Avsnitt

  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak a tizenegyedik adásában Vitvera Gábor - a DODO alapítója - McMenemy Márkkal, a Kert TV házigazdájával azt járja körbe, hogy milyen funkciójú terek alakíthatóak ki a házunk külrészeiben, mi az amit feltétlenül szakemberekre érdemes bízni, és mik azok, amiket saját magunk is meg tudunk valósítani, továbbá hogyan lesznek ezek a külső terek az otthonunk szerves részei.

    “Tulajdonképpen az építkezés megkezdésével egy időben kell a kertet is elkezdeni csinálni” - mondja McMenemy Márk, aki szerint ha csak akkor kezdünk el a kerttel foglalkozni, miután már megépítettük a házat, viszonylag rendezett a környezetünk, ez lehet, hogy már fizikailag nem is megvalósítható, mert nem fognak beférni a tereprendezéshez szükséges gépek, de ha be is férnek, óriási nagy rumlit csinálnak, mindenhol sár lesz, dagonya, tehát ezt mindenféleképpen érdemes megcsinálni még rögtön a házépítős projektünk elején.

    “Ez azért van, mert valahogy az emberek fejében még mindig nagyon különválik ez a két dolog, hogy akkor jó, van az építkezés, a kert az meg egy másodlagos dolog” - vélekedik a szakember, hozzátéve, hogy ez mégiscsak egy építési folyamat, amihez nagyjából úgy kell hozzáállni, mint ahogy egy házépítéshez, vagy egy lakberendezéshez, vagy a belsőépítészethez. Itt is megvannak a szabályok, és azok a szakemberek, akiket érdemes megbízni.

    De hogy milyen egyéb szempontokat kell a kertrendezés során szem előtt tartani, miért fontos, hogy lehetőség szerint minél több fa legyen a kertünkben, miben tudnak segíteni a szakértők, és mik azok a dolgok, amelyeket mi magunk is meg tudunk csinálni, illetve a kertrendezés hozzávetőlegesen a teljes költségvetésünk és időnk hány százalékát fogja elvinni, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Van-e szükség szakemberre és ha igen, miért? Milyen költségekben gondolkodj? Milyen föld lesz megfelelő a kertem számára? Hogyan néz ki egy kert tervezése, mit kell átgondolni ehhez? A kertben/teraszon milyen funkciókban érdemes gondolkodni? Mire lesz szükségem, hogyan mérjem ezt fel, majd hogyan álljak neki a megvalósításnak? Milyen lakberendezési eszközöket kell majd beszereznem? Hol lehet DIY megoldásokban gondolkozni, mit tudsz magad is megcsinálni?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak tizedik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója - Bozsó Pannival és Kovács Violával, a Simplace lakberendező párosával azt járja körbe, hogy mikre érdemes odafigyelni, amikor elérkezünk a lakberendezés szakaszához, és miképpen varázsolhatunk magunknak a tökéletesen felépített házunkból egy hozzánk passzoló, igazi otthont.

    “Nagyon gyakran az van a köztudatban, hogy a lakberendezők díszpárnákat és kanapé huzatokat, meg szőnyegeket válogatnak, de alapjában véve egy lakberendezőnek jóval szélesebb skálán mozog az, hogy mit is kell csinálnia, mi az ő feladata” - mondja Kovács Viola, aki szerint ha lakberendező segítségét kérjük, nagyon sok pénzt tudunk azzal spórolni, hogy nem költünk olyan dolgokra, amikre valójában nincs szükségünk.

    “Rengeteg időt és pénzt is meg lehet spórolni ilyenkor, hiszen a lakberendezőnek nagyon nagy a kapcsolati rendszere” - vélekedik Bozsó Panni, aki szerint a pénz mellett az időben is jól járunk, ha megbízunk egy lakberendezőt, mivel így nem kell hetekig nézegetni a neten a termékeket, vagy  hosszú napokig bemutatótermekbe járkálni.

