Avsnitt

  • Magyar Péter az "én megmondtam" érzést erősítette meg az ellenzékiekben, de kevés fideszesre volt hatással
    Telex 2024-03-15 06:20:02 Belföld Fidesz Korrupció Magyar Péter Like
    Lovász Dorottya politikai elemző szerint Magyar Péternek a korrupció a fő problémája a Fidesszel, a választók szélesebb rétegét azonban a megélhetési kérdések érdeklik, amiről még nekik nem mondott semmit. A Facebook-lájkokból nem lesz szavazat, de Magyarnak az Orbánhoz fűződő viszonyát is tisztáznia kell. Navalnij halott, a vetélytársakat kigolyózták, Putyint megtámogatják – elnökválasztás kezdődik Oroszországban
    Privátbankár 2024-03-15 05:48:02 Külföld Vlagyimir Putyin Kamera Alekszej Navalnij
    Senki sem fogja halálra izgulni magát a mától vasárnapig tartó orosz elnökválasztáson, hiszen a győztes személye már most borítékolható. A fő ellenzéki vezér, Alekszij Navalnij halott, a megmaradt érdemi ellenfeleket a hatóságok „kigolyózták.” Arról pedig, hogy a részvételi arány is megfelelő legyen, esetenként megfigyelő kamerák és a zsarolás kifi Az Oscar-díjas Mihalek Zsuzsa a Forbesnak: Biztos voltam benne, hogy a Barbie nyer
    Forbes 2024-03-15 06:06:03 Életmód Elismerés Barbie Forbes
    Zsuzsa örül a díjnak, de nem tartja nagyobb lépcsőfoknak az elismerést. Eddig is folyamatosan dolgozott, köztük sok nemzetközi produkcióban. Ébredeznek a kertek rémei, a csupaszcsigák
    Sokszínű vidék 2024-03-15 05:05:03 Otthon
    Nyárra akár 10-15 centiméteresre is megnőnek, és képesek letarolni egy egész kertet. Kezdődik a kétségbeesett küzdelem. Átírja a kormány az egészségügy játékszabályait? Vagy mégis mire készül?
    Portfolio 2024-03-15 06:22:00 Gazdaság
    Fontos kulcsszóval lettek gazdagabbak az egészségügyben érdekelt szereplők: szektorsemleges finanszírozás. A magánszektor játékosai, az orvosok, illetve a betegek azonban a részleteket, a szándékot nem ismerik. Mind azt találgatják, mit fog jelenteni számukra a gyakorlatban a szektorsemleges finanszírozás alkalmazása. Erre készül ugyanis a kormány Ebben az időpontban érdemes bevenni a vitaminokat, hogy a legjobban hassanak
    rtl.hu 2024-03-15 05:01:13 Életmód
    A rendszeres vitaminpótlás nagyon fontos, de érdemes arra is figyelni, hogy mikor vegyük be a különféle vitaminokat, hogy a legnagyobb hatást érjék el. Három rejtett kincs túrázóknak Budapest környékén
    Startlap Utazás 2024-03-15 06:33:33 Utazás Életmód Hétvége Parkolás Dobogókő
    Nem csak az Alpok tartogat izgalmakat a túrázók számára: a budai hegyekben is rengeteg természeti kincs rejtőzködik. Azoknak, akik nem akarnak Dobogókőn parkolóhelyet keresni egy szép hétvégén, összegyűjtöttünk három kevésbé ismert helyet, amik Budapestről könnyen elérhetőek. Mikor szükséges az újszülött sürgősségi ellátása?
    Magyar Hírlap 2024-03-15 05:27:00 Egészség Felmérés Sürgősségi ellátás
    Az Apgar-teszt az újszülött állapotának felmérésére szolgáló vizsgálat, amely eredményét egy pontrendszer segít értékelni. 93. és 96. perces gól lőtte tovább a Leverkusent
    Rangadó 2024-03-15 03:23:16 Foci Fernando Alonso Európa Liga
    Egészen elképesztő meccsen jutott tovább az Európa Ligában Xavi Alonso együttese. Öt perc ünneplést engedélyezett csak a szövetségi kapitány, a meccs embere egyet se kért
    Magyar Nemzet 2024-03-14 23:11:22 Sport Lékai Máté
    Chema Rodriguez maximálisan elégedett, Bodó Richárd visszafogottan értékelt, Lékai Máté hibákat is látott. Még nem múlt el végleg a fagyveszély
    Kiderül 2024-03-15 05:04:49 Időjárás
    A jövő hét első felében ismét hidegebb levegő áramlik térségünkbe. Több fokkal visszaesik a hőmérséklet és hajnalonta több helyen kell gyenge fagyra számítani.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Júliustól jön az új szakrendelői időpontfoglalási rendszer, sok háziorvosnál viszont még nem adottak a technikai feltételek hozzá
    Telex 2024-03-14 11:53:48 Belföld Háziorvos MOK Szakrendelő
    Az OKFŐ március 7-én küldött levelet az indulásról, az Orvosi Kamara azonban ellenkezett, mert sok háziorvos még nem tud csatlakozni. A határidőt eltolták júliusig. Szerkesztőségek kiállása a megtámadott Átlátszó mellett
    24.hu 2024-03-14 12:00:18 Belföld
    A szöveg aláírói tudatják: szolidárisak minden olyan szerkesztőséggel, amelyet azért támadnak, mert az igazságot, a valóságot mutatja be. Ingyenes jogosítvány: korai volt az öröm – pontosított a miniszter
    vg.hu 2024-03-14 16:06:52 Belföld Oktatás Középiskola Jogosítvány KRESZ
    Szeptembertől a középiskolai oktatás részévé válik a Kresz és az egészségügyi oktatás. Az ingyenes jogosítványra viszont még várni kell. Eljárást indít a TV2 ellen a Médiatanács
    Media1 2024-03-14 13:33:06 Média Jász-Nagykun-Szolnok Szolnok TV2 Médiatanács
    Termékelhelyezései és korhatár-besorolási problémákat talált a Médiatanács a TV2-nél. Egy szolnoki rádiónál is aggályos dologra bukkant a hatóság. Tiborcz István elárulta a Bloombergnek, mik a tervei és a céljai
    Forbes 2024-03-14 10:19:45 Cégvilág Leggazdagabb Tiborcz István
    A 27. leggazdagabb magyar a lapnak arról beszélt, hogy Budapestet egy magas színvonalú, kiváló minőségű turisztikai célponttá emelné. Az Integritás Hatóság a jogkörei bővítését kéri, és az állami szervezetekkel való együttműködés akadozására panaszkodik
    444.hu 2024-03-14 11:45:05 Belföld
    A szervezet elnökének parlamenti beszámolója szerint ahhoz, hogy elérjék céljukat, elengedhetetlen a jogkörök kérdésének azonnali napirendre vétele. A Mercedes szerint csökkenteni kéne a kínai e-autók vámjait
    autopro 2024-03-14 15:18:00 Cégvilág Autó-motor Kína Mercedes-Benz
    Az ügyvezető nem hisz a protekcionizmusban, és azt mondja, hogy cége nem kérte a vizsgálatot. Nagyon elszálltak az árak, mentőövet dob a kormány a népnek a szomszédunkban
    Privátbankár 2024-03-14 13:48:04 Gazdaság Energia Élelmiszer Válság
    A horvát kormány csütörtöki ülésén elfogadta a megélhetési költségek emelkedése okozta válság enyhítésére kidolgozott hatodik átfogó intézkedési csomagját, amellyel továbbra is befagyasztja az energiahordozók, illetve korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint egyszeri támogatásokat nyújt a veszélyeztetett csoportok számára. Nem viccelt a rendőrség: sorban foglalják le a gyorshajtók autóit
    Vezess 2024-03-14 16:30:59 Autó-motor Rendőrség Ausztria
    Az első fecskét követően egyre több hír érkezik a lefoglalt kocsikról, aki Ausztriában hajt gyorsan, az könnyen autó nélkül maradhat. Fónagy János március 15. alkalmából adott át állami kitüntetéseket
    Magyar Hírlap 2024-03-14 15:38:00 Belföld Elismerés Március 15. Fónagy János
    Szavai szerint fontos minden olyan alkalom, amely lehetőséget biztosít azok elismerésére, akik munkájukkal, hivatásukkal hozzájárulnak Magyarország fejlődéséhez. Véget ért a Közétkeztetési Szakácsverseny, az élen egy már elismert csapat végzett
    Helló Sajtó! 2024-03-14 17:25:20 Belföld
    A megmérettetésen 3 fogásos, húsmentes ebédet készítettek a versenyző szakácsok, amelyhez 4 órányi idő állt a rendelkezésükre, és a kötelező alapanyagok mellett, nettó 850 Ft/fő nyersanyagértékkel gazdálkodhattak. Egy mozdulat és számtalan trauma kötötte őket össze – a Von Erich család letaglózó története
    Büntető.com 2024-03-14 14:08:36 Sport Mozi
    Hamarosan a magyar mozikban is megtekinthető lesz Sean Durkin Vaskarom című filmje, amely a Von Erich pankrátordinasztia elképesztő történetét meséli el. Ez az eset, amikor azt mondhatjuk, bárcsak az alkotók élénkebb fantáziával színezték volna ki a valóságot. A film azonban nemcsak a megdöbbentő részletek miatt lehet érdekes a sportrajongóknak. Lehullt a lepel: ebben a mezben léphet pályára az Európa-bajnokságon a magyar válogatott
    Demokrata 2024-03-14 14:27:55 Foci
    A nemzeti tizenegy továbbra is pirosban és fehérben lép majd pályára. Hidegfront rondít bele a hosszú hétvége időjárásába
    Kiderül 2024-03-14 13:25:47 Időjárás Hétvége
    Szombatra virradó éjszaka hidegfront éri el hazánkat. Többfelé és több alkalommal várható eső, zápor, néhol zivatar. Vasárnap már ismét szárazabb időre számíthatunk.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • Magyar Péter: A NER-ből kiszállni a legnehezebb
    24.hu 2024-03-14 05:52:38 Belföld Fidesz NER Magyar Péter
    Hogyan került a Fidesz közelébe, ha aggályai voltak, miért nem próbált meg előbb szakítani a hatalmon lévőkkel, miért vett meg nemrég egy tanácsadócéget, és mi most a véleménye a miniszterelnökről? Portré a politikai pályára készülő Magyar Péterről. Meghalt az autótervezés Paganinije
    Telex 2024-03-14 05:15:40 Külföld Ferrari Volkswagen Lamborghini Lancia
    Marcello Gandini olyan autókat álmodott meg, mint egyes Lamborghinik, Lanciák, Ferrarik, de még a VW Polóhoz is volt köze. Még mindig irdatlan sok csomagolási szeméttel vesszük meg az élelmiszereket
    G7 2024-03-14 04:34:13 Életmód Élelmiszer Környezetvédelem
    A csomagolástervezés formai szabályai sokszor ezredmilliméterre kötöttek, ezzel szemben a környezetvédelmet még simán felülírhatja a marketing. Megnézheti, hol hízott leginkább és a legkevésbé a nyugdíjpénz!
    Azenpenzem 2024-03-14 05:03:00 Gazdaság Nyugdíj Hozam Nyugdíjpénztár
    Az önkéntes nyugdíjpénztárak több mint 25 éve nem látott csúcson, 21,2 százalékos (záró vagyonnal súlyozott) nettó hozammal zárták a 2023-as évet. Az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, melyik önkéntes nyugdíjpénztárban gyarapodott a leginkább a pénz, és hol a legkevésbé. Jókorák a különbségek. Új szintre emeli a Mastercard az előfizetés kezelést
    Fintech 2024-03-14 05:05:00 Modern Gazdaság
    A Mastercard egy új megoldással rukkolt elő, amely megkönnyíti az előfizetések kezelését. A nyílt bankoláson alapuló eszköz bármely banki alkalmazásba integrálható. A „Smart Subscriptions” névre keresztelt szolgáltatás egy helyre gyűjti össze a használó összes előfizetését. A banki ügyfelek a szolgáltatás segítségével lemondani, szüneteltetni vagy A brit kormány fél a befolyásolástól, és betiltani készül a külföldi állami tulajdont a helyi médiában
    Privátbankár 2024-03-14 06:48:03 Külföld
    Eladó az egyik legbefolyásosabb brit lapcsoport, a Telegraph Media Group, és nem mindegy kik lesznek új tulajdonosai. Moszkva elutasította a Svájc által tervezett békekonferenciát
    Magyar Hírlap 2024-03-14 06:28:34 Külföld Moszkva Svájc
    Oroszország szerint Svájc elvesztette semleges státuszát, ezért aligha szolgálhat platformként a különböző béketeremtő erőfeszítéseknek. JP Morgan: Kína, Európa és Japán a legígéretesebb befektetés
    vg.hu 2024-03-14 05:57:00 Gazdaság Kína Japán Részvény JP Morgan
    A JP Morgan regionális igazgatója szerint másfél évtizedes távlatban a kínai részvénypiac a legígéretesebb. Tényleg túl sok lexikális tudást önt a gyerekek fejébe a magyar iskola?
