Avsnitt
-
Az emlőrák, a nőknél a második leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés. Korai felismerésében nélkülözhetetlen szerepe van az otthoni, rendszeres önvizsgálatnak. Rubi Mónika, a központi kórház klinikai onkológiai és sugárterápiás centrumának koordinátora, ezúttal erre hívja fel rádióhallgatók figyelmét.
-
Saknas det avsnitt?
-
Babákra várnak a vándorbölcsők... aktív sorstársakra pedig a hatvanasok. Köszönhetően a Miskolci Otthon Segítünk Alapítványnak. Létrehozója, vezetője és működtetője, a Miskolci Egyetem egykori oktatója, Lajtosné Oláh Julianna, akit Monos Márta kérdezett az indulási nehézségekről, az önkéntes mozgalom fejlődéséről.
-
Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány létrehozója, kuratóriumának elnöke a Baráthegyi Majorság vezetője, negyven éve dolgozik a fogyatékos emberek életminőségének javításán. Elhivatottsága, szaktudása, következetes küzdelme a társadalmi változásokért példaértékű, amelyet számos nemzetközi és hazai elismerés igazol. Köztük a legutóbbi a Göncz Árpádné-díj. Ebből az alkalomból készített vele portrébeszélgetést a Csillagpont Rádió szerkesztő-riportere, Monos Márta.
-
Világszerte újdonságnak számító klinikai programot állítottak össze hazai szakemberek, a fiatalok körében (is) egyre gyakrabban előforduló vastagbélrák kialakulása ellen. Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus főorvos szerint a daganat megelőzésében egyre inkább felerősödik az endoszkópos vizsgálatok szerepe. A klinikai program lényegéről kérdezte az ismert kutatóorvost a Csillagpont Rádió műsorában a szerkesztő Monos Márta.
-
Csapatmunka, holisztikus szemlélet, precíz diagnosztika és modern technika! Ez a titka és záloga a Mind Klinika orvos-igazgatója, dr. Entz László szerint a derékfájdalmak eredményes gyógyításának. A Svájcban is praktizáló, ismert idegsebésszel és fájdalomterapeutával Monos Márta beszélget a népbetegség kezeléséről.
-
A szaruhártya-átültetés az egyik legsikeresebb transzplantációs eljárás a világon. Hazánkban évente néhány száz ilyen műtétet végeznek el, noha jóval több beavatkozásra lenne szükség. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának életében mérföldkőnek számít a Cornea, azaz szaruhártya-bank létrehozása, amelyről dr. Csutak Adrienn professzorasszony, a szemészeti klinika igazgatója tájékoztatja a Csillagpont Rádió hallgatóit.
-
Miskolcon született 2025 első babája - Az újév első kisbabája Miskolcon - egy nyíregyházi kislánnyal szinte egy időben -, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, éjfél után 1 perccel született. Az újszülött spontán szüléssel jött a világra. A kisfiút Milánnak hívják; 3330 gramm és 50 centiméter. Az édesanyának az első gyermeke.
A kismama és az újszülött is jól vannak.
Jó egészséget kívánunk!
-
Kántor József Sensei-el és Siska Gáborral a Szkítia Harcművészeti Egyesület 2024 évi munkájáról, a karate oktatás mindennpjairól, a jubiluemi versenyről és egy japán nagymesterrel való baráti kapcsolatukról beszélgettünk a Csillagpont Rádió studiójában. Természetesen a 2025-ös tervekről is szót ejtettünk már.
