Avsnitt

  • Halácsy Péter története még az Álmok álmodói sorozatban is egy kivételesen álomszerű kortárs magyar sikertörténet. Hiszen ki ne álmodozna arról, hogy jóformán a semmiből alapít egy startup céget, egy forradalmian innovatív újítással egyik napról a másikra betör a világpiacra, és már sorban is állnak nála a legnagyobb nemzetközi befektetők, hogy dollármilliókkal szállhassanak be az üzletbe? 2009-ben két társával – Árvai Péterrel és Somlai-Fischer Ádámmal – Péter megalapította a Prezit, amit kilenc nyelven, közel 200 országban több mint 100 millió regisztráló használ. – partnereik között pedig olyan cégek vannak, mint a Microsoft vagy a Facebook. Ebben az epizódban is a kivételességet keressük a vendégeinkben. Hogy Péter mitől az, arról árulkodjon ez a pár mondat, amit kiemeltünk a beszélgetésből:
    Nem azért alapítottuk a Prezit, hogy pénzt csináljunk."
    “Volt olyan, hogy valaki ezzel kérte meg a lány kezét, vagy a főnöke végre megértette, amit már régóta nem, és volt olyan is, hogy ezért van diplomája. Tehát nagyon sok szeretet-történetet mondtak el.”
    “Én azért szeretem a gépet használni, mert azzal valakinek a munkája jobbá tud válni. Ezért érdekel.“
    “Minden nap olyan dolgokkal foglalkozunk, amiket ma még nem tudunk megoldani, ezért folyamatosan tanulnunk kell! Ehhez mire van szükségünk? El kell ismernünk, hogy még nem tudunk eleget… az egó maradjon otthon!“

    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Ganz József emlékezete szinte teljesen kikopott a hazai köztudatból, németül vagy angolul viszont annál több információ olvasható erről az idehaza méltatlanul elfeledett magyar zseniről, aki óriási hatást gyakorolt a világ autógyártására. Mivel főleg Németországban élt és alkotott, ma már a németek is magukénak vallják Joseph Ganz-néven – de volt olyan időszak, amikor még a nevét sem volt szabad leírni, találmányait pedig rendszeresen másokénak tulajdonították. Paradox módon, Ganz József épp a zsenialitásának köszönhette, hogy nem mindennapi karrierje olyan korán kerékbe tört. És persze a kornak, amiben élt. Hiszen ha csak fele olyan tehetséges lett volna, mint amilyen volt, Németország akkori vezetője, Adolf Hitler talán nem figyel fel az általa tervezett autó-modellekre. Nagyon is tetszett neki az új, olcsó és biztonságos Népautó ötlete, az viszont, hogy egy zsidó származású szakemberhez kötődjön ez a sikertörténet, nem fért bele a nácik übermensch világképébe. Munkásságát csak a második világháború után ismerték el, de addigra már késő volt. Meghurcoltatása ugyanis súlyos nyomokat hagyott mind fizikai, mind mentális egészségén. Magyarországon pedig szinte teljesen feledésbe merült a neve. Ezt a bántó hiányt pótolja a most következő epizódunk.
    Vendég: Papp László autó-gépészmérnök, a Porsche Hungária Oktatási Központ nyugalmazott vezetője

    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • Lukács Noémi biológus, akinek nevét a koronavírus-járvány idején ismerte meg a világ. Bár azt kevesen értik, pontosan mik is az antitestek, azt mindenki tudja, hogy ő állítja elő azokat – és az is, hogy többek között ezért nem kell már karanténban élnünk.  A nógrádi kis faluban, Szirákon, a nagyszülei egykori portáján – a kerti melléképületben a laborjában kutat olyan dolgokat, amiktől a világunk jobb lehet.
    "Arra törekszünk, hogy az igazat megismerjük."

    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Richter Gedeon kiemelkedő egyéniségével, életével és munkásságával, és nem utolsó sorban emberiességével olyan hírnévre tett szert, amely csak keveseknek adatik meg. Különös életútjában megtaláljuk a legnagyobb magasságot ugyanúgy, mint a mélységet, a tragédiát is. Ő a Kalmopyrin és a Hyperol feltalálója, sőt a kor egyik legnagyobb jótevője. Hitte, hogy nem eshet bántódása a II. világháború alatt, mert egész életében a közösséget szolgálta. Az emberi gonoszság viszont rácáfolt jóhiszeműségére, és 1944 decemberében nyilasok oltották ki életét. Arról, hogy milyen ember volt és milyen gondolatisággal bírt, Berényí Anna író mesél, aki regényes életrajzban örökítette meg történetét. 