    Noizz 2024-03-14 06:01:00 Karrier Oktatás
    A magyar társadalom viszonyulása a közoktatáshoz minimum kétarcú. Elismerjük, ha valaki jó eredményeket és magasfokú végzettséget szerez; ugyanakkor az iskolai éveinket visszatérően kritizáljuk. Az egyik leggyakrabban felmerülő kritika, hogy mennyi felesleges adatot, évszámot és interneten pillanatok alatt megtalálható információt kell bemagolnunk, Betöri az EU a szennyező akkumulátorgyárakat
    Portfolio 2024-03-14 06:00:00 Gazdaság Környezetvédelem
    Új környezetvédelmi előírásokat vezetnek be az ipari termelőkre vonatkozóan, a gyártók számos kritériumnak kell megfeleljenek a jövőben. Az akkumulátorgyártásra vonatkozó szigorú célértékeket már elkezdték megfogalmazni, de még hosszú év lehet a végleges szabályok kidolgozása. Eközben a mezőgazdaság esetében bizonyos engedményekkel jön az új rendsz Kivirágzott Zala csodája
    Sokszínű vidék 2024-03-14 06:15:00 Utazás Tavasz Zala
    A mocsári kockásliliom jellegzetes kinézetű, könnyen felismerhető vadvirág, ami a tavaszi természet egyik legszebb ékessége. Csodát tett a szünet után Kerkez csapata
    Rangadó 2024-03-14 03:35:00 Foci
    A Bournemouth lett a harmadik csapat a PL történetében, amely 0-3-ról kezdte a második felvonást, és mégis nyerni tudott. Szoboszlai Dominik és Sallai Roland eltérő helyzetben – vagy mégsem?
    Magyar Nemzet 2024-03-14 05:52:00 Sport Szoboszlai Dominik Sallai Roland
    Mindketten magyar válogatott futballista Angliában léphet pályára. Mutatjuk, milyen idő várható nemzeti ünnepünkön
    Kiderül 2024-03-14 05:07:32 Időjárás Csapadék
    Pénteken napközben gyakran lesz erősen felhős az ég, de csapadék nem valószínű. Majd este nyugat felől már egyre több helyen kell esőre számítani.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Magyar Péter megüzente Rogánéknak, hogy ne küldjék oda a tüntetésére a szervezett huligánjaikat
    Telex 2024-03-13 10:43:05 Belföld Tüntetés Magyar Péter
    "Ha bármilyen provokáció történik a rendezvényünkön, mindenki számára világos lesz, hogy ti vagytok a felbujtók vagy a megrendelők" – írta. Szja-bevallás: március 18-ig várja a NAV az SMS-t
    24.hu 2024-03-13 10:54:17 Gazdaság NAV Adóbevallás Szja SMS
    Akik a bevallási tervezetet postán szeretnék megkapni, azok hétfőig küldhetnek például sms-t. Nem várt pofonba szaladtak bele a Magyarországot élesen kritizálók
    Magyar Hírlap 2024-03-13 15:21:00 Külföld
    Van, aki azt hangsúlyozta, hogy az EP pere őrültség, és azt reméli, a választások után más szelek fújnak majd a szervezetben. A BYD több részesedést akar, mielőtt hazánkban gyártana
    autopro 2024-03-13 16:20:00 Cégvilág Autó-motor Elektromos autó BYD
    A BYD 5 százalékos elektromosautó-piac részesedést szeretne Európában a helyi gyártás megkezdése előtt. Matolcsy György is a kamatcsökkentés gyorsítására voksolt – így szavazott a monetáris tanács februárban
    vg.hu 2024-03-13 14:24:31 Belföld Kamat Válság Jegybank Matolcsy György Monetáris Tanács
    Február 27-én tartotta a monetáris tanács a kamatdöntő ülését, amelynek jegyzőkönyvét most hozták nyilvánosságra. A kilenc tanácstagból heten szavaztak a kamatcsökkentés gyorsítására, köztük Matolcsy György jegybankelnök. Lesz esélye a Versenyhivatalnak a kínai óriás ellen? Megszólalt a Temu is
    Forbes 2024-03-13 15:48:08 Gazdaság Kína Webáruház Forbes Temu
    A magyar hatóság kikényszerítheti a Temutól, hogy hagyja abba a "nem létező kedvezmények" kiírását és a "pszichés nyomásgyakorlást". Utóbbi csak pár példa azokból a vádakból, ami alapján eljárás indult a filléres kínai webshop ellen. A magyar e-keresek, sőt még a Temu is reagált a Forbes.hu-nak a friss fejleményre. Rendkívüli óraátállítás lesz márciusban
    Startlap Utazás 2024-03-13 13:03:43 Utazás Életmód Tavasz Óraátállítás
    Mint mindig, 2024-ben is március utolsó vasárnapjára esik a tavaszi óraátállítás, idén mégis meglehetősen kedvezőnek számít az időpont. Elmagyarázzuk. Van amire már a svéd rendőrök is azt mondták, hogy ez sok
    HírTV 2024-03-13 11:35:00 Külföld Rendőrség Svédország Greta Thunberg
    Greta Thunberg és klímaaktivista társai a hét eleje óta akadályozták a bejutást a svéd parlament épületébe. Ezt elégelték meg a rendőrök, akik erővel távolították el az aktivistákat a bejárata elől. Meghalt Polio Paul, a férfi, aki több mint hetven évig élt vastüdőben
    444.hu 2024-03-13 11:44:12 Külföld Járvány
    Paul Alexandernél 1952-ben diagnosztizálták a járványos gyermekbénulást, azóta a fémhenger tartotta életben. A Nyugat ellen egyre eltökéltebb tengely állt föl
    Privátbankár 2024-03-13 15:01:00 Külföld Kína Vlagyimir Putyin Moszkva Irán Észak-Korea Peking
    Az egyre törékenyebb globális rend közepette egyre szorosabb az együttműködés Moszkva, Peking, Phenjan és Teherán között. Putyin igyekszik megnyugtatni hazáját, hogy az a győztes oldalon áll. Káncz Csaba jegyzete. Támadás készül Oroszország ellen: amerikai páncélosok várakoznak a határon
    Portfolio 2024-03-13 14:38:00 Külföld Ukrajna USA Drón
    Amerikai gyártmányú páncélosokkal vonult fel a harkivi Velija Piszarivka térségébe az ukránbarát "Orosz Önkéntes Hadtest" (RDK) – írja több orosz és ukrán forrás, a határ mentén készült drónfelvételeket elemezve. Szoboszlai Dominik viccelődött, és arról is beszélt, meddig lehet a Liverpool játékosa
    Magyar Nemzet 2024-03-13 14:30:18 Foci Szoboszlai Dominik Liverpool
    A magyar futballista négy trófeával szeretné zárni az idényt. Kikaptak a Fraditól a kupadöntőben, kirúgták a Győri ETO női kézilabdacsapatának edzőjét
    444.hu 2024-03-13 14:27:13 Kézilabda Győr FTC Kézilabda Dánia Győri ETO Győri Audi ETO
    A dán edzővel és segítőjével a csapat közelmúltbeli negatív eredményei miatt bontott szerződést a klub. Az óceánok széntartalmának mérése
    Kiderül 2024-03-13 16:37:56 Időjárás
    Az óceánokban lévő szén mennyiségének meghatározása fontos információkkal szolgál az óceánok éghajlatban betöltött szerepéről.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Lakást és titkárságot sem igényelt még lemondása óta Novák Katalin
    Telex 2024-03-13 04:45:01 Belföld Novák Katalin Köztársasági elnök
    De az elérhetőségét sem adta meg az Országgyűlés Hivatalának. Márciustól már bruttó 5,2 millió forintot keres a kegyelmi botrány miatt lemondott köztársasági elnök. Baranyi Krisztina: Most lett valódi párt a Kétfarkú
    24.hu 2024-03-13 06:00:42 Belföld Polgármester Március 15. Kétfarkú Kutya Párt Baranyi Krisztina
    Elkerülhetetlen volt a párton belüli konfliktus, mondja a ferencvárosi polgármester, aki felszólal a Kétfarkú Kutya Párt március 15-i rendezvényén. Így tesz Törley Katalin, a párt EP-listájának második helyezettje is, aki úgy látja, minden szintlépést kísérhetnek konfliktusok. Sokat fogunk fizetni a magánegészségügyben akkor is, ha az állam beszáll a finanszírozásba
    G7 2024-03-13 04:33:50 Életmód
    Segítené a várólisták csökkentését a magánegészségügyi kapacitások állami igénybe vétele, de ez valószínűleg csak akkor valósulhat meg, ha a páciensek is a zsebükbe nyúlnak. Képes lesz-e Macron megállítani Marine LePent? - egyelőre nem úgy néz ki
    vg.hu 2024-03-13 05:57:09 Külföld Európai Parlament Rally Marine Le Pen
    Marine Le Pen vezet Macron előtt a júniusi európai parlamenti választások előtt. A nagy kérdés, hogy a szélsőjobboldali vezető ralija kitart-e a 2027-es elnökválasztásig. Mit tud egy beépített víztisztító gép? Laborral vizsgáltattuk be
    Forbes 2024-03-13 06:09:10 Életmód
    Mit tesz a víztisztító a csapvízzel? Bevizsgáltattuk, a laboreredmény meglepő és tanulságos lett. Kimagasló hozamok, bizonytalan jövő
    Azenpenzem 2024-03-13 05:33:00 Gazdaság Infláció Kamat Állampapír Hozam Kötvény
    Javuló inflációs adat, pocsék költségvetési hiány, megemelt kamatvágás és gyengülő forint jellemezte a februárt. Az egyévesnél hosszabb állampapír-piaci hozamok jelentősen emelkedtek, a kötvényalapok vegyesen teljesítettek. Csak két országban ér kevesebbet az EU-ban a dolgozók bére, mint nálunk: igen, az egyik Románia
    Pénzcentrum 2024-03-13 04:08:00 Karrier Románia Európai Unió A munka ünnepe GKI
    2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI cikksorozatában egy-egy mutató segítségével járják körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt. Jelen írás témája a keresetek változása. Kiadta Farkas Örsnek Varga Judit mandátumát az NVB
    Magyar Hírlap 2024-03-12 23:32:00 Belföld Fidesz Varga Judit Nemzeti Választási Bizottság
    A 2022-es parlamenti választáson a Fidesz és a KDNP közös listájának 30. helyén mandátumot szerző Varga Judit február 16-án mondott le. Segítség a cégeknek az EU-s pályázatokhoz
    Fintech 2024-03-13 05:05:00 Modern Gazdaság Pályázatok Fintech
    A Blue Door Consulting a Magyar Fintech Szövetséggel közös szervezésben üzleti reggelit és előadást tartott a közvetlen EU-s pályázati lehetőségekről kifejezetten a Szövetség tagjai számára. Az eseményen Kós Balázs és a Blue Door Consulting csapata tartott szakmai előadást és válaszolt a felmerülő kérdésekre egy kötetlen beszélgetés keretében. Az e Szétverték az Oroszországot ért támadást, Ivanivszke végveszélyben - Híreink az ukrán frontról szerdán
    Portfolio 2024-03-13 06:10:00 Külföld Ukrajna háború
    Úgy néz ki, teljesen kitolták az "orosz partizánokat" Kurszk és Belgorod megyéből az orosz hatóságok, felvételek jelentek meg az összecsapásokról. Friss információk szerint a Bahmuttól nyugatra található Ivanivszke település már szinte teljesen orosz kézen van. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival. Szédítő hullámvasút, mely csak gyalog járható
