Avsnitt

  • Napjainkban nemcsak a genetikai kutatásokban észlelhető robbanásszerű változás, hanem a genetikai tesztek alkalmazása is óriási léptekkel halad előre. A tudományos alkalmazás mellett a genetikai vizsgálatok, tesztek már a piaci felhasználása számára is elérhetővé váltak. Egyfajta divat lett a genetikai örökség megismerése. De vajon mit mutat meg számunkra egy genetikai teszt, amit viszonylag olcsón és könnyen megvásárolhatunk? Miként értelmezhetjük a megkapott adatokat és egyáltalán a teszteket készítő kereskedelmi cégek mire használják az adatbázisba bekerülő információkat? Hogyan kapcsolódhat a genetikai “identitásunk” a kulturális identitásunkhoz?


    Glossza adásban a genetikai tesztekről kérdezzük vendégeinket Varga Máté biológust, az ELTE TTK Genetikai Tanszékének egyetemi docensét, valamint Gerber Dániel bioinformatikust, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Arcehogenomikai Intézetének tudományos munkatársát.

    Az adás szerkesztői: ⁠⁠⁠⁠⁠Szilágyi Adrienn⁠⁠, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet, Szilágyi Zsolt a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet munkatársai.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠⁠
  • Milyen szakmai iránytű vezetheti kutatókat a hivatásukban? Milyen szerepet játszik a szakmai közösség, a kollegialitás és együttműködés, az intézeti keret a kutatók életében? Milyen szerepet tölthetnek be az intézeti keretek a kutatói pályákban? Miért fontos a bölcsészettudomány a modern világunkban és gyorsan formálódó társadalmunkban?

    A Hivatása: Kutató interjú-sorozatához kapcsolódó és a Magyar Tudományok Ünnepének keretében készülő rendhagyó Glossza beszélgetésünkben arról kérdezzük a bölcsészettudomány kutatóit, hogy mit jelentett régen és mit jelent ma bölcsész kutatónak lenni, hogyan formálódott ez a hivatás az elmúlt évtizedekben, milyen kihívásokkal és lehetőségekkel találkoztak a kutatók pályájuk során, és hogyan formálják a bölcsész kutatások a jövő társadalmát. Vendégeink Kulcsár Gabriella, a Régészeti Intézet igazgatója, kutatója, Pók Attila a Történettudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, korábbi igazgatóhelyettese és Bednárik János, a Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa, a Néprajztudományi Intézet Adattárának vezetője. Vendégeink nemcsak az interjúalanyokhoz kapcsolódnak, de különböző generációk és eltérő bölcsész tudományterületek képviselői is.


    Az adás szerkesztői: Mende Balázs, a HUN-REN BTK Arcehogenomikai Intézet, Szilágyi Adrienn, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársai.


    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠⁠
  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • Milyen hatással van a globalizáció a nomád hagyományokhoz ragaszkodó Mongóliára? Milyen elemekből épül fel a mongol identitás? Egyáltalán hogyan lehet a nomád életmódot fenntartani a modernizálódó a 21. századi Mongóliában?

    A nomád hagyományok és a globalizáció jegyeit egyaránt magában hordozó Mongólia ma egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen gazdag kulturális öröksége, a nagyhatalmak közötti geopolitikai helyzete, vagy épp formálódó identitás konstrukciói számos kérdést vetnek fel. A Glossza vendégei Szilágy Zsolt a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, aki csaknem harminc alkalommal végzett terepmunkát Dzsingisz kán egykori birodalmában, egyúttal a podcastünk állandó szerkesztője, valamint Wilhelm Gábor, a Néprajzi Múzeum munkatársa, az Ázsia-gyűjtemény főmuzeológusa, aki többek között Diószegi Vilmos, a híres magyar kutatónak mongóliai sámán tárgyait rendezte.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Tabunak számít-e még a halálról beszélni? Mikor és miért medikalizálódótt a haldoklás? Vannak-e még rítusaink a haldoklás és a halál feldolgozására? Mit tehetünk, hogyan segíthetünk a haldoklónak? Hogyan lehetnénk jelen mások gyászában?

    Vendégeink Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének habilitált egyetemi docense, mentálhigiénés szakember és családterapeuta, valamint Barcsi Tamás filozófus, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének munkatársa, a PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.

    Az adás szerkesztői: ⁠⁠Szilágyi Adrienn⁠⁠, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársa és ⁠⁠Szabados Bettina⁠⁠, a HUN-REN BTK Filozófiai Intézet munkatársa.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Miért félünk a pókoktól és a kígyóktól? Honnan ered a félelem: mennyire velünk született ez az érzés, és vajon mi az, ami a szocializáció során alakult ki? Milyen közös vonásokat fedezhetünk fel az emberek és az állatok között: megfigyelhetünk-e azonos fiziológiai válaszreakciókat, és milyen következményei vannak a tartós félelemérzetnek?

