Avsnitt

  • ’A legyártandó volumen, ami nagyban meghatározza a létszámunkat, első körben nyilván a telepítési csapatunkat, illetve a házon belüli gyártói csapat létszámát is.’ – nyilatkozta Salacz Attila, a NIO Power Europe Kft. HR igazgatója.

    A toborzási kihívásokra Szalai Bence, az IDBC Engineering Business Unit vezetője úgy reagált, hogy ’A mindennapi működésünkben látjuk, hogy amennyiben a partner cutting.edge technológiát használ, akkor sokkal könnyebb saleselnünk az adott pozíciót.’ – az innovatív termék tehát meghatározó USP ebben az iparágban.

    A Fel vagy véve! 55. epizódjából többek között kiderül:

    - Mi a NIO cég profilja nemzetközi és hazai viszonylatban?
    - Milyen kihívásokkal szembesülnek a mérnöki toborzásban?
    - Mit jelent egy technológiai innovációs projektet végigvinni?
    - Mik a fehér és kék galléros igények?
    - A megszerzés után hogyan lehet megtartani a munkavállalókat?
    - Milyen egy kínai cégkultúrában dolgozni?
    - Milyen béren kívüli juttatásokat, közösségi aktivitásokat biztosít a NIO?
    - Milyen jó gyakorlatok vannak az AI használatban?
    - Mi lesz az elektromos autózás körüli viták jövője?

  • ’Az, hogy külföldön bármit el tudtunk érni, az rengeteg munka, kapcsolat, utazás és odafigyelés eredménye.’ – az idén 16 éves Swicon jött el hozzánk legutóbb egy őszinte beszélgetésre versenytársak között.

    ’Én azt szeretem a Swiconban, hogy itt bárki álma megvalósulhat, szeretjük is megkérdezni a kollégákat.’ – mondta Balla Krisztina, a Swicon Zrt. üzletfejlesztési igazgatója.

    A Fel vagy véve! 54. adásából többek között kiderül:

    - Mi a jövője az ügynökségi működésnek?

    - Milyen kompetenciát kell kiépítenie ezeknek a cégeknek?

    - Mi a stratégia a megtartásban?

    - Hogyan érthető el a minőségi ügyfélkiszolgálás?

    - Mi különbözteti meg a Swicon CSR tevékenységét?

    - Mit jelent ma a piacon IT és HR szolgáltató cégnek lenni?

    - Hogyan hozható le egy nemzetközi terjeszkedés?

    - Milyen irányba tart a cégcsoport?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • ’A felhatalmazó kultúra és agilis működés, a tanulás támogatása, illetve a technológia teszi kiemelkedővé a céget.’ – nyilatkozta a megtartó erejű vállalati kultúráról Boros Rita, a Jófogás és Vatera HR igazgatója.

    A Jófogás, Vatera, Használtautó.hu, Autónavigátor.hu, Ingatlan.com, Money.hu és
    Évirodája.hu oldalakat tulajdonló csoport háza táján izgalmas változások történtek.

    A Fel vagy véve! 53. epizódjából kiderül:
    - milyen változásokat jelentett be a hetekben a csoport?
    - ezek milyen HR feladatokat jelentettek?
    - hogyan oldja meg a toborzást a csoport?
    - hogyan lehet minimalizálni az ellenállást és a fluktuációt?
    - mi a megtartás titok fegyvere a cégnél?
    - a korábbi nemzetközi háttér milyen előnyt jelentett?
    - karrierfejlődést hogyan támogatja a cég?
    - a meglévők és a piacról érkező kollégák között van-e bérfeszültség?
    - hogyan maximalizálható a belső programokkal való elégedettség és részvétel?
    - mi lesz a következő 5-10 évben a HR-ben, hol tart az AI és a digitalizáció?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/
    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/
    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/
    Kapcsolat: [email protected]
    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • ’Nekem igazából ez a sava-borsa a szakmának, a change management, valahol jelen lenni és változást hozni.’ - Bárány Tamással, a MOL csoport toborzási vezetőjével beszélgettünk.

    Egy olyan cégnél, ahol évi 3000 pozícióra keresnek szakembert, a recruitment stratégia megköveteli a széles eszköztárat. ’Egyszerre dolgozunk fejszével és szikével.’ - fogalmazott Tamás.