    First Class 2024-03-13 05:33:28 Utazás
    Egy évtizede épült, de máig lenyűgöző Európa egyetlen séta-hullámvasútja. A bányászati melléktermékből épült alkotás annyira jól sikerült, hogy ez az otthonául szolgáló város egyik legnagyobb látványossága. A Barcelona győzelemmel, az Arsenal tizenegyesekkel a nyolc között a BL-ben
    Telex 2024-03-12 23:04:47 Foci Spanyolország Bajnokok Ligája Arsenal FC Barcelona Napoli
    Két perc alatt kettőt rúgott a Napolinak a Barca, az Arsenal egy büntetőt sem rontott. Kozák Luca: Nem kívánhatnék jobb párt magamnak
    Magyar Nemzet 2024-03-13 06:35:00 Sport
    A 2022-es év legjobb magyar sportolónője férjhez ment, az Eb-n pedig a döntőbe jutást alapelvárásnak tekinti. Átmenetileg megnyugszik az időjárás
    Kiderül 2024-03-13 05:33:10 Időjárás Csapadék
    Fokozatosan megszűnik a csapadék az országban, majd estétől a felhőzet is csökkenésnek indul.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Csak a magyar kormány mondott nemet az EU-jogszabályra a politikai reklámok átláthatóságáról
    Telex 2024-03-12 11:19:34 Külföld Fidesz Reklám
    A 27-ből 24 tagállam igenjével elfogadták a rendeletet, ami a Fidesz szerint cenzúrát, a jogszabály EP-felelőse szerint nagyobb átláthatóságot hoz. "A magyar politikai elitek túlárazzák a kínálatukat"
    24.hu 2024-03-12 10:58:40 Belföld Trianon
    A történésszel felidéztük, mit jelentett bő száz évvel ezelőtt a nemzeti szuverenitás fogalma, akadtak-e kihagyott ziccerei a Trianon előtti magyar külpolitikának, kik voltak a korszak elvakult vagy a körülmények által gúzsba kötött politikusai, és szót ejtünk az antantbarátság legendájáról is. Orosz szabadcsapatok harcba szálltak orosz területen
    444.hu 2024-03-12 11:07:10 Külföld Ukrajna
    Az oroszok szerint viszont az ukránok indítottak támadást Belgorod és a Kurszki terület határmenti térségében. Befagyhatnak az EU-s pénzek, beszakadt a forint
    Forbes 2024-03-12 14:09:05 Gazdaság Forbes
    Még meg sem száradtak a Forbes.hu oldalai a hétfő esti EP szakbizottsági döntés óta, már be is árazta a piac a bizonytalanságot. Mi történt? Reggel óta újabb 3 forinttal lett drágább az euró a forinthoz képest, miután a kereskedésben részt vevő magánszemélyek és intézmények realizálták a tegnapi esti döntés sokkoló eredményét. Miről döntött az EP? Óriási bukta lehet sok magyarnak a napelemes pályázat: ezt jobb, ha tudják a magyar háztulajok
    Pénzcentrum 2024-03-12 12:12:00 Gazdaság Energia Pályázatok Napelem Áramszünet
    Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Szakértők azonban felhívták a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a tel Berendelte Szijjártó az amerikai nagykövetet
    vg.hu 2024-03-12 16:46:24 Belföld USA Hétvége Orbán Viktor Szijjártó Péter Nagykövet
    Az verte ki a biztosítékot, hogy Biden a hétvégén lediktátorozta Orbán Viktor miniszterelnököt. Fizetési terminállal bővül a Revolut kínálata
    Fintech 2024-03-12 17:17:00 Modern Gazdaság Revolut
    A Revolut Reader versenyképes árazás mellett kifinomult funkciókkal és a Revolut Business szolgáltatásaival kiegészített fizetési terminál. Talált egy kiskaput, 28 ezer litert tankolt ingyen
    Vezess 2024-03-12 10:43:43 Autó-motor USA Üzemanyag Börtön
    Alig több mint fél év leforgása alatt 10 millió forintnyi veszteséget okozott egy benzinkútnak, ami miatt hosszú időre börtönbe kerülhet egy amerikai nő. Szijjártó Péter megint elfelejtett valami fontosat
    Privátbankár 2024-03-12 10:46:00 Külföld Palesztina Szijjártó Péter Gázai övezet
    A magyar külgazdasági és külügyminiszter továbbra sem hajlandó tudomást venni a gázai civil áldozatok tömegéről és az egyre súlyosbodó éhínségről. Bejelentette a felmondását a PestiSrácok publicistája, elérhetetlenné vált a bejelentés, majd újra feltöltötte
    Media1 2024-03-12 15:41:41 Karrier Facebook
    Facebookon akadt ki látványosan Ábrahám Róbert, a PestiSrácok munkatársa, miután munkahelye helyreigazítást közölt Osváth Zsoltról. Megtörtént a NATO-csatlakozás, a svédek már az orosz határnál repülnek
    Magyar Hírlap 2024-03-12 10:32:00 Külföld Repülőgép NATO Svédország
    A repülőgép fedélzetén különféle berendezések találhatóak, amelyek képesek üzenetek és egyéb elektronikus jelek észlelésére és elemzésére. Egy labdarúgó-mérkőzés után tört ki háború két ország között
    Büntető.com 2024-03-12 10:23:20 Foci VB USA háború Salvador Honduras
    Az 1970-es labdarúgó-világbajnokságot megelőző selejtezők során Salvador és Honduras egymás elleni mérkőzései mindvégig feszült körülmények között zajlottak. A párharc nem volt mentes a botrányos jelenetektől, a mindent eldöntő harmadik mérkőzést követően pedig a két szomszédos közép-amerikai ország között háború tört ki. Az öt napon át tartó harc A Fradi kézisét választották az év játékosának
    24.hu 2024-03-12 11:37:43 Kézilabda Magyar foci FTC Magyar Kupa
    Egy nappal a Magyar Kupa megnyerése után ismét volt minek örülnie. A hét második fele már nem tartogat sok csapadékot
    Kiderül 2024-03-12 13:42:42 Időjárás Csapadék
    Fokozatosan kelet felé tolódik a felettünk kialakult ciklon, így mindenhol megszűnik a csapadék szerda estére, és határozott felhőzetcsökkenés kezdődik.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Elsodorta a 850 milliós kisvasút-fejlesztést az ukrajnai háború és a rezsicsökkentés szele
    Telex 2024-03-12 04:24:01 Belföld Ukrajna háború Beruházás Rezsicsökkentés
    Elmaradt a Dél-Alföldön az idegenforgalmi beruházás, amit állami pénzből terveztek: a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó Csaj-tónál lábhajtányos kisvasutat akartak építeni 850 millió forintból. Völner Pál felmentő ítéletre számít
    24.hu 2024-03-12 06:20:44 Belföld Völner Pál
    Számára a legfelháborítóbb az volt, amikor családtagjai fizetését, vagyontárgyait zárolták. Putyinék pezsgőt bonthatnak, az első Patriot is odaveszhetett Ukrajnában
    Privátbankár 2024-03-12 05:45:06 Külföld Ukrajna Vlagyimir Putyin
    Két-három, eddig sérthetetlennek bizonyult Patriot kilövőegység is megsemmisülhetett egy orosz csapásban. Több szempontból is nagy fegyvertény ez az oroszok részéről. Ezt lehet tudni a Ferrari érkező e-autójáról
    autopro 2024-03-12 06:16:00 Cégvilág Autó-motor Ferrari
    A Ferrari Alto radikális és modern dizájnnal rendelkezik, ami a márka tökéletes elektromos GT-jévé teheti. Csak a gyereknek legyen jó: a világ minden pénzét elköltjük különórákra
    vg.hu 2024-03-12 05:57:35 Karrier
    Erős az összefüggés a gyermek előmenetele és az édesanya iskolai végzettsége, illetve a család anyagi helyzete között. Ki itt felmondasz, hagyj fel minden reménnyel
    Forbes 2024-03-12 06:15:05 Gazdaság Kína Temu
    Besokalltak és otthagyták a Temu kínai anyacégét. Legalábbis ezt hitték: később nemhogy meg lettek figyelve, de tetemes bírság megfizetésére kényszerítették őket. Természetesen nem a felsővezetésről beszélünk. Újra itt a Temu-akták. Csúcson a bitcoin, merre tovább?
    Azenpenzem 2024-03-12 05:33:00 Gazdaság Árfolyam Kriptovaluta Virtuális pénz Bitcoin
    A bitcoin árfolyama több új csúcsot állított fel a múlt héten és a hétfői kereskedés kezdetén. Mi áll a masszív emelkedés mögött, és mire számíthatunk a közeljövőben? Pokol 5000 méter felett: így élnek a világ legmagasabban fekvő városában
    Noizz 2024-03-12 06:10:00 Utazás Közszolga Peru
    A világ legmagasabban fekvő állandó települése, a perui La Rinconada 5100 méteres magasságban fekszik az Andok hegyeiben. Rendkívüli elhelyezkedése miatt az élet rengeteg kihívással jár az ottaniaknak: az extrém magasság okozta alacsony oxigénszint, a fagyos hőmérséklet, az olyan alapvető közszolgáltatások hiánya, mint a folyóvíz, csatornarendszer Közeledhet a tőzsde felé a legnépszerűbb brit digitális bank
    Fintech 2024-03-12 05:05:00 Modern Gazdaság Cégvilág Tőzsde Fintech
    Feltehetően az év egyik legnagyobb fintech tőkebevonását hozta el a Monzo múlt héten a CapitalG segítségével. Rétvári Bence: hatósági vizsgálatok indultak a gyermekvédelmi intézményekben
    Magyar Hírlap 2024-03-12 06:26:00 Belföld Civil szervezetek Rétvári Bence Gyermekvédelem
    A soron kívüli hatósági ellenőrzés 530 bentlakásos gyermekintézményt érint, amelyek közül 416 állami, hatot civil szervezet működtet, 108 pedig egyházi fenntartású. 5 zebra, amin csak a legbátrabbak mernek átkelni
    Vezess 2024-03-11 23:33:47 Autó-motor Közlekedés
    Nem kell közlekedésmérnöknek lenned ahhoz, hogy lásd, ezekkel a gyalogosátkelőkkel nagyon nagy gondok vannak. Xavi egy szlovák futballistának hízelgett a sorsdöntő Barcelona–Napoli előtt
    Magyar Nemzet 2024-03-12 05:55:00 Foci Spanyolország Szlovákia Bajnokok Ligája FC Barcelona Arsenal Napoli
    A Barca 1-1-es döntetlen után fogadja a Napolit, az Arsenal 1-0-s hátrányból a Portót a BL-ben. "A sors keményen próbára tesz bennünket"
    Rangadó 2024-03-11 23:19:41 Foci Győr
    A kiesés elől menekülő Honvéd oda-vissza verte a feljutó helyen álló győrieket. Változékony időjárás esővel, széllel
    Kiderül 2024-03-12 05:27:52 Időjárás
    A Kárpát-medence felett kimélyülő ciklon hatására a Dunántúlon kedden is borús, esős idő várható, ugyanakkor az alföldi területeken a napi is kisüthet.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Fordulat a Balatonnál: tömegek szabadulnának a nyaralójuktól
    24.hu 2024-03-11 13:09:16 Gazdaság Balaton
    Sokan visszaköltöznének a fővárosba, mások meg inkább a mediterrán-térségben vesznek nyaralót. Mi történt a 14 éves Osváth Zsolttal, miután szerepelt a Mónika show-ban?
