Avsnitt
-
Könnyes szemmel idézte fel a pillanatot Gulácsi-Vígh Dia, amikor a rémült gyerekekkel bementek az öltözőbe, hiszen férjét hordágyon vitték le a súlyos keresztszalag-szakadást után. A totális mélypontról csak a család és a barátok támogatásával volt képes visszatérni Péter, olyan mélységekből, amikor már egyesek a török másodosztályhoz küldték volna Lipcséből.Gulácsiék az otthonukban fogadtak minket és a legőszintébben válaszoltak a kérdéseimre, például arra, ki lehet az elsőszámú magyar kapus az Eb-n, hogyan élték meg, amikor Dia két babát is elveszített, izgultak-e, hogy Péter hazaér-e az esküvőjükre, ahova Bernt Storck nem is akarta elengedni, ezért helikoptert kellett bérelnie, hogy odaérjen. Péter olyan szuper volt matekból egykor a budapesti Radnóti Gimnázium tanulójaként, hogy a tanárai megsiratták, amikor a focit választotta. Szóval ilyen portrét velük még nem láttatok, kihagyhatatlan!
-
A Csisztu Sport Cast stábja nagyon büszke, hogy közel hozhatja a mai magyar labdarúgás egyik legszínesebb egyéniségét a szurkolókhoz. Schäfer András mosolygós, izgalmas, jó humorú fiatalember, a pályán a saját bevallása szerint is igazi levakarhatatlan kullancs, zongora cipelő melós, és a helyzetet gólra váltani képes, szemfüles játékos, aki az előző Eb legjobb magyar játékosa lett! Vajon mit hoz most az idei kontinenstorna neki és a magyar csapatnak? Ezt a kérdést sem hagyjuk megválaszolatlanul, mint ahogy a családjáról, a gyökereiről, a kávé iránti rajongásról, és a berlini életérzésről is mélységében beszélünk az Unión Berlin nagyszerű magyar játékosával a mostani exkluzív interjúban. Kihagyhatatlan a @csisztuchannel kínálatában !
-
Saknas det avsnitt?
-
„Nagyon sokszor azt szokták nálunk mondani, hogy azon az olimpiai napon, amikor versenyzünk, úgy húsz versenyző képes arra, hogy megnyerje azt az olimpiát. Kimondatlan, merész álmunk jóbarátommal, Péni Istvánnal, hogy ketten álljunk a dobogón az olimpián. Én nagyon örülnék neki. Annak is örülnék, ha megnyerné az olimpiát, én meg ezüstérmes lennék" - meséli el legnagyobb vágyát őszintén a közgazdász és munka mellett a csúcsra kívánkozó sportlövő, Pekler Zalán. A Sidi-Péni botrányról is őszintén beszél, sőt saját hibáját is beismeri, miközben bemutat nekünk egy olyan hihetetlenül aprólékos, kötélidegeket igénylő sportágat, amelyet alig ismerünk. Nekem ő (is) az egyik nagy favoritom az olimpiai aranyra Párizsban, érdemes megismernetek Zalánt!
-
Jól nézzétek meg, amit most láttok, mert egy szemvillanás és ilyet többet nem láttok. Mármint, hogy egy öttusázó, nyergeljen és kilovagoljon Nemzeti Lovardában, vagy akárhol, mivel a párizsi olimpia után egyszerűen kiradírozzák a lovaglást a sportágból.Gulyás Michelle, ha én most fogadhatnék - azzal a kőkeményen alázatos, munkával, amit mindennap elvégez -, szerintem biztos érmes lesz az olimpián, és most megnéztük közélről, sőt, koordináló edzője, Tibolya Péter el is magyarázza, mit kell ehhez elvégeznie a diplomás nyomozó kisasszonynak, mert Michelle ugyanis az.Balogh Gábor, a sportág nemrég megválasztott elnöke, korábbi olimpiai ezüstérmes, világ-, és Európa-bajnok öttusázó nem az a tétlenkedő alkat, de neki is lesz dolga, ha a sportágban az utóbbi években egymással szinte acsarkodó, szavai szerint egymást gyilkolászó sportági klasszisok, olimpiai bajnokok között akar végre békét teremteni, mert hogy ennek a sportolók voltak a kárvallottjai, mondja ki nyiltan a #csisztusportcastban, a @csisztuchannel -en.
