Avsnitt
-
"Nincs olyan könyv, sajnos, hogy a szövetségi kapitánynak ez a dolga."
Boldog, hogy ilyen csapata van és büszke, hogy teljesítette, amit rábíztak - felnőtt csapat élén éremmel jöhetett haza egy világversenyről.
Nagyinterjú a felnőtt női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával, Golovin Vlagyimirrel, aki beszélt az idáig vezető útról, a fontos pillanatokról, amelyek alakulhattak volna másként - de legfőkébb a csapatáról, amely mentálisan, taktikailag és fizikálisan is hatalmasat lépett előre. Feljutott a csúcsra.
Erre már a többi nemzet is felkapja a fejét, így a norvégok tavaszra meg is hívták az együttest a szokásos szerint megrendezett tornájukra, ahol a legjobbak szoktak szerepelni - most már mi is a legjobbak közé tartozunk. Ráadásként a franciák is keresték már a szövetséget, hogy lekössenek felkészülési mérkőzéseket a magyar együttessel.
Egy órában a történelmi Eb-bronz története, ami nekünk arannyal ér fel!
A beszélgetőpartnerek: Lengyel Péter (MTI); Tóth Bálint, Szilágyi Péter (M4 Sport). -
A 40x20 kézilabda podcastben egyrészt foglalkoztunk a Mosonmagyaróvár-Debrecen mérkőzéssel, amely rendhagyó tiltakozással indult: a hazai játékosok átadták a labdát az ellenfélnek és engedték őket gólt dobni, miközben ők összeölelkezve a szurkolók felé fordultak. A rendkívüli helyzetet átbeszéltük, a főszereplőket meghallgattuk.
Foglalkoztunk a női válogatott Eb-keretével, benne is a két meglepetés kerettaggal, Tóth Nikolettel és Csíkos Lucával.
Telefonon élőben kapcsoltuk Éles Benedeket, aki a német Minden csapatát hátrahagyva szezon közben igazolt Tatabányára. A fiatal irányító beszélt a döntés hátteréről, csalódottságáról, a szerencsésen kapóra jött új esélyről, sérülése utáni időszakról és a terveiről újra itthon.
Az adás végén még a férfi válogatott bő, 35 fős vb-kerete és a hétvégi Szeged-Veszprém rangadó is szóba került.
A beszélgetőpartnerek: Rodics Dániel, az MTI szakírója; Varga Ákos, az M4 Sport kommentátora; Szilágyi Péter, az M4 Sport szerkesztője. -
Saknas det avsnitt?
-
EDZŐSORS - BUDAY DÁNIEL by M4 Sport|MTVA
-
A 40x20 legújabb adásában beszámolunk a magyar férfi kézilabda-válogatott szlovákok elleni sikeréről, Elek Gábor első Ferencváros elleni mérkőzéséről, valamint a női bajnokság meglepetéseiről: Szöllősi-Schatzl Nadine-nal a Budaörs debreceni pontszerzéséről beszélgettünk, de szóba került a Vác szombathelyi veresége és Herbert Gábor búcsúja a csapat kispadjától.
A beszélgetőpartnerek: Tóth Bálint, Varga Ákos, Szilágyi Péter -
Adásunk középpontjában a Veszprém által kölcsönadott két irányító, a Plock által kivásárolt Fazekas Gergő és az Elverumban szereplő Lukács Péter állt. Utóbbival első válogatott meghívójáról, a lehetőségeiről és a norvég körülményekről beszélgettünk. A műsor második felében a női válogatott franciák elleni teljesítményével és a közelgő Eb-vel foglalkoztunk.
-
EDZŐSORS - HERBERT GÁBOR by M4 Sport|MTVA
-
Pálmarsson ismét a Veszprém játékosa! Az izlandi átlövő 7 év után öltheti magára újra a bakonyiak mezét. 2015 és 2017 között 2-2 bajnoki és Magyar Kupa-aranyat nyert a Veszprémmel, a BL-ben pedig ezüstéremig jutottak - ezt követően igazolt a Xavi Pascual által irányított Barcelonához, s most éppen korábbi edzője kérésére tért vissza Magyarországra, azért is, hogy pótolja a sérülés miatt hosszú időre kieső Yehia ElDeraa-t.
A műsor második felében a női válogatottról beszélgettünk, amely a héten két idegenbeli, franciák elleni edzőmérkőzéssel hangol a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra - arra az Eb-re, ahol jó eséllyel a középdöntőben épp a franciák is lehetnek ellenfeleink.