    A Fel vagy véve! Podcast 52. részéből kiderül:

    · Milyen kihívások vannak egy olyan cégnél, ahol évi 3000 pozícióra keresnek?

    · Hogyan épül fel a keresési portfólió?

    · Milyen a belső szervezeti felépítése a MOL-nak?

    · Mi az emberi tényező szerepe az együttműködések során?

    · Mi volt 2023-ban a munkaerőpiacon?

    · Hogyan helyezkedett be a MOL-épület a brandbe?

    · Mi fontos az álláskeresőknek a jelöltélményben?

    · Milyen kulturális különbségek jelennek meg egy nemzetközi cégben?

    · Hol leszünk 10 év múlva a toborzásban?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • ’Az a cél, hogy a környezet és társadalom figyelembevételével a vállalat a fenntarthatósághoz járuljon hozzá.’ – mi az az ESG, és miért fontos a céges környezetben. Erről kérdeztük Tóth Gabriella ESG tanácsadót, aki magyarországi vállalatok fenntarthatóságát segíti elő.

    A téma azonban nem csak lokális, a szakember szerint globális cél, hogy ne használjuk fel erőforrásainkat hamarabb, mint hogy termelődnek, illetve, hogy egy egészséges és mindenki számára igazságos társadalomban élhessünk. De hogyan egyeztethető ez a cél a befektetői profit érdekekkel?

    A Fel vagy véve! 51. epizódjából többek között kiderül:

    - miben segít a vállalatoknak egy ESG tanácsadó?

    - mit fed le az ESG?

    - hogyan egyeztethető a magasztos cél a befektetői profit érdekekkel?

    - mennyire tud hatékonyan segíteni a szabályozás?

    - milyen büntetések lehetnek érvényben?

    - hogyan lehet ilyen kompetenciát fejleszteni?

    - milyen típusú projektek indulnak a tanácsadói életben, mik a szerepek és feladatok?

    - mivel lehet meggyőzni a kkv-kat?

    - munkavállalóknak mi lehet a fontos?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Instagram: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

  • ’Körülbelül 60-70 %-a piacnak olyan pozíció, ami nincs meghirdetve, de egyébként felvennének rá embert, ha megjelenik a tökéletes jelentkező.’ - az álláskeresőknek tehát a mai munkaerőpiacon már nem elég csak önéletrajzot küldeni tömegével nyitott pozíciókra.

    Arról, hogy mi az a plusz, amivel ki tudsz tűnni a tömegből, Erdőssy Gellért, CV Sharkkal beszélgettünk a Fel vagy véve! podcast 50. jubileumi epizódjában.

    Az adásból többek között kiderül:

    · álláskeresőként jelenleg milyen módszerekkel lehet érvényesülni a piacon?

    · mi a legnagyobb nehézség, amivel szembesülnek a munkakeresők?

    · milyen kommunikációs stílust igényelnek a különböző jelentkezési csatornák?

    · AI mit változtatott a munkaerőpiacon a jelöltek szempontjából?

    · mik azok a határvonalak, amik mentén még etikusan javítjuk az esélyeinket?

    · juniorként beszámítható skill-e az AI használat IT területen?

    · mi a helyzet a nemzetközi munkaerőpiacon?

    · hogyan lehet bekerülni a láthatatlan munkaerőpiacra?

    · mivel tudsz megkeresni egy fejvadász céget és kitűnni a pályázatoddal?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Instagram: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    Tudj meg többet a CV Shark-ról: https://www.cvshark.hu/

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • ’Iparágaknak a szakmunkásai, de a magasabb hozzáadott értékű munkásai is eltűnhetnek, mert kiváltja az ő szerepkörüket a mesterséges intelligencia.’ –Villarroel Hektor, az ImprovAI Consulting Mesterséges Intelligencia tanácsadó cég vezetőjével beszélgettünk a mesterséges intelligencia munkaerőpiacon betöltött szerepéről.

    De kell akkor félni, valóban elveszi a munkánkat az AI? Miért épít le 30 ezer embert a Google? Talán van remény, hiszen a szakértő szerint ’Ami ott van a fejedben, de még nem materializálódott, azt nem fogja tudni az AI megcsinálni, közelíteni tud csak hozzá. Amilyenre te szeretnéd, az az lesz, amit te csinálsz meg.’

