Avsnitt

  • A Szabad bennem a levegő podcast sorozat első évada egy nagyon izgalmas témával zárul: a zene pszichológia szerteágazó területei közül Kertész Csabával egy órában miről másról beszélgettünk volna, mint az énekhangról. Fontos témák voltak az éneklés, mint a kommunikációnak egy beszédtől eltérő másfajta megmutatkozási formája. A hang, mint egy intim belső része az embernek, amelynek sebezhetősége folyamatosan jelen van az oktatásban vagy a nyivános fellépéseken. Csabával  körbejárjuk a zenei nevelés közvetlen és közvetett hatásait, hiszen a gitárosból lett pszichológus az LFZE tanárképző szakán 20-21 századi zenepedagógiai irányzatok kurzust is oktat. Továbbá doktori képzésén belül a ritmikai szinkronizáció és a nyelvi/olvasási fejlődés kapcsolatát kutatja. A kutatást tavaly a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichológiai Szemle közös díjáva, a Mérei díjjal jutalmazták.

    Mivel Csaba egy zeneművészeti szakgimnáziumban iskolapszichológus is, beszélgettünk a teljesítményszorongásról, elakadásokról vagy a testünkbe vetett bizalom megrendüléséről. A podcast címéhez híven neki is feltettem a szokásos zárókérdést, de egy kicsit másképpen.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adásról, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • Düh, félelem, elkeseredettség kiéneklése és, ami utána marad és születik odabent. Áron András ‘Apey’-vel erről beszélgettünk. Lazarvs nevű metál zenekarával Európa szerte koncerteznek miközben saját nevén 2020-ban jelent meg a negyedik, akusztikus szinte egy szál gitáros szólólemeze Book of Changes néven. Mi mozgatja ezt a két külön zenei világot és hogyan születhet meg egy alkotó által? Az interjúban csontig hatoló őszinteséget kapunk, ugyanúgy mintha Andris dalait hallgatnánk. Egy 17 évesen elszenvedett légmell traumája, az anyukájának halála és a felnőttkori pszichoterápia lenyomatai beszélgetésben, szövegekben, dalokban.

    Ez az adás ismét bepillantást enged abba, hogy a dalok a hang által hogyan válhatnak a traumák megélésének helyszíneivé és gyógyuló helyeivé.

    Köszönet ezért a beszégetésért!

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adásról, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • Szinetár Dórával a beszélgetés egyszerre sodró lendületű és elmélyült. Őszintén mesél a fiatalkori mutálásáról, amely során átélte, hogy a gyermekkori csengő, biztos hang hogyan válik egyik hétről a másikra bizonytalanná. Majd ezek a tapasztalások hogyan hatottak a későbbi hangképzésére és színpadi megéléseire. Hogyan kereste a hangját az egyes szerepekben, hogy aztán Fionaként a Shrek című musicalben újra birtokolhassa. Beszélgettünk arról, hogyan segít az éneklés egy prózai szerep hangszínének megtalálásában, amit Dóra nagyon szórakoztatóan szemléltet is. Elárulja azt is, hogy a gondolatai és rendkívül sokszínű színpadi és magánélete egyszer saját dalok formájában megszületik-e. Választ természetesen a beszélgetésből kiderül. 

    Több generációs színházi család tagjaként  beszélgetünk még a gyerekek motivációjáról, amely mindig is fontos kérdés az éneklés és az előadóművészet kapcsán. Mit és hogyan mondjunk a szárnyait bontogató gyermekeinknek. Az utolsó kérdésben pedig megint libabőrözhet a kedves hallgató, mert egy újabb zsigeri választ kapunk a levegővétel szabadságáról.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adásról, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • Zentai Márk zenei humora és őszintesége mutatkozik meg a “Szabad bennem a levegő” podcast legújabb adásában. Ez a beszélgetés is bepillantást enged egy zenei út transzformációjába: Márk elmeséli mennyit dolgozott tinisztárként még érettségi előtt. Milyen volt megtapasztalni, hogy amire vágyott az valójában sokkal nehezebb út, mint gondolta. 32 évesen azonban tudatosan gondolkodik a Mörkben vállalt énekes, dalszerzői és zenekarvezetői szerepéről. De ezek mellett szervezési és marketing stratégiai feladatokat is tervez, szervez és kökeményen dolgozik a hosszú távú céljaiért.

    Mr. Zen elnevezésű egyszemélyes zenei stand up-ja kapcsán elmeséli, szerinte mik azok a zenei elemek, amelyek a humor forrásai lehetnek a színpadon. Az interjúban beszél azokról a zene mentes időkről, amikor civil munkakörben dolgozott Londonban. A legendássá vált Nagyszínpados Mörk fellépés is szóba került, ahol igazán kreatív módon hidalta át a színpadon a hangszálgyulladás miatti némaságot.