    De, hogy milyen egyéb szempontokra érdemes itt figyelni, milyen olyan főbb csapásvonalak vannak, amelyeket mindenképpen szem előtt kell tartani a bebútorozás során, hogyan lehet egy harmonikus, és designos otthonunk, illetve a lakberendezés hozzávetőlegesen a teljes költségvetésünk és időnk hány százalékát fogja elvinni, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Hogyan válasszam ki a számomra tökéletes színeket, formákat, anyagokat? Mi való nekem tényleg, és hogy tudom kideríteni mi is az? Hogyan tudom felmérni a rendelkezésre álló helyet, méreteket? Mikor és miért érdemes elmenni bemutatóterembe, mikor érdemes online megrendelni a bútorokat? Szükségem van-e belsőépítészetre/lakberendezőre? Miben tud segíteni egy lakberendező? Milyen költségekkel kell számolni egy lakberendező esetén? Hogyan lehet kisméretű lakásban optikailag tágítani a teret? Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a különböző helyiségekben?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • Saknas det avsnitt?

    Klicka här för att uppdatera flödet manuellt.

  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak kilencedik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója - Bozsó Pannival és Kovács Violával, a Simplace lakberendező párosával azt járja körbe, hogy milyen fontos teendők várnak ránk a befejező munkálatok (finishing touches) szakaszában, és hogy miképpen válik az általunk felépített családi házból igazi otthon.

    “Az utolsó simításoknál jön be az, amikor a házból egy igazi otthon kerekedik, tehát ennél a résznél lesz a gyönyörűen felépült házból, épületből egy valóban élhető, szerethető otthon” - mondja Kovács Viola, aki szerint ezért is kap kiemelten fontos szerepet az egész házépítésben ez a szakasz. Elvégre hiába van egy gyönyörű házunk, ha abban nem érezzük otthonosan és komfortosan magunkat.

    Ugyanakkor ez a pont az, ahol nagyon el tudunk szállni az árakkal, így kiemelten fontos, hogy ha tehetjük, ne egyedül hozzuk meg ezeket a döntéseket. “A lakberendező jobban tud segíteni abban, hogy egy koncepciót lássunk és, hogy az impulzusvásárlásokkal, felesleges pénzkidobásokkal teletűzdelt bútorozásnak, a nem megfelelő szaniterek kiválasztásának köszönhetően végül ne egy hatalmas csalódás jöjjön létre”- figyelmeztet Bozsó Panni.

    De, hogy milyen egyéb szempontokra érdemes itt figyelni, milyen olyan tényezők lehetnek, melyekre elsőre egyáltalán nem is gondolna az ember, illetve, hogy ezek a lépések hozzávetőlegesen a teljes költségvetésünk és időnk hány százalékát fogják elvinni, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Mit értünk finishing touches alatt? Miért fontos a lakberendező segítsége? Hogyan válaszd ki a számodra tökéletes tapétát? Hogyan alakítsd ki a világítást? Melyik helyiségbe milyen hőmérsékletű fény ajánlott? Milyen szempontokat vegyél figyelembe a fürdőszoba berendezése során? Mit jelent a konyhai munkaháromszög fogalma? Miért fontos? Hol találkozik külcsín és funkció?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak nyolcadik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója - Székely Józsival, a Generál Kommandó ügyvezetőjével, valamint Bozsó Pannival és Kovács Violával a Simplace lakberendező párosával azt járja körbe, hogy a lakás különböző pontjaira milyen burkolatot érdemes választani, valamint ezeket hogyan és hol válasszuk ki, és egy esetleges elakadás során kitől kérhetünk segítséget.

    “Amikor a szakember a munkaterületen megjelenik, akkor már nem szabad, hogy nyitott kérdés legyen, mind dizájnban, mind pedig a burkolatok kérdésekben” - mondja Székely Józsi, aki szerin az építkezés ezen fázisában is nélkülözhetetlen az, hogy előre gondolkodjunk.