    A Fel vagy véve! 49. adásából az is kiderül, hogyan tudják junior, medior és szenior szakemberek integrálni a munkájukba az AI-használatot, ami lehet megoldást kínál a jelölti és vállalati oldal kérdéseire is.

    Az epizódból megtudhatod:

    - magyar vonatkozásban milyen aktuális használati mintázatok vannak céges és magán környezetben a mesterséges intelligenciára?

    - miért építenek le a tech óriások?

    - mi lehet a megoldás a junior IT hiányra?

    - hogyan tudja alkalmazni egy senior szakértő az AI-t?

    - hogyan fog átalakulni a munkaerőpiac?

    - hogyan tudod álláskeresőként fejleszteni magad ebben?

    - mi fogja megkülönböztetni az AI-használó, tudatos jelölteket?

    - hogyan tud felkészülni a vállalati oldal?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Instagram: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • ’Az informatikusoknak az elszívását itt mindannyian ismerjük.’ – volt a konszenzus a NEXON operatív IT vezetője, Brunáczky Tamás, valamint a HR igazgató, Bogdán Szilvia, és az IDBC oldaláról Molnár-Szabó Zsuzsa IT üzletágvezető és Illés József ügyvezető között.

    A kérdés tehát nem az volt, hogy van-e még mindig munkaerő-hiány, hanem az, hogyan tud egy piacvezető szoftverszolgáltató és egy digitális toborzó ügynökség megbirkózni a munkaerőpiac dobálta csavart labdákkal.

    A Fel vagy véve! Podcast 48. epizódjából kiderül:

    - mi a helyzet a távmunka-irodai munka konfliktusa körül munkavállalói és munkáltatói szemszögből?

    - hogyan fejlődött ilyen sikeres és jelentős céggé egy családi vállalkozásból a NEXON?

    - hogyan lehet pótolni az IT szakembereket?

    - milyen attitűdöt kíván jelenleg a piac?

    - milyen akadályai lehetnek a gyors elhelyezésnek?

    - mit jelent a technológiai innováció egy tech cégben?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Instagram: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • ’Egy jobb vizibilitás biztosítása a jelöltjeink felé mindenképp feladat az üzleti jelenléttel együtt.’ – a toborzói tanácsadói funkció ugyanis egy két pontos kapcsolódás a jelölt és az ügyfél cég között, amiben meg kell találni azokat a feltételeket, amelyekkel mindenki elégedett lesz. Üzletágvezetőként pedig ez a felelősség hatványozottan jelen van.

    Az elmúlt években nagy kihívások voltak toborzóként a munkaerőpiacon, most ’Jönnek a megkeresések, de a jelölt oldal nem lett könnyebb.’ Hogy hogyan lehet ehhez alkalmazkodni, mit látnak a munkaerőpiacon az IT, fincance és business services szektorokban, és ők maguk mit tapasztaltak munkavállalóként az elmúlt hónapok onboardingjában, két új kollégánk és szakemberünk mesél.

    Illés József a zöld színekbe átigazolt Molnár-Szabó Zsuzsa, IT-, és Mancsiczky Rebeka, Finance & Business Services üzletágvezetővel beszélgetett.

    A Fel vagy véve Pocast! 47. részéből többek között kiderül:
    -honnan és milyen tapasztalattal a hátuk mögött érkeztek üzletágvezetőink?
    -milyen volt számukra a váltás, mi motiválta őket?
    -mi a kihívás az új szerepben?
    -milyen tendenciákat látnak a saját szakterületeiken?
    -milyen az ügyfélszerzés és -megtartás?
    -mivel lehet megtalálni és meggyőzni a jelölteket?
    -milyen innovatív eszközöket, felületeket, csatornákat, módszereket használunk?

  • „A nap végén a pályán dőlnek el a dolgok.” – ahogy a sportban, úgy az üzleti életben is fontos a rugalmas, sokszor az előzetes elemzésektől is eltérni tudó döntéshozatal. Sok egyéb tényező mellett a vezetők képessége abban is rejlik, hogy motiválni tudja a csapatát és megfelelő személyhez igazitott módon tudjon előremutató visszajelzést adni.