    Telex 2024-03-11 14:43:14 Belföld YouTube Erdélyi Mónika
    Osváth Zsoltot az intézeti nevelője engedte el a műsorba, mert gyerekként azt remélte, hogy ha apja megígéri neki a tévében, akkor biztos magához fogja venni. A youtuber reagált az elmúlt napok kormánypárti lejáratókampányára is. Dunda György: Baltával ütik a toborzókat
    HírTV 2024-03-11 10:04:00 Külföld Ukrajna Kárpátalja HírTV
    Egyre durvább videók jelennek meg - mondta a HírTV kárpátaljai tudósítója. Legutóbb lóháton és baltával támadtak toborzó tisztekre. Rengeteg magyar autós bukja kártérítését: hiába sérült súlyosan a kocsi, egy fillért sem fizet a biztosító
    Pénzcentrum 2024-03-11 10:03:00 Autó-motor Kártérítés
    Majdnem 1400 közlekedő fordult kárigénnyel a Magyar Közúthoz a tavalyi évben, ez jóval több mint 2022-ben volt. A társaság a Pénzcentrumnak elmondta: a bejelentések száma évről-évre változik és hektikus, nagyban függ az adott év időjárásától. A Közút szerint minden bejelentést egyedileg bírálnak el a szakértők, de jellemzően a kártérítési beadványo Olyat lépett Elon Musk, amin rengetegen meglepődtek
    Privátbankár 2024-03-11 14:27:04 Belföld Mesterséges intelligencia Elon Musk xAI
    Nyílt forráskódúvá, azaz szabadon felhasználhatóvá teszi Elon Musk a tulajdonában álló xAI mesterséges intelligencia start-up által piacra dobott Grok chatbotot - jelentette be hétfőn a milliárdos. A Szabad Európa birtokába jutott a dokumentum, külön Excel-táblázata van az állami cégek számára Balásy Gyula cégeinek
    Media1 2024-03-11 09:59:00 Média Excel
    A piaci ár teteje az alap, de sokszor teljesen értelmezhetetlen túlárazások is előkerülnek. Az unió boríthatja a rejtőzködő magyar magántőkealapokat
    444.hu 2024-03-11 11:29:26 Belföld
    Sőt, a 200 ezer eurónál drágább jachtok, magánrepülők és autók valódi tulajdonosairól is adatbázis lesz. Kutyahidegben is kimentenk szurkolni, többeknek amputálni kellett az ujjait
    Noizz 2024-03-11 13:30:18 Bulvár USA Miami
    Nem biztos, hogy megérte kimenni szurkolni a január 13-án a Kansasben a Chiefs és a Miami Dolphins amerikai foci meccsére. Az igazán elvetemült szurkolók a rekordhideg ellenére is kimentek. Végül több szurkoló ujjait, lábujjait amputálni kellett a fagyási sérülések miatt. Csúszhat még néhány évet Paks II. átadása
    vg.hu 2024-03-11 15:52:49 Gazdaság Paks Roszatom
    Magyarországra érkezik a Roszatom első embere, terítékre kerülhet a Paks II. projekt szerződésének frissítése. Változik az autós vizsgáztatás, ezt is figyelik majd
    Vezess 2024-03-11 12:15:22 Autó-motor Hollandia
    Az úgynevezett holland ajtónyitás az autós vizsgáztatás része lehet a közeljövőben. A bicikliseket próbálják jobban védeni. Van Budapestnél is elérhetetlenebb lakáspiac az országban
    Forbes 2024-03-11 11:21:02 Gazdaság Hajdú-Bihar Debrecen Hitel KSH
    Ha KSH adatai szerinti megyei nettó átlagkereseteket viszonyítjuk a megyeszékhelyek lakásáraihoz és a keresetek alapján felvehető hiteleket is fegyelembe vesszük, akkor Debrecenben megfizethetetlenebb egy átlagos ingatlan, mint Budapesten. Megvan a BL magyar párharcának időpontja
    24.hu 2024-03-11 13:32:34 Sport Csongrád-Csanád Szeged Veszprém Bajnokok Ligája
    Összecsap a Szeged és a Veszprém a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Világbajnokunk kihúzta a gyufát Phelps edzőjénél, majdnem hazazavarták
    Magyar Nemzet 2024-03-11 15:01:51 Sport
    Bob Bowman örülhet, hogy nem küldte haza Kós Hubertet, aki végül óriási csúcsot úszott. Marad a borult, esős idő
    Kiderül 2024-03-11 13:42:06 Időjárás Csapadék
    Kedden még marad a borult, csapadékos időjárás. A csapadék fokozatosan egyre nagyobb területen szűnik meg, de jelentős felhőzetcsökkenésre csak szerdán estétől számíthatunk.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Volf-Nagy Tünde úgy kérdezte Orbánt Sulyokról, hogy korábban Novák elnöki stábjának egyik vezetője volt
    Telex 2024-03-10 22:41:18 Belföld Interjú
    Ő volt az exelnök első kommunikációs vezetője, de korábban gyakran ő csinálta az Orbán-interjúkat a Kossuth Rádióban és az M1-en is. Új világ az utánvétes webshopos rendeléseknél
    24.hu 2024-03-11 06:00:33 Gazdaság Webáruház
    Összefogtak a webáruházak: kiszűrik azokat a vevőket, akik jelzés nélkül nem veszik át utánvétes csomagjaikat. Ők a jövőben csak előre fizethetnek. Fogós kérdések az állampapírokról, amiket sohasem mert feltenni
    Privátbankár 2024-03-11 05:43:00 Gazdaság Infláció Állampapír
    Alapkérdések, amelyeket a kisbefektetők feltesznek maguknak, de senki sem meri megválaszolni. Hogyan védekezhetünk az infláció ellen? Miért pont állampapírt vegyek? Ha igen, mégis melyiket és hol? Nem kéne inkább eurót vásárolni? Esetleg dollárt vagy aranyat? Mi lesz, ha…? Oscar-díjat nyert Mihalek Zsuzsa
    vg.hu 2024-03-11 01:42:31 Gazdaság Elismerés Díjátadó Oscar-díj
    A Szegény párák berendezője nem volt ott a díjátadó gálán, kollégái vették át a nevében a legrangosabb filmes elismerést. Felvásárlással tör előre a digitális bank
    Fintech 2024-03-11 05:05:00 Modern Gazdaság
    A neobankok megítélése újra felívelőben, és a pozitív közvéleményt csak erősíti a Qonto, amely bejelentett egy felvásárlást. Csontváry egy külön ügy – de lesz-e jobb befektetés, mint a bitcoin?
    Forbes 2024-03-11 06:24:04 Cégvilág Infláció Válság Kriptovaluta Virtuális pénz Bitcoin Műtárgy
    Az infláció hogyan hatott a műtárgypiacra, van-e elég klasszikus a piacon és mi nyomja fel egy festmény árát? Kelen Annával beszéltük át, hogy változott a műtárgypiac az elmúlt évek bizonytalanságai és válságai közepette. Az Arab-félsziget al-Kaida vezetőjének haláláról tettek bejelentést
    Magyar Hírlap 2024-03-10 23:11:52 Külföld Jemen
    Batarfit 2020 elején nevezték ki az AQAP élére, miután az Egyesült Államok egy jemeni terrorelhárító műveletben megölte elődjét. Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna lemondtak Kétfarkú Kutya Párt vezetéséről
    rtl.hu 2024-03-10 23:26:38 Belföld Telex Kétfarkú Kutya Párt
    Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna lemondanak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöki posztjairól, tudta meg a Telex. Az értesülést Kovács Gergely is megerősítette a lapnak. A Vinted egy fullos hely, de megérkeztek a trash arcok
    Noizz 2024-03-11 06:01:00 Életmód Cipő
    A Vinted egy elképesztően hasznos platform: megválhatsz a használt vagy sosem hordott ruháidtól; eladhatod a cipőidet, táskáidat, könyveidet, játékaidat; vagy vásárolhatsz belőlük a bolti ár töredékéért. De ahogy minden platformon, itt is megjelentek a furcsa felhasználók, akik a legbizarrabb hirdetésekkel töltik meg az applikációt. Megkezdődött a Ramadán Gázában és Izraelben
    Euronews 2024-03-11 06:17:38 Külföld háború Izrael Gázai övezet
    Az izraeli háborús kabinet minisztere, Benny Gantz azt mondta, országa nem az iszlám ellen harcol, hanem azok ellen, akik sértik az iszlám értékeket. A Liverpool legjobbja, mint Chuck Norris: egy lenyűgöző statisztika
    Magyar Nemzet 2024-03-11 04:47:18 Sport Liverpool Premier League Chuck Norris
    Van Dijk a Premier League-ben legutóbb januárban veszített fejpárbajt, és 25-nél tart a nyerő szériája. A Roma nagy góllal mentett pontot a 95. percben
    Rangadó 2024-03-11 03:35:39 Foci USA Cigányság Christian Pulisic
    Jól ment az amerikai játékosoknak, Pulisic és McKennie is főszerepet játszott csapata meccsén. Nagy esők jönnek
    Kiderül 2024-03-11 05:23:51 Időjárás Csapadék
    Egyre enyhébb, de nedvesebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, ezért a héten helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat. A hét második felében csökkennek csak a csapadékesélyek.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Havasi Bertalan elmondta, miért legkisebb lánya kísérte el Orbán Viktort a Trump-találkozóra
    Telex 2024-03-10 12:57:53 Belföld Orbán Viktor Havasi Bertalan
    Azt is elárulta, hogy mi volt az utazás célja, és hogy ki fizeti ilyenkor Orbán Viktor lányának útiköltségét. Traktorok nélkül tüntet maroknyi gazda a fővárosban
    24.hu 2024-03-10 17:02:32 Belföld Tüntetés
    Körülbelül százan gyűltek össze, a résztvevőket azonban rövid úton megosztotta egy sokaknak ismerős kaszás bábu. A világ legnagyobb hadseregét súlyos korrupció gyengíti
    Privátbankár 2024-03-10 10:57:05 Külföld USA Kína Titkosszolgálat Korrupció
    A tisztogatás a közelmúltban kiszivárgott amerikai hírszerzési értesülések közepette történik, amelyek szerint a korrupció annyira elterjedt a kínai hadseregben, hogy Hszi elnök az elkövetkező években kevésbé valószínű, hogy katonai akciót fontolgatna. A néphadsereg a korrupció egyedülálló, a megalakulása óta tartó múltjával rendelkezik, amelyet na Bajban a magyar nyugdíjrendszer - Érdekes adatokra bukkantunk a fiatalokról
    Portfolio 2024-03-10 14:30:00 Gazdaság Nyugdíj MNB Nyugdíjpénztár
    Évről évre veszti el a harcot a nyugdíjpénztári rendszer a fiatalokért folytatott küzdelemben, az MNB adatai szerint a 16-44 év közöttiek pénztártagokon belüli aránya minden évben egyre csökken. Friss körképünkben annak jártunk utána, hogyan alakul a korcsoportonkénti vagyon és taglétszám a magyar nyugdíjpénztáraknál. Kiderült, melyik pénztárnál va Óriási razzia indul a magyar utakon: erre lesznek kihegyezve a rendőrök, komoly bírságokat osztanak
    Pénzcentrum 2024-03-10 12:35:00 Autó-motor Rendőrség
    A rendőrök egy héten keresztül ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök használatát Magyarország közútjain. Most ékezett: műtétje óta először tettek közzé fotót Katalin hercegnőről
    vg.hu 2024-03-10 11:23:07 Bulvár
    A walesi hercegnő tavaly december óta egyetlen hivatalos programon sem vett részt. Állapotáról számtalan találgatás kering. Megállítottak egy BMW-t, padlót fogtak a zsaruk
    Vezess 2024-03-10 10:30:17 Autó-motor Rendőrség BMW
    Alaposan megdöbbentek a brit rendőrök annak láttán, ki ült a korábban ellopott a BMW X5 volánja mögött, de nem ez volt az egyetlen meglepetés. Navracsics: El kell dönteni, hogy Balaton a magyar Floridává váljon-e
    Noizz 2024-03-10 09:56:42 Utazás Balaton Generáció Válság Navracsics Tibor
    A Balaton komoly demográfiai válságban van, ezért sok múlik a következő évek fejlesztésein, hogy a régió az idősebb generáció üdülőhelye vagy a fiatalok számára is komfortos lakóhely lesz-e. Orbán Balázs szerint "az lenne a legjobb, ha Donald Trump visszatérne és békét teremtene"
    444.hu 2024-03-10 10:06:27 Külföld USA Donald Trump Orbán Balázs
    Orbán arra is kitért, hogy a Biden-adminisztráció részéről "ideológiai ellenségeskedést" tapasztalnak. Macron már a háborús koalíción dolgozik
    Magyar Hírlap 2024-03-10 11:29:00 Külföld Ukrajna háború Lengyelország Köztársasági elnök
    A francia köztársasági elnök a lengyelekkel és a baltiakkal közösen küldene csapatokat Ukrajnába. Fél órára elaludtak a pilóták egy Jakartába tartó járaton
    Startlap Utazás 2024-03-10 11:13:21 Utazás Életmód Közlekedés Indonézia
    A Batik Air pilótái 153 emberrel a fedélzeten "véletlenül" elaludtak, a gép letért az útról. Rettegtek az ellenfelek a világ legmagasabban fekvő stadionjában játszani
    Büntető.com 2024-03-10 13:53:03 Foci Stadion FIFA Peru
    A FIFA hivatalos statisztikái szerint a világ legmagasabban fekvő stadionja a perui Cerro del Pascóban található 4378 méteres tengerszint feletti magasságban. Az Estadio Daniel Alcides Carriónban bár nemzetközi mérkőzéseket nem rendeztek, a helyi Unión Minas fénykorában, egymást követő 16 szezonban tagja volt a perui első osztály mezőnyének – az el Mindenkit lenyűgözött a Ferrari 18 éves újonca
    24.hu 2024-03-10 11:59:40 Forma1 Ferrari
    Leclerc szerint csak idő kérdése, hogy Bearman állandó szereplője legyen a Forma-1-nek. Sokszor elered az eső a hét első felében
    Kiderül 2024-03-10 13:49:18 Időjárás
    A következő napok időjárását egy mediterrán ciklon határozza meg. Erősen felhős, borult idő várható és több alkalommal kell esőre számítani.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Elmaradt eddig a roham, de a lakáskampány haszna csak évek múlva lesz igazán mérhető
    G7 2024-03-10 04:34:01 Életmód Kampány Lakásbiztosítás
    Messze a korábban beharangozott alatt van a lakásbiztosítási kampányban eddig váltók száma, ennek ellenére nem pusztába szórt pénz a mostani kampányköltés. Fényképezőgép a telefon ellen. Van különbség a fotók között?
