolgok legvarázslatosabbikával, a zenével rokon.

    A Kalligram Kiadó programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzőkkel Grancsa Gergely, az antológia szerkesztője és Biacsics Renáta (Renyagyár), a kötet illusztrátora beszélget

    A Tilos az Á könyvek kiadásában megjelenő Hangulatjelentés – közérzeti novellák címet viselő antológia tizenkilenc, jobbára a 20-as, 30-as éveiben járó szerzője arra tesz kísérletet, hogy közérzeti-közéleti szempontból mutassa be napjaink Magyarországát. Arra keresik a választ, vagy hoznak példákat, hogy milyen is a mai magyarországi fiatal felnőttek, nagykamaszok élete, milyen kérdések foglalkoztatják őket, milyen gondjaik vannak, és mivel van gondjuk. Az antológia mintegy látlelet az elmúlt nem nyolc, hanem tizenhárom évről, hogy milyen is felnőni, elkezdeni azt a bizonyos nagybetűst. Keserédes szövegek ezek, olyan mindenkit érintő kérdésekről, mint a szerelem, közösség és annak hiánya, önmagunk és mások elfogadása, klímaváltozás, politika, szexuális kisebbségek és nők helyzete – nem kevés fanyar humorral, hol dühösen, hol beletörődve, de érzékletesen és pontosan bemutatva napjaink fiataljainak problémát, kétségeit és kihívásait.

    A kötet borítóját és a belső illusztrációkat a Renyagyár néven alkotó Biacsics Renáta készítette, akinek stílusa és világlátása pontosan illeszkedik a szövegek hangulatához és még inkább átélhetővé teszi, a valószínűleg amúgy is ismerős helyzeteket.

    A kötet szerzői:

    Aradi Péter

    Balássy Fanni

    Bendl Vera

    Biró Zsombor Aurél

    Borda Réka

    Czakó Zsófia

    Élő Csenge Enikő

    Harag Anita

    Kalapos Éva Veronika

    Kállay Eszter

    Luka Klára

    Mécs Anna

    Mészöly Ágnes

    Miklya Luzsányi Mónika

    Moesko Péter

    Molnár T. Eszter

    Nyulász Lelle

    Rojik Tamás

    Veszprémi Szilveszter

    A Pagony Kiadó (Tilos az Á könyvek) programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • Beszélgetés az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciója kapcsán

    „Az álom enyhíti a nyomorúságot, amely az ébrenlevőt gyötri!” – Több száz éve már, hogy Don Quijote, balján hű fegyverhordozójával, fején levesestállal, szívében pedig a legnemesebb tettvággyal, hogy a valóság egy kissé könnyebb, egy kissé elviselhetőbb legyen, szembeszállt a szélmalmokkal. Az idő haladt: mi változott? Nem sok, csupán a szélmalmoknak lett jobb a grafikai felbontása, futtathatjuk a harcot 120 fps-en, az egyértelmű győzelem után pedig ellovagolhatunk az álomszerű pixel-naplementébe…

    Závada Péter költő, Kovács D. Dániel rendező és Varga Zsófia dramaturg az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös bemutatójában, az [ESCAPE] – A Donkihóte-projektben Cervantes hősét a modern kor emberévé avánzsálják, a való világgal való konfliktusát pedig a számítógépes játékok mezejére terelik át.

    A modernizálás és adaptálás nehézségeiről, kihívásairól, a videojátékok szerepéről és a mai Donkihóte alakjáról Kovács D. Dániellel és Varga Zsófiával beszélget Gyárfás Dorka a Tavaszi Margó Nagyszínpadán!

    A beszélgetés a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • Kerber Balázs szerkesztő Kukorelly Endrével és Sőrés Zsolttal beszélget a könyvről

    A másik egy című emlékirat Szkárosi Endre korábbi visszaemlékezése (Egy másik ember, Eszmélkedéstörténeti emlékirat 2011, Orpheusz Kiadó) folytatásának tekinthető. A szerző azt tűzi ki célul, hogy az 1995-től 2012-ig terjedő életszakasza személyes kultúrtörténetét írja meg, azaz annak az avantgárdban gyökerező művészeti életnek a szubjektív felidézését vállalja, melyben aktív formálóként vett részt. Kockázatos és nagyvonalú akció, hiszen a kultúra személyes nézőpontja az alkotót magát is feltárja, és szükségszerűen magánéleti szálak is szövődnek a történetbe. Az olvasó ezt az izgalmas keveréket tarthatja kezében, és követheti Szkárosi Endre művészeti pályájának alakulását, a művek születési körülményeit, a tudományos pályája nehézségeit, valamint betekintést kaphat baráti, családi viszonyaiba. A könyv amellett, hogy pontos kultúrtörténeti dokumentum, magánéleti emlékirat is, és mint ilyen visszaemlékezés, szükségszerűen szubjektív és a fikciós szépirodalom területén is helyt áll, fejlődésregényként is olvasható.