    ​​-------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adásról, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • Kolonits Klára operaénekessel olyan dolgokról beszélgettünk, amely bármely műfaj képviselőjének tanulságul szolgálhat. A válság természetes része egy énekes pályájának, mégsem beszélünk róla eleget. Azt is homály fedi, hogyan állunk fel belőle - pedig mindig az a legfontosabb - ahogy azt Klári vallja. A beszélgetésben részletesen elmeséli hat évig tartó asztmájának történetét és azt hogyan énekelte végig covid betegségét, amely utólag őt igazolta, hiszen maradandó károsodás nélkül gyógyult fel belőle. Beszélgetünk az operaénekesi pályához elengedhetetlen mentális tartalékokról és a számára oly fontos tanulás iránti nyitottságról.

    Master Class elnevezésű videósorozata kapcsán került szóba az ambíció mérése egy énekes felvételin. Saját életpályájának sikereit pedig a kudarcainak köszönheti, amelyről derűvel, életvidáman mégis kőkemény őszinteséggel mesél.

    Kolonits Klárát hallgatva az ember rögtön jegyet akar vásárolni az operába, mert embersége és közvetlensége közelebb hozza a szívünkhöz ezt a nehéznek ítélt műfajt.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adásról, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • Tóth Árpád a Csíkszerda kórus alapítója, karnagya. Zeneszerző, zenepedagógus, de ami a legfontosabb és a mottóként használt mondatból is kiderül, hitét az éneklésben és a közösségben olyan hőfokon tudja átadni, hogy az minden csak nem unalmas. Beszélgettünk a kórustagok motivációjáról , arról, hogyan lehet egy kórus kreativitását és improvizációs készségét folyamatosan fejleszteni. Beszélgetésünkben nagy hangsúlyt kapott az éneklő közösség és az abban rejlő kifogyhatatlan erő.

    A beszélgetés túl nyúlt a megszokott hatvan percen, de csak azért, hogy a két legfontosabb kérdés még beleférjen: Egy Kodály Zoltán idézet kapcsán arról gondolkodtunk, hogyan lehet megszerezni a zenei kultúránkat napjainkban úgy, hogy az szinkronban legyen az elődökével. Árpád egy előadásában hangzott el hogy népdalaink a hagyományaink énekes kapszulái. Ez kapcsán arra voltam kíváncsi, hogy külföldi kórusokkal szerzett tapasztalatai alapján létezik-e univerzális zenei kapszula és ha igen milyen az. Az interjú pedig a szokásos kérdéssel zárul és olyan igazi Tóth Árpis válasz született.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adás után, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • A rosszul beidegződött mozgásmintákról, diszfunkcionális testhasználatról Kepes Julival beszélgettünk, aki jelenleg a Snétberger Központ Alexander technika tanára. Diplomáját Los Angelesben szerezte és az interjúban részletesen elmondja, hogy milyen is egy Alexander óra és milyen hosszú távú hatásai lehetnek bárki számára.

    Frederick Matthias Alexander az 1800-as évek végén volt Shakespeare színész Ausztráliában, de karrierjét beárnyékolta az egyre gyakoribbá váló rekedés, később hangvesztés. Ez a trauma indította el őt a módszer megalkotására. Éveket töltött azzal, hogy tükör előtt próbálta kitalálni, mi váltja ki a rekedését. Miután sikeresen megtalálta a megoldásokat, hamar híre ment a módszernek.  A 20. század elejére komoly klientúrája épült ki és módszerét azóta is alkalmazzák már nem csak színészekre vagy előadóművészekre, hanem gyakorlatilag bárkire.

    A beszélgetésben kitérünk az énekesek számára nagyon fontos kérdésre: a légzésre. Juli azt vallja, hogy a légzés nem egy fejlesztendő területe az éneklésnek, helyette inkább a szabad testhasználatra kell törekedni, amely ha megvalósul, akkor természetessé válik a  levegővétel. A test és a psziché nem választható szét. Magunkat csakis egységében lehet megfigyelni és a megszokásokká vált mozdulatainkat egy Alexander tanár segítségével írhatjuk újra.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adás után, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • Harcsa Veronika nem maradhat ki egy énekhangról szóló podcast sorozatból, hiszen ő a mai jazz és kortárs énekes műfaj legnagyobb kísérletezője. A színpadon teljesen szabadon játszik a rendelkezésére álló ezerféle hangszínnel és képes megvalósítani az előadóművészet legnehezebb egyensúlyát, az egyszerre tudatos és transzcendens jelenlétet. A Szabad bennem a levegő podcast ötödik beszélgetésében szóba került hogy melyik két jazz standerdet énekelte legelőször közönség előtt Veronika és hogyan tűnt el a torokfájása arra a 10 percre, míg a színpadon énekelt. Az improvizáció kapcsán elmondta, hogy ez az a műfaj, ahol a mindennapokban “túl jó én”-jét le lehet bontani és szabadon lehet engedni.

    Beszélgettünk arról is, hogy van-e különbség az otthoni ötletek és a színpadon megtörténő improvizációk között. Nagyon fontos, hogy Veronika most is jár énektanárhoz és azt is elmondja, hogy ő mit vár el egy tanártól.