    Forbes 2024-03-10 06:15:06 Életmód Telefon Sony
    Egymásnak eresztettük a Sony fotózásra tenyésztett mobilját és a cég egyik fényképezőgépét, hogy megnézzük, mi a különbség az általuk készített képek között. A digitális fényképezőgépek piaca az elmúlt másfél évtizedben gyakorlatilag összeomlott. Amíg 2010-ben még 121 millió ilyen terméket értékesítettek, addig ez a szám 2023-ra durván 6 millió dar Beépíthető sütő: ne bízzunk vakon egy márkában!
    Azenpenzem 2024-03-10 05:33:00 Gazdaság Webáruház
    A legjobb beépíthető sütők kevesebb mint öt perc alatt melegszenek fel 180°C-ra, míg a legrosszabbaknak akár háromszor ennyi ideig tart – állapította meg Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE). Összesen 16 márka 48 hazai boltokban és webshopokban megvásárolható beépíthető sütőjét tesztelték. Neves márka több terméke is a leggyengébbek között végzett. Így változtatják meg a robotok az ipart
    autopro 2024-03-10 04:19:00 Cégvilág Trend Robot
    Az elmúlt években számos iparágban a robotika és az automatizálás irányába indult el a trend. Ehető sellőket faragott a szegedi cukrász
    Sokszínű vidék 2024-03-10 05:05:25 Otthon Csongrád-Csanád Szeged
    Negyven órányi munkával készítette el a szegedi cukrász a díjnyertes, kizárólag édességekből megformált szobrot. F1: Büntetés a szaúdi futam után
    Vezess 2024-03-09 22:37:03 Forma1 Szaúd-Arábia
    Egy, a Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj rajtja előtt történt incidens miatt utólag változott a futam eredménye. Erre csak Klopp volt képes Guardiola ellen
    Magyar Nemzet 2024-03-10 05:55:00 Sport Pep Guardiola
    A két legendás menedzser rivalizálásának talán utolsó felvonása következik vasárnap délután. Mediterrán ciklon hoz markáns változást időjárásunkban
    Kiderül 2024-03-10 05:07:23 Időjárás Csapadék
    Vasárnap este egy mediterrán ciklon éri el térségünket, amelynek hatására csapadékosra fordul időjárásunk és néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Zseniális volt a poroszos oktatási rendszer az MCC kutatója szerint
    Telex 2024-03-09 14:35:22 Belföld Hulladék Nobel-díj
    Setényi János úgy gondolja, hogy a kötelező olvasmányok fontosak, mivel ezek kötik össze a hulladékkezelőt, a bankárt és a Nobel-díjas kutatót, ettől leszünk társadalom és nem csürhe. MÁV-Volán: egy hét alatt közel 40 százalékkal nőttek a vármegye- és országbérletek eladásai
    24.hu 2024-03-09 16:50:00 Belföld Vármegye Közlekedés MÁV Zrt. BKK Volánbusz
    A vármegyebérleteknél az immár a BKK járatain is elfogadott Pest vármegyei bérlet okozta a növekedést. Magyar Péter is tudott arról, hogy Varga Judit az ÁSZ-elnökkel alkot egy párt
    444.hu 2024-03-09 14:06:47 Belföld Varga Judit Magyar Péter
    "Tudtam, régi sztori - meglehetősen. Sok boldogságot kívánok Juditnak!" - nyilatkozta a fotóról a volt férj. 15 súlyos hiba, amit rengeteg Aldiban, Lidlben vásárló magyar elkövet: nagyon sok pénzük bánja
    Pénzcentrum 2024-03-09 15:57:00 Életmód Lidl Aldi
    Sok mindenre kell figyelni, ha az ember elmegy bevásárolni. Nem véletlen, hogy sokan súlyos hibákat is vétenek. Ha például az Aldiban vagy a Lidlben vásárlunk, ne felejtsük el használni az appjukat, mert jó kis akciók vannak rajta. De ugyanígy mindig vigyünk magunkkal zacskót is, különben ott helyben kell megvásárolunk azokat, illetve figyeljünk a Egyre jobban belebonyolódik az orosz-ukrán háborúba Európa: tízezrével képzik ki az ukrán katonákat a kontinensen
    vg.hu 2024-03-09 11:54:40 Külföld Ukrajna háború
    A nyár végéig előreláthatólag hatvanezer ukrán katonát képeznek ki az EU-tagállamok az unió katonai segítségnyújtási missziója keretében. A szívritmuszavar jellemző tünetei
    Magyar Hírlap 2024-03-09 12:45:55 Életmód
    A szív egészségéért rendszeres mozgással és mediterrán típusú étrenddel tehetjük a legtöbbet. Üzent a kigyulladt visegrádi szálloda
    Startlap Utazás 2024-03-09 14:56:11 Utazás Életmód Szálloda
    A Hotel Silvanus szombat délelőtt gyulladt ki, és most már a szálloda is üzent az üggyel kapcsolatban. A totális összeomlás határán egy egész ország Kína szomszédjában: nagy lendületben a lázadók
    Portfolio 2024-03-09 18:10:00 Külföld Kína Mianmar
    Negyedik évébe lépett az egyre súlyosabb szintre ugró polgárháború Mianmarban. Az országban 2021-ben vette át a hatalmat puccsal a katonai vezetés, ami miatt azonnal összecsapások törtek ki a délkelet-ázsiai országban. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy minél tovább tart a konfliktus, annál távolabb kerül a megoldás. Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
    Privátbankár 2024-03-09 18:26:00 Gazdaság
    Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árveré Szervizkocsit faragtak a VW villanyfurgonjából
    Vezess 2024-03-09 12:02:18 Autó-motor Trend Volkswagen
    Trendi munkahelyet varázsoltak a VW furgonjából, az ID.Buzz Cargóból. Épületek karbantartását végző szakik fogják használni. Kereskedni is lehet majd a játékbeli eszközökkel a Sony NFT-szabadalmának köszönhetően
    BitcoinBázis 2024-03-09 18:32:58 Infotech Modern Gazdaság Sony
    Egy olyan szabadalmat nyújtott be a SONY, amely non-fungible tokeneket (NFT) is használ játékbeli mechanizmusként. Egy olyan „super-fungible token”-ről írnak, Juan Mata szerint kevesebbet kellene keresniük a futballistáknak
    Büntető.com 2024-03-09 15:57:05 Foci Spanyolország
    A spanyol játékos kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy szerinte irreálisan magasak a fizetések a labdarúgás világában, ami arrogánssá teheti a futballistákat. A középpályás úgy véli, a bérek egy részét jótékonysági célra kellene fordítaniuk a labdarúgóknak. Szívinfarktusa volt Sávolt Attilának
    Telex 2024-03-09 12:40:40 Sport Tenisz Szívroham Sávolt Attila
    A Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatója túljutott a kritikus időszakon. Jókora esőt kaphatunk a jövő héten
    Kiderül 2024-03-09 13:10:50 Időjárás Hétvége Csapadék
    A hétvége nagy részében nem kell jelentősebb csapadékra számítani, majd vasárnap este egy mediterrán ciklon éri el hazánkat, amelyből egyre több helyen várható eső, zápor.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Orbán találkozott Trumppal Floridában
    24.hu 2024-03-09 06:13:31 Külföld Orbán Viktor Donald Trump
    A magyar miniszterelnök egy órát tárgyalt a republikánus elnökjelölttel, de volt vacsora is. Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán
    G7 2024-03-09 04:36:42 Gazdaság Elektromos autó
    Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás. Semleges ország területén csaptak össze orosz és ukrán fegyveresek: átterjedt külföldre a háború lángja
    Portfolio 2024-03-09 05:55:00 Külföld Ukrajna háború Fehéroroszország Moldova Orosz-ukrán konfliktus
    Szinte mindenki arra számított, hogy ha átlép Ukrajna (és Oroszország) határain az orosz-ukrán háború, az Moldovára vagy Fehéroroszországra fog először átterjedni; most nagyon úgy tűnik, hogy egy olyan ország vált orosz és ukrán fegyveresek konfliktuszónájává, amely több mint 2500 kilométerre van a háborús frontvonalaktól. Friss, bennfentes informá Így köti röghöz a vidékieket a lakóhelyük Magyarországon: esélyük sincs menekülni?