    A Prae Kiadó programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Torma Mária beszélget

    Egy hasbeszélő macskatulajdonos, egy labirintuslelkű pékinas és egy álmodozó óvónő, aki szentül állhatatos. Egyiküknek anyanyelve nincs, a másik nem beszél nyelveket, a harmadik képes hangot adni bárkinek és bárminek.

    Füzikék csivitelnek, varjak kárognak, rigók ugrándoznak a regény lapjain. A szerző akrobatikusan hajtogatja a cselekményszárnyakat.

    Azt csiripelik a verebek: a hasbeszélők és a regényírók szívesen vacsoráznak betűtésztás levest. Segít nekik a semmiből csodát teremteni: Papp-Zakor Ilka különleges hasbeszélő-regényében tréfákkal és megpróbáltatásokkal, kötődéssel és faképnél hagyással, nehéz-szép sorsokkal és nyelvi trillákkal találkozunk. Mélybe ránt ez a szöveg, és az égig emel.

    Vass Norbert

    A Kalligram Kiadó programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Karafiáth Orsolya beszélget

    Közreműködik: Mészáros Blanka

    Öt fiatal a 21. század első negyedében. A múltjukat kiradírozták, a jelenük megfoghatatlan, a jövőről fogalmuk sincs. Mészáros Blanka felolvas, ((Karafiáth Orsi (Magyar Narancs) kérdez))

    A tizennyolc éves Rami és barátai hazájában egy láthatatlan állami szerv irányít mindent: a Hivatal. Az állampolgárok hármas, karszalagokkal jelzett kasztrendszerben élnek, de végül is ez nem olyan vészes, igaz? A suliban legalább nem kell megfeszülni (naná, mert csak propagandaterjesztő népiskolák működnek), bármilyen szakmát választhat az ember (kivéve, ha valami kreatívra vágyik), a párkapcsolatokat pedig kimondottan támogatják (már ameddig a családalapítás a céljuk). Szóval igen, mégiscsak nagyon vészes a helyzet, és Ramiéknak elegük lesz ebből a kilátástalanságból, meg hogy nem dönthetnek szabadon a jövőjükről. Elhatározzák, hogy a maguk módján lázadnak fel az elnyomás ellen, akkor is, ha ezzel kockáztatják a saját, a szerelmük és a családjuk biztonságát.

    A Lampion Könyvek programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Gerliczki András beszélget

    Falcsik Mari prózája a gyerek- és ifjúkori eszmélés, az első gyönyörök és csalódások idejébe visz vissza, s aztán tovább - az emlékezet hajszálcsövein. Nem annyira a nosztalgia borzongató-kéjes érzésének felszítását szolgálja ez, bár egyszerre gyönyör és fájdalom, a szavak gyönyöre és a lélek fájdalma, ahogy egy fiatal lány úgy érzi: a világ árvája lett, fölrobbant otthonáé, hiába-szerelméé...

    De nem... nem nosztalgia ez, inkább az örök - "igazi" - idő ritmusa: az élet minden örömének és fájdalmának átélése még egyszer, irodalommá varázsolva: saját kis és nagy tragédiákkal és az élet során a tudat mélyére űzött sejtelmes történetek előhívásával: mintha csak film készült volna róluk.

    A Helikon Kiadóval közös program.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Visky András beszélget

    „Különös testi szenzációk találták meg saját nyelvüket Mátyus Melinda sodró erejű prózájában. Nevelődési regénnyé összeálló elbeszélései egy mindeddig teljességgel ismeretlen nézőponttal teszik finomabbá világunk nyelvi érzékelését, jelesül a lelkésznő látásmódjával. Történetei csaknem észrevétlenül űznek ki az irodalomból, önmagunk felismerésének irányába.

    Mondjuk talán lelkésznőregénynek.

    Mondjuk talán irodalomtörténeti eseménynek.” Visky András

    Mátyus Melinda (1970) író, református lelkész. Szovátán született, Temesváron él. 2019 óta publikál. 2020-ban Látó-nívódíjat kapott.