    A burkolatok időben történő kiválasztásához pedig óriási segítségünkre lehet a lakberendezők és belsőépítészek munkájára, akik mindemellett még a kivitelezővel való kommunikációban is óriási segítségünkre tudnak lenni. “Ha nincs egy valaki, aki ezt megtanítja, hogy mi lehet az elvárás reálisan egy kivitelezőtől, akkor ott nagy konfliktusok tudnak létrejönni” - hangsúlyozza Bozsó Panni.

    De, hogy mikre érdemes még figyelni a burkolás és festés szakaszában, mennyi időt kell számolni ennek a kivitelezésére, és ez hozzávetőlegesen a teljes költségvetésünk hány százalékát fogja elvinni, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Mikor kezdődik a lakberendező munkája, érdemes már ezen a ponton is bevonni? Mi alapján válasszunk burkolattípusokat? Fa, csempe, laminált, vinyl - melyik hova való? Hogyan tudom kiválasztani a valóban tartós és jó minőségű alapanyagokat? Hol érdemes beszerezni ezeket? Milyen sorrendben követik egymást az egyes munkafolyamatok ideális esetben? Milyen munkálatok tudnak párhuzamosan haladni? Mennyivel kell többet venni az egyes alapanyagokból? Mikor kell ezeket beszerezni, hogy minden időben a helyén legyen a kezdéshez? Milyen költségekkel érdemes számolni? Mik azok az ide tartozó elemek, amikre tipikusan nem gondolnak a megrendelők pedig sokba kerülhetnek.

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak hetedik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója - Székely Józsival, a Generál Kommandó ügyvezetőjével, valamint Zelena Gergellyel, az AccessPoint ügyvezetőjével azt járja körbe, hogy mi mindent értünk a gépészet gyűjtőnév alatt, valamint milyen okos megoldások léteznek ma a piacon.

    “A gépészt az kicsit olyan, mint a Flex. Ma minden sarokcsiszolót Flexnek hívnak, pedig az valójában egy márka” - mondja Székely Józsi, hozzátéve, hogy a gépészet alatt a fűtés-hűtéstől kezdve, a szellőzésen és a villamos rendszereket át, ma már az okosotthonokat is értjük.

    “Ma már mindent le lehet automatizálni, csak kérdés, hogy megéri-e az a belefektetett energia” - vélekedik Zelena Gergely, aki emelett arról is szót ejt az adásban, hogy melyek azok az okos megoldások, amik sokat segíthetnek a mindennapi életünkben és pénzt is spórolhatnak nekünk, illetve mik azok, amik már inkább a luxus kategóriába tartoznak.

    De, hogy milyen egyéb szempontokra érdemes figyelni a gépészet, valamint az okosotthon kialakításának szakaszában, mi az, ami szükségszerű, és mi az ami már csak komfort funkciót lát el, és ezek hozzávetőlegesen a teljes költségvetésünk hány százalékát fogják elvinni, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Mit is foglal magába pontosan ez a gyűjtőnév, hogy gépészet? Milyen sorrendben követik egymást az egyes elemek? Hogyan lehet reálisan meghatározni a szükségleteinket, hogyan lehet jövőálló döntéseket hozni? (Pl.: az elektromos hálózat elbírja, ha egyszerre megy minden nagyfogyasztó és ne kelljen bővíteni ha kell idővel még egy klíma. Vagy már ez a felvetés is életszerűtlen, hogy minden egyszerre be lesz kapcsolva?) Vannak-e aktuális trendek a gépészet területén és ha igen, mit érdemes követni és mit nem? (Pl.: falfűtés, napelem, geotermikus energia fűtéshez) Milyen támogatási formák ösztönzik az ilyen megoldások alkalmazását?
    Milyen lehetőségeket rejt magában az okosotthon? Miben könnyítheti meg az életemet egy ilyen rendszer? Miért érdemes szakértővel belevágni a házi barkács megoldások helyett?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak hatodik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója - Székely Józsival, a Generál Kommandó ügyvezetőjével azt járja körbe, hogy az építőiparban gyakran használt alapanyagok milyen lehetőségeket hordoznak magukban, valamint a megfelelő nyílászárók kiválasztása és a hőszigetelés miért kardinális kérdés az építkezés folyamatában.