    Pénzcentrum 2024-03-09 06:26:00 Életmód
    Magyarországon egyes településeken másfélszer annyi az állandó lakosok száma, mint ahányan életvitelszerűen élnek ott. Vannak ugyanakkor olyan helyek is, ahol a lakóknak csak a töredékének van az adott településen a hivatalos állandó lakhelye. Több nagyvárosban az eltérés az állandó lakosok és a valós lakosságszám között sok ezer főt tesz ki - ez d Megkérdezték Joe Bident is az Orbán Trump találkozóról
    HírTV 2024-03-09 06:47:00 Külföld USA Orbán Viktor Joe Biden Donald Trump
    Joe Biden amerikai elnököt is kérdezték arról, hogy mit gondol Donald Trump és Orbán Viktor találkozójáról – derül ki a Fehér Ház által közzétett nyilatkozatból. Rekord profit az OTP Csoportnál, zavaró tényezők itthon
    Azenpenzem 2024-03-09 05:03:00 Gazdaság Gyümölcs OTP
    Mérföldkövet ért el az OTP Bankcsoport 2023-ban, a konszolidált eredmény közel ezermilliárd forintot ért el, a korrigált eredmény pedig meg is haladja azt. Beértek az elmúlt 32 év gyümölcsei – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a tavalyi eredményeket ismertető pénteki sajtótájékoztatón. A magyarországi tevékenység eredménye Palesztin–Izraeli konfliktus: Levegőből ledobott segélycsomag csapott agyon többeket a Gázai övezetben
    Magyar Hírlap 2024-03-08 23:19:00 Külföld Izrael Palesztina Gázai övezet Segély
    A tájékoztatás szerint a tragédia a nem megfelelően kibomló ejtőernyő miatt következett be. "Magyarországon a zenei világ a férfiak játszótere" – interjú B. Nagy Rékával
    Noizz 2024-03-09 06:39:00 Életmód Interjú Közösségi média Influencer Játszótér Vlogger
    B. Nagy Réka Magyarország egyik legnépszerűbb influencere. A vlogger zenei karrierje 14 éves korában kezdődött, és azóta is töretlenül ontja magából a kreatív tartalmakat. Réka nemcsak a dalain keresztül, hanem a közösségi médiában is arra buzdítja követőit, hogy önazonosak legyenek és fogadják el magukat. Hisz abban, hogy mindannyian különlegesek Menekítik a gyerekes családokat az orosz rakétacsapások elől Harkiv régióban
    Euronews 2024-03-09 00:34:16 Külföld Ukrajna Rakétatámadás Védelmi Tanács
    Az orosz hadsereg rakátékkal lőtt több települést is az ukrajnai Harkiv régióban pénteken. A támadásoknak három halálos áldozatuk és legkevesebb hét sebesültjük van. A helyi védelmi tanács a gyerekek és szüleik evakuálása mellett döntött 57 településen. Eurómilliárdokat költhet el az Orbán-kormány, szerdán kiderül, beperelik-e emiatt az Európai Bizottságot
    rtl.hu 2024-03-09 06:36:50 Belföld Európai Bizottság Európai Parlament
    Az Európai Parlament szerint nem teljesültek azok a feltételek, amelyek ahhoz kellettek volna, hogy Magyarország megkapja a támogatásokat. A legendás apa olykor üvöltött, a fia inkább csendben visszavonult
    Magyar Nemzet 2024-03-09 06:00:00 Sport Magyar foci MLSZ
    Várhidi Péternek elege lett a reflektorfényből egy simlis meccs és az Mlsz döntése miatt. Fodor Szabolcs: Azt gondoltuk 2-0 után, hogy picit könnyebb mérkőzés lesz
    Sportal 2024-03-09 06:30:00 Sport FTC Jégkorong Telekom Erste
    A magyar bajnoki címvédő Ftc-Telekom férfi jégkorongcsapata péntek este megkezdte szereplését az Erste Liga 2023/24-es idényének rájátszásában, ahol a négy győzelemig tartó negyeddöntős párharcban a bajnokság első részét a 8. helyen záró Deac volt az ellenfele. Van egy jó hírünk a hétvégére
    Kiderül 2024-03-09 05:11:08 Időjárás Hétvége Csapadék
    Az elmúlt két nap borongós, hűvös időjárását okozó légörvény elhagyja térségünket. A hétvégén kevesebb csapadékra és enyhébb időre számíthatunk.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatták ki Baja Ferencet
    Telex 2024-03-08 13:04:22 Belföld Korrupció MSZP Közbeszerzés
    A gyanú szerint az MSZP volt minisztere 30 millió forintért cserébe adott szabad utat egy közbeszerzési szerződésnek. Thai masszázs a református egyház ingatlanában
    24.hu 2024-03-08 10:17:36 Belföld Thaiföld
    A református lelkipásztor szerint törvénybe ütköző dolog nem történt. Az ingatlanvásárlás céljáról viszont hallgat. Életét vesztette két lengyel katona
    Portfolio 2024-03-08 14:38:00 Külföld Baleset Lengyelország NATO
    Újabb katona vesztette életét egy észak-lengyelországi katonai gyakorlat során történt baleset következtében. A gyakorlat során egy gyalogsági harcjármű elgázolta őt és társát, a lengyel bejelenté szerint a tragédia nem kapcsolódik a jelenleg is zajló NATO Dragon-24 hadgyakorlathoz - írta a lengyel hírügynökség. Órákkal Navalnij halála előtt még az esetleges fogolycseréről tárgyalt Putyin
    444.hu 2024-03-08 12:03:53 Külföld Vlagyimir Putyin Alekszej Navalnij
    Az orosz elnök beleegyezhetett a cserébe, de elképzelhető, hogy ez csak csel volt a részéről. Új adókat aggatnak a magyarok nyakába: kemény lesz a sarc, lehet szépen fizetni
    Pénzcentrum 2024-03-08 17:02:00 Belföld Adóbevallás Extraprofit Különadó
    A különadók újabb évébe lépve joggal merülhet fel a kérdés, hogy az eleinte átmenetiként kommunikált extraprofitadók vajon mikor adják át a helyüket a tényleg söralátét méretű adóbevallásoknak. Mindeközben a gazdálkodók most már olyan addicionális terhekkel is kénytelenek szembenézni, mint az EPR-díj, a szén-dioxid kvóta adó vagy a globális minimum Emmanuel Macron az ukrán front összeomlására számít és fenyegetőzik
    vg.hu 2024-03-08 11:42:42 Külföld Ukrajna Emmanuel Macron
    Emmanuel Macron francia elnök a francia parlamenti pártokkal tartott találkozón ismét kijelentette, hogy lehetséges csapatok küldése Ukrajnába. Jó fogadtatásra talált az OTP, csúcsokat döntöget az arany
    Privátbankár 2024-03-08 12:15:07 Gazdaság Infláció OTP Részvény Árfolyam Gyorsjelentés
    Az OTP Bank gyorsjelentését enyhe pozitív meglepetésnek tartják, emelkedik is a részvény árfolyama, de a forint is erősebb lett. Hosszabb távon azonban nem feltétlenül segít a hazai fizetőeszköznek az alacsony infláció. Napról napra új csúcsokon az arany, fontos határhoz közelít az ether. Megszűnik a Hard Rock a belvárosban
    Forbes 2024-03-08 15:36:05 Cégvilág Szálloda
    Március végével megszűnik a Hard Rock Hotel Budapest és Rock Shop, új néven megy tovább a szálloda. Nem az USA-nak, hanem Dél-Koreának adják ki Do Kwont, a Terra társalapítóját
    BitcoinBázis 2024-03-08 14:18:44 Modern Gazdaság USA Montenegró
    Egy nem régi jelentés szerint Do Kwon Dél-Koreának való kiadatását a egy podgoricai felsőbíróság rendelte el. Az ítélet értelmében a Élőben közvetíti a köztársasági elnök beiktatását a közmédia
    Magyar Hírlap 2024-03-08 15:00:19 Belföld Duna Köztársasági elnök Rádió Közmédia
    A Szent György téri ünnepséget élőben közvetíti 14 órától az M1 aktuális csatorna, a Duna és a Kossuth rádió is. Az Index és a Mediaworks viharos távozása utáni első tisztújító közgyűlését tartotta a Magyar Lapkiadók Egyesülete
    Media1 2024-03-08 14:00:05 Karrier Index Holding Mediaworks
    Nemrég viharos körülmények között, az MLE elnökének, Kovács Tibornak egy közleményben nekimenve távozott a lapkiadók szakmai szervezetéből az Index és vele egyidejűleg a kormánypárti Mediaworks holding a Magyar Lapkiadók Egyesületéből, ezért különösen is izgalmas volt, mi történik az MLE esedékes közgyűlésén. Rosszul lett, meg kell műteni a Ferrari pilótáját
    24.hu 2024-03-08 12:54:56 Forma1 Ferrari Szaúd-Arábia
    Carlos Sainznál vakbélgyulladást diagnosztizáltak, kihagyja a Szaúdi Nagydíjat. Orbán kiállt mellette, jelentősen csökkentették a fekázó Mészöly Géza eltiltását
    444.hu 2024-03-08 14:55:35 Foci
    Akár már a pénteki Puskás elleni meccsen ott lehet a kispadon. Változékony lesz a hétvége időjárása
    Kiderül 2024-03-08 12:56:19 Időjárás Hétvége
    A hétvégén a nyugat felől érkező ciklon ismét enyhébb levegőt szállít térségünkbe, így a déli országrészben 15 fok fölé emelkedik a hőmérséklet vasárnapra.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Köddé váltak a volt kormányüdülő tulajdonosai
    24.hu 2024-03-08 05:55:30 Belföld
    223 millió forintért adta el az állam, majd 1285 millió forint közpénzzel támogatta a lovasberényi ingatlan felújítását, de mára azt sem lehet tudni, hogy kik a tulajdonosai. Tíz év alatt 30-35 milliárd eurót kell költeni a magyar energiarendszerre, de honnan lesz rá pénz?
    G7 2024-03-08 04:35:13 Életmód Energia
    Hatalmas erőfeszítéseket kell tennie az országnak és kiemelten a magyar államnak, hogy a stabil energiaellátás a jövőben is biztosítható legyen. Matolcsy az alapítványai államosítása miatt akadhatott ki
    Azenpenzem 2024-03-08 05:33:00 Gazdaság Alapítvány MNB Jegybank Matolcsy György Államosítás
    Egyre magasabb fokozatra kapcsol a jegybank és a kormány közötti, nem éppen tegnap kezdődött csörte. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss elemzésben sorolja a kormányzati hibákat. Bár mindenki csak körbetáncolja a kérdést (Matolcsy pedig szót sem ejt róla), gyanítható, hogy a legfájóbb pont a jegybanki alapítványoknak az állam fennhatósága alá kerülés Rogán Antal egy lakás árával sietett Varga Mihály segítségére
    Privátbankár 2024-03-08 05:45:01 Gazdaság Orbán Viktor Varga Mihály Állampapír Rogán Antal
    Nem Orbán Viktor kabinetfőnöke rendelkezik azonban a legnagyobb állampapír-állománnyal a parlamenti képviselők közül. Például a harmadik Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere egy nagyságrenddel értékesebb paketten csücsül. Nemzetközi nőnap: mit ünneplünk március 8-án, honnan ered a nőnap
    Pénzcentrum 2024-03-08 03:04:00 Életmód ENSZ Nőnap
    A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először, időpontja 1913 óta március 8. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ Közgyűlése. Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítását közöljük. Nincs egyetértés a károsanyag-kibocsátás számszerűsítéséről
    autopro 2024-03-08 04:20:00 Autó-motor Közlekedés
    A törvényhozók vitatkoznak a közlekedési kibocsátások egységes számszerűsítéséről szóló megállapodásról. Rekord profit után rekord osztalékot fizethet az OTP
    Portfolio 2024-03-08 06:14:00 Gazdaság OTP Osztalék
    A tavalyi rekord profit után korábban soha nem látott mértékű osztalék jöhet az OTP-nél. Mutatjuk a számokat! Hogyan utazzunk fenntarthatóbban?
    Startlap Utazás 2024-03-08 06:03:07 Utazás Életmód Luxus
    Az utazás sokak számára egyet jelent a jól megérdemelt pihenéssel, egy kis luxussal megfűszerezve. Ilyenkor több erőforrást használunk, mint mindennapi életünk során; ez megnövelheti ökológiai lábnyomunkat. Összeszedtünk néhány tippet, ami csökkenti a környezetre gyakorolt hatásunkat az utazás során, és akár még a spórolásban is segíthet! Osváth Zsolt és a Carson Coma is az amerikai nagykövettel vacsorázott
    rtl.hu 2024-03-08 06:28:20 Külföld USA Nagykövet Influencer Carson Coma
    David Pressman amerikai nagykövet zenészekből, sportolókból, művészekből, vállalkozókból és influenszerekből álló csoportot látott vendégül. Katonai mólót épít az amerikai hadsereg Gáza partjánál, hogy gyorsítsa a segélyszállítmányokat