    A Jelenkor Kiadóval közös program.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Al Ghaoui Hesna, Boldizsár Ildikó, Deliága Éva, Kozma-Vízkeleti Dániel és Piczkó Katalin beszélget

    Herner Dorka: Kudarcos terápiák – Interjúkötet segítő szakemberekkel mindenkit segítő tapasztalataikról

    A Kudarcos terápiákban ismert és elismert segítő szakembereket, kollégáimat kérdeztem olyan eseteikről, melyekkel szerintük kudarcot vallottak. Célom volt körbejárni, hogy kinek mi számít kudarcnak, hogy hogyan lehet vele megküzdeni, használni, tanulni belőle és növekedni általa.

    Messziről, ismeretlenül tűnhetünk tévedhetetlennek, ezáltal megközelíthetetlennek akár, ezért szerettem volna ezzel a kötettel közelebbről megmutatni magunkat az énfeltárás eszközével, hogy mesélünk a nehézségeinkről, dilemmáinkról és arról, hogy mi is hibázunk. Rendkívül izgalmas esetekbe, helyzetekbe kapunk bepillantást, amitől még jobban megismerhetjük és megérthetjük a segítő kapcsolatok működését is.

    A könyv minden olyan olvasóhoz kíván szólni, akit érdekel az önismeret, hiszen a terápiás kudarcok jócskán túlmutatnak önmagukon. A sok megtörtént, konkrét példán, a szakemberek nagyon változatos és egyedi önreflexióin keresztül megmutatkozik az is, hogy mire is jók a kudarcok általános értelemben: jelzik, ha valamit hibának érzünk, tehát ha elkanyarodtunk az értékrendünktől, ezáltal segítenek visszatalálnunk az általunk helyesnek vélt irányba, így teszik kapcsolatainkat – a magunkkal való kapcsolatunkat is! – sikeresebbé.

    A Central Könyvek programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • Demszky Gábor legújabb kötete életútinterjú a szerzővel, Budapest egykori főpolgármesterével, az SZDSZ volt elnökével, ma is aktív liberális politikussal. A könyvben felmenőiről is mesél, apai nagyapja és nagybátyja történetén keresztül bemutatva a XX. század eleji baloldali illúziók szertefoszlását. Részletesen taglalja és összegzi a Kádár-rendszer ellenzékeként „belső disszidensként” megélt ifjúkori éveinek eseményeit, a későbbi politikusi pályáját meghatározó eszméinek és motivációinak kialakulását. A történet végigkíséri polgármesteri éveit, de kitér a 2010 óta eltelt időszak politikai és személyes eseményeire is. Új munkájával kiegészíti a több mint egy évtizede megjelent könyveit, írásait, az eltelt idő távlatából újraértékelve a korábban publikáltakat, valamint reagál a magyar politikai élet legfrissebb változásaira is. A gazdag képanyaggal ellátott kötetet – az ifjabb olvasókra is gondolva – az egyes történelmi eseményeket röviden bemutató „szövegdobozok” és a „főbb szereplőkről” tájékoztatást nyújtó névmutató egészíti ki.

    „Demszky Gábor egész életútja a szabadság gyakorlatias szeretetéről és a szolidaritás érvényesítéséről szólt. Budapest, ha akarna sem tudna nem szabad vagy nem szolidáris lenni, mert akkor megszűnne Budapestnek lenni. A szabadság és a szolidaritás egyik legfontosabb záloga pedig a szabad fővárosi önkormányzat, amelynek megteremtése és két évtizedes működtetése miatt Budapest örökké hálás lesz Demszky Gábornak.”

    Karácsony Gergely

    „Jancsó Miklós megkérte Demszky Gábort, beszéljen az életéről. A filmrendező rákérdezett a családra, a nagyszülőkre, dédszülőkre, akik a soknemzetiségű Magyarországon éltek. Jancsó jó kapcsolatban volt Nyikita Mihalkovval és javasolta neki, hogy filmesítse meg ezt a történetet. Sajnos a film nem készült el, de a magnóra vett elbeszélés megmaradt, könyv lett belőle, amelyet csak azért nem lehet kalandregénynek nevezni, mert a történet minden részlete igaz.”

    Kőszeg Ferenc

    „Demszky Gábor a XX. század második felétől napjainkig terjedő időszak egyik kiemelkedő magyar közéleti szereplője, gyorsan elfutott szépséges életünk egyik fontos, megkerülhetetlen egyénisége. Jó szívvel ajánlom kötetét, amelyben személyes emlékeit szedte csokorba. Hálásak vagyunk azért, hogy nemcsak politikusként, hanem élete föltárásával is nekünk szentelte magát.”