-
Döbbenetes igazságokat tár fel Dr. Wladár Sándor, a Magyar Úszó-szövetség elnöke, az egykori 200-hátas olimpiai bajnok, a Széchy Tamás tanítvány, aki kereken kimondja, hogy mit gondol a Széchy Tamás úszópápa-féle korszakról, az onnan "másolt" viselkedési anomáliákról, vagy éppen arról, milyen ordítozások kísérték a Gyárfás Tamás-féle elnöki időszakot, már akkoriban is a jelenleg is zajló büntetőügy kapcsán. Wladár szerint a szövetségben akkoriban a falnak is füle volt, és nem feltétlenül versenyzőbarát időszak volt az.Kós Hubert világ-, és Európa-bajnok úszónk hasonlóan kemény közegben készül csak épp az amerikai arizonai egyetemen, ahol a világ legsikeresebb úszóedzőjének, az egykor Michale Phelpset is felkészítő, Bob Bowmannak az ordítozását kell elviselnie a cél érdekében, hogy olimpiát nyerhessen, akár már Párizsban. Egy őszinte és részletekbe menő páros interjút hozok a mostani Csisztu Sport Castban, itt a @csisztuchannel -en.
-
A @csisztuchannel újabb magyar sztársportolónk portréját hozza közel hozzátok a Csisztu Sport Cast-ben! Marozsán Fábián Carlos Alcaraz - korábbi világelső - tavalyi legyőzésével akármit is tesz már a teniszben, örökre beírta magát a sportág nagykönyvébe. Ő azonban, tehetségét és szorgalmát ismerve, itt biztosan nem áll meg!Lehet-e TOP 10-es játékos a magyar teniszező? Meddig repítheti őt jelenleg csak magyar szakember profi csapata? Mit rejteget a tenisztáskájában? Egykori hazai konkurense, mai edzője, Balázs György vajon tudja-e vele tartani a lépést egy-egy durva edzés során? Totális keresztmetszetet kaphattok a mostani videóból Fábi világáról, hiszen vele, edzőjével, Balázs Györggyel, menedzserével, Somogyi Zsolttal és pénzügyi tanácsadójával, Schultz Teofillal is beszélgettünk a világhírnév felé vezető úton. Még sokat nézzük majd ezt a beszélgetést, amikor Fábi a világ legjobbjai között lesz! :-)
-
Megszakadt a szívünk Suhajda Szilárdért, aki a Mount Everest csúcstámadósa közben lelte halálát tavaly május végén. Egy ország vált hegymászó-szakértővé a történtek után, amikor hirtelen mindenki azt kezdte hinni, hogy ért az magashegyi expedíciókhoz. Napokon belül a fotelhuszárok is véleményt mondtak arról, hogy mit kellene, vagy kellett volna tennie a többletoxigén és magashegyi teherhordók nélkül a Mount Everest csúcsára induló Suhajda Szilárdnak. Felháborító kritikák és okoskodások láttak napvilágot, egyedül egy valaki hallgatott a részletekről és magába zárva a legtöményebb fájdalmat, amit egy feleség és édesanya el kell, hogy viseljen, nem nyilatkozott senkinek a történtekről. Ő Legindi Tímea, vagyis Suhajda Szilárd felesége. Nem ÖZVEGYE, s azt is kiderül, hogy miért nem az, abból a beszélgetésből, amelyben kendőzetlen őszinteséggel válaszolt Tímea nekem a legkeményebb, legfájóbb kérdésekre is. Olyan titkokat fed fel a mentési kísérletre vonatkozóan, amelyről fogalmunk sem volt, de azt sem rejti véka alá hogyan igyekezett egyedül maradt anyaként megbírkózni a feldolgozhatatlannal, hogy mondta el közös gyermeküknek, az ötéves Somának, hogy apa többet nem jön haza, és arról is mesél, milyen túlélési taktikát választott, mert élni KELL!Köszönöm ezúton is Tímeának a bizalmat, az őszinteséget, az erőt.
