Avsnitt
-
Itt a GMO, köszönjük, Tisza!
GMO-jelölés eltörlése, az AfD és az ESN betiltása, a digitális euró megszavazása
Megszavazta az európai parlamenti többség a génszerkesztett növények termelését, egyúttal eltörölte az ilyen termékek jelölési kötelezettségét, továbbá megszavazta a digitális euró bevezetését. A Tisza képviselői igennel szavaztak ezekben a kérdésekben, mint ahogyan abban is, hogy eközben megemeljék az EP-képviselők – így a Tisza képviselőinek – támogatását is. Erről és a lehetséges polgárháború kialakulásának veszélyeiről is beszélt a Jelen Podcastban Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. -
A legújabb Nyílt Sisak-adásban a „Tisztítótűz-művelet” bejelentésének politikai és jogi következményeit, valamint a Pride zászlók Dunába dobása körül kialakult vitát elemezzük. Szó esik az elszámoltatás és a politikai leszámolás közötti határvonalról, a nemzeti jelképek jelentőségéről, a Mi Hazánk Ifjai által az Erzsébet hídra kitűzött nemzeti zászlókról, valamint a közterületeken elhelyezett különböző lobogók jogi és társadalmi megítéléséről.
Vendégek:
Boros Tamás – újságíró, az ATV szerkesztő-műsorvezetője;
Sarnyai Gábor – politológus;
Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász;
Tyirityán Zsolt – a Betyársereg vezetője.
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita.
Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!
Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány
10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC: OKHBHUHB -
Saknas det avsnitt?
-
Mi marad Ukrajnából?
Egy halott ukrán katonára egy halott orosz jut
Nem érdekli a nyugati döntéshozókat az, hogy hány ukrán hal meg a háborúban, az európai közvélemény pedig úgy értékeli: addig jó, míg a konfliktus viszonylag távol van tőle. Ukrajna helyzete figyelmeztetés lehet számunkra is: jobb szolidaritásban, erős társadalmi kötelékekben, valamint jogállamban gondolkodni, mint ezek nélkül egy proxyháború részesévé válni. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Vukics Ferenc katonai szakértő Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!
Adományaikat a Magyar Jelen fenntartója, a Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány
10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC: OKHBHUHB -
Megszólal Bede Zsolt!
„A fiam előtt nyomtak a rendőrök a falnak”
Bede Zsolt és kiskorú fia sérelmére elkövetett hivatali bűncselekmények (jogellenes fogvatartás és hivatali visszaélés) miatt tett feljelentést az újságíró ügyvédje, miután a Vadhajtások munkatársához szerdán nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök. Házkutatást tartottak, és több számítógépet, köztük Bede Zsolt kiskorú fiának a gépét és telefonját is lefoglalták, de akkor nem derült ki, miért. A helyszínről nem engedték ki Bede gyerekét, aki válogatómeccsre ment volna, és azt sem hagyták, hogy édesanyja hívását fogadja. Később kiderült, Pottyondy Edina feljelentése miatt vonultak ki a rendőrök. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Bede Zsolt ügyvédje szerint az üggyel visszatértek a 2010 előtti brutális idők, és ez csak az első, jobboldali újságíró elleni ügy. A durva rendőri eljárás pedig figyelmeztetés mindenkinek. A részletekről rögtön csütörtökön, az ötórás rendőrségi meghallgatás után adott exkluzív interjút a Magyar Jelennek Bede Zsolt és Gaudi-Nagy Tamás a szerkesztő-műsorvezetőnek, Virághalmy Saroltának. -
Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az adást még azelőtt rögzítettük, hogy Pócs János nyilvánosságra hozta volna azokat az információkat, amelyek szerint a Kontroll anyagi juttatást adhatott Bangó Sándornak a Zsolti bácsis interjú kapcsán.
A Jelen Podcast vendége ezúttal Füssy Angéla, a Magyar Jelen újságírója, akivel Horváth Tamás főszerkesztő beszélgetett. Az adásban Füssy Angéla saját tapasztalatai alapján idézi fel Bangó Sándor történetét, valamint azt az időszakot, amikor a gyermekvédelmi célú Nem Vagy Egyedül Velünk Alapítvány segítette őt.