    Euronews 2024-03-07 23:54:52 Külföld USA háború Palesztina Joe Biden Segély Irak
    Joe Biden az Unió helyzetéről szóló éves beszámolójában jelentette be a tervet, ami a legnagyobb katonai logisztikai művelet lenne az iraki háború óta. Sallai megint ollózott, ő volt a Freiburg hőse a Premier League-klub ellen
    Magyar Nemzet 2024-03-07 23:09:54 Foci Premier League
    A magyar támadó a mérkőzés egyik legjobbja volt, és góllal felérő, győzelmet érő gólpasszt adott. EKL: A Fradit kiejtő Olympiakoszt kitömték
    Rangadó 2024-03-08 03:30:57 Foci FTC
    A budapesti mérkőzésen hét gól is esett, Bolla Bendegúzék viszont 0-0-t játszottak. Pár nap ízelítő az ilyenkor szokásos időjárásból
    Kiderül 2024-03-08 04:57:55 Időjárás
    A csütörtökön érkezett hidegörvénynek köszönhetően néhány napra az ilyenkor szokásosnak megfelelően alakulnak a hőmérsékletek, de a hét utolsó napján ismét közelítünk a 20 fok felé.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Novák Katalin díszvacsorán járt Orbánnál
    24.hu 2024-03-07 11:34:45 Belföld Orbán Viktor Novák Katalin NER
    Bár a nyilvánosság előtt Orbán Viktor a nevét sem mondta ki az elmúlt egy hónapban, a NER-elit számára rendezett fogadásra meghívta a lemondott államfőt. Már a második fideszes polgármesterjelölt lép vissza Körmenden
    Telex 2024-03-07 12:30:46 Belföld Fidesz Polgármester Körmend
    Belencsák István után Bebes István is visszavonulót fújt. Bebes 22 évig volt a város vezetője. Különleges tévécsatorna érkezik Magyarországra, jön a W-Sport
    Media1 2024-03-07 15:59:22 Média Nőnap
    Nőnap előtt néhány órával érkezett a bejelentés, hogy a W-Sport nevű női fókuszú sportcsatorna holnaptól a magyarországi szolgáltatók számára is elérhetővé válik. OTP-s vagy? Akkor nagyon figyelj a hosszú hétvégén
    Forbes 2024-03-07 16:54:04 Gazdaság Hétvége OTP
    Fejleszt az OTP Bank, sok szolgáltatásuk nem lesz elérhető egy ideig, például az internetes fizetés sem. Rákay Philip nem szereti, ha Kálmánnak hívják
    444.hu 2024-03-07 15:37:19 Belföld háború Lázár János Navracsics Tibor Márki-Zay Péter Rákay Philip
    A Lázár János és Navracsics Tibor háborúja elől menekülő producer arra kéri Márki-Zay Pétert, hogy ő se emlegesse így. Joe Biden helyett Michelle Obama? Megérkezett a válasz a reménykedőknek
    Portfolio 2024-03-07 13:01:00 Külföld USA Kampány Joe Biden Amerikai elnökválasztás Barack Obama Spekuláció
    Barack Obama volt elnök kijelentette, hogy teljes mértékben támogatja Joe Biden újraválasztási kampányát, azonban a demokraták között felmerült felesége, Michelle Obama korábbi first lady lehetséges nagyobb szerepvállalása, sőt, az elnökjelöltségéről szóló spekuláció is. Michelle Obama irodája közleményben reagált az amerikai NBC-nek a jelöltséggel CNN: Zelenszkij lehetett a célpont Odesszában
    HírTV 2024-03-07 11:39:00 Külföld Ukrajna Volodimir Zelenszkij Görögország Rakétatámadás Odessza
    Orosz rakétacsapás érte Odesszát, miközben a városban tartózkodott az ukrán elnök és a görög miniszterelnök is. A támadást - amelyben öt embert halt meg - az orosz védelmi minisztérium is megerősítette. Oroszország atomerőművet fog telepíteni a Holdra
    BitcoinBázis 2024-03-07 11:04:24 Gazdaság Atomerőmű
    Oroszország azt fontolgatja, hogy 2033 és 2035 között atomerőművet telepít a Holdra, közölte az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetője. A Így megy tönkre napról napra az élete 900 ezer magyar nyugdíjasnak: még erre sem elég a pénzük
    Pénzcentrum 2024-03-07 17:31:00 Gazdaság Nyugdíj
    A jelenleg elérhető létminimum-számításokból kiindulva 2023-ban több mint 900 ezer magyar nyugdíjas kapott a szerény megélhetésre elegendő összegnél kevesebb állami nyugdíjat a Bankmonitor szerint. Az Európai Parlament egy évvel meghosszabbítaná az ukrán gabona vámmentes behozatalát
    vg.hu 2024-03-07 12:01:02 Külföld Ukrajna háború Európai Bizottság Európai Parlament Gabona
    Az Európai Bizottság még a háború kirobbanása után, 2022-ben függesztette fel az ukrán agrárimportra kivetett vámokat és kvótákat. Szájban jelentkező tünetek, amelyek cukorbetegségre utalhatnak
    Magyar Hírlap 2024-03-07 14:03:57 Életmód Háziorvos Cukorbetegség
    A lehető leghamarabb keresse fel háziorvosát, ha a cukorbetegség alábbi főbb tüneteit észleli. Közel 40 kapott góllal, Bánhidi nélkül nem nyerhetett Párizsban a Szeged – de Bodó éledezik
    Büntető.com 2024-03-07 13:44:55 Kézilabda Csongrád-Csanád Szeged Olimpia Tavasz Bajnokok Ligája Párizs
    A Bajnokok Ligája őszi rajtjánál valószínűleg még sokan aláírták volna a csoportkör hatodik helyét, amely még továbbjutást ér a Szegednek. A tavaszi nyitány után már kevésbé, így a nyolcaddöntőben megint egy BL-favorit lesz az ellenfél. De csak az olimpiai selejtező után, március végén. "Vinícius viselkedése még a társait is irritálja"
    Rangadó 2024-03-07 13:16:39 Foci
    A korábbi sportigazgató szerint a Real mezében ez a viselkedés nem tolerálható. Lassan ismét emelkedni kezd a hőmérséklet
    Kiderül 2024-03-07 13:27:06 Időjárás
    A felszakadozó felhőzet miatt péntek hajnalban több helyen is fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet, de a következő napokban ismét enyhülni kezd az idő.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Republikon: A többség Orbánt tartja felelősnek a kegyelmi döntésért
    Telex 2024-03-07 05:00:20 Belföld Felmérés Varga Judit Magyar Péter
    Az elemzőintézet felmérése szerint jelentős az eltérés a kormánypárti és ellenzéki szavazók véleményében, Varga Judit megítélését viszont sokak szemében kedvezően befolyásolhatták volt férje, Magyar Péter megszólalásai. Állampapírok: 20 százalék feletti hozamot ígérnek
    24.hu 2024-03-07 05:57:45 Gazdaság Állampapír Hozam
    Kockázatmentesen nem, bizonytalan megtérüléssel viszont elérhetők lehetnek szemrevaló hozamok. A Ryanair vezér elkezdte szívatni az utasokat. De nem úgy, nem azokat, és nem azért
    Forbes 2024-03-07 06:15:07 Cégvilág Olcsó Nyaralás Ryanair
    Régi ellenségével számolt le a Ryanair-vezér. Az ügy üzletileg is izgalmas, de érdemes pár újdonságra figyelnünk, ha jegyet foglalunk nyaralásra. Mit tegyen az egyszeri utazó, amikor olcsó jegyet keres? Véget érhet a Visa és Mastercard dominanciája Európában?
    Fintech 2024-03-07 05:05:00 Modern Gazdaság VISA
    A JPMorgan becsatlakozik a francia fizetési hálózatba, egy új alternatívát kínálva a Visa és a Mastercard mellett a kereskedőknek. A végtagzsibbadás kiváltó okai
    Magyar Hírlap 2024-03-07 04:52:00 Egészség
    Olyan érzés, mintha a bőrt sok apró tűvel szurkálnák, vagy hangyák szaladgálnának a bőr alatt. Teljesen új autókkal jöhet a Volkswagen
    Vezess 2024-03-06 22:45:32 Autó-motor Volkswagen
    A Volkswagen levédetett nyolc új autótípust, legalábbis azok neveit, így a jövőben biztosan számítani lehet néhány új modellre a német gyártótól. Az inflációra szegeződik minden szem: meglepetés lenne a további javulás – VG-konszenzus
    vg.hu 2024-03-07 06:03:00 Belföld Infláció
    Az infláció a januári 3,8 százalékos szintet követően februárban változatlan maradhatott vagy kismértékben emelkedhetett, a Világgazdaság konszenzusa alapján. A telefon valódi fizikai elváltozásokat okoz
    First Class 2024-03-06 23:44:08 Egészség Telefon
    Tudtad, hogy egyes becslések szerint 400 milliárd képernyő van a Földön? És azt, hogy ezek milyen hatással van az emberi testre? Egy hazai konferencián ezeket boncolgatták. Súlyos árat fizethetnek a türelmetlen autósok: rosszul dönt, aki már most nyárigumira váltana?
    Pénzcentrum 2024-03-07 05:37:00 Autó-motor Gumi gumiabroncs
    Ne tévesszen meg senkit, hogy nap közben szokatlanul meleg van, még nincs itt az ideje annak, hogy nyári abroncsokra cseréljük a téli kerekeket az autón! - hívták fel a figyelmet a Pénzcentrumnak megszólaló szakértők. A Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöke kiemelte, a legtöbben munkába járásra is használják az autóikat, ezért fontos a reggeli aszfal Egyetemen kutatják a kibercsalásokat
    Azenpenzem 2024-03-07 05:03:00 Gazdaság Oktatás egyetem OTP Kiberbiztonság ELTE
    Tudományos módszerekkel vizsgálják a pénzügyi visszaélések megelőzési lehetőségeit az ELTE-n az OTP Bank közreműködésével létrejött biztonsági kutatási és fejlesztési laborban. Az eredményeket a bank is beépíti a fejlesztéseibe. Bucsek Gábor, az OTP Bank Informatika és Bankbiztonsági Igazgatóságának ügyvezető igazgatója szerint a kiberbiztonság fon Tényleg legyőzte Magyarország az inflációt?
    Portfolio 2024-03-07 06:10:00 Gazdaság Infláció KSH Index Jegybank
    Nagyot ment a magyar dezinfláció a tavalyi év második felében. Bár 2023 első hónapjaiban még 20 százalék feletti éves indexeket regisztrált a KSH, októberben már egyszámjegyű volt az infláció, decemberre pedig 5,5 százalékra csökkent. A kedvező tendencia januárban is folytatódott: az év elején az infláció visszakerült a jegybanki célsávba. Ez egyel Az ámokfutó Vinícius és Orbán esete – nagy csata után búcsúzott a Lipcse Madridban
    Magyar Nemzet 2024-03-06 22:55:01 Foci Spanyolország Bajnokok Ligája Manchester Real Madrid Manchester City
    Szerdán a Real Madrid és a Manchester City jutott be a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában. Édesapám nem hazug ember! - Max Verstappen valóban távozik a Red Bulltól?
    Sportal 2024-03-06 23:10:29 Forma1 Max Verstappen Red Bull Szaúd-Arábia
    A Forma-1-es Szaúdi Nagydíj előtt sajtótájékoztatót tartott a Red Bull. A csapatot a világbajnoki címvédő Max Verstappen képviselte. Csökken a hajnali fagyok veszélye
    Kiderül 2024-03-07 05:34:55 Időjárás Hétvége Csapadék
    Egy hidegcsepp alakítja időjárásunkat, hatására a megnövekvő felhőzet és csapadék miatt csökken a hajnali fagyok veszélye. Viszont ezért a hétvégén kevesebbet látjuk majd a napot.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Az érsekség is kinézett egy általános iskolát
    24.hu 2024-03-06 12:23:32 Belföld Esztergom
    Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a napokban bejelentette igényét az 500 diákkal működő Jókai Mór Általános Iskolára. Matolcsy György és Nagy Márton konfliktusa személyesebbé vált: komoly tétek vannak a háttérben
    Telex 2024-03-06 13:11:30 Gazdaság Alapítvány MNB Jegybank Matolcsy György
    Matolcsy György szerint Nagy Márton, az MNB korábbi alelnöke a kormány nevében támadja az MNB függetlenségét. A bedurvuló nyilatkozatok közvetlen előzménye a jegybanktörvény tervezett módosítása. Ahogy közeledik 2025. március 3., Matolcsy mandátumának a vége, a következő elnök személye és az alapítványi pénzek kontrollja egyre erősebb konfliktusoka Puzsér: Miért kellett Sulyok Tamásnak össze-vissza hazudoznia?
    SpiritFM 2024-03-06 11:29:59 Belföld Köztársasági elnök Puzsér Róbert
    "Fényesen indul ez a köztársasági elnöki ciklus" - jegyezte meg Puzsér Róbert publicista a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában. Kap-e utasításokat az Index a Karmelitából és Rogán Antaléktól?