    A Glossza legújabb epizódjában kiderítjük, melyek a leggyakoribb félelmek és a mögöttük húzódó pszichológiai és etológiai tényezők. Vendégeink Kubinyi Enikő az ELTE Etológia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora, biológus, etológus, aki jelenlegi kutatásaiban a kutya-ember kapcsolattal, annak viselkedési, genetikai és idegtudományi hátterével foglalkozik; valamint Zsidó András a PTE Kognitív- és Evolúciós Pszichológia Tanszékének tanszékvezetője, tudományos főmunkatárs, megalapítója és irányítója a Vizuális Megismerés és Érzelmek Kutatócsoportnak. Kutatásai során többek között a fóbiák kialakulása és fenntartása során tapasztalt vizuális feldolgozással foglalkozik.

    Az adás szerkesztői: ⁠Szilágyi Adrienn⁠, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársa és ⁠Szabados Bettina⁠, a HUN-REN BTK Filozófiai Intézet munkatársa.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Miért kezdett el egy csapat fiatal indiánosdit játszani Bakonybélben? Mi köze van mindennek Cseh Tamáshoz és Kojothoz?

    Vendégeink, Gauder Áron filmrendező, a budapesti Metropolitan Egyetem oktatója, a 2023-ban bemutatott a Kojot négy lelke című film rendezője, továbbá Csengey Balázs, a Petőfi Irodalmi Múzeum Cseh Tamás Archívum kutatója.

    Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársa és Szabados Bettina, a HUN-REN BTK Filozófiai Intézet munkatársa.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Vajon a gyerekek vagy a felnőttek „játszanak-e” jobban? Hátráltatják-e a tanulást és a tanítást a mobiltelefonok, vagy éppen ellenkezőleg, oktatásba való integrálásuk teret enged a fiatalabb generáció közlés- és interakcióvágyának? Mi a drámapedagógia célja, és hogyan segítheti elő a tananyag megértését a reformpedagógiai módszerek alkalmazása?

    A Glossza vendégei Kiss Gabriella, a KRE BTK Színháztudományi Tanszékének vezető docense, a dráma- és színházismeret-szakos tanárképzés szakfelelőse, valamint Golden Dániel a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa voltak.

    Az adás szerkesztői: Szabados Bettina, a HUN-REN BTK Filozófiai Intézet és Fedeles-Czeferner Dóra, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársai.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Milyen kommunikációs különbségek figyelhetők meg a generációk között? Egyáltalán hogyan kommunikálnak a különböző generációk egymással, vagy épp milyen kihívások merülnek fel ezáltal? Hogyan formálja az online kommunikáció az információátadást, a hagyományos kulturális értékeinket, vagy épp a nyelvi kifejezéseinket?


    A Glossza epizódjának a vendége Parapatics Andrea nyelvész, szociolingvista, a Pannon Egyetem Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézetének igazgatója, habilitált egyetemi docense, valamint Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció és Médiatudomány Tanszékének habilitált egyetemi docense voltak.

    A felvétel az Ördögkatlan Fesztiválon, a Bölcsész Udvarban készült.

    Az adás szerkesztői: Szabados Bettina és Szilágyi Zsolt.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Hogyan éltek az emberek a hétköznapokban a második világháború idején? Miként vészelték át a bombázásokat, hogyan szervezték meg a mindennapjaikat? Mennyiben változott az életük, és miként alkalmazkodtak a háborús viszonyokhoz?


    A Glossza a második világháború évfordulójához kapcsolódva Huhák Heléna és Ablonczy Balázs történészekkel beszélgetett, akik mindketten a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársai. Ablonczy Balázs Az utolsó nyár című, nemrég megjelent könyvében arra volt kíváncsi, hogy 1944 nyári hónapjaiban Magyarországon hogyan élte meg a lakosság a világháborút, Huhák Heléna pedig egyik szerkesztője volt a Kismama sárga csillaggal címen megjelent naplónak.

    Az adás szerkesztői: Fedeles-Czeferner Dóra és Szilágyi Adrienn, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársai.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • A zsidó identitás fenntartása és megújítása folyamatos kihívás, de vajon hogyan lehet a zsidó hagyományokat és értékeket életben tartani ebben a gyorsan változó világban, különösen a fiatalabb generációk körében? Mit tudunk a zsidó identitásról és annak alakulásáról a 19. századi Magyarországon, és vajon mit jelent ma a zsidó közösséghez tartozni Budapesten?


    Vendégeink Borgula András, Budapest első zsidó színháza, a Gólem Színház alapító igazgatója, rendező, rádiós műsorvezető, valamint Konrád Miklós történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének főmunkatársa, a Zsidó identitások Magyarországon a 18. század végétől 1918-ig című OTKA-projekt vezetője.