A beszélgetőpartnerek: Tóth Bálint, Varga Ákos, Szilágyi Péter. -
A 40x20 kézilabda podcast legújabb adásában Sipos Adriánnal beszélgettünk. A Melsungen remekül kezdte az idényt, a magyar beálló pedig már nem csak védekezésben, hanem támadásban is segíti az együttesét. Eddig egyetlen vereséget szenvedett el a csapat az idényben, az Európa-ligában 2-ből 2 győzelem a mérleg, Sipos pedig arról is beszélt, hogy nagy álmai vannak: szeretne éremért harcolni a Bundesligában, sőt, megcélozná az EL-négyesdöntőt is az idény végén!
A műsor második felében Danyi Gáborral elemeztük a DVSC-Ferencváros női bajnokit, ahol időntúli hetessel egyenlített a végén a Debrecen. Így már csak a Győr és az Esztergom 100%-os a női K&H Ligában - utóbbi szerdán a Vácot győzte le.
A beszélgetőpartnerek: Danyi Gábor, Varga Ákos, Szilágyi Péter -
Mindenki megnyugodhat, Imre Bence 10 gólos meccsel bizonyította, hogy helye van a Kielben. A válogatott fiatal jobbszélsője mesélt a beilleszkedésről, saját szerepéről és a Bundesliga-meccsek hangulatáról is. Jó helyre került-e Háfra Noémi a Vácnál és visszaverekedheti-e még magát a válogatottba, erre is kerestük a választ adásunkban, de szó esett a Győr-DVSC rangadóról is.
A beszélgetőpartnerek: Kulcsár András; Török Olivér; Varga Ákos. -
A 40x20 kézilabda podcast legújább adásában két téma került terítékre. Elsőkörben a férfi válogatott heti összetartásáról beszélgettünk a ferncvárosi Ónodi-Jánoskúti Mátéval. Chema Rodriguez fiatal kerete már a jövőnek szól, a szakmai stáb a nem hivatalos válogatott héten információt kaphat azokról a játékosokról, akik később fontos szereplői lehetnek a felnőtt nemzeti együttesnek.
Ezt követően Hornyák Ágival beszélgettünk, akinek új szerepköre van: Pigniczki Krisztina mellett edzőként dolgozik a női serdülő válogatottnál. Múlt héten összetartáson volt 3 turnusban 66 játékos játékos, ennek tapasztalatairól, a kiválasztásról és az utánpótlás általános helyzetéről osztotta meg tapasztalatait Hornyák Ágnes.
A beszélgetőtársak: Tóth Bálint és Szilágyi Péter. -
Szárnyalnak az újoncok a férfi és a női K&H Ligában. Az Esztergom debreceni bravúrja mellett a szombathelyi és a győri építkezés is terítékre került. Az adás második felében Szita Zoltánnal beszélgettünk, aki mesélt arról, hogy a nehéz szegedi időszak után hogyan építené fel ismét önmagát régi-új csapatában, a Plockban, továbbá elárulta, mennyiben hasonlítható a "Szent háború", vagyis a Plock-Kielce rangadó a Veszprém-Szeged csatákhoz, illetve azt is, milyen gyakran kommunikál Chema Rodríguezzel.
-
Nagy fogás Debrecenben. A svéd válogatott kapussal, Jessica Ryde-vel erősített a DVSC Schaeffler. Az átigazolásról Szilágyi Zoltán beszélt. Mikler Roland visszatérhet a válogatottba, de az út többek előtt nyitva áll. Székely Márton sem adta még fel címeres mezes álmait. A Tatabánya újdonsült csapatkapitánya erről és klubcsapata átalakulásáról is megosztotta gondolatait.
-
A közmédia kézilabda podcastműsorában kapcsoltuk Metzből Szemerey Zsófit, a magyar női kézilabda-válogatott kapusát, akinek az eddig is mozgalmas éve volt, de most újabb nagy kihívások várnak rá: a hétvégén bemutatkozik új csapatában, a francia Metzben, méghozzá egyből a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában. A 30 éves hálóőr hosszú évek után tér vissza a BL-porondra, összességében ezt az évet tekinti pályafutása csúcsának. Mesélt a metzi beilleszkedésről, körülményekről, elvárásokról és a magyar csapattársáról, Vámos Petráról is.Visszatekintettünk a Győr és a Ferencváros bajnoki bemutatkozására, majd kapcsoltuk Elek Gábort, az NBI-es újonc MOL Esztergom szakvezetőjét. Tavalyelőtt hagyta el a BL-döntős FTC-t, most pedig újra az élvonalra készül. Beszélt a csapatáról, valamint a feleségével, Szucsánszki Zitával végzett közös munkájáról, aki már nem csak játékosként, de erőnléti edzőként is segíti az esztergomiakat. Kérdés, mire lehet képes a MOL Esztergom újoncként a női K&H Ligában?A beszélgetőpartnerek: Lengyel Péter (MTI); Szilágyi Péter (M4 Sport).
-
Véget ért az olimpia Párizsban, újra itt a 40x20!