    “Komoly múlt van már a száraz építészeti rendszerek mögött, és nagyon komoly falazatokat lehet velük építeni, sokkal korszerűbbeket és hanggátlásban ezerszer jobbakat, mint mondjuk a falazott technológiásokkal” - mondja Székely Józsi, aki szerint ideje lenne leszámolni azokkal a sztereotípiákkal, hogy a gipszkarton falaktól félni kell, mert silányak és rossz minőségűek.

    Emellett arról is szót ejt, hogy ha valaki spórolni szeretne az építkezés során, ezt a nyílászáróknál egészen biztosan meg tudja tenni. “Összességében ár tekintetében elég nagy a szórás ezekben a nyílászárós kérdésekben, de hőátbocsátásban és korszerűsítésben már nem akkora.”

    De, hogy milyen egyéb szempontokra érdemes figyelni a falazás, a nyílászárók beszerelésének és a hőszigetelésnek szakaszában, mennyi időt kell számolni a kivitelezésre, és ez hozzávetőlegesen a teljes költségvetésünk hány százalékát fogja elvinni, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Milyen sorrendben követik egymást  a munkafolyamatok? Milyen alapanyagokkal válasszak? Hogyan tudom megítélni az ár/érték arányt? Mire érdemes többet költeni és mire kevesebbet? Milyen ütemezésre számíthatok, milyen olyan holtidők vannak, mikor mondjuk várni kell arra hogy megkössön valami? Mi az a pont, amikor még meggondolhatom magam és módosíthatok a terveken? Most extra sokat kell várni egyes alapanyagokra, hogy lehet emellett optimalizálni a projekt időtartamát? Milyen szakemberekre lesz szükségem? Van olyan munkafázis, amit magam is el tudok végezni?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak ötödik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója -  Pálfi Dániel Illés építészmérnökkel, valamint Székely Józsival, a Generál Kommandó ügyvezetőjével azt járja körbe, hogy milyen szerkezetű építményre lesz szükségünk az építkezés során, milyen alapanyagokat kell majd használni, és mindezeknek mik költség illetve időbeli vonzatai.

    “Már a tervezés során el kell dönteni, hogy milyen falazattípust választunk, mert ez deklarálja az alapozásunk technológiáját is” - mondja Székely Józsi, aki szerint nagyon fontos, hogy előre gondolkodjunk. Ez pedig a logisztikánál is kulcskérdés lehet, ugyanis nagyon ritka az a méretű telek, ahová ki lehet szállítani egyszerre mindent. Pontos ütemezés hiányában pedig csúszhat az egész beruházás.

    Annak ellenére is, hogy ez a szakasz a teljes építkezés leglátványosabb és legörömtelibb része, mert itt kezd megvalósulni a gyakorlatban mindaz, amit az építész megtervezett, ekkor elevenedik meg a tervrajz, és itt érezheti először a megrendelő, hogy kezd az álma megvalósulni.

    De, hogy mikre érdemes figyelni az alapozás és a falazás szakaszában, mennyi időt kell számolni ennek a kivitelezésére, és ez a teljes költségvetésünk hány százalékát fogja elvinni, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Hogyan fog kinézni a falak felépítése, vagy egy átalakítás? Mire kell odafigyelni, hogy ne csússzon meg a projekt? Milyen anyagi vonzata van ennek a szakasznak? Hol mehetnek a dolgok teljesen félre? Hol lesz biztosan csúszás? Milyen szerkezetű házat építsünk 2022-ben? Hogyan kell gondolkodni ezen a szakaszon az energiahatékonyságról? Mennyi időt igényel az alapozás és a falazás?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A DODO házépítős podcastjában, a Házi feladat negyedik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója -  Pálfi Dániel Illés építészmérnökkel azt járja körbe, hogy  milyen terekben érdemes gondolkoznia annak, aki építkezés vagy lakásfelújítás előtt áll, illetve hogy azok milyen hatást fognak gyakorolni a megrendelő életére, továbbá milyen folyamaton keresztül fog megvalósulni a tervezés.