    Az adás szerkesztője Szilágyi Adrienn, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Miért jelennek meg újabb és újabb vallások, miközben a történelmi egyházak kevesebb hívőt vonzanak? Hogyan definiálhatjuk és különíthetjük el a vallásokat a mozgalmaktól? Milyen regionális különbségeket tapasztalhatunk a volt szocialista országokban, különösen Közép-Kelet-Európában a vallási jelenségekkel kapcsolatban?

    A Glossza különkiadásában Szilárdi Rékával, vallásszociológussal és szociálpszichológus, az SZTE BTK Vallástudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi docensével beszélgettünk. Kutatási területei közé tartoznak a kollektív identitás konstrukciói, az újpogány mozgalmak és az alternatív spiritualitás. A műsor elkészülését a Független Médiaközpont és a Get the Trolls Out című vallásszabadsággal foglalkozó projekt támogatta.

    Az adás szerkesztője Szabados Bettina, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének munkatársa.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Hogyan kapcsolható össze (Buda)Pest története a divat történetével? Milyen kérdések foglalkoztatják a divattörténészeket? Mit árulhat el egy-egy öltözék a viselőjéről? Hogyan lehetünk tudatosak az öltözködésünkben, és vajon milyen eszközök állnak rendelkezésünkre a tudatosság fejlesztésébe?

    A Glossza legújabb, rendhagyó adása az MTA Nőtörténeti Munkabizottságával együttműködésben valósult meg. Egyik vendégünk Szatmári Judit Anna, divattörténész, a Kiscelli Múzeum Textil- és Zászlógyűjteményének gyűjteményvezető muzeológusa, valamint a nemrég óriási sikerrel zárt Divat & Város – Budapest 150 kiállítás kurátora. Beszélgetőpartnere Mészáros Zsolt, aki korábban már járt nálunk, ugyancsak divattörténész. A Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusa, aki a századfordulós divat mellett női sajtóval és női szerzőkkel foglalkozik kutatásaiban, és a Petőfi Irodalmi Múzeumban június 12-én megnyílt Szépvilág: Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállítás kurátora.

    Az adás szerkesztői: Fedeles-Czeferner Dóra és Török Zsuzsa (vendégszerkesztő).

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Miként találkozik egy zenetörténész és a fuvolaművész, és vajon hogyan tudnak együtt gondolkodni? Hogyan köti össze őket Dohnányi Ernő zeneszerző, aki élete végén szentelt figyelmet erre a hangszerre, és mindössze két rövid kompoziciót írt fuvolára? Milyen szerepet tölthetnek be ezek egy fuvolista repertoárjában, illetve a magyar zenetörténetben?

    A legújabb epizódban vendégünk Kusz Veronika, zenetörténész, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a 20‒21. Századi Magyar Zenei Archívum Dohnányi-gyűjteményének kurátora, az MTA Zenetudományi Bizottságának titkára, valamint Szilágyi Szabolcs hangszeres előadóművész, a Concerto Budapest tagja, a Budapesti Fuvola Akadémia alapítója és művészeti vezetője, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar óraadó fuvolatanára, illetve az amerikai William S. Haynes Co. által támogatott művész.

    Az adás szerkesztői Szilágyi Adrienn és Szilágyi Zsolt.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Mi az etnodivat? Miként nyílik lehetőség a tervezők számára arra, hogy a múlt értékeit tisztelve és felhasználva, ám modern módon nyúljanak egy-egy népi mintához és teremtsenek új divatot ezáltal? Kik és milyen motivációból viselik a termékeit?


    A Glossza következő adásának vendégei Juhász Katalin, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, akinek szakterületei egyebek mellett az életmód, a testi higiénia, valamint az etnodivat, valamint Molnár-Madarász Melinda, művészpedagógus, iparművész és divattervező, a Meyke divatmárka alapítója.

    Az adás szerkesztői: Fedeles-Czeferner Dóra és Szilágyi Adrienn.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Miként inspirálja egymást az űrkutatás és a science fiction? Hogyan befolyásolja a GPS-jeleket vevő eszközeinket a Nap sugárzása ? Keressük még a Földön kívüli élet lehetőségeit? Mennyibe kerülne minden szükséges eszköz ahhoz, hogy embert küldjünk a világűrbe?


    Vendégünk Facskó Gábor, a Wigner Fizikai Kutatóközpont Űrfizikai és Űrtechnikai Osztály tudományos főmunkatársa, kutatási területe az űrfizika és az űridőjárás, valamint H. Nagy Péter irodalomtörténész, szerkesztő, popkultúra-kutató, a Selye János Egyetem, Tanárképző Kar docense.