    A dolgozóit jobban megfizette mint a környékbeli gyárakban. Az embereit a végsőkig óvta, védte, szerette.

    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Roska Botond szakmai sikere áttörés a vakság gyógyításában! A Svájcban élő neurobiológus a közelmúltban kifejlesztett egy módszert, amellyel már több, szinte teljesen vak betegnek sikerült visszaadni valamennyit a látás képességéből. Azt mondja, hogy a látással kapcsolatos betegségek nagy része a szemből erednek. A leggyakrabban a probléma az hogy megszűnik retina fényérzékelése. Kutatótársaival kifejlesztettek egy módszert, amellyel egy módosított vírus segítségével fényérzékeny fehérje gént visznek be a retina egyik - korábban nem fényérzékeny – sejttípusába, a ganglionsejtekbe, és így a szinte teljesen vak betegek képessé válnak tárgyak jelenlétének érzékelésére. Ez a beszélgetés a világraszóló felfedezésről, a kutató világnézetéről és a tudomány jelentőségéről szól.

    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Katalin minden bizonnyal az egyik legnagyobb nemzetközi ismertségnek örvendő magyar – aki gyakorlatilag a teljes ismeretlenségből, egyik pillanatról a másikra vált világhírűvé. A közvélemény szemében ő a Covid legyőzője, akinek köszönhetően kijöhettünk a karanténból, és életünk újra visszaállhatott a járvány előtti normális kerékvágásba. A Nobel-díjas Karikó Katalin őszintén mesél kislánykoráról, arról, hogy milyen alapvető emberi értékek szerint éli az életét, és mitől érzi magát boldognak.
    "Az emberek szeretnek sikeresnek látszani. de a lényeg az, hogy az ember boldog legyen. Ha nem kaptam volna semmilyen díjat, én akkor is tudtam volna, hogy amit csinálok az jó, mások használják, és ahhoz én is hozzátettem valamit. Ez engem boldoggá tesz. "

    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • A Kossuth-nótákat minden gyerek ismeri. Az is természetes számunkra, hogy nincs olyan település, ahol ne lenne utca, vagy tér elnevezve róla, arcképe pedig politikai rendszerektől függetlenül mindig ott figyel valamelyik bankjegyen. Kossuth Lajos nem csupán a magyar történelem kiemelkedő alakja, hanem a nemzeti emlékezet egyik legnagyobb bálványa. Bár a reformkor, a 48/49-es forradalom és szabadságharc bővelkedett kimagasló egyéniségekben, az ő hatásával senki sem versenyezhet. 
    Kossuth a köztudatban leginkább a levert, de ennek ellenére is dicsőséges szabadságharchoz kötik emlékét. Történelmünkben azonban korántsem ő az egyetlen, aki a nemzeti függetlenségért harcolt és elbukott – más körül mégsem alakult ki olyan erős és máig ható kultusz, mint körülötte.
    Kossuth már életében is körülrajongott alakja volt a közéletnek és már a szabadságharc előtt bálványozott figura volt. Nem csak az utókor, saját kortársak is őt azonosították a jogegyenlőségen alapuló polgári Magyarország és a modern magyar nemzet létrejöttével.
    Ezt a hatalmas történelmi teljesítményt tehát nem csupán a szabadságharc vezéreként érte el – hanem olyan rendkívüli államférfiként, aki felszabadította a nem szabadokat, felszámolta saját kiváltságos nemesi osztályát, valamint az elsők között mert szembenézni azzal a ténnyel, hogy Nagy-Magyarországon a nem-magyarok bizony többen vannak, mint a magyarok.
    Hogy milyen ember volt Kossuth Lajos, arról Katona Csaba történész, a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, a XIX.-és XX. századi művelődés-és társadalomtörténet kutatója mesél.

    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Pulitzer József úszva és mindössze pár dollárral a zsebében érkezett Amerikába. Sokan a botrányalapú, bulvár-újságírás megteremtőjének tartják, sokan pedig a leleplező-oknyomzó riportok bajnokának. Van, akik szerint csak a példányszám és a profit érdekelte, mások inkább a köz szolgálatát emelik ki vele kapcsolatban a politikai és gazdasági hatalmasságokkal szemben. Akárhogy is ítéljük meg, egy dolog biztos: forradalmasította az újságírást, és amit ma “sajtóként” ismerünk, annak az alapjait ő rakta le. Wisinger István önéletrajzi regényt írt a férfiról, akiről elnevezték az újságírás egyik legrangosabb elismerését, a Pulitzer-díjat.