-
A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki sportága egyik legnagyobb egyénisége volt, tehetséges, sármos és népszerű, épp a kajak-kenutól kapott egy váratlan pofont pályafutása végén. Kilökték a sportágból és ez lett a szerencséje. Mindent elmesélt arról, hogy a raktárpakolástól a marketingmunkáig mi mindent kellett megtanulnia a szabad piacon, hiszen elfogyott hó végén a pénz és még olimpiai járadék sem volt akkoriban.Sosem hallott részletekkel zárjuk a 2023-as Csisztu Sport Cast sorozatot egy olyan Gyulay Zsolt portré során, amelyben nem lesznek tabuk. Veszélyes lehet-e a párizsi olimpia? Kell-e tartanunk a Szajnára tervezett megnyitó ünnepség biztonsági kockázataitól? Vagy az, hogy miképp építik át "láthatatlanul” a mogyoródi pályát, miközben futam is lesz jövőre? Mit segített vagy ártott a Nemzeti Dohányboltok ügye a Gyulay-imidzsnek? Az évzáró adatból minden kiderül a Csisztu Sport Castban!Köszönjük a támogatást:A Szerencsejáték Zrt.-nekA Sharity Zrt.-nekA ViktóriaVargánakA PrimuslabornakA ZEMA Ékszerháznak
-
Tényleg nem mese, hogy egy erős, 87 kilós, csupaizom birkózó képes volt egy másik nagydarab férfi vállán sírva fakadni, amikor ráébredt, hogy valóban elvetettek tőle igazságtalanul egy világbajnoki címet. Losonczi Dávid hiába fektette kétvállra ellenfelét a világbajnoki döntőben, hiába látta az egész világ, hogy betusolta a török Ali Cengizt, a szőnyegbíró nem ítélte ezt meg. Korábban sosem látott harc indult meg az igazságtalanság orvoslására és Dávid aranyérmének visszaszerzésére. Megmutatjuk, rekonstruáljuk az egész sztorit, csak itt a Csisztu Sport Castban.Köszönjük a támogatást:A Szerencsejáték Zrt.-nekA Sharity Zrt.-nekA ViktóriaVargánakA PrimuslabornakA ZEMA Ékszerháznak
-
KOROK FATIMA különleges világába csöppenünk. A @csisztuchannel -en egy valóban ismeretlen sötét és félelmetes világ, a szabadtüdős mélymerülés magyar szupersztárjának egy különleges napját követjük végig, hiszen lekövetjük Korok Fatima világcsúcstartó edzéseit, és azt az utat, ahogy eljutott a tenger legmélyére és ezzel a világ tetejére. Köszönjük a támogatást:A Szerencsejáték Zrt.-nekA Sharity Zrt.-nekA ViktóriaVargánakA PrimuslabornakA ZEMA ÉkszerháznakKöszönet a Csisztu Sport Cast kitűnő stábjának a mostani epizódért:Stábigazgató és vezető operatőr: Molnár GézaSzerkesztő: Ferkai MarcellSmink: Horváth AndreaProducer - műsorvezető: Csisztu Zsuzsa
-
A fogyatékkal élők világnapján egy megható történetet hozok nektek. Mi mindenre képes egy édesanya a gyermekéért? Pláne, ha egy élsportoló kitartásával rendelkezik? Drávucz Rita világbajnok vízilabdázonkban ehhez minden megvan, hogy kislánya, ahogy ők hívják, a csodalány, Wonderflóra mindennapjait megkönnyítse, hiszen Flóra egy ritka betegséggel küzd, s ezért az önálló mozgás is nehézséget okoz számára. Őket együtt egy úgynevezett integrált, vagyis ép, és fogyatékkal élő gyermekek számára is kitűnően használható okos játszótéren látogattuk meg, egy olyanon, amilyeneknek nagyköveti feladatait Rita épp kislánya miatt vállalta el a Szerencsejáték Zrt. kezdeményezésre.Köszönjük a támogatást:A Szerencsejáték Zrt.-nekA Sharity Zrt.-nekA ViktóriaVargánakA PrimuslabornakA ZEMA Ékszerháznak
-
Egyáltalán nincs azon mit csodálkozni, hogy azután a trauma után, amit a hazánk egyik valaha volt legfantasztikusabb sportolója, Benedek Tibor a tragikus halála okozott, legjobb barátja, egykori csapat-, és későbbi edzőtársa, Varga Zsolt sajátosan "védekezik". Valójában lélekben máig kommunikál, beszél, sőt tanácsot kér Tibortól nehéz helyzetekben és szinte hallja a hangját, hogy Tibor ilyenkor mit mondana neki.Zsolt aki 2000-ben olimpiai bajnok lett a férfi vízilabda csapattal, és szinte mindent megnyert játékosként, idén világbajnoki címig vitte csapatát, de nem volt azért mindig minden ilyen sima ügy az életében. Gyerekként felrobbantotta a kémiaszertárt, rovóval kicsapták a suliból és több házassága is zátonyra futott, de mégis ritka fontos szerepet játszottak a nők az életében. Erről is beszél egy különleges portréban, amit a magyar vízilabdázás szentélyében, a Hajós Alfréd uszodában forgattunk a mostani Csisztu Sport Cast epizódban.