-
Mármint a Da Vinci Xi robot, amely ezúttal Miskolcra érkezett, hogy a különböző szakterületek orvosai megismerkedhessenek vele, kipróbálhassák. A hatvanas, hetvenes években még csupán a NASA alkalmazta tudását, a 80-as években azonban már bevonult az egészségügyi intézmények műtőibe is. A világon elvégzett robotsebészeti műtétek száma mára meghaladja a 16 milliót. Hazánkban 2021 decemberében telepítették az első Da Vinci robot-berendezést, egy év múlva pedig megtörtént az első robottechnikát alkalmazó műtét. A B.-A.-Z . Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgató-helyettesének dr. Mátyás Lajos érsebész főorvosnak, a Csillagpont Rádió igazgatójának felkérésére Misi Adelina a SofMedica Kft. üzletfejlesztési menedzsere tájékoztatta a hallgatókat a Da Vinci robotasszisztált sebészeti rendszer előnyeiről és „tudományáról” Monos Márta mikrofonja előtt.
-
Gyilkosság. Fiatalok egymás közötti erőszakos bűntette borzolja a hétvége óta Miskolc, de mondhatni az ország jóérzésű embereinek kedélyét. Mi vezethet fiatalok körében egy ilyen brutális gyilkossághoz? Mit üzen ez a szörnyű haláleset a szülőknek, a tinédzsereknek? Hogyan előzhetőek meg a hasonló esetek? Ezekről is beszélget a szerda reggeli műsor szerkesztője, Németh Csaba Tóth Andrea pszichológussal.
-
Ferenci Gábor, 45 éves, lila övfokozatú Brazil Jiu Jitsu sportoló, a 2023-as év Magyar Sport Ju-Jitsu Gi-noGi kategória korosztályos Magyar bajnoka. Nem mellesleg a Csillagpont Rádió műszaki vezetője, akivel Németh Csaba beszélgetett.
– Gyermekkoromtól sportoltam egészen a középiskolás évekig, 4 évnyi versenyszerű birkózás kisgyermekkorban, majd küzdősportok, vitorlázás, sziklamászás-barlangászat, egyszóval sokmindent kipróbáltam. 35 évesen a Japán Jiu Jitsuval az aktív sportot újra kezdtem, közben a Barzil Jiu Jitsu vonalat egyre jobban magaménak éreztem, végül a földharcnál maradtam. 2017-től aktívan versenyzek a Magyar Grappling Szövetség, a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség versenyein, valamint a Zen Bu Kan Kempo versenyein földharc kategóriákban - mesélte Gábor.
Versenyzői pályafutása: 2017-2019-ig kezdő kategóriában versenyzett, ezután két évre minden sportot félre tett kislánya daganatos megbetegedése és elvesztése okán, amely törést a mai napig is a tatamira visz magával. 2021 májusában tért vissza a tatamira és minden lehetőséget megragadott a megmérettetésekre. A 2021-es versenyszezontól kezdve aktív versenyzőként részt vett szinte minden hazai bajnokságon. Számos hazai versenyen kívül a nemzetközi AJP (Abu Dhabi Jiu Jitsu Pro) Tour Hungary 2021-22-es versenyén is, ahol a kategóriájában aranyérmet is szerzett.
– A 2023-as eredményeimmel és a kvalifikációs versenyen elért első helyezésemmel bekerültem a Magyar Grappling Szövetség válogatott keretébe veterán versenyzőként, amely a 2024 októberében Kazahsztánban megrendezésre kerülő Grappling világbajnokságra való kijutást is jelenti számomra. Veterán versenyzőként nem kapok állami támogatás, így minden költséget magamnak kell előteremtenem, hogy képviselhessem hazámat a világbajnokságon. A kiutazás, szállás, verseny nevezési díja és a kötelezően előírt versenyruházat összköltségére 1 millió forintot kell összegyűjtenem - tette hozzá.
Ferenci Gábor most azzal a kéréssel fordul a Csillagpont Rádió hallgatóihoz is, hogy ha tehetik támogatásukkal járuljanak hozzá a világversenyen való részvételéhez, amely támogatásról a Magyar Grappling Szövetség számlát állít ki az adományozónak.