A beszélgetés során szó esik arról is, milyen hatással lehet egy fiatal életére a hirtelen érkező jelentős anyagi támogatás, és hogy valóban segítséget jelent-e, ha valakit pénzzel halmoznak el egy nagy nyilvánosságot kapott ügy után. Az adás kitér a Kontroll-interjú körül felmerült kérdésekre, valamint arra is, milyen következményekkel járhat, ha a nyilvánosság előtt megjelenő bántalmazási történetek és az anyagi juttatások összekapcsolódnak. Füssy Angéla arról is beszél, hogy mindez milyen hatással lehet a valódi áldozatok társadalmi megítélésére és hitelességére.
Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!
Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány
10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC: OKHBHUHB -
Erre fáj a globalo foga
Magyarországnál is fontosabb a Mol megszerzése
A kormánynak most már foglalkoznia kell az azbesztbotránnyal, amely egyre több települést érint. Aztán lehet, hogy Magyarország „megszerzése”, a magyar példa kiiktatása a nemzetközi térből csak egy mellékes célja volt a pénzügyi háttérhatalomnak. A valódi cél a magyar állam, azaz a magyarok befolyása alatt és a magyar, szuverén érdekek mentén működő Mol, MVM megkaparintása volt.
Ezek a cégek ugyanis békés módszerekkel, gazdasági alapon kezdték végrehajtani a revíziót. Egyebek közt erről beszélt a Nem píszíben Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
#borosimre #mol #trianon #magyarorszag #valasztasok -
A Nyílt Sisak legfrissebb adásában Magyar Péter miniszterelnök ígéreteit és uszító viselkedését elemeztük. Szó volt az uniós források és a migrációs paktum kapcsolatáról, a budapesti migrációellenes demonstrációról, valamint a képviselői fizetések csökkentéséről és a politikusok vagyonnyilatkozatairól.
Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!
Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Vendégek:
Balogh Gábor – újságíró;
Schiffer András – ügyvéd;
Tóth Máté – energiajogász;
Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője.
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita.
#Közélet #Vita #Belpolitika #NyíltSisak #MagyarJelen #MagyarPéter #Tisza #Migráció #MigrációsPaktum #Migránskvóta #EurópaiUnió #Brüsszel #UrsulaVonDerLeyen #UniósForrások #Politika #MagyarPolitika #OrbánViktor #ToroczkaiLászló #Demonstráció #Tüntetés #KépviselőiFizetés #Vagyonnyilatkozat #Korrupció #Átláthatóság -
A pálya jobboldala legújabb adásának vendége volt Harcsa Norbert korábbi válogatott ökölvívó, akivel a sport mellett társadalmi és közéleti témák is szóba kerültek.
Első kérdésként rögtön a Bűnvadászok kerültek a fókuszba. Mint kiderült Harcsa lelkes követője a műsornak, sőt, arról is beszélt, mélységesen felháborítja, hogy a törvények az illegális lakásfoglalókat védik. Szerinte jó, hogy van egy ilyen szervezet, amely felhívja a figyelmet ezekre a problémákra. Arról is beszélt, a rasszizmus vádjával se ért egyet az esetükben, hiszen arról nem ők tehetnek, hogy a legtöbb illegális lakásfoglaló cigány.
Az adásban Horváth Tamás és Lipták Tamás több témát is felvetett, például, hogy lehet, hogy miközben a legtöbb országban a szegények kitörését jelentheti a sport, főleg a küzdősport, addig Magyarországon a cigányság esetében ennek még csak az előjeleit se látjuk, holott a lehetőség számukra is adott. Harcsa erről is megosztotta tapasztalatait. Ezen felül beszéltek még számos érdekességről, közéletről, politikáról, de még a párizsi játékok is szóba kerültek.
Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!
Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány
10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
#magyarjelen #harcsa #box #sport -
A Rajtunk Múlik legújabb adásának vendége dr. Ertsey Attila építész volt, akivel autonóm házakról, önfenntartó településekről, kosárközösségekről és az önigazgató társadalom lehetőségeiről beszélgettünk. Az adásban szóba került az önrendelkezés, a szuverenitás és a helyi közösségek szerepe is a globalizált világban.