    “Az egyik legfontosabb dolog talán az, hogy gondoljuk végig, hogyan élünk, és hogy milyen életteret szeretnénk magunk köré. Mondhatunk az építésznek érzeteket, mondhatunk az építésznek hangulatokat, hívószavakat” - mondja Pálfi Dániel, aki szerint már a tervezés legelső fázisában érdemes bevonni a megfelelő szakértőket a folyamatba, ugyanis így rengeteg felesleges körtől kímélhetjük meg magunkat.

    Egy jó építész teljesen tisztában van azzal, hogy a megrendelő elképzelése hogyan, és miképpen tud a lehető leggördülékenyebben megvalósulni, ezzel pedig akár súlyos milliókat is spórolhatunk már ezen a ponton magunknak.

    De, hogy milyen egyéb dolgokat érdemes szem előtt tartani az építészeti tervezés szakaszában, mennyi idő alatt, körülbelül mennyi pénzből, és kikkel fogjuk megvalósítani az álomházunk megtervezését, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Hogyan lássunk neki egy épület tervezéséhez? Hogyan válasszunk tervezőt? Mire figyeljünk oda a terek kialakításakor? Milyen terekre lesz szükségünk? Hova húzzunk falakat? Hogyan válik valóra a terv majd az építkezés során?ű Hogyan fog együtt dolgozni az építész és a kivitelező?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak harmadik adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója -  Pálfi Dániel Illés építészmérnökkel, valamint Székely Józsival, a Generál Kommandó ügyvezetőjével azt járja körbe, hogy miért fontos, hogy az építkezési folyamat során megfelelő időben, a kardinális kérdéseket mindenképpen tartalmazó projekttervet is készítsünk.

    “A projekttervezés egy jó és stresszmentes építkezés legfontosabb alapköve” - mondja Székely Józsi, aki szerint egy házépítés során rengeteg banánhéj van, amin el lehet csúszni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kellő időben, a megfelelő szakemberek bevonásával elkészítsük a projekttervünket, melynek segítségével akár súlyos milliókat tudunk spórolni az építkezés végösszegből.

    “A szakértőkről az embereknek sokszor az jut eszébe, hogy csak még egy plusz költség, de ez nem feltétlenül igaz” - vélekedik Pálfi Dániel Illés, hozzátéve, hogy már a projekttervezés folyamatába is érdemes a megfelelő szakembereket bevonni, ezzel ugyanis az idő, és energia megtakarítás mellett anyagilag is jobban járhatunk.

    De, hogy milyen egyéb dolgokat érdemes szem előtt tartani egy projektterv elkészítésekor, mik azok a kulcsfontosságú mérföldkövek, melyeket mindenképpen le kell fektetnünk még a tervezés legelején, és hogy mennyi idő alatt, mennyi pénzből, és kikkel fogjuk megvalósítani az álomházunk megépítését, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Hogyan álljak neki a tervezésnek? Hogyan készüljek fel a projektre? Hogyan válasszak tervezőt/építészt (építész irodát)? Milyen pontokon kell majd őt bevonni? Hogyan tudok jó szakembereket találni? Egyáltalán milyen szakemberekre lesz szükség? Milyen kérdéseket tegyek fel, mire figyeljek oda? Milyen időtávban kell gondolkodnom? Önálló szakemberekkel vagy brigáddal dolgozzak? Hogy épül fel a projektterv? Hogy néz ki a költségvetés? Hogyan tudunk pontosabban tervezni és elindulni? Hogy zajlik a tervezés? Mikhez kell engedély?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...

