Utbildning – Ungern – Populära podcasts
-
Podcast érdekes és hihetetlen történelmi eseményekről
-
Hogy vagy? – tesszük fel és kapjuk meg a kérdést nap mint nap.
Kösz, jól – halljuk és válaszolunk rá legtöbbször.
De mit jelent jól lenni? A HVG kéthetente jelentkező podcastjában Bánhalmi Kata és vendégei, adásról adásra megvizsgálva a fizikai és lelki egészség egy-egy területét.
A műsorban tudományos és szakmai magyarázatot adunk a mindennapi wellbeing kihívásaira, és gyakorlati példákon keresztül segítünk, hogy lépésről lépésre tudatosabban érezhesd magad a bőrödben, mind fizikailag, mind lelkileg.
Az egészséges életmód és a pénztárcabarát árak támogatója a PENNY.
-
Mi a legerősebb hatás ránk, ha történetekről van szó? Természetesen a kimondott szó.
Hallgasd te is velünk azokat a történeteket, amiket hozok és építsd a sajátodat! Velük, belőlük.
Vannak gondolatok, amik leírva túl sterilek lennének.
És vannak dilemmák, amikre nem létezik kétmondatos válasz.A podcast, The Long Story néven arra törekszik, hogy olyan „long form podcast” készüljön, amire ma, itthon kevés példa van. Epizódonként körülbelül 100-200 percben beszélgetek vendégeimmel azért, hogy ne szorítsuk be a történeteiket korlátok közé.
Teljes képet és a teljes történetet szeretném nektek elhozni olyan szakértőktől, vállalkozóktól, rovosoktól, kuatóktól, akik a saját területükön olyan sztorit építettek már fel, amire még kevés példa van.
Ez a podcast nem a kirakatrendezésről szól.
Itt azt hallod, ami a színfalak mögött történik: a döntések súlyát, a kétségeket és a felismerés pillanatát. Azt a folyamatot, ahogy a káoszból lassan összeáll a rend.
Alapvetően olyan szakembereket keresek meg, akiktől mérhetetlenül sokat tanulok.
Olyan történeteket adnak át, amik neked is segítenek majd a sajátodban, akárcsak nekem is.
-
It's all about IT Security! IT biztonságról fogtok hallani olyan módon, mely azok számára is érthető, akik nem ülnek nyakig a bitekben.
-
Dr. Kádár Annamária (mese)pszichológus, író és Vörös István újságíró-magyartanár kéthetente jelentkező podcastja olyan mindennapi életünket meghatározó témákról, mint: a felnőtté válás, az örök erőforrást nyújtó belső gyermek; a gyermeknevelési és klasszikus "élet-tabuk"; gyermeki mágikus gondolkodás; mese, életmese, könyvek, filmek.
Minderről őszintén, hitelesen - Veled! Több infó:
Facebook: https://www.facebook.com/esboldoganeltek ;
Instagram: https://www.instagram.com/esboldoganeltek/ ;
Patreon: https://www.patreon.com/esboldoganeltek ;
TikTok: https://www.tiktok.com/@esboldoganeltek -
Merülj mélyre magadban, hogy aztán elérhesd a csillagokat! A Self Dive Podcast az őszinte, tabuk nélküli beszélgetéseknek ad otthont. Hosted by Hanna és Flóra - testvérek, társalkotók, örök kérdezők, akik elhatározták, hogy valami olyat hoznak létre, ami túlmutat a felszínen.
Ez a podcast a mély önismeret, a belső szabadság és a radikális önazonosság térképe. Egy utazás önmagad és a vágyott életed felé. Minden héten érkezik az új epizód. Kattints a “Követés” gombra, és hagyj egy értékelést, hogy még több ember merjen mélyre merülni – önmagában és az életben.
Ölelés. SEE YOU SOON! -
A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.
-
A portréinterjú podcast. Beszélgetések egy kicsit lassabban. Kicsit mélyebben. A mindennapi káoszon túl. Műsorvezető: Tóth Szabolcs Töhötöm
-
Mit mondott Jörgen Mörgensen dán váltóőr, amikor az Oslo-Koppenhága gyorsvonat levágta mindkét kezét és mindkét lábát?