Női és férfi válogatottunk is ott volt a játékokon, a lányok ráadásul tovább is jutottak a csoportjukból.
Az All Star-válogatottba bekerült Klujber Katrint telefonon értük utol, Rosta Istvánnal pedig a helyszíni tapasztalatairól beszélgettünk. Interjút hallhatnak a két győztes válogatott két-két klasszisaival: Kari Brattsettel és Stine Oftedallal, valamint Mathias Gidsellel és Mikkel Hansennel - Oftedal és Hansen, a sportág két óriási klasszisa utolsó mérkőzését játszotta a fináléban, aranyéremmel tettek pontot fényes pályafutásukra.
Érdemes meghallgatni az olimpia utáni első kézilabdás podcastet! -
Nehezen hozta meg a döntést visszavonulásáról, de kereknek érzi pályafutását Cirjenics-Kovacsics Anikó. A 143-szoros válogatott kézilabdázó bár a tokiói olimpián megsérült, mégis mondhatni, hogy az ötkarikás játékoknak köszönheti családját. Férjével való megismerkedéséről, pályafutása legemlékezetesebb pillanatairól és jövőbeli terveiről is mesélt a Győr és a Ferencváros korábbi kiválósága, aki az M4 Sport szakértőjeként dolgozik majd az olimpián.
-
Komlói döntetlennel biztosította be bennmaradását az Eger az NBI-ben. A utolsó bajnokira való mentális felkészülésről, a hullámzó szezonról és a talán még nehezebbnek ígérkező következő idényről Tóth Edmond vezetőedzővel beszélgettünk. Az adásban emellett Cseszregi Balázs (Kossuth Rádió), Lengyel Péter (MTI) és Kulcsár András (M4 Sport) a férfi válogatott világbajnoki selejtezőit, a várható újabb Veszprém - Szeged rangadót és a Győr - Ferencváros csúcsmeccset is érintette.
-
Egy szorosabb első félidő után 33-26-os győzelmet aratott Litvániában a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely így hatalmas lépést tett a világbajnoki részvétel felé. A mérkőzést a 8 gólt jegyző Ancsin Gáborral értékelte Tóth Bálint, Rodics Dániel és Rosta István, akiknél egyúttal a Győr-Ferencváros rangadó is terítékre került.
-
A 40x20 kézilabda podcast legújabb adásában a Telekom Veszprém volt terítéken: a bakonyiak előbb tükörsima győzelmet arattak az OTP Bank-Pick Szeged elleni bajnokin, majd az Aalborg ellen drámai fordítás után nyertek a BL-negyeddöntő első, veszprémi mérkőzésén.
Ligetvári Patrikkal beszélgettünk, aki az év meccsére készül az Aalborg elleni visszavágón - de azt is megjegyezte, hogy már nem az első "év meccse" már ebben a szezonban...
A beszélgetőpartnerek: Kulcsár András, Varga Ákos, Szilágyi Péter. -
Kedden kisorsolták a női és a férfi kézilabda-válogatott olimpiai csoportjait, csütörtökön Bécsben pedig a 2024-es, részben magyar rendezésű női Eb kvartettjeire is fény derült.
Utóbbi sorsoláson Győri-Lukács Viktória is főszereplő volt, ő húzta a csoportunkba Észak-Macedóniát - de ott lesz még Törökország is és Svédország is a magyar négyesben, utóbbi együttes Golovin Vlagyimir megfogalmazása szerint talán már lakcímkártyát is kap Debrecenben...
De az Eb előtt jön még az olimpia Párizsban, ahol a lányok a házigazda mellett Brazíliával, Angolával, Spanyolországgal és Hollandiával mérkőznek meg. Győri-Lukács Viktória megtiszteltetésnek tartja, hogy a hazai pályán szereplő franciák ellen kezdhetik meg a szereplést - azt pedig mi tesszük hozzá, hogy mindezt még a hivatalos nyitóünnepség előtt, a lehető legnagyobb reflektorfényben teszik majd.
Szóba kerítettük a férfi válogatott olimpiai csoportját is - Chema Rodriguez együttese rendkívül nehéz hatosba került: a meccsek sorrendjében Egyiptom, Argentína, Norvégia, Dánia, Franciaország lesz Lékai Mátéék ellenfele.
Izgalmas év vár a magyar kézilabdára - erről Varga Ákos és Szilágyi Péter beszélgetett a vendégekkel. -
Elképesztően jó teljesítménnyel óriási bravúrgyőzelmet aratott a női kézilabda-válogatott az olimpiai selejtező második fordulójában, s így karnyújtásnyira került az olimpiai részvételtől.
Ilyen meccsről jó beszélgetni!
Akik megteszik: Cseszregi Balázs (Kossuth Rádió), Lengyel Péter és Rodics Dániel (MTI), Kulcsár András, Varga Ákos, Szilágyi Péter - Visa fler