    Kaliszky Andrással, a szerb Erste Bank COO-jával beszélgettünk.

    A Fel vagy véve! Podcast 45. részéből kiderül:

    · hogyan indul el pályáján egy nemzetközi pályát befutó banki vezető?

    · mit jelent a győztes kultúra az üzleti életben?

    · milyen kulturális különbségek figyelhetők meg a cseh, szerb és magyar munkaerőpiacon?

    · hogyan befolyásolja a vállalatirányítást a női vezetők nagyobb aránya?

    · mit hozott és mit fog hozni a digitalizáció és adatalapú működés a bankszektorban?

    · milyen helyi különbségeket rejthet magában egy vállalat, amelynek a fővárosban és azon kívül is van központja?

    · mennyiben más a munkaerőpiac Szerbiában, mint Magyarországon?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • „A munkavállalói élménnyel foglalkozni kell. Hiszen évek múltán nem az marad majd meg, hogy pontosan milyen feladatokat végeztél, hanem az, hogy miként érezted ott magad.” – vallja Szabó Anita, a Fundamenta HR igazgatója. Egy nagyvállalat számára viszont kihívásokat tartogat a munkavállalói jólét biztosítása, és az egyéni igények kielégítése. Arra, hogy hogyan tudta ezt a Fundamenta sikeresen meglépni, Illés József házigazda kereste a választ.

    Ebben az iparági környezetben nem elég reaktívan hozzáállni a változásokhoz, hiszen „A szerencse a lehetőség találkozása a felkészültséggel.”, amit fundamentális értéknek is hívhatunk. A jövő kihívásaira pedig kollégáinkra támaszkodva, közös erővel tudunk csak válaszolni, a Fundamenta legfontosabb gondolata éppen ezért a munkavállalói elégedettség és tehetségfejlesztés volt, hiszem a nap végén „Hogy a humántőkénkkel hogyan bánunk, annak nagyon erős hatása van az üzleti eredményre, az ügyfélelégedettségre.”

    A Fel vagy véve! Podcast 44. részéből megtudhatod:

    - Mit tehet a HR, ha egyik napról a másikra az egész cégre kiható jogszabályváltozás történik?

    - Milyen következményekkel jár egy átfogó szervezeti változás?

    - Milyen csatornákra és módszerekre kell fókuszálni kríziskommunikáció során?

    - Milyen szerepe van a vezetőknek ebben?

    - Hogyan lehet javítani a munkavállalói elégedettséget?

    - Mivel célozza a Z generációt a Fundamenta?

    - Milyen jövőbeli kihívások és célok lebegnek a cég előtt?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • „Itt tényleg az lehetsz, aki szeretnél, és nincs behatárolva, hogy te mi lehetsz.” - mondta Berecz Ágnes, az AccorInvest regionális HR igazgatója.

    Illés József műsorvezetővel többek között arról is beszélgettek, milyen személyes karrierutat járt be vendégünk, milyen szépségei és kihívásai vannak a szállodaiparnak, illetve milyen sikereket és eredményeket könyvelhetett el magának a vállalat az elmúlt években. Arra is kitértek, hogy munkavállalóként milyen szerteágazó karrierlehetőséget, sokrétű juttatási csomagot és egyéb támogatást kínál a cég. „Gyakorlatilag magunknak képezzük és magunknak oktatjuk a saját kollégáinkat.”

    A Fel vagy véve! Podcast 43. Részéből megtudhatod:

    Mivel foglalkozik az AccorInvest? Hogyan küzdötték le a HR kihívásokat a COVID-19 válság ideje alatt? Milyen toborzási nehézségek merültek fel az elmúlt években, és hogyan oldotta meg a cégcsoport a problémákat? Hogyan lehet egy év alatt a 20-30 %-os fluktuációt több, mint a felére csökkenteni? Milyen vállalati értékekkel tartják meg a kollégákat? Milyen pluszt kínál a vállalat, mint munkáltató a pályakezdőknek? Hogyan tud rugalmas lenni egy multinacionális cég? Miért fontos ez? Mi tudja fenntartani és elősegíteni a munkaerődiverzitást? Merre tart az iparág és az AccorInvest? Mi várható a jövőre nézve?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • “Amit 2022 elején tárgyaltunk árat, azt már félévkor nem tudtuk tartani.” - emlékszik vissza Pók András Sales Manager a bérigények elszállására, amit az ügyfélszerződések újratárgyalása követett. 2023-ra azonban már az állami projektek leállása, a kis- és középvállalkozások kapacitáscsökkentése és az infláció együttes erővel adta fel a leckét az értékesítésnek.