-
"Fogyatékosan gyereket vállalni? Micsoda felelőtlenség!" Egy azokból a nemtelen bántásokból, amit át kellett élnie és fel kellett dolgoznia Illés Fanni paralimpiai bajnok úszónknak, amikor párjával és edzőjével, Szabó Álmossal úgy döntöttek, hogy gyermeket vállalnak. Csodálatos és egészséges kisfiúk született, a most 15 hónapos Mór, de ez sem volt elég bizonyíték ahhoz, hogy alantas üzenetekkel ne bombázzák Fannit, aki megelégelte mindezt és akcióba lépett. Hogy mit tett, és hogyan tért vissza a versenyszerű úszáshoz, hogy miként látja el lábak nélkül kisbabáját a paralimpiai bajnok édesanya, hogy volt-e ereje újra edzésbe állni, s hogy mik a tervei a párizsi paralimpiára, nos ezekre a kérdésekre mind-mind választ kapunk, ráadásul úgy, hogy Fanniék először mutatják meg a világnak kisbabájukat, a tündéri kis Mórt. Egy újabb tabudöntögető Csisztu Sport Cast a @csisztuchannel -en.Köszönjük a támogatást:A Szerencsejáték Zrt.-nekA Sharity Zrt.-nekA ViktóriaVargánakA PrimuslabornakA ZEMA Ékszerháznak
-
Minden idők legnagyszerűbb atlétikai világbajnokságára készül Budapest és ehhez igazítják az előkészületeket is. Csodálatosnak ígérkezik az új atlétikai stadion, világszínvonalú a bemelegítő és edzéspálya, a kísérő és szabadidős programok is Pazar kilenc napot ígérnek augusztus 19-27 között. Van akiknek azért kicsit megszakad a szíve, hogy édesapjuk ezt a pillanatot nem érhette meg. A Gyulai fivérek, Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, korábbi olimpikon sprinter és öccse, Márton a világbajnokság sportszakmai vezérigazgató-helyetteseelérzékenyülve beszélt arról, hogy mindig is ez volt édesapjuk, a híres atléta és sportriporter álma, hogy Budapest egyszer szabadtéri világbajnokságot rendezhessen. Az, hogy alig három héten belül ez megvalósul, valahol a valóra váló apai álom.
A jó vébéhez persze jó verseny is kell, úgyhogy Mikivel és Marcival „átólcettig” bejártuk az új stadiont, bejöttünk ott, ahol majd csak az atléták jönnek be, odaálltunk a rajtvonalhoz, ahol majd a világ leggyorsabb sprinterei haladnak és centire megnéztük hol is lesz a célfotó, ami eldönti a legélesebb versenyeket.Gyertek velünk a kulisszák mögé!
A műsor támogatója, a Cadence-club.com, a2023-as budapesti atlétikai világbajnokság prémium élményt nyújtó partnere.
Köszönet a ruháért a VIKTORIAVARGA-NAK.
Köszönet a napszemüvegért aKOMPLETTOPTIKA.HU-nak.
Köszönet az ékszerekért a ZEMA Porcelán Ékszerháznak.
Köszönjük a Primus Labor támogatását. Primus Labor - természetes immunerősítés és személyre szabott táplálkozási tanácsok a www.primuslabor.hu-n történő bejelentkezéssel.
Produkciós vezető: Molnár Géza Szerkesztő: Ferkai Marcell Smink: Horváth Andrea Arculat: Vaskó Viktória Producer és műsorvezető:Csisztu Zsuzsa
-
Az ember, aki tudja, hogy a magyar atlétika történetének akár legelső szabadtéri világbajnoka lehet! HALÁSZ BENCE világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetőnk pár héten belül igazi hőssé válhat idehaza, hiszen az atlétikai világbajnokság augusztus 20-ára időzített kalapácsvető-döntőjében akár teltházas stadion és százmilliós tévés közönség előtt írhat történelmet. De addig még sok apró fontos lépés van, hogy amikor belép majd az új Atlétikai Stadion dobókörébe, akkor ott és akkorát dobjon, ami a döntőhöz kell, hogy azt még megfejelje egy nyolcvan méter fölötti dobással, majd a döntő során. Sosem látott videóval érkezek hozzátok, HALÁSZ BENCE ÉS EDZŐJE, a szintén vb-ezüstérmes kalapácsvető, NÉMETH ZSOLT, vagyis MACA csak nektek, a Csisztu Sport Cast közönségének mutatja meg közelről mit él át egy versenyző a dobökör kellős közepén, és egy 35 ezres stadionban.