    Media1 2024-03-06 12:50:07 Média Interjú Index Rogán Antal Mediaworks
    Szakács Árpád, a kormánypárti Mediaworks egyik volt kulcsfigurája nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy szerinte jól megfigyelhető, hogy Rogán Antalék befolyásolják több lap, köztük az Index működését. Azóta a Media1-nek több egykori, de már a mostani, tehát az „új” Indextől távozó volt munkatárs is hasonló vádakat fogalmazott meg, és azt állít Pénzbírság helyett figyelmezetést kap a diák, akit múzeumlátogatás miatt büntettek 80 ezer forintra
    444.hu 2024-03-06 12:17:51 Belföld Kiállítás Múzeum
    Perlaki-Borsos Noel társaival tavaly novemberben ment demonstrálni a Néprajzi Múzeumba, ahol egy kiállításon elkordonozták a melegeket ábrázoló fényképeket. Bár a múzeum nem tett bejelentést, a BRFK hivatalból eljárást indított ellene, amiért nem jelentették be a gyűlést. Menekülnek az ukrán parlamenti képviselők
    Magyar Hírlap 2024-03-06 13:45:24 Külföld Ukrajna
    Az elnöki párt frakcióvezetője szerint a lemondások a törvényhozás működőképességét veszélyeztetik. Sötét jövő: Ukrajna nem hosszabbítja meg a gáztranzitszerződéseket
    vg.hu 2024-03-06 15:45:57 Külföld Ukrajna
    Jövőre már egyáltalán nem jut el az orosz gáz Európába – így Magyarországra sem – az ukrajnai csővezetékeken. A bitcoin új történelmi csúcsot ért el, hogy aztán bezuhanjon
    Fintech 2024-03-06 10:31:24 Modern Gazdaság USA Tőzsde Árfolyam Kriptovaluta Virtuális pénz Bitcoin
    A bitcoin (BTC) árfolyama március 5-én 69 325 dollárra emelkedett, amivel új történelmi csúcsot ért el. A korábbi, 2021 novemberében beállított rekord 69 ezer dollár volt. A mostani jelentős áremelkedés az Egyesült Államokban bevezetett tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) iránti erős kereslet eredményeként következett be. Emellett az áprilisban es Térkép: itt lőtték ki az oroszok az értékes amerikai HIMARS-rendszert
    Portfolio 2024-03-06 10:31:00 Külföld Ukrajna USA Térkép
    Térképet rakott ki a Rybar, melyen jól látható: az orosz erők több mint 50 kilométerre a frontvonaltól lőtték ki a tegnap megsemmisült amerikai gyártmányú, ukrán haderő által használt M142 HIMARS rakéta-sorozatvetőt. Tiborcz szerzőtársa kerülhet a Nemzeti Múzeum élére
    Forbes 2024-03-06 15:28:40 Cégvilág Múzeum Demeter Szilárd
    Demeter Szilárd nem maradna sokáig a Nemzeti Múzeum élén, helyére egy, a miniszterelnök vejéhez közeli vezető kerülne. Ma kiderül, hogy Ursula von der Leyent indítják-e újra az Európai Bizottság elnöki posztjára
    HírTV 2024-03-06 12:20:00 Külföld Románia Európai Bizottság Bukarest Ursula von der Leyen Európai Néppárt
    Szerdán megkezdődött az Európai Néppárt kongresszusa Bukarestben, ahol véglegesen eldőlhet, hogy Ursula von der Leyent indítják újra az Európai Bizottság elnöki posztjára. A jobb nagylábujjába került a motivációs beszéd a Bayern München edzőjének
    Telex 2024-03-06 11:19:00 Foci Olaszország Németország Bajnokok Ligája Bayern München Lazio
    Thomas Tuchel belerúgott egy szekrényajtóba. A beszéd megtette hatását: a német focicsapat 3-0-ra nyert a Lazio ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Megalázó helyzetbe hozzák Párizsban az orosz és fehérorosz paralimpikonokat
    Demokrata 2024-03-06 17:04:53 Sport Párizs Fehéroroszország Paralimpia
    Nem rögzítik az éremtáblázaton a sportolók eredményeit, valamint a megnyitón és a záróünnepségen sem képviseltethetik majd magukat. Pocsék idő váltja fel a napsütéses tavaszt
    Kiderül 2024-03-06 13:41:34 Időjárás Tavasz
    Csütörtökre egy hideg légörvény éri el térségünket, amelynek hatására átmenetileg visszaesik a hőmérséklet és többfelé számíthatunk szemerkélő esőre.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Joe Bidennek van miért aggódnia az ingaállamokban
    Telex 2024-03-06 05:22:17 Külföld Joe Biden Donald Trump Nikki Haley
    A legutóbbi két elnökválasztás északon dőlt el, ahol az elnök Michigan után szuperkedden Minnesotában is alulteljesítette a várakozásokat. Donald Trumpnak nyugodtabb éjszakája volt, bár Vermontban kikapott Nikki Haley-től. Gazdasági függésben kis híján világbajnok Magyarország
    G7 2024-03-06 04:37:34 Gazdaság OECD
    Az OECD egy új adatsora ismét megerősítette, hogy Magyarország termelése nagyon erősen importfüggő, és hazánk erősen ki van téve a világgazdaság szeszélyeinek. Mégis mi lesz, ha az orosz hadsereg tényleg megtámadja Európát?
    Portfolio 2024-03-06 05:55:00 Külföld Ukrajna USA Vlagyimir Putyin NATO
    Már szinte nem múlik el nap anélkül, hogy valamelyik magas rangú európai vagy amerikai vezető ne riogatná a nyilvánosságot azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az európai NATO-országok megtámadását tervezi. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a megszólalásoknak a fő célja rövidtávon Ukrajna támogatásának és az európai fegyverkezésnek felpörgetése, hiszen Az izraeli államfő üdvözölte a Hamász-fegyveresek nemi bűncselekményeiről szóló ENSZ jelentést
    Magyar Hírlap 2024-03-05 23:08:00 Külföld háború Izrael Palesztina Gázai övezet Hamász Terrortámadás ENSZ
    Az ENSZ öt hónappal a gázai háború kitöréséhez vezető október 7-i terrortámadás után adta ki jelentését, amely szerint megalapozottan feltételezhető, hogy nemi erőszak, sőt, csoportos nemi erőszak történt legalább három helyszínen a támadások során. Nagy a különbség a lakásbiztosítások között
    Azenpenzem 2024-03-06 06:03:00 Gazdaság Felmérés Kampány Lakásbiztosítás Allianz
    A magyar háztartások legfőbb vagyontárgya az otthonuk, éppen ezért nagyon fontos, hogy megfelelő biztosítással rendelkezzenek. A márciusi lakásbiztosítási kampány jó alkalom arra, hogy áttekintsük a szerződésünket. Nagy a különbség a lakásbiztosítások között, ezért nem érdemes csak az ár alapján dönteni. Az Allianz felmérése szerint a jó ár-érték a Radikális döntést hozott az egyik prémium autógyártó
    Vezess 2024-03-05 22:31:12 Autó-motor Jaguar
    Fura helyzet várható idén nyártól a Jaguar háza táján: a legendás sportautók gyártója átmenetileg kizárólag szabadidőjárműveket fog gyártani. Van egy kis webshopom, és most azt kérik, ingyen reklámozzam a Postát
    Forbes 2024-03-06 06:13:00 Cégvilág Reklám Webáruház Magyar Posta Zrt. Adókedvezmény
    Hogyan érinti a kisebb webshopokat, hogy a kormány elrendelte, a Magyar Posta futárcégét is fel kell tüntetniük a kiküldési opciók között? Egyikük elmondja – a véleményével együtt. (A szerző kisvállalkozó, webshop-tulajdonos. A történetét korábban itt írtuk meg.) Kisvállalkozóként megszoktam, hogy radar alatt vagyok. Nem jár tengernyi adókedvezmény Új KKV fókuszú fizetéselfogadási megoldás a PayPal-tól
    Fintech 2024-03-06 05:05:00 Modern Gazdaság Kanada Egyesült Királyság KKV
    A PayPal új, teljes körű fizetési megoldásokat kínáló csomagot indított, kifejezetten az online kis- és középvállalkozások számára az Egyesült Királyságban, Kanadában, valamint Európa több mint 20 országában. A PayPal új kezdeményezése, a PayPal Complete Payments egy új megközelítést kínál kis- és középvállalkozások számára az online fizetési megol Beindultak az ukrán FrankenSAM-ek, avagy már megint mi folyik az ukrán légtérben?
    Privátbankár 2024-03-06 05:38:00 Külföld Ukrajna
    Úgy tűnt, magára talált az orosz légierő, aztán viszont potyogni kezdtek az orosz gépek. Érdekes dolgok zajlanak Ukrajna fölött. Az egész ország imádta őket – mi történt a Vészhelyzet főszereplőivel?
    rtl.hu 2024-03-06 05:51:44 Bulvár Sürgősségi ellátás
    A Vészhelyzet egy sürgősségi osztály mindennapjait mutatja be, de nemcsak orvosokról, betegekről, nővérekről szól, hanem társadalmi folyamatokat, kényes témákat is feszeget. A sorozat Magyarországon – a világ számos országához hasonlóan – hatalmas sikert ért el. Megmutatjuk, mi történt a főszereplőkkel azóta, és hogyan festenek mostanában. Egyetértés Ukrajna támogatása mellett, nézetkülönbség a csapatküldésről
    Euronews 2024-03-05 22:38:23 Külföld Ukrajna Csehország
    A francia elnök kitart a csapatküldés lehetősége mellett, a cseh államfő kizárta a harci szerepvállalást Ukrajnában. Megrázta magát a Bayern München, három góllal jutott tovább a BL-ben
    Telex 2024-03-05 22:55:05 Foci Németország Bajnokok Ligája Bayern München PSG
    A PSG idegenben is megverte a Sociedadot, ők is várhatják a sorsolást. Real: Tchouaméni is ápolásra szorul Diakhaby sérülése miatt
    Magyar Nemzet 2024-03-06 05:15:00 Foci Bajnokok Ligája Gulácsi Péter
    A BL-meccs előtt Lipcsében újra téma a kapuskérdés Gulácsi Péter hétvégi hibája miatt. Mutatjuk, merre számíthatunk záporokra
    Kiderül 2024-03-06 05:15:01 Időjárás Duna Tisza
    Északkelet felől hűvösebb levegő áramlik térségünkbe. Eleinte északkeleten, majd a délután második felében a Duna-Tisza-közén számíthatunk záporok kialakulására.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.

  • Rendőrségi idézést kapott Orosz Anna
    24.hu 2024-03-05 15:47:37 Belföld Rendőrség Novák Katalin
    A képviselő nem tett vallomást a "pedofilvédő Novák Katalin" feliratú transzparens elhelyezésének ügyében. Lengyelország nem tudja megemészteni Szijjártó és Lavrov lakomáját
    Telex 2024-03-05 11:49:53 Külföld Lengyelország Szijjártó Péter Alekszej Navalnij Donald Tusk
    Donald Tusk szerint Alekszej Navalnij temetésének napján lakomát rendezni, "nem csupán a jó vagy rossz ízlés kifejezése", hanem erkölcsi és politikai okokból nehezen elfogadható. Elromlott a Facebook: százezreket jelentkeztetett ki az oldal
    Noizz 2024-03-05 16:31:47 Bulvár Instagram Messenger
    Úgy tűnik mindenkit kidobott a Facebook és a Messenger, és az Instagram is leállt kedd délután Magyarországon. A Downdetector honlap szerint, ahol a problémás weboldalakat jelezhetik a felhasználók, 16 óra után kezdtek megugrani a bejelentések a Meta közösségi szolgáltatásaival kapcsolatban. Szijjártó azt állítja, európai politikusok hosszú sora kérte fel, hogy juttasson el egy üzenetet az oroszoknak
    444.hu 2024-03-05 16:19:34 Belföld Szijjártó Péter
    A külügyminiszter azt mondta, természetesen szívesen segít a jövőben is, ha lesz ilyen kérés. Kína bekeményít – nincs már szó a békés egyesítésről Tajvannal
    vg.hu 2024-03-05 11:11:12 Külföld Kína Peking GDP Bruttó hazai termék Tajvan
    Peking idén is a GDP-növekedés feletti mértékben emeli a védelmi kiadásait. Élesedett a hangnem is Tajvannal szemben, szó sincs már "békés egyesítésről". Médiahatóság: Feleannyi konfliktust mutat be a Tények, mint az RTL Híradó
    Media1 2024-03-05 14:08:58 Média NMHH Médiatanács
    Hírműsorokat hasonlított össze a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egy friss elemzésében és talált egészen izgalmas és sokatmondó adatokat az elmúlt évekből. Miről szól a Temu-akták?
    Forbes 2024-03-05 10:18:19 Gazdaság Forbes Temu
    2024 a Temu éve. Nálad is az lesz, legyél vásárló vagy e-kereskedő. Új rovat a Forbes.hu-n exkluzív tartalmakkal. Megindultak külföldre a magyarok
    Portfolio 2024-03-05 15:36:00 Gazdaság
    Amíg a hazai szálláshelyek a belföldi vendégek számának visszaesése miatt szenvedtek tavaly, addig külföldre egyre többet utaztak a magyarok. Vicces videó, ahogy emberek dolgokat fejelnek le
    Vezess 2024-03-05 12:17:50 Autó-motor Telefon Humor
    Először jót fogsz nevetni a sok bénázáson, aztán csak pislogsz majd, és eldöntöd, hogy soha többé nem veszed elő a telefont vezetés közben. A Bitcoin befektetők 97%-a már profitban van
    BitcoinBázis 2024-03-05 12:33:38 Gazdaság Modern Gazdaság Árfolyam Kriptovaluta Befektető Virtuális pénz Bitcoin
    A Bitcoin közelmúltbeli árfolyam emelkedése azt eredményezte, hogy a BTC címek jelentős része már nyereségben van. Az IntoTheBlock elemző cég Továbbra is erős az orosz lendület
    Magyar Hírlap 2024-03-05 17:08:36 Külföld
    Az Avgyijivka közelében lévő orosz egységek továbbra is előnyösebb pozíciókat foglalnak el. Horrorsérülése után üzent a rúdugró
    24.hu 2024-03-05 10:18:12 Sport Olimpia
    A francia Margot Chevrier hónapokkal a hazai olimpia előtt szenvedett nyílt lábtörést, de nem tett le róla, hogy ott legyen a játékokon. Magyarországra szavazott a szlovákok nemzeti hőse
    Magyar Nemzet 2024-03-05 10:46:15 Sport Szlovákia
    Mark Cavendish után Peter Sagan is bejelentkezett a Tour de Hongrie-ra. Fagyos hajnalokra számíthatunk a hét második felében
    Kiderül 2024-03-05 13:30:47 Időjárás
    A következő napokban északkelet felől hűvösebb levegő áramlik térségünk fölé. Visszaesik a hőmérséklet, hajnalonta az ország nagy részén fagyni fog.

    A további adásainkat keresd a podcast.hirstart.hu oldalunkon.