    A részletekről kollégáink között sincs egyetértés, adásunkban Illés József ügyvezető Éles Zsófia Experts and Developers üzletágvezetővel és Pók Andrással arra kereste a választ, hogy toborzói és sales szemszögből milyen rálátásuk van szakembereinknek az IT munkaerőpiac jelenlegi helyzetére.

    A Fel vagy véve! 42. részéből megtudhatod:

    Hogyan alakult az IT munkaerőpiac az elmúlt pár évben? Hová tűntek a jó, tapasztalt IT szakemberek? Jelenleg jelölt vagy ügyfél oldalon nehezebb-e ülni? Milyen tényezők befolyásolták a változásokat? Milyen nemzetközi trendek figyelhetők meg? Milyen különbségek vannak a munkaerőközvetítő és contracting terület között? Könnyebb vagy nehezebb lesz toborozni 2024-ben?

    Az biztos, hogy ma már az “Idő faktor a sikeresség záloga.”, és az fog fennmaradni a vízen, aki gyorsan tud alkalmazkodni az IT munkaerőpiac hullámaihoz.

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • “Valójában nem visszajelzést szoktunk adni, hanem véleményt. Ezért ez nagyon könnyen félre tud menni... egy visszajelzés tényszerű, asszertív és kontextust ad” - Klein Péter UX asztronauta, 40. adásunk vendége a kritikus gondolkodásmód magyar nagykövetének is tekinthető. Hisz benne, hogy a kollaboráció mellett ez az egyik legfontosabb eszköz, ami sikerre vezet, na de nem csak a UX design területén, hanem bárhol az üzleti életben.

    Legújabb adásunk frissítő ötvözete egy hazai design szakmai kitekintésnek, Péter karrier útjának bemutatásának és olyan mottók megismerésének, amiket mindenkinek érdemes megjegyeznie, mint például: “Nagyon fontos, hogy egy dizájn nem csak a dizájntól jó, hanem attól, hogy a technológia megvan mögötte és a user is... meg legfőként az üzlet.”

    Sok témára kitértünk szokás szerint, a következőkre biztosan megtalálod a választ:

    Vélt hátrányból előny, avagy hogyan jutott el Péter az autószerelői szakma fontolgatásától egészen a UX dizájn területéig absztrakt gondolkodásmódjának segítségével? Miben segít, ha egy UX designer tapasztalatai közt más terület is szerepel, hogyan juthatnak meglepő előnyhöz a pályaváltók? Mik a szakma legnagyobb kihívásai jelenleg? Megfelelő a dizájn szakmában dolgozó szakemberek száma és tudása? Hogyan és miért váltott Péter magányos farkas üzemmódból közösségépítő szakemberré? Milyen hatással van a mesterséges intelligencia terjedése a szakmára? Elveszik a szakemberek megélhetését vagy előre lendíthetnek folyamatokat? Milyen kérdéseket érdemes feltenni egy pályaválasztás / pályaváltás előtt állónak, akit érdekel a dizájn területe? Milyen fizetésekre számíthatunk? Nagyvállalati VS. ügynökségi munka - mik a pro és kontra érvek? Miért fontos az üzleti szempontból, hogy a dizájn gondolkodás ne csak kijelölt szakértők sajátja, hanem szervezeten átívelő közös erőforrás legyen?

    Az adásban említett UX népszámlálás eredményeiről itt találsz további információkat: https://uxbudapest.com/nepszamlalas-2022/

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    ----
    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • „A recruiternek a csatamezőn az AI fegyvereket ad a kezébe, avagy csak az veszíti el a jövőben a toborzásban a munkáját az AI miatt, aki nem használja az AI-t…”

    A mesterséges intelligencia szerepéről, jelenéről, változásokról beszélgettünk a Lexunit alapítójával, Horváth Dáviddal, a toborzás területét is érintve.