Adatok az utaláshoz:
Magyar Grappling Szövetség
számlaszám: 51700100-15005128
megjegyzés rovatba: Ferenci Gábor támogatás. -
Augusztus utolsó napján még ügyelt Vásárosnaményban a kórházban, szeptember elsején pedig már (ahogy szarkasztikus humorával mondta) „vándorsebész” volt Miskolcon. Hirtelen elhatározásnak tűnik, pedig ez korántsem jellemzi dr. Mátyás Lajost. Sokkal inkább a megfontoltság, a tudatos építkezés. A B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgató-helyettese, az Ér- és Endovascularis Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosa, a Csillagpont Rádió igazgatója, ezúttal vendégként érkezett a szerkesztőségbe. Több évtized óta végzett áldozatos és magas színvonalú munkája elismeréseként, Életmű-díjban részesítette a Magyar Orvosi Kamara B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezet Elnöksége. Hivatásáról és elhivatottságáról beszélgetett vele a szerkesztő, Monos Márta.
-
A leghosszabb várólistával megvalósuló műtétek biztosan keresettek lesznek a Miskolci TritonLife Magánkórházban az orvos-igazgató, dr. Szabó Zsolt szerint. Az ismert főorvostól a Csillagpont Rádió hallgatói megtudhatták, hogy az ortopédiai és a kézsebészeti beavatkozások után már szemészeti műtétet is végeztek a jól képzett szakemberek. Hamarosan bővül az ellátási „paletta”, ugyanis a Nemzeti Egészségügy Központ engedélye hét szakterületre szól. Az említetteken kívül a nőgyógyászati, az urológiai, a fül-orr-gégészeti és az általános sebészeti beavatkozásokra is.
-
Életútja a Debrecen melletti Konyárról indult. Az orvostudományi egyetem elvégzése után, 1963-ban került Miskolcra, a megyei kórház ortopédsebészeti osztályára. Első és egyetlen munkahelyére. A sok éve nyugdíjba vonult dr. Bazsa Geyza ma is aktív, ma is gyógyítja a betegeket. A sízés és a szörfözés tudományát felnőtt férfiként elsajátító, fantasztikus vitalitással bíró ortopéd főorvossal, a Magyar Orvosi Kamara B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezet Elnöksége által adományozott Életmű-díja alkalmából beszélgetett a Csillagpont rádió műsorában a szerkesztő Monos Márta.
-
Radiológusok és radiográfusok tanácskoztak június végén, Miskolcon, a Magyar Radiológusok Társaságának és a Magyar Radiográfusok Egyesületének első közös kongresszusán. Ez az együtt gondolkodás, része már azoknak a jövőbeni elképzeléseknek, amelyeket az MRT új elnöke, dr. Kostyál László szeretne megvalósítani. Így például azt, hogy élénkebb, tartalmasabb legyen a társaság élete, hogy legyen végre egységes minősítés a radiológia területén. Van persze pótolnivaló a rezidensképzésben is, mondta el a rádió vendégeként. Monos Márta kérdezte terveiről.
-
Családbarát kitüntető címet nyert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti és Nőgyógyászati Centruma. A családbarát szemlélet jelentőségéről, mibenlétéről Szász Anikó beszélgetett a centrum két munkatársával, Telekné Ignácz Krisztina vezető ápolóval és helyettesével, Juhász Ildikóval. Az elismerést a Magyar Kórházszövetség 35. kongresszusán vették át az érintettek. Intézményünkben évente átlagosan 4200 szülés történik, a Szülészeti és Nőgyógyászati Centrum biztosítja a szülészeti ellátás közel teljes vertikumát. A cél egy családközpontú, baba-és anyabarát szülészeti ellátás megvalósítása, ahol az anya-, baba- és családbarát szemlélet érvényesül. Az elnyert cím a megkezdett családbarát ellátás és szemlélet folytatására kötelezi az osztály munkatársait – erről is beszélt Telekné Ignácz Krisztina, aki január 1-jétől látja el a centrum vezető ápolói teendőit.
- Visa fler