    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Szent-Györgyi Albert minden bizonnyal az egyik legismertebb és legnagyobb hatású magyar tudós, mind idehaza, mind külföldön. Nevéről mindenkinek a C-vitamin és a zöldpaprika jut eszébe, és hogy ő az egyetlen magyar Nobel-díjas, aki nem külföldön élt és kutatott, hanem itthoni munkásságáért kapta meg a rangos elismerést. Igaz, később ő is emigrálni kényszerült, és amerikai állampolgárként élte le hátralevő életét, de emlékezete elevenen megmaradt a hazai köztudatban.
    Kifejezetten kalandos élete volt. Első feleségének köszönheti a C-vitamin felfedezését és a gyermeküket. Házasságuk akkor ért véget, amikor a feleségét a házvezetőnőjükkel találta egy ágyban. Ezután a két nő Amerikába költözött, és Szent-Györgyi egyedül maradt a lányával. Miután elszerette egy kollégája feleségét, újra megházasodott.
    Milyen ember volt Szent-Györgyi Albert és miért személyesen Hitler adta ki ellene az elfogatási parancsát? Erről is mesél Köbli Norbert rendező, forgatókönyvíró, aki már évek óta kutatja Szent-györgyi Albert életét és munkásságát, mert egy nagyjátékfilmet készít elő róla.

    Az epizód munkatársai:
    Winkler Nóra, műsorvezető
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Már az első találkozójuk alkalmával kivívta Steve Jobs megkülönböztető figyelmét, aki annyira hitt Gábor fejlesztésében, hogy átadta neki a cége legfejlettebb számítógépeit, hogy dolgozzon azokon. Eztán a Grafisoft szoftvereit felvette az Apple nemzetközi disztribúciós hálózatába. A többi már történelem. Bojár Gábor, a Grafisoft cég megalkotója azon nagyon kevesek egyike volt, akit a szocializmus idején a vasfüggöny sem tudott megállítani és berobbant a világpiacra a nyolcvanas évek elején. Nobel-díjas tudós akart lenni, végül igen sikeres üzletemberré vált. Élhetett volna a világon bárhol, de Magyarországot választotta.

    Az epizód munkatársai:
    Winkler Nóra, műsorvezető
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Zsenialitása Thomas Edisonét is felülmúlta, nagyvonalúsága példaértékű, s noha nem túlzás azt állítani, hogy naponta milliók életét teszi biztonságosabbá, Magyarországon mégis csupán nagyon kevesek ismerik a nevét. Barényi Béla viszont a nemzetközi autós berkekben nagyon is népszerű, munkássága pedig az egész világon alapmű.
    Az öntörvényű mérnököt, a keményfejű feltalálót nem a pénz motiválta, hiszen a Volkswagen Bogár terveiért sem kérte el a neki járó jogdíjat. Miért? Mert őt már akkor sokkal nagyobb dolgok foglalkoztatták. Például az őszibarack-elv.

    Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Fenyő Márta szegény családban nőtt fel, mégsem gazdagságra vágyott. Beteg embereken akart segíteni. Akkor hívta fel a figyelmet magára, amikor rájött arra hogyan lehet csökkenteni a sugárzást a röntgengépekben. A világhírnevet a polarizált fényterápia hozta el neki. Az a módszer, amit a legtöbben csak úgy hívnak: fénnyel gyógyítás. Kezdetben persze kinevették, de Márta makacsul hitt a felfedezésében, s ma már nemzetközi díjak sokasága fémjelzi, hogy igaza volt! 
    A magyar fizikus, a Bioptron Gyógycentrum megálmodója, a Genius és Életműdíjas, nemzetközi feltaláló mesél a legújabb találmányáról is.

    Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Egy külvárosi szegény család gyerekeként, Gyula gyerekként nagy dolgokról álmodott. Nyakába vette a lábát, és elindult szerencsét próbálni. Milliárdos akart lenni. Az is lett. Még 30 éves kora előtt, miután társaival eladta a Ustream-et. Ma már nyugdíjasként élhetné a gondtalan életét, de képtelen pihenni. Újabb céget alapított, angyal-befektetőként segít más startupoknak, mert tudja, hogy elindulni a legnehezebb. Fehér Gyula munkájának gyümölcsét az egész világon naponta milliók használják. A szerény, picit talán magának való, önreflektív ember mesél az életéről. 

    Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Semmelweis Ignác nemcsak szülészorvosként, sebészként is kiváló tevékenységet folytatott, hazánkban elsőként végzett petefészek-műtétet és császármetszést is. Ma már büszkén viseli nevét az orvosi egyetemünk és az ország egyik legelismertebb kórháza is, pedig a 19. században nemcsak a teljes orvosi szakma, de még a családja is elfordult tőle. Őrültnek gondolták. Halála után nem sokkal viszont az egész világ elismerte, majd alkalmazta felfedezését. Ez az epizód Semmelweis Ignác életéről, a világot megváltó felfedezéséről, tragikus haláláról szól. Valóban azért ölték meg, mert másképp gondolkodott? 

    Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Barabási Albert László szerint, ha az adatokat hálózatba rendezzük, akkor megjósolható a jövő. Csupán megfelelő mennyiségű adatra és jó kérdésekre van szükség. A hálózatkutató képzőművésznek készült, végül fizikus lett. Bostoni laborjában érzelmeket, adatokat és a hálózatelméleteket használja arra, hogy a világunkat jobbá, érthetőbbé, megjósolhatóvá tegye. 

    Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Későn, 27 évesen kezdte az orvosi egyetemet, mára mégis világszerte ismerik a nevét és a már-már csodákat tévő munkásságát. Nagyon egyszerű, ám fantasztikus innovációk kísérik a szakmai pályafutását, mégis az egyik legmegosztóbb orvos a kollégái körében. Eredményeit senki sem vonja kétségbe, de a tudomány világában a holisztikus hozzáállás sokat vitatott téma. Márpedig Csókay András életében a hit központi szereppel bír. Ő minden nap az élet és a halál határán tevékenykedik, de nem egyedül végzi a munkáját. Jézus Krisztushoz imádkozik, ő vezeti kezét, ő mutat rá olyan dolgokra, amelyeket érdemes meglátnia. Csókay Andrást imádkozó orvosnak hívják. 

    Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • 1915–ben elsőként Einstein gondolkolkozott a gravitációs hullámokon. Létezésüket pedig pontosan száz évvel később, 2015-ben sikerült mérésekkel igazolni.  
    Méghozzá magyar közreműködéssel. A nemzetközi kutatókból álló csapat magyar résztvevőit Frei Zsolt asztrofizikus irányította. Ő azt mondja, a gravitációs hullámok mérhetősége nem csupán az einsteini elmélet újabb bizonyítéka, hanem egy teljesen új eszköz az emberiség kezében az univerzum megértéséhez. Zsolt nem napokban, még csak nem is években gondolkozik, hanem az olyan léptékekben, amelyek generációkat ívelnek át. A magyar férfi, aki az univerzum titkait kutatja.
    Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • Mindig úgy ült be a repülőgépbe, hogy tökéletesen tisztában volt azzal, hogy hol vannak a határai, hogy mire képes. Kortársaihoz képest sokszor többet tudott gyakorolni, mert neki sosem fájt a feje, sosem volt hányingere, így hihetetlen rutinra tett szert. Mindemellett hihetetlen makacs, kitartó, elszánt, higgadt és szerencsés férfi, aki igazából nem is szeret versenyezni. Besenyei Péter mesél arról, hogy milyen is az „Égvilágom”. 
    A műsorhoz az inspirációt a Millenárison megrendezett Álmok Álmodói kiállítás adta.

    Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról.
    Az epizód munkatársai:
    Orsós Lajos, showrunner
    Szűts Dániel, hangutómunka
    Román Balázs, kreatív producer
    Hampuk Richárd, producer

    Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
    További műsoraink a betone.hu-n
    Facebook: Betone
    Instagram
    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

  • A tudomány területén rengeteg kiváló szakember dolgozik és vannak olyanok, akik zsenialitásuk révén megváltoztatják az emberiség életét.
    Az Álmok Álmodói podcastban azokat az embereket és alkotásaikat mutatjuk be, akik képesek voltak világmegváltó ötleteik révén hatni az emberiség életére.
    Azt szeretnénk: hogy megismerjük a legzseniálisabb magyar alkotókat, tudósokat, hogy közelebb kerüljünk az alkotás és az ötletek megszületéséhez, hogy rápillanthassunk, mennyiben gondolkodnak másképp ők, hogy példákat és inspirációkat adjunk mindenkinek, hogy minél többen legyenek képesek létrehozni valami újat, amiből akár világraszóló alkotás lehet.
    A műsort az Álmok Álmodói 2.0 kiállítás inspirálta, a 2023 januárban véget ért, de hamarosan virtuálisan is megtekinthető lesz.