    Hallgass meg egy jó sztori arról, hogy lehet nagyon rövid időn belül felépíteni egy céget, és hogyan lehet talpon maradni egy olyan területen, ahol ennyire kiélezett a piac itthon és külföldön is.

    Az adásban sok témát és nézőpontot jártunk körbe:

    Az üzleti ötletek, problémák és az AI kapcsolódása egy presales folyamat során.Az amerikai piacon milyen eredmények, ügyfelek és perspektíva nyílt meg a cég számáraMegújulás, tanulás, kutatás, kíváncsiság. A képességek, melyeket érdemes és fontos fejleszteni a gyorsan változó területen.Időtállóság, megtartás, újgenerációs cégkultúra. Hogyan lehet egyben tartani egy csapatot a nagy multikkal szemben?A humán munkaerő mely részét és mikor fogja átvenni az AI? Relationship Managerré fognak átalakulni a toborzók?A fluktuációt hogyan támogathatja az AI?

    A nagyon aktuális, de mégis folyamatosan változó témáról szóló epizódban hallgasd meg a mi perspektíváinkat, tarts velünk és kövesd be a csatornáinkat!

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • “A jövő az, hogy mindenféle hasznos tartalmakon keresztül ott kell lenni a jelölteknek. Most is egymásra találhatna a megbízó és a jelölt... de mégsem történik meg. Ez a mi szerepünk ebben” – osztja meg velünk Tokár Péter, a TESK csoport ügyvezetője, aki 2002 óta építi piaci jelenlétét, a műszaki toborzás specialistájaként.

    Ne fogjuk a piacra azt se, ha jól megy és azt se, ha nagyon nem – ebben egyetért Józsi és Péter, akik bár versenytársak a turbulens és telített toborzási piacon, igazán őszintén és kertelés nélkül osztják meg egymással és a hallgatókkal a vállalkozásainkban felmerülő izgalmas kihívásokat, legfájóbb szervezeti és szakmai problémákat és a jövőbeli terveket.

    Akár ügyfél, akár ügynökségi vonalon dolgozol, a toborzói szakmáról biztosan tanulni fogsz valami újat az adásból, a következő kérdésekre biztosan választ kapsz:

    Ha lemaradsz, kimaradsz? Mi az aktuális toborzási csatornák szerepe és mit tehetnek a HR szakemberek azért, hogy a jövő kiemelt csatornáin már most megalapozzák a jelenlétüket? Hirdetések hatékonysága VS saját talent pool építése - mibe bízhatunk? Mi a kiemelkedő gazdasági időszakok buktatója? Mire kell nagyon odafigyelni cégvezetőként ilyenkor a munkavállalói teljesítmény kiértékelésével kapcsolatban? Mik az alapvető válságálló menedzsment kompetenciák? Milyen pozitívuma lehet egy nehéz gazdasági időszaknak? Alacsony ügyfélelégedettségről szóló kutatási eredményből prémium szolgáltatási ötlet - rizikós lépés vagy az egyetlen járható út? Hogyan áll egy magyar toborzó cég a home office és rugalmas munkavégzés témájához? Mit mondanak az ügyfelek? Mi a lokális szolgáltatók szerepe ma Magyarországon és milyen tervei vannak Péternek a TESK jövője kapcsán?

    Tarts velünk és írd meg véleményedet zárt Facebook csoportunkban vagy az alább megadott email címen!

    ----
    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • “Valaki akkor fogja hosszú távon jól érezni magát, ha megvan számára a szakmai megbecsülés, az anyagi megbecsülés és a közösséghez való tartozás élménye” - osztja meg velünk Éles Zsófia, az IDBC Experts and Developers üzletág vezetője, aki az ikerbabázásból visszatérve vállalta el ezt a szerepkört.