    Ebben az adásban a hallgató közelebb kerülhet az improvizáció terápiás mibenlétéhez.  Hiszen ha alkalom nyílik egy ilyen játékos folyamat megélésére, akkor olyan hangok és képességek bukkanhatnak a felszínre, amelyek új kapukat nyithatnak a saját énekhangunk megismerése felé.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adás után, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • A podcast sorozat negyedik vendége  a popszakma egyik kiemelkedő énekese, Koszi Janka. Janka számos interjúban említette már, hogy a színpad mellett hivatása az énektanítás is. Az elmúlt években coach képzésben vett részt és az ott tanultakat ének specifikus, oktatási módszerré alakította, így most 7SingingCoaching néven az egyéni órák mellet workshopokat, képzéseket, énekes kihívásokat tart. Az ide vezető útról, az életében beállt fordulópontról mesél ebben az adásban, amelyben olyan fontos témák is szóba kerülnek, mint a tehetségkutatók létjogosultsága vagy hogyan lehet jól segíteni egy tanítványt az útkeresésben.

    Janka nyíltan és őszintén beszél arról, hogyan dolgozta fel az őt ért kritikákat és hogyan sikerült a technikai tökéletesítés mellett felszínre hozni magában egy érzelmesebb, őszintébb éneklési módot.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adás után, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • Rendhagyó módon a harmadik adásban három énekessel beszélgetek: Tímár Sára, Paár Julcsi és Nádasdy Fanni, a Dalinda énekegyüttes tagjai. A beszélgetésünkben őszintén osztják meg gondolataikat arról az időszakról, amikor szerelembe estek a népzenével. Elmondják, miért érzik intim műfajnak a kíséret nélküli, csak énekhangra épülő acapella műfajt. Beszélgetünk még hibázásról, az autentikus népzenei anyagok tanításáról és gyakorlásáról. Körbejárjuk, hogy mitől érezhetik magukat biztonságban egy ilyen törékeny, intim műfajban és szó lesz arról is, hogy hogyan lehet a népzenét és népdalt, mint konzervatív műfajt nem konzervatív módon közvetíteni.

    Az adás különlegessége, hogy az interjú végén ezek a csodanők belementek egy énekes asszociációs játékba is, amellyel azt hiszem még közelebb hoztuk a spontán éneklés élményét.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adás után, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • A második adás vendége Szepesi Matyi, a Konyha zenekar énekese, dal- és szövegírója. Eredetileg egyáltalán nem akart énekelni, de az élet mégis úgy hozta, hogy az unikális szövegeiből születő dalaival 10 évvel ezelőtt a mikrofon mögött találta magát. A három tagú Konyha zenekar mostanra sajátos és összetéveszthetetlen hangulatú slágereivel beírta magát a magyar popzenébe.

    A beszélgetésben egy nagyon érdekes énekessé válás útját követhetik a hallgatók: szó lesz arról, hogy milyen a kapcsolata most az énekhangjával. Felfejtjük azt is, hogyan alakult mégis úgy az élet, hogy a gitározás mellett énekel és a saját szövegeit ő formálja dallamá. Hogyan csiszolódik tökéletessé a szöveg és hogyan nyeri el egy szöveg a végleges dallamívet. Amire pedig sokan kíváncsiak a milliós nézettséget elérő “Százszor visszajátszott” dal írójától, hogy milyen, amikor tömegek éneklik veled a saját dalodat.

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adás után, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Insta, FB: @jamesemusic

    Bővebben rólam: www.jamese.hu

    A beszélgetések az NKA Hangfoglaló Program keretében valósulhattak meg.

    A podcast médiatámogatója a www.papageno.hu

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/szabadbennemalevego/message
  • A Szabad bennem a levegő című podcast első adásában Palya Bea a vendégem. Bea a maga természetességével és őszinteségével minden kíváncsi kérdésemre válaszolt és többek között beszélt azokról a metodikákról, amelyeket a workshopjain, egyéni ének óráin vagy a kreatív kurzusain fejlesztett ki: lesz szó a fül után daltanulásról, arról hogyan kell egy egész koncerten keresztül jelen lenni. Mesélt nekem arról, hogy most milyen a viszonya a hangjával és belementünk a számára oly fontos témába is, a szívbéli szexualtásba, amely az éneklés, a dalszerzés és a daltanulás folyamatának fontos gyógyító és segítő eleme lehet. Végül még az is szóba került, hogy hogyan gondolkozik a kislányai zenei neveléséről.

    Természetesen az adás végén válaszol a kérdésemre: Mit jelent neked az a mondat, hogy “Szabad bennem a levegő”?

    -------------------------------

    Ha szeretnél beszélgetni az adás után, gyere az ÉlményÉnek csoportomban a Facebookon, ahol bátran megoszthatod a gondolataidat az adással kapcsolatban!

    https://www.facebook.com/groups/404359813330062/?ref=br_rs

    Instagram/FB: @jamesemusic