    Az adás szerkesztői: Szabados Bettina és Szilágyi Adrienn.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Hogyan befolyásolja az irodalmat és a kreativitását a mesterséges intelligencia fejlődése és alkalmazása? Miként segítik a nyelvmodellek az MI nyelvi fejlődését? Hogyan ötvözhető a bölcsészettudomány és a mesterséges intelligencia-kutatás?


    A Glossza vendégei Palkó Gábor, digitális bölcsész és irodalomtörténész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Kutatóközpont munkatársa, a Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium vezetője, a DigiPhil projekt szerkesztője, továbbá Nemeskey Dávid, számítógépes nyelvész, a Digitális Örökség Nemzeti Laboratóriumában a mesterséges intelligencia projekt vezetője, a disszertációját nyelvmodellekből írta.

    A projektről bővebben az ELTE Digitális Bölcsészet Tanszék oldalán is lehet olvasni.

    Az adás szerkesztői: Szabados Bettina és Szilágyi Zsolt.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • A Magyar Tudományos Akadémia épülete a magyar tudomány szimbólumává vált sokunk számára, azonban ismerjük a történetét, tudjuk-e hogy valójában kik és hogyan hívták életre 200 évvel ezelőtt a magyar tudós testületet? Miként formálódott át az Akadémia szerepe és helye a magyar társadalomban és a tudományban az elmúlt kétszáz év folyamán? Milyen válaszokat adott az Akadémia a történelmi fordulópontokon?


    A vendégeink Hay Diana, az Akadémiai Levéltár igazgatója, aki több évtizede foglalkozik az akadémiai levéltár anyagának gondozásával és kutatásával, emellett a akadémikus nőkről szóló kötet szerkesztője, továbbá Fónagy Zoltán, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Széchenyi István életének és munkásságának kutatója, az Akadémia mecénásairól szóló, jelenleg készülő könyv fejezetének egyik szerzője.

    Az adás szerkesztői Szilágyi Adrienn és Szilágyi Zsolt.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Mit jelent a szerzetesi hivatás a 21. században? Milyen nehézségekkel kell szembesülniük, és miként tartható fenn napjainkban ez a zárt létforma? Mit tanulhatunk a szerzetesektől és emelhetünk át életmódjukból?

    A Glossza húsvétra készülődve ünnepi adással jelentkezik: a szerzetességről, a szerzetesi hivatásról, a mai világ kihívásairól, és a húsvét, valamint a nagyböjt jelentőségéről beszélgetünk.

    Vendégünk Kovács Ervin Gellért premontrei szerzetes a Gödöllői Premontrei Apátságból és Baán Izsák bencés szerzetes a Bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorból.

    Az adás szerkesztői Szabados Bettina és Szilágyi Zsolt.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Milyen a méhek és az emberek kapcsolata napjainkban? Vajon a természettől vagy önmagunktól idegenedtünk el? Hogyan változott a méhészkedés és alakult a méhészek ábrázolása az idők során? Miként próbálták leírni a méhek „társadalmát”, és milyen emberi tulajdonságokkal ruházták fel a méhcsalád tagjait?


    A Glossza vendégei ezúttal Weiner Sennyey Tibor költő, író, a Drót főszerkesztője, aki saját esszé-rovatot indított a Méhészet szakfolyóiratban, ezen alapulva jelent meg a Méhészet művészete c. esszékötete, valamint Rusvai Miklós állatorvosi virológus, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület volt általános alelnöke, akinek kutatócsoportja elsőként foglalkozott Magyarországon a mézelő méhek vírusfertőzéseivel.

    Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn és Szilágyi Zsolt.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠
  • Mikor és meddig szükséges beleavatkozni a várandósság és a szülés folyamatába? Milyen jogai, lehetőségei vannak a várandós és szülő nőnek az egészségügyben? Hogyan képviselhetik magukat a párok eredményesen, hogyan ne váljanak kiszolgáltatottá? Hogyan készülhet fel és segítheti az egészségügy az abortuszon, vetélésen átesett nőket?

    A Glossza 42. adásában az életkezdet körül kialakult társadalmi tabuk ledöntésére vállalkozik Varga Katalin pszichológussal, aki az ELTE PPK Pszichológiai Intézet professzora, az ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszékének vezetője, és a perinatális szaktanácsadó képzés alapítója, valamint Tari Gergely bioetikussal, aki a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézetének oktatója, az MTA Lendület Értékek és Tudomány Kutatócsoport munkatársa.

    Az adás szerkesztői: Szabados Bettina és Szilágyi Zsolt.

    Glossza megtalálható itt is:

    Honlap: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Facebook: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.facebook.com/glosszapodcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Instagram: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠www.instagram.com/glosszapodcast/⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ YouTube: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.youtube.com/watch?v=Cscly6ngGo0&list=PLO4IEQZa_8XOQwQbOIm-7ButbkKgrIee⁠