    Aki régóta hallgat minket, az tudhatja, hogy Zsófi volt első adásunk vendége, akkor a változó munkavállalói igényekről beszélgettünk. Ha még nem tetted volna meg, hallgasd meg az első részt: www.felvagyveve.hu/1762317/9314430-ep1-valtozo-munkavallaloi-igenyek-valsagallo-hr-strategiak-bemutatkozik-a-fel-vagy-veve-podcast

    Zsófi nem kisebb feladatot vállalt magára, mintsemhogy összefogja és motiválja azokat az IT szakembereket, akik az IDBC-n keresztül ügyfélprojekteken dolgoznak. Elsőre gondolhatnánk, hogy ez nem lehet olyan nagy falat, de a közös munkát az teszi igazán kihívássá, hogy minden szakember más munkakörnyezetben, más projekteken és teljesen más egyéni igényekkel rendelkezik. Ezeket egyensúlyozva, a “háromlábú kisszék” elvét szem előtt tartva lehet csak hosszú távon értéket nyújtani a munkatársaknak.

    A megszokottak szerint rendkívül sok témát járunk körbe, íme egy kis ízelítő a mai felhozatalból:

    Hogyan tartsunk meg hosszútávon egy sokszínű csapatot, ahol egyszerre kell motiválni például egy X generációs rendszerszervezőt és egy freelancer Z generációs fejlesztőt?Hogyan alakult ki Zsófi szerepköre és mit is takar az Experts and Developers üzletág vezető pozíció?Mivel tud hozzájárulni az IDBC az ügyfélprojekten dolgozó munkatársak elégedettségéhez? Miként lehet ezt egy közel 100 fős csapatnál egyéni igényenként fejben tartani?Miért kiemelten fontos a visszajelzés kiharcolása a munkavállaló, ügyfél és az IDBC számára is?Miért fontos a társadalmi felelősségvállalást beépíteni a céges kultúrába? Mit tanulhat egy ilyen projektből egy junior projektvezető?Jelenthet-e megoldást a munkaerőhiányos informatikai szakma számára a IT contracting modell? Mit várhatunk a jövőtől, merre mozdul az IT contracting piaca?

    Tarts velünk a válaszokért! Ha pedig megjön a kedved és IT contracting pozíciókra vágysz, keresd a karrier portálunkat: https://idbc.zohorecruit.com/jobs/Careers

    Honlap: https://idbc.hu/felvagyveve/

    Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/felvagyvevepodcast/

    Insta: https://www.instagram.com/felvagyveve/

    Kapcsolat: [email protected]

    Bemutatkozó videó: https://youtu.be/RCnuLWpqjyk

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/

  • „Két mondat kell és egy jó fellépés, ami megteremti a bizalmi légkört. Minden eldől az első 5-10 másodpercben.” - vallja Dergács Kristóf, az SAP Magyarország Customer Experience vezetője, akinek gondolatai akár egy sales mastermind-nak is beillenek.

    A „százezer kávé embere” multis, KKV-s és szabadúszó éveinek köszönhetően nemcsak irigylésre méltó tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel, hanem felejthetetlen történetekkel is gazdagodott. Ebből osztott meg velünk néhányat, a megszokott módon a mikrofon túloldalán Illés József kérdezett:

    A szakmai magabiztosság adottság, családi háttér függvénye vagy a rutinból jön?

    Hogyan készüljünk fel lelkileg a nehéz sales helyzetekre, például egy hideghívás kudarcára? Miért érdemes elsajátítani a kis sikerek örömének fortélyát?

    Mitől lesz hiteles egy értékesítő? Fontos, hogy egy értékesítő mindent tudjon arról, amit el akar adni?

    Egy olyan pörgős és folyamatos növekedést díjazó területen, mint a sales, megtartható-e a munka-magánélet egyensúly akkor, ha valaki igazán nagy sikereket szeretne elérni?

    Hogyan változott Kristóf szakmai hozzáállása az évek során és miként formálta át az online platformok térnyerése az értékesítési metódusokat és a kapcsolatrendszer építést?

    Hogyan építsünk én-márkát és miért lehet ez hasznos értékesítőként?

    Melyik a jobb választás egy junior saleses számára: multi vagy KKV és mik azok a buktatók, amibe sokszor belefutnak junior sales pozíciókban a fiatalok?

    Mitől marad versenyképes egy senior saleses és hogyan őrizhető meg hosszú évek után is a motiváció és a szakmai frissesség?

    Hallgasd meg ezt a szemfelnyitó beszélgetést, ha szeretnél többet megtudni az értékesítők világáról!

    ---

    A Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs a BROCASTERZ podcast ügynökség rendezésében valósult meg: https://brocasterz.com/