-
Képek, filmek, reklámok, viccek… A szexualitás egyrészt folyamatosan jelen van életünkben, másrészt viszont az egyik leginkább tabusított téma a hétköznapi beszélgetésekben. Zavarban vagyunk, ha szóba kerül; ha beszélni kell róla, nem találjuk a szavakat; rengeteg az ezt övező szorongás és szégyen. Pedig a jó szex hatalmas örömforrás lehet az életünkben, amelynek pozitív hatásai kihatnak egészségünkre, szociális kapcsolatainkra és az egész életminőségünkre.
Beszéljünk hát a szexről! Adásainkban egy-egy szexualitással kapcsolatos témát járunk körül nyíltan, szókimondóan, tabuk nélkül. A beszélgető partnerek: Szilágyi Szilárd, párkapcsolati tanácsadó, szexológus és Dr. Lassányi Gábor, régész, meseterapeuta.
szexkultura.eu -
Ez itt a Hello Anyukám, a minden hétfőn új adással jelentkező kedvenc hétindító podcastod.
-
Magyarul fogok beszélni, Magyarországgal kapcsolatos dolgokról. Témák: irodalom, történelem, sport, művészetek a magyar nyelv és a nyelvek, napi aktualitások, közéleti témák. Szeretném, ha az igényes, mai beszélt magyar nyelvet hallanátok. Célom, hogy a külföldön élőkhöz eljussanak komoly, de egyben szórakoztató tartalmak. Olyanoknak szól ez a műsor, akik már tudnak magyarul, de a mindennapi életben nem a magyart használják. Akiknek valamiért fontos a magyar nyelv, akár a szomszédos magyarlakta területeken, vagy bárki, aki a nyelvünket idegen nyelvként tanulja Magyarországon vagy külföldön.
-
A Best Practice a Betone műsora, ahol nemcsak a trendeket, hanem az azokat formáló embereket is szeretnénk megismerni. A média, reklám és marketing területén dolgozó vagy ezekre a szakmákra hatást gyakorló gondolkodókkal beszélgetünk, hogy segítsünk jobban megismerni és érteni a jelent és a ránk váró közeli jövőt. Világmárkák döntéshozói, kutatók és filozófusok őszintén és nyíltan a Betone stúdiójában.
Műsorvezetők: Hampuch Richárd -
بودكاست بيركز على اختبار الايلتس بحلقات دورية لتطوير الاستماع بمواضيع شبيهة بالاختبار🎙
-
My name is Iman Gadzhi. I started my channel in 2015: before I’d found any success - so scroll back to see me trying to be a personal trainer, the harsh realities of dropping out of high school, building one of the leading online advertising agencies, all the way through to me making $30m by the age of 23: I don’t hide anything.
-
Az Üzleti angol egy csésze kávé mellett podcast azoknak szól, akik fejleszteni szeretnék üzleti angoltudásukat, de nincs idejük naponta órákat foglalkozni az angollal. A rövid epizódokban üzleti angol témákról hallhatsz, gyakorlatias megközelítésben, és ötleteket kapsz, hogyan fejezd ki magad választékosan üzleti helyzetekben: prezentáción, megbeszélésen, állásinterjún vagy telefonálás közben.
-
A Micsoda nők voltak! az Éva Magazin podcast műsora, amelynek minden részében más-más olyan nőről fogunk beszélgetni, akik bár már nem élnek, de érdemes róluk beszélni, megismerni életüket, munkásságukat. Érdekes, szórakoztató köntösben, túl a száraz évszámokon.
-
Ebben a podcastben tonnányi praktikus tippet találsz, amelyeknek egyetlen célja van. Segítenek Neked ANGOLUL megtanulni. Nem számít ha nincs nyelvérzéked.. ha nem szeretsz tanulni. Még az sem ha egyenesen utálod az angol.. ( én is utáltam ). Apropó: A nevem Tóth József és pszichológiát hallgatok a szegedi egyetemen. Mivel imádom a memória működését és az idegen nyelveket. Gondoltam nagyszerű lenne ha ( amíg nem végzek az egyetemmel ) angolt tanítanék azoknak.. akiknek nehézségeik vannak a nyelvtanulással [ nekem is voltak bőven ] Készen állsz ? HALLGASS HA MERSZ :)
-
Hetente megjelenő podcastjeinkben a legégetőbb kérdések mentén beszélgetünk az egyént, a közösségeket és az emberiség egészét érintő témákról. Közös pont? A jövő.
-
Sárgabögre, de az se baj, ha görbe bögre.
Eszter és Sára beszélget hétköznapi témákról, tökéletlenül tökéletesen. - Visa fler