    Podcast blog oldalán: https://dodo.hu/blogs/hazi-feladat-podcast 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak második adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója - Török Dávid ingatlanértékesítővel, valamint Székely Józsival, a Generálkommandó ügyvezetőjével azt járja körbe, hogy mit kell megtenni egy telek vagy ingatlan vásárlása során/előtt, illetve  milyen feladatok, felújítási kérdések vannak, amiket esetleg nem látunk elsőre és a megfelelő szakértők bevonásával súlyos milliókat spórolhatunk meg.

    “Mindenkinek más hosszúságú a döntési folyamat egy ingatlan vagy telek vásárlását illetően, ne engedjük, hogy ebben nagyon eltántorítsanak mindket” - mondja Török Dávid, aki szerint nagyon fontos, hogy alaposan szemügyre vegyük az ingatlant vagy telket, mielőtt megvásárolnánk azt és nem szabad, hogy az érzelmeink belerángassanak bennünket egy rossz döntésbe.

    “Ez egy projekt. Semmilyen projektnek nem áll az ember egyedül - vélekedik Székely Józsi, hozzátéve, hogy mielőtt megvásárolnánk az általunk kiválasztott ingatlant, célszerű a megfelelő szakemberekkel (ingatlanos, ügyvéd építész,) beszélnünk, hogy elkerüljük az esetleges rejtett hibákat, amiket az ingatlan vagy telek magában hordozhat.

    De, hogy milyen egyéb dolgokat érdemes szem előtt tartani egy telek/ingatlan megvásárlásakor, mik azok a dolgok, amelyek nagyban javíthatják az alkupozíciónkat, és milyen folyamatokon kell átmennünk a kiválasztástól a birtokbavételig, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Milyen kérdésekkel készüljön valaki a bejárásra? Kivel járjuk be az ingatlant? Hogyan fedezzük fel a rejtett hibákat? Hogyan alkudjunk az árból? Mi a vásárlás folyamata? Milyen jogi feladataink vannak?

    ---

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7

    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh

    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.

    Kövesd a Házi feladat podcast-et... 

    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag 

    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • A tökéletes ház megtalálása mindannyiunk álma. Viszont ahhoz, hogy ez valósággá váljon, mindent az alapoknál kell kezdeni. Éppen ezért is kiemelten fontos, hogy már a telek kiválasztásánál biztosak legyünk abban, hogy mi az amit keresünk, megelőzve ezzel azt, hogy egy csomó pénz, idő- és energiaráfordítás után jöjjünk rá arra, nem jól döntöttünk.

    Hogy ez semmiképpen ne forduljon elő, a DODO házépítős podcastjának, a Házi feladatnak első adásában a műsor házigazdája, Vitvera Gábor - a DODO alapítója - Török Dávid ingatlanértékesítővel, valamint Pálfi Dániel Illés építészmérnökkel azt járja körbe, hogy miket kell átgondolnunk a tökéletes telek megtalálásához, valamint hogyan lelhetünk rá a saját igényeinknek leginkább megfelelő ingatlanra.

    “Már az első otthon, amit megépítesz, olyan legyen, amilyet te megálmodtál, téged szolgáljon, praktikus és érzés jellegű igényeidet is kielégítse” - állapítja meg Pálfi Dániel Illés, aki szerint kiemelten fontos, hogy több tudatosságot vigyünk bele a telek kiválasztásának folyamatába, és az építkezésbe, mert a legtöbb embernek az életében ez a legnagyobb, legdrágább, leghosszabb ideig tartó, legkomplexebb projektje, amit végig kell vinni. A folyamat pedig könnyedén lehet rémálom és egy fantasztikus utazás is.

    “Ha konkrétan tudod, hogy mit szeretnél, sokkal könnyebben megtalálod azt amit keresel” - mondja Török Dávid, aki szerint az ingatlan és telek keresésénél első lépés az, hogy  a saját igényeinket konkretizáljuk és csak ezt követően kezdjünk el akár a környékben, akár az árkategóriában gondolkozni, természetesen a lehetőségeinket figyelembe véve. De, hogy milyen egyéb dolgokat érdemes szem előtt tartani egy telek kiválasztásakor, milyen építési szabályoknak kell megfelelnünk, és hogyan kerülhetjük el azt, hogy évente máshová költözzünk, kiderül a mai adásból.