    Iványi Gábor

    A Multiverzum Kiadó programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Ablonczy Bálint beszélget

    A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Ennek megfelelően elsősorban a hadtörténetre és a politikatörténetre összpontosító feldolgozások készültek az időszakról. Az utolsó nyár című könyvében Ablonczy Balázs a hadi események mögé tekint: azt kutatja, mi történt Magyarországon abban a három nyári hónapban, amikor hirtelen felgyorsult a történelem kereke. Hogyan éltek az emberek a hétköznapokban, hogyan vészelték át a bombázásokat, a kiürítéseket, mi módon látták el magukat és családjukat.

    Miközben a szövetségesek partra szállnak Normandiában és Provence-ban, kezükre jut Párizs és Róma, Varsó és Szlovákia felkel a németek ellen, Románia pedig átáll, addig Magyarország lakosai vidékre mennek, élelmiszerjegyeket pecsételtetnek, ásnak és főleg sokat gyalogolnak. Hogyan élik meg ezt a három hónapot egészen addig, amikor 1944. augusztus végén a szovjet csapatok elfoglalják az első magyarországi falut, a háromszéki Sósmezőt? A német megszállással hatalomra jutott Sztójay-kormány és a körülötte lévő politikusok, értelmiségiek hogyan képzelik el az ő országukat? Mit terveznek és mi valósul meg ebből? És vajon dobáltak-e a szövetséges repülők robbanó játékokat, engedelmeskedtek-e a lakók egy női légóparancsnoknak, és mihez kezdtek a székelyek egy tevével?

    A Jaffa Kiadó programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel László Panna, a REFRESHER Magyarország videós újságírója beszélget

    A nagy múltú Szexművészeti Egyetemről senki sem tudja, hol található. A kevés szerencsés, aki átjut a három kemény rostán, és része lesz a leendő szexművészek elit közösségének, örökre hallgat a titokról.

    Vigh Teofil élete egyetlen célja, hogy bejusson az Egyetemre. Teó nemzedéke tipikus tagja: kiábrándult, motiválatlan, aki azt sem tudja, önmagát vagy a világot tartja-e szánalmasabbnak. Hobbija a ghostolás és pszichológusának alázása, valamint a pornónézés mellett a felvételire való készülés. A siker töretlen reményében idén hatodszorra is vállalja a próbatételt.

    Mindeközben a Hatalom egyszer csak úgy dönt, ideje átvenni az Egyetem irányítását, és átformálni a szexművészeti oktatást az uralkodó ideológiának megfelelően. Erre azonban a diákok meglepő módon reagálnak…

    Kemény Zsófi új regénye fordulatos történet a Z generáció Magyarországáról: egy legalább annyira nyugtalanító, mint amennyire szórakoztató olvasztótégely, amely kíméletlenül egyesít testet és lelket, misztikust és profánt, pornót és szerelmet, forradalmi hevületet és nemzedéki apátiát.

    „Felemelő érzés, hogy megmozgattunk egy országot az ellenállásunkkal. Pontosabban egy teljes apátiába ragadt országot fogtunk meg minden sarkánál, és most húzzuk, rángatjuk kifele az apátiamocsárból. Ki gondolta volna, hogy a Wesselényi utcai balkezes kebabos akkora szexművészetfan, hogy kiplakátolja a nagy kék helyiséget a csöcsös bolygós emblémánkkal, és 45 db grillsajtos kebabot rak le a Blaha Lujza téri lerakodóponton? (…) Kinek jutott volna eszébe, hogy a Farkasréti temető huszonhárom sírhelyet ajánl fel az egyetemfoglalóknak 150 évre, mert igazságtalannak érzi, ami velünk történt?”

    Fotó: Mohai Balázs

    Az Open Books Kiadó programja.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A szerzővel Ruff Orsolya beszélget

    Közreműködik: Mészáros Blanka

    Irene Solà harmadik magyarul olvasható könyve, a Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztél a Pireneusok járatlan útjaira visz. Az idő viharai elragadták a férfiakat, így a Clavell-házat a nemzedékről nemzedékre itt maradó nők lakják. A hegyekben farkasvadászok, vadállatok, lázadó hadseregek és banditák portyáznak, a tűzhely mellett a nők ünnepre készülnek. A könyv egy karneváli kavalkád emlékezésről és felejtésről, valóságról és meséről, fényről és sötétségről szól, rengeteg színnel, vággyal és mágiával.