-
Kovács Zsófiát a közelmúltban Európa legjobb tornásznőjenek választották az Európai Tornaszövetség internetes szavazásán. A háromszoros Európa-bajnok egészen káprázatos teljesítményt nyújtott az idei EB-n is, dr persze Nem csak ezekről beszélgettünk, hanem a tornasport igazi kőkemény valóságáról is mint például a hízás fogyás és fogyókúra, félelmek a sérülésektől és a nehéz elemektől illetve arról is szó esett hogy vajon mi az oka az elmúlt években a számtalan edző és tanítvány közötti konfliktus 
-
A hazai sportvilág és televíziós szakma egyik legizgalmasabb és legnépszerűbb házaspárja ők, Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté, akik szinte soha nem adnak páros interjút, vagy legalábbis nem ilyen hosszan és nem ennyire őszintén.Milyen volt az első randijuk? Miért épp ott, és miért akkor került rá sor? Hogy fest Ramóna "kézilabda-feleségként" a lelátón? Milyen ambíciói vannak még a magyar férfi-kézilabdaválogatottal Máténak? Mennyire fájt a távozás Veszprémből? Hogy osztják meg a teendőket a gyereknevelésben? Mit főz Rami, ha igazán kedveskedni akar Máténak? Semmilyen fontos témát nem hagytunk ki, és ők egyetlen választ sem kerültek meg, szóval ezt látni-hallani kell!
-
Közel húsz év gerendán pipiskedés, gyakorlás. Flick-flakok és szaltók után mindig is tudni akartam mennyivel lehet nehezebb a kötélen fennmaradni. A közelmúltban mindenkit lenyűgözött a világhírű magyar artista, Simet László, hogy Budáról Pestre, nagy szélben több mint 280 métert sétált a Duna fölött biztosítókötél nélkül. Nagyon régóta ismerem és csodálom a magasdrótós művészt, Simet Lászlót, így őt kértem meg, hogy miközben páratlan pályafutását végigbeszéljük, segítsen nekem ezt a bakancslistás vágyamat valóra váltani, vagyis hogy kipróbálhassam a sétát a kötélen. Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója adott ehhez kiváló terepet, beengedett minket a manézsba és elkalauzolt a cirkusz varázslatos világába is eközben. Hogy fennmaradtam vagy leestem a kötélről? A videóból megtudhatjátok. :-)
-
"Közöttünk sosem voltak játszmázások!" - vallja meg a legőszintébb nyitottsággal nekem Dibusz Dénes felesége, Petra mindazt, ahogy a kapcsolatuk indult, egy egykori iskolai szerelemből. Mit jelent a válogatott és a Fradi kapusa mellett "focista-feleségnek lenni?" Kinyílik-e a bicska a zsebben, amikor a férjedet szidják a kapuban? És csöndben tudsz-e maradni ilyenkor? Ezekre a kérdésekre is őszintén válaszol Petra, miközben az állatkerti sétánk kellős közepén Dibusz Dénessel beszéljük át karrierje sorsfordító pillanatait, azt, amikor elengedte, hogy ő tudna mindent a világon a legjobban. Azt sem rejti véka alá, mi a nagy vágya még kapusként, mi hiányzik még lenyűgöző karrierjéből. Eközben kisfiúk Bence, tündérien cikázik körülöttünk, s kiderül, hogy a "hivatalból" ismert Fradi-Sas mellett mely állatokat ismeri még a kisfiú. Na, ez tényleg egy rendhagyó portrébeszélgetés, őket így együtt, ilyen mélységű interjúban még biztosan nem láttátok... :-), csak itt a Csisztu Sport Castban.
-
Vele is az történik, mint a legtöbb ismert emberrel: azért mert sokat láttuk a sportpályán, a kajakban ülve, vagy a tévében és a közösségi médiában, már azt hisszük, hogy ismerjük. Kucsera Gáborról leginkább mindenkinek van véleménye, és sokaknak - azt hiszem indokolatlanul - elmarasztaló. Sokat tett ezért a bulvármédia, persze azért olykor Ő is. Szerintem nem olyan, mint ahogy sokan őt láttatni akarják, ezért jöjjön első kézből az, Ő mit gondol a világról, élete nehéz döntéseiről, miért vezet kütyümentes gyerektábort Nagyvázsonyban, mi motiválja, vagy hozza lázba manapság! Hogy élte meg a feleségétől, Tápai Szabinától való elválását, mit jelent számára a család és mi az, amit nagyon bán még most is... Itt a nagy TISZTÁZÓ BESZÉLGETÉS - CSAK A CSISZTU SPORT CASTBAN A @csisztuchannel -en!
- Visa fler