    Kérdések, amikre többek közt választ keres az adás:

    Milyen telket válasszak? Mi illik hozzám? Hova költözzek, hogyan válasszam ki a környéket, települést? Milyen árakkal fogok találkozni? Milyen kérdéseket tegyek fel? Hova lesz jó építkezni? Milyen jogi kérdések fognak felmerülni? Hogyan találjak ingatlanost, hogyan fogok vele együtt dolgozni? Milyen ingatlan illik hozzám? Mit kell mérlegelnem, amikor összeállítom a telek wishlistet?

    — — — — —

    Ha a jövőben nem szeretnél lemaradni az új részekről, akkor iratkozz fel a Házi feladat csatornájára a kedvenc podcast lejátszódban:

    Spotify: https://open.spotify.com/show/7JP8UyptnrTVDb8OebJEz7
    Apple Podcast: https://apple.co/3w49WPh
    Google Podcast: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9hbmNob3IuZm0vcy85NmQxMDdiOC9wb2RjYXN0L3Jzcw

    Az adások emellett elérhetők további felületeken is, így a Google Podcasts appban és számos más podcast applikációban.

    Kövesd a Házi feladat podcast-et...
    Facebook-on: https://www.facebook.com/dodo.magyarorszag
    YouTube csatornán: https://www.youtube.com/c/dodomagyarorszag

    További érdekességekért látogass el a www.dodo.hu/hazi-feladat aloldalra.

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message
  • Egy szép, kényelmes, minden igényt  kielégítő otthonra vágysz, de azt sem tudd, hogyan kezdj neki a keresésnek és építésnek? Jó hírünk van a számodra, ugyanis elindul a Házi feladat - a DODO podcastja. Limitált kiadású sorozatunkban szó lesz mindenről ami érinti az építkezést és a felújítást ördögi párosát. 

    Profi szakértők bevonásával, lépésről lépésre felépítünk egy képzeletbeli házat, így te is megismerheted és időrendi sorrendben végigkövetheted, hogyan áll össze egy építkezés. A műsorban arra keressük a választ, hogyan lehet elkerülni az építkezés legnagyobb buktatóit, hogy úgy legyen álomotthonod, hogy az oda vezető út egy költséghatékony, előre megtervezett és alaposan átgondolt önmegvalósító projekt legyen.

    Iratkozz fel, dőlj hátra, tarts velünk, és tanuld meg a építkezés és felújítás minden csínját-bínját, hogy gond nélkül tud megoldani a legnehezebb házi feladatot…

    Az adásokban többek között szó lesz arról, hogy:

    Hogyan találd meg az ideális ingatlant? Hol keresd és mit vegyél figyelembe. Milyen szempontokat mérlegelj, még mielőtt érzelmeidre hallgatva, felelőtlenül írnád alá a szerződést. Hogyan készíts projekt tervet, mit vegyél figyelembe, mielőtt bármibe is ténylegesen belekezdenél. Hogyan készíts megfelelő belsőépítészeti tervet úgy, hogy a lehető legkomfortosabban éljetek majd házatokban. Mi a tereprendezés, alapozás, szerkezetépítés csínja-bínja? Miért fontos és mit érdemes tudni a falazásról és a nyílászárókról? Milyen gépészeti megoldások, villanyrendszerek, és okos otthon megoldások közül választhatsz? Mik a csempézés, festés, burkolás alapszabályai? Milyen teendők vannak az asztalos munkákkal, beépített bútorokkal és a végső simításokkal kapcsolatban? Hogyan rendezd be a belső tereket? Mire kell odafigyelni, ha kertészkedni vágynál!

    ---

    Ha pedig további lakberendezéssel kapcsolatos tartalmakra, tippekre, inspirációra vagy kíváncsi, kövesd a DODO Facebook és Instagram oldalát vagy csekkold a DODO lakberendezési blogját!

    --- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/hazi-feladat-podcast/message