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita
#RajtunkMúlik #ErtseyAttila #autonómház #önfenntartás #önellátás #önrendelkezés #szuverenitás #PárhuzamosTársadalom #kosárközösség #fenntarthatóság #helyiközösség #decentralizáció #organikusépítészet #magyarközélet #podcast #beszélgetés #jövőkép #vidék #energiafüggetlenség #közösség -
Nem bírnak ki még egy telet az ukránok
Hirtelen a békéről kezdett beszélni az ukrán vezetés
Hiába zajlanak most is az úgynevezett ukrán „PR-támadások” a belső oroszországi célpontok ellen, az orosz válaszcsapások olyan súlyosak, hogy az ukrán hadvezetés mára komoly bajba került. Ezt már a globalista média sikerjelentései sem tudják eltitkolni. Kijevből egyre-másra érkeznek a sűrű robbanásokról és a másodlagos robbanásokról szóló képek, a lakosság pedig egyre nehezebb helyzetben van. Ráadásul újabb súlyos terheket rónak rájuk gazdaságilag is, megszorítások és újabb adók formájában. Erről beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Vukics Ferenc katonai szakértő Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. -
A személy- és vagyonvédelmi ágazat – vagyis a biztonsági őrök világa – komoly strukturális problémákkal küzd ma Magyarországon. A szektort alacsony bérek, rendezetlen munkakörülmények és rendszerszintű szabálytalanságok jellemzik, ami elkerülhetetlenül a szakma felhígulásához vezetett.
Ezeket a kritikus kérdéseket járta körbe a Fogaskerék – A dolgozók hangja című műsor legutóbbi adása. A beszélgetésben részt vett a Bűnvadászokból ismert Pintér Levente, aki maga is a vagyonvédelemben dolgozik, Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetvezetője, valamint a műsorvezető, Lipták Tamás.
Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!
Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB -
A Nyílt Sisak legfrissebb adásában a Magyar Péter és az ellenzéki pártok közötti parlamenti csörték, a miniszterelnöki cikluskorlátozás kérdése, valamint a Tisza Párt körüli első vitatott személyi és politikai döntések kerültek terítékre.
Vendégeink:
Kessel Krisztina – újságíró;
Schiffer András – ügyvéd;
Kurucz Dániel – producer, a KözTér főszerkesztője;
Kónyi-Kiss Botond – a HVIM alelnöke.
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita.
Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!
Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
#NyíltSisak #MagyarJelen #politika #Magyarország #parlament #MagyarPéter #OrbánViktor #TiszaPárt #SchifferAndrás #Közélet #vita #elemzés #interjú #politikaiadás #választás #demokrácia #cikluskorlát #AmnestyInternational #oktatáspolitika #LMBTQ #rendészet #2006 #közéletihangulat -
Minden nap valami cirkusz van!
Ukrán gabona, törölt kereszténység, eltörölt bankadó
Miközben az új miniszterelnök mindennap ad valami balhéznivalót az internet népének, a kabinetje sem tétlenkedik. A héten beengedték az ukrán agrártermékeket Magyarországra, benyújtották a keresztény és önálló állam eltörlésére tett javaslatot, valamint a bankadó megszüntetését, és ajánlatot tettek a rezsicsökkentés eltörlésére is. És ez még csak a hét eleje. Ezeket az intézkedéseket azonban megpróbálták Havasi Bertalan volt sajtófőnök kirúgásával, aztán Gaudi-Nagy Tamás jogvédő megtámadásával, majd a kegyelmi ügy további részleteinek nyilvánosságra hozatalával eltakarni. Hogy ez mennyire sikerült, arról beszélt a Nem píszíben Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. -
A beszélgetés középpontjában az Önkényes Mérvadó nagy vihart kavart adása állt. Szó esett az agresszív közbeszéd társadalmi hatásairól, a közéleti szereplők felelősségéről, az irónia és a gyűlöletkeltés határáról, valamint a fiatalokra gyakorolt következményekről is.
Az adás során Magyar Dávid elnézést kért mindazoktól, akiket az elhangzott kijelentések megbántottak vagy felháborítottak.
Vendégek:
• Hal Melinda – klinikai szakpszichológus;
• Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász;
• Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője;
• Magyar Dávid – az Önkényes Mérvadó egyik résztvevője.
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita.
Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!
Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány
10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
#NyíltSisak #Puzsér #PuzsérRóbert #ÖnkényesMérvadó #Szélsőközép #MagyarDávid #HalMelinda #TóthMáté #HorváthTamás #közélet #politika #vita #irónia #gyűlöletbeszéd #közbeszéd #TiszaPárt #Fidesz #politika #szatíra #szólásszabadság -
Veszélyesek vagyunk, mert magyarul tudunk magyarázni
Mi a magyar ma?
Ha nem vesszük tudomásul, hogy a külpolitika egyben belpolitika is – mivel a globális háttérerő mindig kiszivattyúzná a nemzeti javakat, a különböző kormányok pedig ennek vagy teljes, vagy csak részleges végrehajtói –, nos, ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem tudjuk sem megmagyarázni a jelenlegi folyamatokat, sem megvédeni önmagunkat és a nemzetünket. Erről is beszélt a Nem píszí című műsorban Boros Imre közgazdász és Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. -
A Nyílt Sisak legújabb adásában szó esik Magyar Péter konfrontatív parlamenti stílusáról, a Mi Hazánk kivonulásáról, a Tisza és a Fidesz első közös parlamenti döntéseiről, valamint a Karikó Katalin körüli egészségpolitikai vitákról is.
Vendégeink:
Fiala János – riporter;
Schiffer András – ügyvéd;
Tóth Máté – ügyvéd, energiajogász;
Lipták Tamás – a Magyar Jelen riportere.
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Anita.
Témáink:
• az új Országgyűlés alakuló ülése;
• Magyar Péter első parlamenti beszéde;
• személyes kiszólások és politikai üzenetek;
• a Mi Hazánk kivonulása és Toroczkai reakciója;
• a WHO és az egészségügyi irányvonal;
• Karikó Katalin szerepe az új rendszerben.
#NyíltSisak #vita #belpolitika #Tisza #kormány #MagyarPéter #MiHazánk #Toroczkai #KarikóKatalin #SchifferAndrás #energiajogász #TóthMáré #FialaJános #MagyarJelen #közélet #politika -
„Gyáva népnek nincs hazája”
A magyar emberek védelmére készül a Nemzeti Jogvédő Szolgálat
Ahogy 2006-ban, úgy most is számítani kell arra, hogy a kormány egy nemzeti elégedetlenséget karhatalmi eszközökkel ver le. Ebben az esetben szükség lesz az egykor már jól vizsgázott Nemzeti Jogvédő Szolgálatra. Az ügyvédek csapata arra is készül, hogy az egyes polgárokat érő atrocitásokkal vagy fenyegetésekkel szemben jogi úton fel tudjon lépni, és itthon is képviselhesse a megtámadottak védelmét. Arról, hogy mire számíthatunk az új kabinet alatt, Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője beszélt Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel. -
A napokban dől el, vajon a nyugat-európai országokban – ahol kezdenek megerősödni a szuverenista politikai erők – kiállnak-e Magyarország mellett, vagy az itthon történtek miatt inkább maguk is meghunyászkodnak. Látva ugyanis a magyar szuverenista erők vesztét és a rájuk nehezedő politikai nyomást, nem biztos, hogy a bátor kiállást választják. Mit lépnek az eddig az Orbán-kormány mögé bújó európai politikusok? Erről is beszélt a Kinek a háborúja? című műsorban Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
-
A Szabadkőművesek és Trianon sorozat hosszú szünet után visszatér a 7. résszel.
Ezúttal Raffay Ernő beszél a Rothschild család magyarországi szerepéről, a pénzhatalom történelmi összefüggéseiről és azokról a háttérfolyamatokról, amelyek szerinte máig hatással vannak Magyarország sorsára.
- Kik és hogyan építettek befolyást Magyarországon?
- Milyen történelmi dokumentumokra és összefüggésekre hivatkozik Raffay Ernő?
- Milyen kapcsolatot lát Trianon, a pénzügyi elit és a szabadkőműves hálózatok között?
#RaffayErnő #Trianon #Szabadkőművesek #Rothschild #MagyarJelen #történelem #podcast #Magyarország -
A GulyásÓra legújabb részében Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője volt Gulyás László vendége.
Az adás során a dopping definíciójától a Las Vegas-i „doppingolimpiáig“ számos, a versenysportot érintő téma terítékre került. - Visa fler