    Solà első regénye, a Gátak arról szól, hogyan lehet visszatérni valahová, ahonnan egyszer elmentünk, felidézi a távoli helyeken töltött nyarak és az első szerelem emlékét, és megmutatja, milyen hatással van a mesélő az általa elmesélt történetek szereplőire. A magyarul 2021-ben megjelent Énekelek, s táncot jár a hegy lírai szépségű történet a velünk élő múltról, a kis közösségeket mozgató hiedelmekről és babonákról és az időről, amely a hegyekben egészen másképp telik.

    Irene Solà a fiatal katalán irodalom legfontosabb szerzője. Művei a Pireneusok gyönyörű, ám zárt világát mutatják be, ahol az emberek elszórt hegyi tanyákon élnek és az állatok néha megszólalnak.

    Irene Solà mindhárom könyve Nemes Krisztina fordításában jelenet meg.

    A program nyelve spanyol, szinkrontolmácsolással.

    A könyv az Európai Unió Creative Europe programjának finanszírozásával valósult meg.

    A Magvető Kiadóval közös program.

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • A nyertesekkel Valuska László beszélget

    Mohácsi Balázs és Puskás Panni nyerte az idén negyedik alkalommal átadott Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat és a vele járó 3-3 millió forintot. A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíjra nyílt pályázaton jelentkezhetett minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete. A díjakat a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj negyedik évére felkért zsűri (Háy János, Krusovszky Dénes, Mácsai Pál, Nagy Gabriella és Turi Tímea) döntése nyomán adták át.

    Mohácsi Balázs szabálytalan, hibrid műfajú Újabb narancsok gurulnak el című kötetével pályázott, amelyben az élet, halál, költészet, család, írás témáiról beszél. A kézirat jelenleg mintegy 40 verset, illetve változatos témájú prózai fejezeteket tartalmaz, például a hétköznapok ihlettelenségéről, a permetezésről, a családi veszteségekről és arról, hogyan válik a pályázás irodalmi szöveggé.

    Puskás Panni Nem a haláltól munkacímű regénye az időskori önrendelkezés témáját dolgozza fel. Habár a szerző tájékoztatása szerint a kötet ötlete már korábban megszületett, mint hogy Karsai Dániel saját történetével a nyilvánossághoz és a bírósághoz fordult volna, ügyének alakulása merőben meghatározza majd a kötet történetének alakulását is.

    Támogató: Mastercard

    A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.

    A programok a Bookline és a Volvo támogatásával valósulnak meg.

    Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin és a We Love Budapest.

    A beszélgetés a 2024-es Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • Bartók Imrével és Krizbai Gergellyel Ruff Orsolya beszélget

    Dlöf vidékein egészen mostanáig a legkülönfélébb teremtmények éltek békében egymás mellett. Gondosan feljegyezték népük homályba vesző történetét, megénekelték hőseiket,

    és némán faggatták a csillagokat sorsukról – a nyugodt esztendők azonban véget értek.

    Rejtélyes horda pusztít el mindent, ami az útjába kerül, és úgy tűnik, csak hárman járhatnak utána az igazságnak, és akadályozhatják meg a katasztrófát: egy ifjú ork, aki legszívesebben a kertjét gondozza, miközben a világ titkairól töpreng, egy magának való troll-lány, aki rébuszokban beszél, és egy modortalan elf, akinek mindenkihez van egy keresetlen szava. Mindhármójuk életét felborítja a rájuk leselkedő veszedelem, és mindhárman eltökéltek, hogy megmentsék otthonukat, Dlöföt, ahol semmi sem egészen az, aminek látszik.

    A Dlöf alkonya, Bartók Imre első ifjúsági regénye egy szépirodalmi igénnyel bemutatott, egyedi világot tár az olvasó elé, amelyet Krizbo különleges, hangulatteremtő illusztrációi tesznek igazán kivételessé.

    A Kolibri Kiadóval közös program.

    A beszélgetés a 2024-es Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.

  • Szederkényi Olga: Krimik és krémek - Agatha Christie és Escoffier mester randevúja Gourmandiában

    A szerzővel Juhász Anna beszélget

    Közreműködik: Ember Márk

    Mi volt Agatha Christie kedvenc koktélja? Mit reggelizik Miss Marple? És mi baja van Poirot-nak az ötórai teával? Szederkényi Olga rendhagyó szakácskönyvében egyszerre van jelen francia és angol kulinária művészete, no meg a méregkeverés tudománya: éppoly szerves része a jégből faragott hattyúban feltálalt Peche Melba, mint a romantikus körülmények közt odaégetett sült hering, és persze az arzénes curry. Írni, főzni és gyilkolni: e könyv lapjain e háromszöget járjuk be Agatha Christie életén és regényein, valamint a francia "szakácskirály" Auguste Escoffier receptjein keresztül.